Minden napra egy bölcsesség (beszélgetős fórum)

A műveltség jó sorsban ékesség, balsorsban menedék.

Úgy gondolkodj, mint a bölcs, de úgy beszélj, mint az egyszerű emberek.

(Arisztotelész:)

...a pénz jön és megy: a különbség csak annyi, hogy könnyebben megy, mint jön...

Comenius

Elôször legyen meg a szükséges, aztán mindjárt az elégséges.

(Seneca)

86400

Képzeld el, hogy megnyertél egy versenyt, s a nyereményed az, hogy a bank minden reggel 86 400 forintos számlát nyit a nevedre. Ám mint minden játéknak, ennek is megvannak a szabályai, pontosabban két szabály van:

* az első szabály, hogy mindazt a pénzt, amit napközben nem költöttél el, este visszaveszik tőled; csalni nem lehet, tilos áttenni az összeget egy másik nap számlájára; csak elkölteni lehet... de másnap reggel a bank új számlát nyit a nevedre, rajta ismét az egy napra szóló 86 400 forinttal;

* a második szabály, hogy a bank előzetes figyelmeztetés nélkül bármikor véget vethet ennek a kis játéknak; akármelyik pillanatban közölheti, hogy kész, ennyi volt, a számlát lezárják, és nem lesz folytatása.

A kérdés, hogy mit tennél ebben a helyzetben? Elgondolkodtál?!

Minden reggel, alighogy felébredsz, kapsz 86 400 forintot, azzal az egyetlen kikötéssel, hogy a nap folyamán költsd el, mert a fel nem használt összeget este, amikor lefekvéshez készülsz, visszaveszik Tőled.

Csakhogy ez a mennyei manna-eső vagy játék, ahogy tetszik, bármikor véget érhet. Érted?! A kérdés, hogy mit tennél, ha ilyen ajándékban lenne részed?!

Elköltenéd, az utolsó fillérig?!

Önmagadra?! - Azokra, akiket szeretsz? - Idegenekre?

Hát úgy gondold át, barátom, hogy ez a bank igenis létezik!

És Te minden reggel ébredéskor megkapod a magad ajándékát! Igen! És ezt a varázsbankot úgy hívják: idő. A múló másodpercek bőségszaruja!

Minden reggel, ébredéskor kapunk 86 400 másodpercnyi életet arra a napra, de amikor este elalszunk, a maradékot nem lehet átvinni másnapra; a tegnap elmúlt, és azok a másodpercek, amiket nem éltünk meg a maguk teljességében, jóvátehetetlenül elvesztek. A varázslat minden reggel előröl kezdődik; ismét kiutaltak részünkre 86 400 másodpercnyi életet, de a játékszabályok megkerülhetetlenek: a bank minden előzetes értesítés nélkül, bármikor megszüntetheti a számlánkat - az élet akármelyik pillanatban véget érhet.

A kérdés tehát az: mit kezdünk a napi 86 400 másodpercünkkel?

Ha meg akarod érteni, mit jelent egyévnyi élet, kérdezz meg egy diákot, aki elszúrta az év végi vizsgáját. Az egyhavi életről kérdezd az anyát, aki koraszülött gyermeket hozott a világra, és várja, mikor hagyhatja el a baba az inkubátort, hogy ő épen-egészségesen a karjába szoríthassa. Ha az egyheti élet érdekel, fordulj a munkáshoz, aki gyárban vagy bányában dolgozik, hogy eltarthassa a családját. Az egy napról faggass ki két szerelmest, akik epekedve várják, hogy viszontlássák egymást.

Hogy mit jelent egy óra, elmondja Neked a klausztrofóbiás, aki beszorult a felvonóba. A másodperc megértéséhez nézd meg azt az embert, aki hajszál híján úszott meg egy autóbalesetet. És a másodperc ezredrészének jelentőségét elmagyarázza Neked az a sportoló, aki ezüstérmet nyert az olimpián, holott egész életében az aranyéremért edzett. Az élet varázslatos dolog!

Használj ki minden másodpercet, ami megmarad Neked!

Sosem érkezel el egy olyan pillanathoz, amikor azt mondhatod: "Immár nincs bennem bizonytalanság."

Mert ha ezt mondod, azzal a halálodat jelented be?; elpusztítottad önmagadat. Az élet szüntelenül áramlik, ezer és egy kétség között. Ebben rejlik a szabadsága.

