Minden napra egy bölcsesség (beszélgetős fórum)

Ami könnyen elérhető, az a felszínen csillog. Ami érték, olykor fénytelen, és a mélyre kell ásni érte! Amiben a sokaság élvezetét leli, sivár és illanó gyönyörűséget kínál. Amiről én beszélek, az a felszínről nem látható, és bensődben derül.

Seneca

Népek bölcsességei

Afgán közmondás

A szerelem először egy tekintet, azután egy mosoly, azután egy szó, egy ígéret, egy találkozás.

Angol közmondás

Barátodról jót mondjál, ellenségedről semmit.

Arab közmondás

Az érdem azé, aki elkezdi, akkor is, ha az, aki folytatja, jobban csinálja.

Egy jó cselekedet halála, ha előre beszélsz róla.

Belga közmondás

Könnyebb megismerni tíz országot, mint egy embert.

Bolgár közmondás

Az az igazán erős, aki saját magát tudja legyőzni.

Az élők becsukják a halottak szemét, a halottak kinyitják az élőkét.

Ciprusi közmondás

Az, aki azt hiszi, hogy boldogul a többiek nélkül, téved, de az, aki azt hiszi, hogy a többiek nem tudnak boldogulni nélküle, még jobban téved.

Cseh közmondás

Aki csinálni akar valamit, talál rá eszközt, aki nem akar csinálni semmit, talál rá mentséget.

Dán közmondás

Ne szégyelld kimondani, amit nem szégyellsz gondolni.

Észt közmondás

Emlékezz a jótettre, és ne a sértésre.

Finn közmondás

Tartsd távol magadat attól, aki nem szereti a kenyeret vagy a gyermekhangot.

Francia közmondás

Szépség jóság nélkül semmi.

Görög közmondás

A szerető szív örökké fiatal.

Holland közmondás

Valamelyik nap, az semelyik nap.

Ír közmondás

Az idegen barát, akivel még nem találkoztunk.

Karib szigetek közmondásai

A cápa, amelyik a kezedből evett, enni fog a lábadból is.

Kazah közmondás

Lónak a híre nagy, tevének a talpa.

A józan ész a világhoz alkalmazkodik,

a bölcsesség az éggel akar megegyezni.

/Joubert/

Paulo Coelho:

A dolgok, amelyeket megtanultam az élettől

ˇ Hogy nem számít, mennyire jó valaki, mindenképpen fájdalmat okoz neked olykor. És ezért meg kell bocsátanod neki.

ˇ Hogy évek kellenek a bizalom kiépítéséhez, de elég néhány másodperc a lerombolásához.

ˇ Hogy nem kell megváltoztatnunk barátainkat, ha megértjük, hogy a barátok változnak.

ˇ Hogy a körülmények és a környezet hatnak ránk, de magunkért csakis mi vagyunk felelősek.

ˇ Hogy vagy Te tartod ellenőrzés alatt a tetteidet, vagy azok fognak Téged.

ˇ Megtanultam, hogy a hősök olyan emberek, akik azt tették, ami szükséges volt, szembenézve a következményekkel.

ˇ Hogy a türelem rengeteg gyakorlást igényel.

ˇ Hogy vannak emberek, akik szeretnek bennünket, de egyszerűen nem tudják, hogyan mutassák ki.

ˇ Hogy olykor az, akire azt hinnéd, hogy megadja neked a kegyelemdöfést, ha már a földön fekszel, egyike azon keveseknek, akik segíteni fognak neked felállni.

ˇ Hogy csak azért mert valaki nem úgy szeret téged, ahogyan te szeretnéd, ez nem azt jelenti, hogy nem szeret téged teljes szívével.

ˇ Hogy sosem szabad azt mondani egy kisgyermeknek, hogy az álmok balgaságok: tragédia lenne, ha ezt elhinné.

ˇ Hogy nem mindig elég, ha megbocsát nekünk valaki. Az esetek többségében te vagy, akinek meg kell bocsátani magadnak.

