Mindenki mindig rohan, nincs megállás, meg kell felelni (beszélgetős fórum)

:DDD

Bocsánatodért esdekelek, és közben sírok a nevetéstől. Egyszer öcsém is ollóval állt neki a kb. 100 m2 nagyságon elterülő fűnek, mert ellopták a fűnyírót.

Tényleg nem vagyunk.

Bele is bolondulnék, ha naponta időt kellene vesztegetnem a vásárlásra, akkor is, ha csak 20 perc az, oda-vissza idővel. Az heti több, mint másfél óra, havi hat óra, azaz 3 nap az életemből egy évben: tíz év alatt egy egész hónap ... Na ezt nem! :)

Hülyeségnek tartom, hogy valaki így megszakad 40 éves kora előtt..mineek?? Nem a családdal kéne töltenie az idejét, nyugiban?

Én egy kis cég pénzügyeit viszem egymagam és ha valaki felhív 4 óra után, annak bizony megmondom, hogy holnap reggel 8-tól elérhető vagyok. :) A munkamorál csak attól függ, hogy mi hogyan alakítjuk. Ha a kolléga, a főnök és a partnerek tudják, hogy itt nem sokra megy, ha munkaidő után "kopogtat" akkor nem fog. De ehhez persze jól kell végezni a munkát. Akkor nem cseszegetnek emiatt. ;) Én szívesen meghallgatom este 6-kor is ha egy kolléga felhív és elsírja az aznapi bánatát. Rendben. Megoldani nem fogom helyette úgyse. De kimutatásokat meg szerződéseket nem fogok este 6-kor már írni senkinek sem.

A fonalat te hagytad el. Az általad idézett hozzászólásban is benne van, hogy pontosan melyik megnyilvánulásoddal kapcsolatosan kérdeztem.

Mi a gond?

Nézd, te lovagolsz rajta, még a naplódba is betetted, több alkalommal, fényképpel is. Az illető férfi beleegyezett, hogy a munkavégző fényképét nyilvánosság elé tárd? Nehogy bajod legyen belőle ...

Komolyan ENNYIRE fontos neked, hogy a másik ember mit csinál a saját a telkén?

Fel sem merül, hogy annyira nem vagy tényező az életükben, hogy nem ellened költöttek az egyébként minden áruházban kapható, szabvány fakerítésre pénzt, mert nekik az tetszik? Tehát nem palánk, hanem előre gyártott elemekből álló fa kerítés. Mondjuk, sokkal jobban néz ki, mint a tyúkháló.

Esküszöm, nem értelek.

Érdekes asszociációid vannak. :D Vagy elveszítetted a fonalat?

Erre válaszoltam:

52. Pömplöm 2018-04-27 14:34

Milyen károkat szenved valaki attól, hogy három óra után is dolgozik?

(válasz syria 34. hozzászólására)

A véletlen szomszéd egy valag utánajárást megspórolt nekik, amikor még aláírások kellettek a telekszomszédoktól az építési engedélyhez. Tehát úgy érzem, megalapoztam a jószomszédi viszonyt; s nem is háborgattam soha őket.

Úgy látszik, nekik a köszönés is sok. De lovagoljatok csak tovább a palánkon! :D

Én meg azt, ha reggel a fűnyírásodra kellene ébrednem, mert Te nem tudsz aludni.

Oké, 7 órakor már úton vagyok a munkahelyemre, de úgy gondolom akkor is, reggel 8-ig nem illik hangos tevékenységet végezni.

Miért KELL ezt, vagy azt tenni?

Miért KELL mások által meghatározott paramétereknek megfelelni?

Miért KELL ránk oktrojált keretek közt élni?

Miért látszanak sokan mások szemében egészen másnak, mint amilyenek valójában?

Régóta keresem a válaszokat és nem találom. Biztos, hogy csupán bennem van a hiba?

-Nem kötelező ezt, vagy azt tenni. Attól függ mi az elvárásunk magunkkal.

-Nem kell megfelelni sem, olyan nincs, hogy mindenkinek megfelelünk. Hány gyereket utálnak, mert kitűnő tanuló, hány munkatársat, hogy hibátlanul végzi a munkáját?

-Amíg egy bizonyos társadalomban élünk, lesznek szabályok, amit muszáj betartani. Vehetünk egy lakatkan szigetet és ott azt teszünk, ami nekünk jó, nem erőszakol ránk senki és semmit.