(Osho)

A bölcsek szerint az élet értelmének keresése értelmetlen,mert az élet lényege maga az Élet.Én mégis azt mondom,hogy keresd.Mert a keresés közben megélheted,noha az élet önmagában értelmetlen,magad vagy az Értelem.

(Christian) entitas

Ha 1 év jólétre vágysz, termessz gabonát.

Ha 10 év jólétre vágysz, nevelj fákat.

Ha 100 év jólétre vágysz, nevelj embereket.

A türelem keserű, de gyümölcse édes.

Amikor kudarcot vall valaki, az csak átmeneti állapot. Amikor fel is adja a dolgot, az már végleges.

A bölcsnek több haszna van ellenségeiből, mint az ostobának barátaiból.

/Gracián/

A néni gazdag?

Ott toporogtak a szélfogó ajtajában - két gyerek rongyos, kinőtt kabátban.

- Néni kérem, nincs fölösleges újságpapírja?

Nem értem rá, már a nyelvemen volt, hogy nincs...míg le nem néztem a lábukra. Vékony talpú cipőjüket átáztatta a havas eső.

- Gyertek be, kaptok egy csésze forró kakaót.

Több szó nem esett köztünk. Átázott lábbelijük foltot hagyott a kőpadlón. Kakaóval és vajas-lekváros piritóssal vendégeltem meg őket, hogy kicsit átmelegedjenek, hisz majd megvette őket az isten hidege. Aztán igyekeztem vissza a konyhába, háziasszonyi teendőimhez...

Hirtelen feltünt a nagy csönd az utcai szobában. Bekukkantottam. A kislány az üres csészét forgatta. A kisfiú bátortalanul kérdezte :

- A néni....gazdag?

- Hogy én gazdag? Ugyan, dehogy! - néztem le kitaposott papucsomra.

A kislány óvatosan helyére tette a csészét.

- A csészék összeillennek a csészealjjal - állapította meg, s koravén hangjából időtlen, étellel nem csillapítható éhség csendült ki.

Azután távoztak, újságkötegeiket szélvédő pajzsként tartva maguk elé. Meg sem köszönték a szíveslátást, bár nem is hiányoltam. Többet kaptam ennél. Olcsó kék keménycserép csészéket és csészealjakat. De egymáshoz illőket. Megszurkáltam a krumplit, megkevertem a mártást. Burgonya és barnamártás, födém a fejem felett, férj jól fizető, biztos állással - ezek is mind szépen összeillenek.

Visszatoltam a székeket a tűz mellől a helyükre, rendet raktam a nappaliban. A sáros kis lábnyomok még mindig nedvesen csillogtak a kövön. Nem bántam. Legszívesebben otthagytam volna őket örök emlékezetetőül, hátha elfelejtem, milyen gazdag is vagyok.

Marion Doolan

Délután a parkban

Volt egyszer egy kisfiú, aki találkozni akart Istennel. Tudta, hogy hosszú az út odáig, úgyhogy bepakolt a táskájába egy csomag csokis kekszet meg egy nagy üveg kólát, és nekivágott. Három háztömbbel odébb találkozott egy öreg nénivel. A néni a parkban ült és a galambokat figyelte. A fiú letelepedett mellé, és kinyitotta a táskáját. Inni akart egyet, amikor észrevette, hogy a néni biztosan éhes, és megkínálta csokis keksszel. A néni hálásan elfogadta, és rámosolygott. Olyan kedves volt a mosolya, hogy a kisfiú ismét látni akarta, ezért megkínálta kólával is. A néni megint rámosolygott. A kisfiú nagyon boldog lett!

Egész délután ott ültek, majszoltak és mosolyogtak, de egy szót sem szóltak. Miután besötétedett, a kisfiú rájött, hogy álmos, ezért felállt, hogy hazamenjen, de pár lépés után megfordult, visszaszaladt, és megölelte a nénit. Amaz válaszul minden eddiginél szebben mosolygott. Amikor nem sokkal később benyitott a lakásukba, édesanyja meglepődött örömteli arckifejezésén.

- Mit csináltál ma délután, ami ilyen boldoggá tett? - kérdezte tőle.

- Istennel ebédeltem - válaszolta, de mielőtt az anyja újra megszólalhatott volna, hozzátette : - Képzeld, olyan szépen mosolygott, hogy olyant még sohasem láttam!