ˇ Hogy nem számít, hány szilánkra tört a szíved: a világ nem áll meg, hogy megvárja, míg összeragasztod.

ˇ Talán Isten úgy akarja, hogy találkozzunk sok nem hozzánk illő emberrel, mielőtt találkozunk az igazival. Így mikor végre találkozunk vele. Tudunk majd hálásak lenni ezért az adományért.

ˇ Amikor a boldogság kapuja bezáródik, egy másik kinyílik, de sokszor olyan hosszan nézzük a zárt kaput, hogy nem vesszük észre a számunkra kinyitott kaput.

ˇ A legjobb fajta barát az, akivel sétálgathatsz vagy beülhetsz egy kapualjba, anélkül, hogy egy szót is váltanátok, és amikor elváltok, úgy érzed, hogy ez volt életed legjobb beszélgetése.

ˇ Igaz, hogy nem tudjuk igazán, mink van, amíg el nem veszítjük, de az is igaz, hogy nem tudjuk, mi az, ami hiányzik, amíg nem birtokoljuk.

ˇ Egyetlen perc kell, hogy megsértsünk valakit, egy óra, hogy megkedveljen minket, egy nap, hogy megszeressük, de egy egész élet, hogy elfelejtsük.

ˇ Ne a külsőségekre adj, becsapnak.

ˇ Keresd meg azt az embert, aki mosolyt csal az arcodra, mert csak egyetlen mosoly kell ahhoz, hogy fantasztikussá tegyen egy rossz napot. Találd meg azt, akitől a szíved mosolyogni fog!

ˇ Vannak olyan pillanatok az életben, hogy annyira nagyon hiányzik neked valaki, hogy szeretnéd kiszakítani az álmaidból a valóságba, hogy megölelhesd.

ˇ Álmodj, amit csak akarsz; menj, ahova szeretnél; légy az, aki szeretnél, mert csak egy életed van és csak egy lehetőséged, hogy olyan dolgokat csinálj, amit szeretnél.

ˇ Kaphatsz elég boldogságot, hogy kedvessé tegyen, elég nehézséget, hogy erőssé tegyen, elég fájdalmat, hogy emberivé tegyen, elég reményt, hogy boldog lehess.

ˇ Képzeld magad mindig a másik helyébe. Ha szűkösen érzed magad a bőrében, valószínűleg neki is szűk. A legboldogabb embereknek nem szükségszerűen van mindenből a legjobb: csak mindenből a legjobbat hozzák ki, amivel életük során találkoznak.

ˇ A boldogság csalóka azoknak, akik sírnak, azoknak, akik fájdalmat okoznak, azoknak, akik már megélték. Csak így lehet igazán megbecsülni az embereket, akik életünk részei voltak.

ˇ A szerelem egy mosollyal kezdődik, egy csókkal nő, és egy teával végződik.

ˇ A legjobb jövő az elfelejtett múlton alapszik. Nem élhetsz jól, ha előbb nem felejted el a múlt csődjeit és fájdalmait.

ˇ Amikor megszülettél, sírtál, és mindenki körülötted mosolygott.

ˇ Éld úgy az életed, hogy mikor meghalsz, te legyél az egyetlen, aki mosolyog, és mindenki körülötted sírjon.

Mendegélt az úton egy ember, a lova meg a kutyája.

Egyszer egy hatalmas vihar kerekedett, és mellettük belecsapott egy fába a

villám.

Mindhárman meghaltak. De az ember nem vette észre, hogy már elhagyta az élők

világát, és tovább bandukolt a két állattal. Néha időbe telik, míg a

halottak megszokják új helyzetüket. . .

Nagyon hosszú volt az út, emelkedőn kellett menniük, a nap is erősen tűzött,

csorgott róluk a verejték, és rettentő szomjasok voltak. Az egyik kanyarban

végre észrevettek egy hatalmas márványkaput, amely egy arannyal kikövezett

térre nyílt.