- Nem ismerik az illetőt, azért gondoljál másnak. Gyakran még magunkon is megtudunk lepődni :D Engem sosem érdekelt, ki milyennek lát valakit. Számomra teljesen érthető, hogy mindenkit másképpen ítélnek meg, hiszen nem egyforma az életünk, a világszemléletünk

Hogy rohannak-e az emberek? Dolgozni muszáj, ha nem nyerte meg valaki a lottó ötöst, vagy nem örökölt annyit, ami az igényeinek megfelel.

Dolgozni annyit kell, amiből úgy gondoljuk igényünk szerint megélünk.

A szomszédok mennyire állnak meg beszélgetni? Amennyire szeretnek. Ha szeretnek valakit, hidd el bizony váltanak párszót, vagy annál többet is.

Miért keríti el valaki magát más módon? Lehet jobban tetszik neki a fakerítés. Nekem sem tetszik a drótkerítés, ha az lenne én is valami másban gondolkodnék, és nem azért mert a szomszéd, hanem mert nem illik az egyéniségemhez.

Volt idő, amikor én is meg akartam felelni, már nem. Csodák csodája, tök jól el vagyok, szeretve érzem magam családon belül, munkahelyen és ismerőskörben is.

Nem biztos.

Csak szerintem meg lehet érteni azt, aki nem akar a véletlen szomszédjával cseverészni, és elég neki a köszönés.

Mert ráérsz délután 4-ig vásárolgatni naponta. Sokan ekkor még a munkahelyen vannak.

Nekünk annyira nem program a bevásárlás, hogy házhoz hozzák azt.

Ha leírtad, akkor ne az legyen már a hülye, aki reagál ...

Nézd, a szomszédok vadidegenek, az emberek költözködnek ide-oda. Nem mindenki vágyik "spontán" beszélgetésekre azzal az emberrel, akivel véletlenül egy ideig egymás melletti telken lakik. Teljesen érthető.

"Nincs érkezésem becsengetni a 2. szomszédhoz, hogy figyelj: látom a nappalimból, hogy valami nincs rendben a házad tetejével."

Akkor legalább írj egy cetlit és dobd be a postaládájába! Ha te látod a nappalidból, ennyit ugyan már csak megtehetsz! Vagy erre a cikkre van időd, de a szomszédnak szólni, hogy: heló, figyelj...

Valahogy itt kezdődik az egész bezárkózás, befelé fordulás, másoktól elkülönülés, mert úgy gondoljuk, úgy érezzük, hogy elég nekünk a magunk baja, mit foglalkozok én azzal, hogy a másikkal mi fog történni. Illetve foglalkozok, mert kíváncsi vagyok/lennék rá, és betyárul zavar, hogy felhúzza azt a kerítést, de szólni, megszólalni, ha szükséges, no azt már nem.

Talán az egész még az ősközösségi társadalmak felbomlásakor kezdődött, talán valamikor a '70-es, '80-as években, amikor minden család elkezdett saját házat építeni és külön költözött a család. Pedig előtte egy lakásban, egy házban élt akár 3-4 generáció is, és mindenki odafigyelt a másikra. Most már inkább csak leskelődni szeretünk, szeretnénk, de hogy a másikért valami felelősséget is vállaljunk, no azt már nem.

És meglehet, hogy az a kerítés csak azt szolgálja, hogy kissé lengébb öltözékben is ki lehessen menni a saját portán napozni, nem kell attól tartani, hogy avatatlan szemek vizslatják a nem éppen manöken alakomat. :))

Jó példa ez a kerítés. Mert éppen elég kifelé mutatni önmagunkról napi 8-10 órán keresztül azt, amit elvárnak tőlünk mások, és utána már szeretnénk önmagunk lenni, és letojni azt, hogy milyen megfelelési kényszer van ott a kerítésen kívül.

Igen. Kerítésen kívül rohanunk, szaladunk, igen főnök, persze főnök, igyekszünk megfelelni, mert akkor lesznek elégedettek velünk, és akkor kapjuk a magasabb beosztást, akkor kapjuk a több pénzt.

Kerítésen belül pedig kiengedünk, és hangosra csavarjuk a tv-t, nehogy meghallja bárki is, hogy szidjuk otthonunk ezt, meg azt, és nehogy meg tudja bárki is, milyenek vagyunk valójában.

Azért érzed ezt, mert minden változik. És, bár nem írtad, mennyi idős vagy, de két gyereket útnak indítottál, tehát felnőttek, így hogy minimum velem korú vagy azt sejtem.