Közben az idős néni szintén békességet sugárzó arccal tért haza. A fia megdöbbenve tudakolta:

- Hol jártál mama, hogy ennyire boldog vagy?

- Csokis kekszet ettem a parkban Istennel - felelte, de mielőtt a fia bármit is szólhatott volna, így folytatta: - Tudod, nem is gondoltam volna, hogy ilyen fiatal!

Julie A. Manham

Lelóczky Gyula:

Egy megdöbbentő történet

George Thomas plébános volt New England-nak egy kis városkájában. Húsvét reggelén, amikor zsúfolt templomában felment a szószékre prédikálni, egy régi, rozsdás, rozoga madárkalitkát vitt magával és letette a szószék párkányára. Persze mindenki meglepődve nézte és kíváncsian várta, mi fog itt történni. A plébános elkezdte a prédikációt:

,,Amikor tegnap végigmentem a Főutcán, szembe jött velem egy fiatal gyerek, kezében lóbálta ezt a madárkalitkát, és a kalitka alján három kis vadmadár lapult, reszketve a hidegtől és a félelemtől. Megállítottam a fiút és megkérdeztem:

- Na, mit viszel magaddal?

- Csak ezt a három vacak madarat - felelte.

- Aztán mit akarsz csinálni velük? - kérdezősködtem.

- Hazaviszem őket és szórakozom velük - felelte. - Feldühítem őket, kihúzom a tollaikat, egymás közötti viadalra uszítom őket. Élvezni fogom.

- De előbb-utóbb beleunsz majd. Utána mit csinálsz velük?

- Ó, van otthon két macskánk - mondta a fiú -, azok szeretik a madárhúst. Megetetem őket velük.

Hallgattam egy kicsit, aztán ismét megszólaltam:

- Fiam, mennyit kérsz a madarakért?

- Nem kellenek magának azok a madarak, atya. Hiszen azok csak vacak szürke mezei madarak Még énekelni sem tudnak. Még csak nem is szépek.

- Mennyit akarsz értük? - kérdeztem ismét.

A fiú végignézett rajtam, mintha megbolondultam volna, aztán megmondta az árat: tíz dollár. Kivettem a zsebemből a tíz dollárt, odaadtam a gyereknek. A fiú letette a kalitkát a földre és egy pillanat alatt eltűnt.

Én aztán felemeltem a madárkalitkát, elvittem a közeli parkba, ott letettem, kinyitottam az ajtaját, és szabadon engedtem a madarakat.''

Miután Thomas plébános elmondta a kalitka történetét, mindjárt egy másik történetbe kezdett:

,,Egy nap a Sátán és Jézus között párbeszéd folyt. A Sátán épp az Édenkertből jött és büszkén dicsekedett:

- Az egész emberiséget a kezeim közé kaparintottam. Csapdát állítottam nekik olyan csalétekkel, amelynek nem tudnak ellenállni. Mind az enyémek!

- Mit fogsz csinálni velük? - kérdezte Jézus.

- Szórakozni fogok velük. Megtanítom őket, hogyan házasodjanak és hogyan váljanak el egymástól; feldühítem őket, meg arra is megtanítom, hogyan gyűlöljék és kínozzák egymást; hogy részegeskedjenek és kábítózzanak; arra, hogy fegyvereket és bombákat találjanak fel és öljék egymást. Nagyon fogom élvezni - mondta a Sátán.

- Mit csinálsz majd velük akkor, ha eleged lesz a játékból?

- Megölőm őket! - felelte a Sátán.

- Mennyit kérsz értük? - érdeklődött tovább Jézus.

- Nem kellenek neked azokaz emberek! Nem jók azok semmire! Megveszed őket, ők pedig csak gyűlölni fognak Leköpnek, megátkoznak és megölnek. Nem kellenek ők neked!

- Mennyit kérsz? - kérdezte újból Jézus.

A Sátán végignézett Jézuson és megvető gúnnyal mondta:

- A véredet, az összes könnyedet és az egész életedet!

Jézus így szólt:

- Megegyeztünk! - aztán kifizette az árat...''

Ezzel George Thomas plébános fogta a madárkalitkát és lement a szószékről.

Mindenki legyen elég bátor ahhoz, hogy meggyőződése legyen!

/Humboldt/

Tíz lépcső

"Szórd szét kincseid - a gazdagság legyél Te magad.

Nyűdd el díszeid - a szépség legyél Te magad.