A tér közepén egy kút állott, amelyből kristálytiszta víz csordogált.

A kapuban egy férfi őrködött. A vándor odament hozzá, és megszólította:

- Jó napot.

- Jó napot - felelte az őr.

- Miféle hely ez, hogy ilyen gyönyörű?

- Ez itt a mennyország.

- Milyen jó, hogy a mennyországba jutottunk! Nagyon szomjasak vagyunk.

- Lépjen be nyugodtan, itt annyit ihat, amennyit csak akar.

Az őr a kútra mutatott

- A lovam és a kiskutyám is szomjasak.

- Nagyon sajnálom - mondta az őr. -Állatok nem léphetnek be ide.

Az ember nagyon elkeseredett, mert rettenetesen kínozta a szomjúság, de nem

akart egyedül inni. Megköszönte hát az őrnek, és továbbment.

Megint sokat gyalogoltak fölfelé, és már teljesen ki voltak merülve, amikor

megérkeztek egy másik helyre, amelynek egy ócska kapu volt a bejárata.

Mögötte poros földút volt, kétoldalt fákkal. Az egyik fa árnyékában hevert

egy férfi, az arcát eltakarta a kalapja, valószínűleg aludt.

- Jó napot - köszöntötte a vándor.

A férfi félretolta a kalapját, és biccentett.

- Nagyon szomjasak vagyunk, én, a lovam és a kiskutyám.

- Van ott egy forrás a kövek között - mondta a férfi, és megmutatta nekik a

helyet.

- Igyanak csak kedvükre.

Az ember, a lova meg a kutyája odamentek a forráshoz, és sokáig ittak.

Aztán az ember visszament a férfihoz, hogy köszönetet mondjon neki.

- Jöjjenek csak nyugodtan, bármikor - felelte a férfi.

- Egyébként hogy hívják ezt a helyet?

- Mennyország.

- Mennyország? Az nem lehet! A márványkapu őre azt mondta, hogy az ott a

mennyország!

- Az nem a mennyország. Az a pokol.

A vándor megdöbbent.

- Meg kellene tiltaniuk, hogy ők is ugyanezt a nevet használják! Ez a téves

információ óriási zűrzavart okozhat!

- Bizonyos szempontból viszont nagy szolgálatot tesznek nekünk. Ugyanis ott

maradnak azok, akik képesek elhagyni a legjobb barátaikat. . .

"Ott ültem a vonatsíneken, vártam....az egyetlen megoldást.

Nem az jött...amit vártam. Egy kisfiú közeledett felém a a sínek között. Csak képzelődöm, gondoltam, és tovább bámultam a talpfák közé szórt köveket.

- Mit csinálsz itt?

Szőke hajú, ötévesforma kisfiú állt előttem. Nagy barna szemeivel a tekintetemet fürkészte. Éreztem, hogy olvas benne, most olvassa ki belőle az elmúlt évtizedeket.

Elfordultam, nem akartam, hogy lássa. Elkéstem.

- Ezen a vonalon nem jár vonat.

- Honnan?...

- Honnan tudom, miért vagy itt? Ismerlek, ugyanúgy, mint önmagadat. Ismerlek már több évtizede...Most eljöttem, hogy mutassak neked valamit.

- Mit?

- Állj fel! Nézz egyenesen a sínek közé a távolba, látod azt a pontot, ahol összeérnek a sínek?

- Látom.

- Ott van a boldogság. Ezen a pályán mindenki arra tart. Gyere induljunk mi is.

"Szegény gyermek, hogyan mondjam meg neki, hogy sohasem érhet oda...ahol összeérnek a sínek..."

- Tudom, ne gyötörd magad, Tudom, hogy nem érhetek oda, de mutatok valamit. Nézz le a lábad elé, mit látsz?

- Semmit.

Nézd meg jobban, láss is, ne csak nézz. Mit látsz?