A mi életünkben nagyon nagy dolgok történtek, nagyon nagy változások..

Én emlékszem 20 évesen a férjemmel CB rádión kommunikáltunk apósékkal, mert tudott egy ilyet szerezni, és a ritkábban használt csatornákon váltottunk néhány szót, hogy ki hogy van, óriási élmény volt. Telefonfülke az utca végében volt,sorban állós, pénzbedobós. Ha beszélni akartunk, sétálni kellett. Ha infó kellett, akkor elbattyogtunk a könyvtárig, lexikonban kutakodtunk, megkérdeztünk másokat olvastunk rengeteget (azt az időt, amit ma a számítógép előtt töltjük minimum..) A telefonszámokat kívülről fújtuk.

27 év telt el azóta, bocsánat, röpült el. És mi van ma? Bármit tudni szeretnék, ott a gugli, ha bárkivel beszélni szeretnék, instant, azonnal tudunk. Jó ha az ember a saját számát megjegyzi. Nem kell várni semmire.

A szüleim nem tudták mi van velem minden pillanatban, ma a helyet pontosan beazonosíthatom, hogy hol jár a gyerekem. De nem akarom. Az iskolából küld messenger üzenetet, ha unatkozik, ha gondja van, ha csak mérges, mindig, mindent azonnal osztani kell.

Amikor összejöttünk, a férjem katona volt, leveleztünk, postán, volt várakozás, egy hétig is akár, aztán a kézzel írott, levelek, kézzel rajzolt szmájlik, és a várakozás, hogy megkapja, elolvassa, válaszol..

Megvannak ma is archívban.. ma csetelünk, azonnal kapunk válaszokat. Gyors és még gyorsabb minden. Leinformálhatóak vagyunk. Nem jó érzés.

Ebben a világban kell megtanulnunk alkalmazkodni, az "elvárások" velünk szemben is mások. Ne akarjunk feltétlenül megfelelni. Találjuk meg azokat az örömöket, amiket ez a felgyorsult világ ad, ne engedjük, hogy kiüresedjünk, frusztrálódjunk azért mert nem tudjuk lekövetni a változásokat.

És igen, bizonytalanabbá vált a jövő, a nyugdíjas évek - nem is merek álmodni róla, hogy lesz, de gőzerővel azon dolgozunk, hogy teremtsünk addig annyi értéket, amivel ott leszünk, hogy nem halunk éhen, ha a rendszer magára hagy, márpedig magára fog hagyni.

Nem irígylem a gyerekeinket, de ők nem ismerik, hogy mi volt, így másképp reagálják le ezeket a helyzeteket. Nem tudom, ők mivel fognak szembesülni 20-25 év múlva, biztos nekik is lesz olyan, amit el kell fogadniuk.

És, amit én problémának látom, nemcsak a szomszédokkal, de a saját páromnál is - ott van a FB - lehet beszélgetni, az emberek azt hiszik, kommunikálnak, jókat "beszélgetnek". Nekem nem helyettesíti a barátnős borozgatós csevegős napokat, estéket, közös főzéseket. Ő elvan ezzel. Lehet, hogy a szomszédok is elvannak. Mi sem sokat látjuk őket. De amikor megkérdezzük, van-e kedvetek egy kis borozáshoz, beszélgetéshez, valahogy ők sem mondanak ellent, csak nem kezdeményeznek. Nekünk kell a lépéseket megtenni.

Mi most új helyen élünk, épp hétvégén megyünk egy ismeretlenek által szervezett túrára, nincs benne túl sok poén, de mondtam, hogy szocializálódni kell. Itt fogunk élni, lássunk már embereket magunk körül. Hátha.. lesznek új ismeretségek.

Rengeteg szervezett túra, kirándulás, stb van, új dolgokat lehet találni, ismeretségekre lehet lelni, beszélgetésbe lehet (kellene) elegyedni. Max mi történik, a másik nem vevő rá, de akkor lesz más aki.

Nem tudom, ilyesmire gondoltál-e.Nekem ezek a gondolataim lettek a cikked nyomán..

Szerintem ez egy tipikus mai sztereotípia. Egyáltalán nem rohan mindenki. Én pl. dolgozom, gyereket nevelek, háztartást vezetek, kutyát tanítgatok, és a saját dolgaimra is van időm.

És mindig van időm arra, amire akarom. Még időhiány miatt sosem utasítottam vissza találkozást, programot. És nem is áll szándékomban :).