Feledd el mulatságaid - a vígság legyél Te magad.

Pazarold el izmaid - az erő legyél Te magad.

Oltsd ki lángjaid - a szerelem legyél Te magad.

Űzd el szánalmaid - a jóság legyél Te magad.

Dúld fel hiedelmeid - a hit legyél Te magad.

Törd át gátjaid - a világ legyél Te magad.

Vedd egybe életed - halálod - a teljesség legyél Te magad."

Weöres Sándor

Az Élet himnusza

Írta: Kalkuttai Szent Teréz Anya

Az Élet egyetlen esély, vedd komolyan,

Az Élet szépség, csodáld meg,

Az Élet boldogság, ízleld meg,

Az Élet álom, tedd valósággá,

Az Élet kihívás, fogadd el,

Az Élet kötelesség, teljesítsd,

Az Élet játék, játszd,

Az Élet érték, vigyázz rá,

Az Élet vagyon, használd fel,

Az Élet szeretet, add át magad,

Az Élet titok, fejtsd meg,

Az Élet ígéret, teljesítsd,

Az Élet szomorúság, győzd le,

Az Élet dal, énekeld,

Az Élet küzdelem, harcold meg,

Az Élet kaland, vállald,

Az Élet jutalom, érdemeld ki,

Az Élet élet, éljed!

Újévi recept

Vegyél 12 hónapot

Gondosan tisztítsd meg

a keserűségtől,

a kicsinyességtől,

a félelemtől,

a haragtól.

Azután oszd fel a hónapokat

30 vagy 31 napra,

minden napot készíts el

1 rész munkából,

3 rész jóakaratból,

és egy gyűszűnyi derűből.

Mindehhez adj

3 evőkanál optimizmust,

1 csipetnyi iróniát,

1 késhegynyi tapintatosságot.

A kapott masszát bőven

öntsd le szeretettel.

A kész ételt mindig díszítsd

apró figyelmességgel,

és tálald fel

mosolygó arccal.

Jó étvágyat!

Heltai Jenő:

SZABADSÁG

Tudd meg: szabad csak az, akit

Szó nem butít, fény nem vakít,

Se rang, se kincs nem veszteget meg,

Az, aki nyíltan gyűlölhet, szerethet,

A látszatot lenézi, meg nem óvja,

Nincs letagadni, titkolni valója.

Tudd meg: szabad csak az, kinek

Ajkát hazugság nem fertőzi meg,

Aki üres jelszókat nem visít,

Nem áltat, nem íger, nem hamisít.

Nem alkuszik meg, hű becsületéhez,

Bátran kimondja, mit gondol, mit érez.

Nem nézi azt, hogy tetszetős-e,

Sem azt, kinek ki volt, és volt-e őse,

Nem bámul görnyedőn a kutyabőrre

S embernek nézi azt is, aki pőre.

Tudd meg: szabad csak az, aki

Ha neve nincs is, mégis valaki,

Vagy forró, vagy hideg, de sose langyos,

Tüzet fölöslegesen nem harangoz,

Van mindene, ha nincs is semmije,

Mert nem szorul rá soha senkire.

Nem áll szemébe húzott vaskalappal,

Mindig kevélyen szembenéz a Nappal,

Vállalja azt, amit jó társa vállal,

És győzi szívvel, győzi vállal.

Helyét megállja mindig, mindenütt,

Többször cirógat, mint ahányszor üt,

De megmutatja olykor, hogy van ökle...

Szabad akar maradni mindörökre.

Szabadság! Ezt a megszentelt nevet

Könnyelműen, ingyen ajkadra ne vedd!

Tudd meg: szabad csak az, aki

Oly áhítattal mondja ki,

Mint istenének szent nevét a jó pap.

Szabad csak az, kit nem rettent a holnap.

Inség, veszély, kín meg nem tántorít

És lelki béklyó többé nem szorít.

Hiába őrzi porkoláb s lakat,

Az sose rab, ki lélekben szabad.

Az akkor is, ha koldus, nincstelen,

Gazdag, hatalmas, mert bilincstelen.

Ez nem ajándék. Ingyen ezt nem adják,

Hol áldozat nincs, nincs szabadság.

Ott van csupán, ahol szavát megértve

Meghalni tudnak s élni mernek érte.