Egy kis virágot, lila szirmokkal...Sok kis virágot...Hiszen itt mindent elborítanak az ibolyák! Ez gyönyörű!

- Most nézz fel az égre. Ott, mit látsz?

- Felhőket...Bárányfelhőket. De érdekes! Ott az egyik...Most olyan alakja van, mint egy angyalnak...Gyönyörű felhőcske! Ott egy másik épp most alakul ki, mintha gomba nőne ki az ég kék szőnyegéből! Csodaszép!

- Mit érzel most, ebben a pillanatban?

- Boldog vagyok!...Boldog vagyok?

- Igen...itt és most összeértek a sínek."

"Az éjszaka csendjében a Bölcsesség bejött a szobámba, és megállt az ágyam mellett. Úgy nézett rám, mint egy szerető anya, felszárította a könnyeimet, és így szólt hozzám:

- Hallottam a lelked sirámait, és eljöttem, hogy megvigasztaljalak. Tárd ki nékem a szíved, és én megtöltöm fénnyel! Kérdezz bátran, és megmutatom neked az Igazság ösvényét!

Engedelmeskedtem a parancsának, és megkérdeztem:

- Ki vagyok én, Bölcsesség, és hogy kerültem ide, erre a rettenetes helyre? Mik ezek az óriási remények, mi ez a temérdek könyv, mik ezek a furcsa alakzatok? Mik ezek a gondolatok, amik úgy jönnek-mennek, akár egy csapat vadgalamb? Mik ezek a szavak, amiket vággyal alkotunk, és örömmel írunk le? Mik ezek a szomorú és örömteli események, amik a lelkemet magukkal ragadják, s a szívemet sötétbe burkolják? Kihez tartoznak azok a szemek, amelyek engem bámulnak és a lelkem legmélyéig keresztüldöfnek, de mégsem tudnak a fájdalmamról? Mik ezek a hangok, amelyek napjaim múlása felett siránkoznak, és gyermekkorom dicséretét zengik? Ki ez az ifjú, aki játszadozik a vágyaimmal és kigúnyolja az érzéseimet, aki elfelejti a tegnapi tetteket, aki beéri a ma jelentéktelenségével, közben pedig felvértezi magát a holnap lassú előrenyomulásával szemben?

Mi ez a rettenetes világ, ami így megindít, és milyen ismeretlen vidék felé taszít?

Mi ez a föld, mely szélesre tátja az állkapcsát , hogy lenyelje testünket és örökké tartó menedékhelyet biztosít a mohóság számára? Ki ez az Ember, aki beéri a Szerencse kegyeivel, és egy csókra sóvárog az Élet ajakáról, miközben a Halál mindig arcul üti? Ki ez az Ember, aki éves vezekléssel vásárolja meg a pillanatnyi élvezetet, és elmerül az alvásban, miközben az álmok szólítják? Ki ez az Ember, aki a Tudatlanság hullámain úszik a Sötétség örvény felé?

Mondd meg nékem, Bölcsesség, mik ezek a dolgok?

Erre a Bölcsesség szólásra nyitotta a száját, és emígyen szólt:

- Te Ember, Isten szemével szeretnéd látni a világot, és emberi gondolatok segítségével szeretnéd felfogni a túlnan titkait. Ez a tudatlanság gyümölcse.

Menj ki a mezőre és nézd, hogyan döngicsél a méh az édes virágok körül, és hogyan csap le a sas a zsákmányra! Menj el a szomszédod házába, és figyeld meg, hogyan bámulja a csecsemő megbabonázva a tűz fényét, miközben az anyja szorgosan végzi a feladatát! Légy olyan, mint a méh, és ne pazarold el tavaszi napjaidat azzal, hogy a sas dolgait fürkészed! Légy olyan, akár a tűz fényének örvendező gyermek és hagyd békén az anyát! Minden, amit látsz, a tiéd - és még mindig a tiéd.

Az a temérdek könyv, a furcsa alakzatok és a szép gondolatok, melyek körülvesznek, az előtted élt szellemek kísértetei. A szavak, amelyeket az ajkadon kiejtesz, láncszemek, amelyek összekötnek téged embertársaiddal. A szomorú és az örömteli események azok a magvak, amelyeket a múlt vetett el a lelked földjébe és a jövő fog learatni.

Az ifjú, aki a vágyaiddal játszadozik, majd kitárja a szíved kapuját, hogy a fény be tudjon oda hatolni. A föld kitátja a száját, hogy lenyelje az embert és az alkotásait, megváltója lelkünknek a testi kötöttségtől.

A világ veled együtt mozog, a te szíved maga a világ. Az Ember pedig, akit te oly kicsinynek és tudatlannak tartasz, az Isten küldötte, aki azért jött ide, hogy megismerje az élet örömét a bánaton keresztül, és tudást merítsen a tudatlanságból.

Így szólott a Bölcsesség, és kezét lázban égő homlokomra tette, majd azt mondta:

- Menj tovább, ne habozz! Továbbmenni annyi, mint a tökéletesség felé haladni. Menj tovább, és ne félj a tövisektől és az éles kövektől, amik az Élet útján megsebzik a lábadat."

/Kahlil Gibran: A Mester szavai/

Hálás vagyok

A kedvesemért, aki panaszkodik a vacsorára, mert így az

estét velem tölti, és nem valaki mással...

Az adókért, amelyeket ki kell fizessek,

mert azt jelenti, hogy alkalmazott vagyok/van munkahelyem...

A takarításért egy buli után, mert azt jelenti, hogy

Barátaimmal tölthettem egy estét...

A ruhákért, amelyek egy kicsit szűkek, mert van elég

ennivalóm...

Az árnyékomért, mert kint lehetek a napfényben...

Hogy nyírhatom a füvet, pucolhatom az ablakot, javíthatom a

csatornát, mert azt jelenti, hogy van házam...

A parkoló helyért a parkoló legmesszibb pontján, mert ez azt

jelenti, hogy tudok járni és még autóm is van...

A nagy fűtés számláért, mert ez azt jelenti, hogy melegben

voltam...

Hogy a templomban mögöttem ülő hölgy hamisan énekel, mert

Azt jelenti, hogy hallok....

A mosni- meg vasalnivalóért, mert azt jelenti, hogy van ruhám...

Az esti fáradtságért és izomlázért, mert azt jelenti, hogy

Tudtam keményen dolgozni...

Hogy meghallom hajnalban az óra csengetését, mert azt

jelenti, hogy

élek...

Tatiosz: Bölcsesség....

Azért élünk, hogy szeressünk és szeressenek.

Sokan

későn, vagy soha nem

találnak rá az élet ezen egyszerű és tiszta

magyarázatára.

Az élet csekélységet kíván: legyen erőnk

remélni. A remény pedig ezt kívánja:

legyen erőnk végiggondolni, megérteni,

hinni, merni, tenni - élni.

Ha olyannak látjuk az embereket amilyenek, akkor rosszabbá tesszük őket; Ha viszont úgy kezeljük őket, mintha azok lennének, aminek lenniük kellene, akkor segítjük őket azzá válni, amivé képesek.

(Goethe)

Tulajdonképpen hol terem a szeretet? - kérdeztem egyszer egy anyát.

- Magról vetik - nevetett rám.

- És honnan szerzik hozzá a magot?

- Nem kell azt szerezni. Belőlünk magunkból pereg. S megfogan a tenyér simogatásában, a szem pillantásában és minden ölelésben.

- Öntözni nem kell?

- Dehogynem. Jó szóval.

- Nem könnyel?

- Ments ég! A könny sós és kimarja a kis szeretetpalánta hajtásait.

- Hát palántázni kell a szeretetet?

- Palántázni bizony. Elültetni még a szikes talajba is. Mert ha a szeretet nem terem, kihűl a föld.