De nem azért dúlt érte harc,

Hogy azt csináld, amit akarsz,

S mindazt, miért más robotolt,

Magad javára letarold,

Mert szabadabb szeretnél lenni másnál.

A szabadság nem perzsavásár.

Nem a te árud. Milliók kincse az,

Mint a reménység, napsugár, tavasz,

Mint a virág, mely dús kelyhét kitárva

Ráönti illatát a szomjazó világra,

Hogy abból jótestvéri jusson

Minden szegénynek ugyanannyi jusson.

Míg több jut egynek, másnak kevesebb,

Nincs még szabadság, éget még a seb.

Amíg te is csak másnál szabadabb vagy,

Te sem vagy még szabad, te is csak...

Gyáva rab vagy.

A rét szélén egy nagy tölgyfáról lassan hullott a levél. S hullott a többi fáról is. A tölgy egyik ága, magasan a többi felett, egész a rétre nyúlt ki. Legszélsőbb ágán két levél kuksolt egymás mellett.

- Már nem úgy van, mint régen - mondta az egyik levél a másiknak.

- Nem - ismételte a másik. - Ma éjjel is annyian elmentek közülünk... Már jóformán csak mi maradtunk ezen az ágon.

- Nem lehet tudni, melyikünkön van a sor - mondta az első. - Amikor még meleg volt, és a Nap forróságot árasztott, olykor egy-egy vihar vagy felhőszakadás tört ránk, és sokan közülünk már akkor elsodródtak, holott még fiatalok voltak. Nem lehet tudni, melyikünkön a sor.

- Most a Nap csak ritkán süt - sóhajtott a második levél -, és ha süt is, már nincs ereje. Új erőre volna szükségünk.

- Vajon igaz-e - kérdezte az első -, vajon igaz-e, hogy helyünkbe újak jönnek, ha mi leperegtünk, és aztán újra mások, és mindig újra?

- Biztosan igaz - suttogta a másik. - El se tudom képzelni... Ez már meghaladja a mi fogalmainkat.

- És aztán olyan szomorúak leszünk tőle - tette hozzá az első.Egy ideig hallgattak, aztán az első csöndesen mondta maga elé:

- Miért kell elmennünk?

A második kérdezte:

- Mi lesz velünk, ha lehullunk?

- Lehanyatlunk...

- Mi van ott lenn?

Az első felelte:

- Nem tudom. Az egyik ezt mondja, a másik azt... De senki se tudja.

A második kérdezte:

- Vajon érzünk-e még valamit? Vajon tudunk-e még valamit magunkról, ha ott lenn leszünk?

Az első ismételte:

- Ki tudná megmondani? Aki lehullott, még sose tért vissza, hogy erről beszéljen.Újra hallgattak. Aztán az első levél gyöngéden így szólt a társához:

- Ne bánkódj olyan nagyon, hisz reszketsz már.

- Hagyd csak - felelte a másik. - Mostanában olyan könnyen reszketek. Már nem érzem magam olyan biztosan a helyemen.

- Ne beszéljünk többé ilyen dolgokról - mondta az első levél.

A másik felelte:

- Nem..., hagyjuk..., de... mi másról beszélhetnénk?... - Hallgatott, és kis szünet után folytatta: - Vajon ki megy el közülünk elsőnek?

- Ezzel még ráérünk - csillapította az első. - Emlékezzünk inkább a múltra. Milyen szép volt. Milyen csodálatosan szép! Amikor a Nap oly forrón tűzött ránk, hogy majd kicsattantunk az egészségtől. Emlékszel még? És aztán reggel a harmat... És az enyhe, pompás éjszakák...

- Most iszonyatosak az éjjelek - panaszkodott a másik -, és nem akarnak véget érni.

- Nem szabad panaszkodnunk - mondta az első szelíden -, hisz tovább éltünk, mint sokan-sokan közülünk.

- Ugye, nagyon megváltoztam? - érdeklődött a másik levél félénken, de sürgetőn.

- Szó sincs róla - erősítette az első. - Te persze azért gondolod, mert én olyan sárga és csúnya lettem, ó, nálam az egészen más...

- Ugyan, ne tréfálj! - vágta el szavát a másik.

- De igazán úgy van - ismételte az első buzgón -, higgy nekem! Olyan szép vagy, mint az első napon. Itt-ott egy-egy vékony, sárga csík, alig lehet észrevenni, és csak még szebb leszel tőle. Higgy nekem!