- Úgy érted, hasztalan a nap heve, ha belülről nem fűt, semmit sem ér?

- Igen, így értem, mert emberközpontú világban élek, és emberként gondolkozom.

- Elsősorban mi hát a szeretet?

- Biztonság. Ha szeretsz és szeretnek, mindig van szövetségesed.

- És mi a szeretet másodsorban?

- Erő. Ha feltöltődsz vele, könnyebbnek érzed a batyut, mit az élet a válladra rakott.

- Szeretni mégsem mindig boldogság. Néha gyötrelem. Mégis érdemes szeretni?

- Csak azt érdemes.

Családmesék - A szeretet tankönyve c. kötetből

Történt egyszer, hogy egy indián sétált egy nagy amerikai városban a nem indián barátjával. A New York-i Times Square környékén jártak. Éppen csúcsidő volt, tehát sokan nyüzsögtek az utcákon. Az autósok nyomták a dudákat, a taxisok csikorogva fordultak be az utcasarkokon, a város zaja szinte süketítő volt. Egyszer csak megszólalt az indián:

- Hallok egy tücsköt.

- Az nem lehet mondta a barátja. Ekkora zajban hogy lehetne meghallani egy tücsköt?!

- Biztos vagyok benne, hallottam egy tücsköt!

- Ez őrültség! - mondta a barátja.

Az indián viszont egy kis ideig türelmesen figyelt, majd elindult az utca másik oldalára, ahol néhány bokor nőtt. Az ágak között megtalálta a tücsköt. A barátja álla leesett.

- Ez lehetetlen! Neked természetfölötti hallásod van.

- Nem, válaszolt a bennszülött , az én fülem semmiben sem különbözik a tiédtől. A dolog csak azon múlik, hogy mire figyelsz jobban.

- Ez lehetetlen, én soha nem hallanék meg egy tücsköt ekkora zajban!

- Nem, az egész csak azon múlik, hogy mi a legfontosabb neked. Figyelj! Bemutatom. Az indián kivett a zsebéből néhány érmét, majd a földre ejtette őket. Harmincméteres körzetben mindenki megfordult, hogy vajon az érme, ami leesett, nem az övék-e.

- Látod már, mire gondoltam? Az egész csak azon múlik, hogy mi az, ami fontos számodra...

Szia Bercsi!

Vettem egy bíbor kalapot!!!

Tatiosz: A jó ember ritkán téved

A józan észt kivételes tehetségként kell fogadnunk. Az érző szívet kiváló tulajdonságként kell ünnepelnünk.

Az elme még nem gondolat, ahogy a bölcsesség még nem út. A szív, még nem szeretet, ahogy az érzelem, még nem igazi jóság.

Ha azt kívánod, hogy megbecsüljenek, tudj megbecsülni másokat.

Nincs oly kiválóság, melynél nagyobb ne volna.

Tudd értékelni a jót, és magad se akarj jobb lenni a jónál. A túlzásba vitt jóság bántó és sértő lehet.

Ha a jóságot választottad, maradj hű e választásodhoz.

Ha a szívedre hallgatsz, megbízhatsz ítéleteidben is.

A jó ember ritkán téved.

Semmi nem változtatja meg jobban az életünket, mint az önmagunknak feltett kérdések."

(Greg LEROY)

A barátságnak négy formája van: a hősies, az intim, a szellemi és a játékos.

De az igazi barátság mind a négyet egyesíti, s ezért nyugodtan mondható, hogy ez a barátság négy dimenziója.

A hősiesség az, hogy feláldozom érte életemet, a szellemi az, hogy ahol együtt vagyok vele az a szellem világa, a játék az, hogy olyan vidáman játszom vele, mint a gyermek, az intim az, hogy feltárom magam."

A tudós, a művész és a szerzetes

A tudós biztosra vette, hogy előbb utóbb megfejti a létezés titkát; biztosra vette, hogy csak idő kérdése az egész. Úgy érezte, ha tüzetesen megvizsgálja a dolgokat, akkor minden kérdésére sikerül választ kapnia.

Egy nap egy piros rózsát vett észre az ösvény mellett.

- Gyönyörű! - suttogta. Kíváncsi lett a rózsa titkaira, ezért leszakította, és elvitte haza, hogy megvizsgálja. Otthon aztán apró darabokra tépte a rózsát, de hiába, mert képtelen volt megtalálni benne azt ami széppé tette. Értetlenül állt a széttépett virág fölött.

- Egy nap, ez titok is ki fog derülni, erre a kérdésre is választ fogunk találni. Talán éppen én leszek az, aki megteszi ezt a felfedezést!

Ugyanazon a napon egy művész is végigment ugyanazon az ösvényen, és ő is megpillantott egy gyönyörű rózsaszálat. Letépte, hazavitte, beállította egy vázába, és nekiállt, hogy lefesse. Miközben festett, a rózsa elhervadt és elpusztult.

- Se szavakkal, se ecsettel nem tudom visszaadni ezt a szépséget. Talán egy nap valaki majd megfejti a titkot, mitől ilyen szépek a virágok. A képem is szép, de közel sem olyan gyönyörű, mit a rózsa volt!

Ugyanazon a napon egy szerzetes is végigment ugyanazon az ösvényen, és ő is megpillantott egy gyönyörű rózsaszálat. Leült mellé, beszívta az illatát, elgyönyörködött benne, és úgy belemerült a szépségbe, hogy el is feledkezett arról, hol van. Végül mosolyogva felállt, és elsétált. Később elmesélte az esetet az egyik barátjának.

- És mire sikerült rájönnöd? - kérdezte a barát.

- Arra, hogy a létet át kell élni, meg kell tapasztalni, el kell fogadni, és ünnepelni kell, és sosem szabad kísérletet tenni arra megismerjük a részleteit. Nézz csak! - mutatott körbe a kertben. - Nézz és láss, és fogadj el mindent olyannak, amilyen!

A gyönyörű nő

3 évesen: Amikor tükörbe néz: egy királynőt lát.

8 évesen: Amikor tükörbe néz: Hamupipőkét látja.

15 évesen: Amikor tükörbe néz: egy rémséget lát. (Anya, ilyen fejjel nem mehetek iskolába!)

20 évesen: Amikor tükörbe néz: azt látja, hogy "túl kövér/túl sovány, túl alacsony/túl magas, túl egyenes/túl göndör" - de mégis úgy dönt, hogy attól még kimegy az utcára.

30 évesen: Amikor tükörbe néz: azt látja, hogy "túl kövér/túl sovány, túl alacsony/túl magas, túl egyenes/túl göndör" - de úgy érzi nincs már ideje változtatni rajta, szóval így megy ki az utcára.

40 évesen: Amikor tükörbe néz: azt látja, hogy "túl kövér/túl sovány, túl alacsony/túl magas, túl egyenes/túl göndör" - ám azt mondja, "de legalább tiszta vagyok" és kimegy az utcára.

50 évesen: Amikor tükörbe néz: 'saját magát' látja és oda megy ahova akar.

60 évesen: Tükörbe néz és azokra az emberekre emlékezik, akik nem láthatják magukat a tükörben soha többé. Kilép az ajtón és meghódítja a világot.

70 évesen: Amikor tükörbe néz: bölcsességet, tudást és vidámságot lát és élvezi az életet.

80 évesen: Nem nyüglődik a tükörrel. Csak felteszi a bíbor kalapját és megy, hogy nevessen a világgal együtt.

Talán mindannyiunknak korábban kellene megragadnia azt a bíbor kalapot...