- Köszönöm - suttogta a másik levél meghatottan. - Nem hiszek neked..., legalábbis nem egészen..., de köszönöm, hogy olyan jó vagy..., te mindig olyan jó voltál hozzám. Most értem csak meg egészen, mennyire jó.

- Hallgass! - mondta az első, és maga is elhallgatott, mert a bánat szavát vette.

Most hallgattak mind a ketten. Az órák múltak.

Nedves szél húzott hidegen és ellenségesen a fák felett.

- Ó..., most... - mondta a második levél - én... - Megtört a hangja. Lassan levált ágáról, és kerengélve lehullt.

Itt volt a tél.

Akinek van órája, az mindig tudja, hogy mennyi az idő.

Akinek kettő van, az sohasem tudja biztosan.

Murphy

A FIÚ, AKINEK BÉKE VOLT A SZÍVÉBEN

A fiú, akinek béke volt a szívében, egy nagyvárosban élt. Egy szép nyári nap, ahogy lassan bandukolt az utcán, egy keservesen zokogó kisfiúra lett figyelmes.

- Hát te miért sírsz ?- kérdezte tőle.

- Kilökték a kezemből a fagyimat. - szipogta a kisfiú, és a lába elé mutatott, ahol az aszfalton egy nagy gombóc csokoládéfagylalt olvadozott a napsütésben.

- Ne sírj ! - mondta a fiú, akinek béke volt a szívében, és megsimogatta a gyerek fejét - Gyere, veszünk másikat !

Később a fiú, akinek béke volt a szívében, egy másik kisfiút is megvigasztalt, akit társai azért csúfoltak, mert szemüveget viselt.

Este moziba szeretett volna menni, de ehelyett egész éjjel egy fiatal lánnyal beszélgetett, akivel épp akkor szakított a barátja.

Másnap a fiú, akinek béke volt a szívében, megvigasztalt egy asszonyt, akinek meghalt a férje, valamint egy kislányt, akinek a cicáját elütötte egy autó. Harmadnap a munkahelyéről húsz év után elbocsátott középkorú férfit derítette jobb kedvre, meg a nagymamát, akiről megfeledkeztek az unokái.

És ez így ment tovább : jött az elsős kisfiú, aki rosszpontot vitt haza, mert beszélgetett az órán, a lány, akit nem vettek fel az egyetemre, a férfi, aki megtudta, hogy a feleségének szeretője van, a kamasz, akit gátlásossá tettek a pattanásai, az öregedő nő, akit elhagyott a férje egy fiatal lányért - mind-mind a fiúnak öntötték ki a szívüket.

Aztán egy nap a fiú, akinek béke volt a szívében, elment, ki a városból. Ment, ment, egészen addig, amíg el nem ért egy nagy hegyig. Nekirugaszkodott, felmászott egészen a tetejéig. Amikor felért, megállt, szétterpesztette a lábait, felnézett az égre, és üvölteni kezdett.

És üvöltött, és üvöltött, és üvöltött, és üvöltésétől leomlottak a sziklák, és kidőltek a fák, és megnyílt a föld. Az ég elsötétült, jégeső hullt, villámok cikáztak sisteregve, szélvihar tombolt.

És akkor a fiú abbahagyta az üvöltést. Megfordult, leereszkedett a hegyről, és elindult vissza, a városba.

"Az a boldogság titka, ha azt tesszük, amit szeretünk, és megtanuljuk szeretni azt, amit meg kell tennünk, hogy ezt elérjük."

(Dexter JAGER)

Ügyelj gondolataidra, mert azok szabják meg szavaidat!

Ügyelj szavaidra, mert azok szabják meg a tetteidet!

Ügyelj a tetteidre, mert azok szabják meg szokásaidat!

Ügyelj szokásaidra, mert azok szabják meg jellemedet!

Ügyelj jellemedre, mert az szabja meg sorsodat!

(Frank OUTLAW)

Azért nem jut olyan sok ember sehova az életben, mert amikor a lehetőség kopogtat az ajtajukon, éppen a hátsó kertben keresgélik a négylevelű lóheréket."

(Walter CHRISLER)

Három kancsó tea

Első a köszöntésért:

napsütötte útról

érkező tekintet

Második a nézetekért:

hogy a világ eseményei

rendeződjenek

Harmadik az egészségért:

vérkeringést harmonizáló

teafőzet

Tisztelet a buddháknak

és a tealeveleknek!