"Ügyelj gondolataidra, mert azok szabják meg szavaidat,

ügyelj szavaidra, mert azok szabják meg tetteidet,

ügyelj tetteidre, mert azok szabják meg szokásaidat,

ügyelj szokásaidra, mert azok szabják meg jellemedet, és

ügyelj jellemedre, mert az szabja meg sorsodat."

Frank Otlaw

"A szeretet nélküli kötelességtudat: kedvetlen.

A szeretet nélküli felelősség: figyelmetlen.

A szeretet nélküli igazság: kemény.

A szeretet nélküli okosság: gőgös.

A szeretet nélküli barátságosság: hűvös.

A szeretet nélküli rend: kicsinyes.

A szeretet nélküli hatalom: kíméletlen.

A szeretet nélküli birtoklás: fösvény.

A szeretet nélküli adakozás: képmutató.

A szeretet nélküli vallásosság: bigott.

A szeretet nélküli hit: vakbuzgó.

A szeretet nélküli remény: fanatikus.

A szeretet nélküli élet: értelmetlen..."

A szeszélyes vénasszony

Az öregotthonban meghalt egy asszony. Az éjjeli szekrényre ki volt készítve egy boríték, az egyik ápolónőnek címezve.

"Mit látsz magad előtt, amikor gondozol? Mit látsz, ha rámézel? Mire gondolsz, amikor magamra hagysz? Mit szólsz, ha rólam beszélsz?

Legtöbb alkalommal egy szeszélyes öregasszonyt látsz magad előtt, aki már egy kicsit becsavarodott, és amikor eszik erősen, csámcsog. Amikor kérdezik, akkor nem válaszol.

Egy vénasszonyt látsz, aki nem találja cipőjét, harisnyáját, és engedi, hogy úgy bánjál vele, ahogyan neked tetszik, akár tisztálkodásnál vagy az étkezésnél.

Ezt látod.

Nyisd ki a szemeidet. Ez nem én vagyok.

Elárulom neked az életemet.

Tizenhárom gyerek közül én vagyok az utolsó.

Szüleim és testvéreim nagyon szerettek.

Alig voltam tizenhat éves és arról álmodoztam, hogy megtalálom életemben az első férfit. Húszéves voltam, amikor férjhez mentem. Szívem erősebben megdobban, amikor az akkori időkre gondolok.

Huszonöt éves vagyok és van egy gyermekem, akinek nagy szüksége van rám, mert hátat épít magának.

Harmincéves lettem és érzem, hogy egymásra vagyunk utalva. Negyven éves koromban tudtam, hogy hamarosan el fog hagyni. Férjem hűségesen kitart mellettem. Ötvenéves lettem és már unokák zajongnak mellettem.

Mindenki szeret.

Jönnek a sötét napok, férjem meghal. Félelemtől reszketve gondolok a jövőre. Gyerekeim nincsenek velem, sajátjukkal törődnek.

Visszagondolok az elmúlt évekre, amikor boldog voltam és szerettem. Már megöregedtem. A természet durva játékos: az öregséget együgyűségnek állítja be. Testem szépsége meglöttyen, az erőm is elhagy. Haladnak az évek, és ahol valamikor szív dobogott, most egy darab kő van.

Rozzant testemmel mégis megmaradok fiatalnak, mert érzem, hogy életem újból elkezdődik, mert szeretek. Átgondolom a rövid éveket: milyen gyorsan elrohantak. Elfogadom a könyörtelen igazságot, hogy Í>> semmi sem lehet végtelen <<.

Te, aki gondomat viseled, ne a szeszélyes vénasszonyt lássad bennem… Figyelj egy kicsit oda és meglátod!"

Óh milyen sok tekintettel, milyen sok emberi tettel találkozunk nap mint nap. Mit veszünk észre? A ráncokat, a szeszélyt és a keménységet? Milyen szép lenne, ha arra törekednénk, hogy átérezzük az álmokat, a meleg szív dobogását és a sokszor egészen elrejtett szeretetet!

Forrás: Bruno Ferrero Van ott fent valaki? című könyve

[link]