Lo Tung a teáról

"Az első csésze tea megnedvesíti ajkamat és torkomat.

A második feloldja bennem a magányt.

A harmadik végigjárja kiszáradt zsigereimet,

hogy ötezer kötetnyi furcsa írásjelre leljen ott.

A negyedik csésze tea után könnyű veríték ül ki bőrömön

- minden, mi rossz, távozik belőlem a pórusaimon át.

Az ötödik csésze után tökéletesen megtisztulok.

A hatodik a halhatatlanság birodalmába hív.

A hetedik - de ah, nem tudok többet inni!

Csak a hűvös fuvallatot érzem ingem ujjában.

Merre van a Penglaj-hegy?

Hadd üljek fel a lágy szellő hátára és repüljek oda!"

A JÓSZÍVŰ ÓRIÁS

Hol volt, hol nem volt, túl mindenen, élt egyszer egy óriás. Ez az óriás olyan hatalmas volt, hogy az erdő legmagasabb fája is csak a térdéig ért, feje pedig a felhőket súrolta, ám amilyen nagy és erős volt, épp olyan szelíd és jószívű.

Egy szép tavaszi napon, amikor lent üldögélt a folyóparton, kétségbeesett sírásra lett figyelmes. Felnézett, és egy kismadarat pillantott meg az egyik nagy fűzfa ágán.

- Hát te miért sírsz itt ilyen keservesen ? - kérdezte tőle az óriás.

- A sas elragadta egyetlen fiókámat ! - zokogta a kismadár - Ki segít most, ki ad nekem erőt, hogy elviseljem ezt a csapást ?

Az óriás elkomorodott. Felállt, az inge alá nyúlt. Amikor előhűzta a kezét, a tenyerében egy hatalmas, vörösen izzó szív lüktetett.

- Az én erőm a szívemben lakozik. - mondta - Most megosztom veled ezt az erőt.

Azzal a kismadár felé nyújtotta a szívet. Az hozzásimult, érezte, ahogy valami melegség járja át a testét. Felröppent az óriás vállára.

- Köszönöm neked ! A te erőd most már az enyém is ! - csivitelte hálásan, azzal elrepült az erdő irányába. Félútról még egyszer visszanézett az óriásra. " Milyen furcsa ! " - gondolta - " Valahogy nagyobbnak tűnt az előbb. "

Az óriásnak ettől a naptól fogva rengeteg tennivalója akadt : az erdő összes állata hozzá jött el bánatával, hogy erőt merítsenek tőle a reménytelenségben. És ő adott mindenkinek.

Közben elmúlt a tavasz, majd a nyár. Őszre az óriás már épp csak elérte a legcsenevészebb fa legalsó ágát, de továbbra is odanyújtotta szívét minden rászorulónak. És eljött a tél ...

Az óriás - aki most már akkora volt csak, mint egy nagyobbacska fúszál - az erdei úton sétált. Meg-megállt, néha szaggatott köhögés rázta meg a testét. " A végéhez közeledik az esztendő. Nemsokára újra eljön a tavasz, majd a nyár. De nekem nem lesz már több tavasz. " Idáig jutott gondolataiban, amikor egy csendesen pityergő kisleányt pillantott meg az út szélén.

- Miért sírsz, kisleány ? - szólította meg.

" Nini, egy manócska ! "- csodálkozott a kisleány és abbahgyta a pityergést.

- Segíts rajtam ! Mindenki csak engem bánt ! Elfogyott az erőm !

Az óriás elmosolyodott. Kinyújtotta tenyerét, amelyben ott feküdt egykor oly hatalmas szíve összeaszva, megfakulva. Már alig dobogott, csak néha futott át rajta egy-egy gyenge remegés.

- Hunyd be a szemed, és érintsd meg ! - mondta a kislánynak.

Az lehajolt az óriáshoz. Becsukta a szemét, és megérintette a szívet. Az összerándult, majd felizzott. A kislány érezte, ahogy az ismeretlen erő átáramlik a testébe.

- Köszönöm, manócska ! - suttogta halkan, és kinyitotta a szemét.

De az óriás addigra már eltűnt. Csak egy maréknyi szív alakú hamukupac maradt a helyén, amit a szél felkapott és szétszórt ...

A semmittevés nagyon nehéz munka. Sosem tudod, hogy mikor érsz a végére.

(Leslie Nielsen)