Milyen előnye van, ha egy nő fiatalon szül? (beszélgetős fórum)

én lehet hogy furi ember vagyok....

de szerintem nem gáz ha valaki korán szül..főleg ha van rá alap..ha normális kapcsolatba él és nincs olyan dolog ami veszélyeztetné a kicsit...

Mi párommal lassan 2.5éve leszünk együtt együtt és élünk van kis házikó meg minden és ha jönne a baba amiről mostanában elég sokat beszélünk nagyon örülnénk....22éves vagyok és a régi osztályomból már csak én vagyok az aki nem anyuka...

Szerintem sem. De ehhez én már öreg vagyok.

Van gyermekem. Nekem ô MINDEN!

A szerelem elmúlik.

Az egyik mindent feláldoz, odadob, a másik meg :(((

Hát nem is Te írtál ilyeneket. :)

Amúgy sajnálom, nehéz lehetett ezt a dötntést meghozni.

Bevallom én is kevés előnyét látom a fiatalon való szülésnek.

Az, hogy a 20-as éveim elején egyetemre jártam, az nem csak a diploma miatt volt fontos, hanem azért is, mert egy csodálatos időszak volt, a relatív gondtalanság, bimbózó szerelmek, öröknek hitt barátságok időszaka. Összejövetelek, bulik, közös teázások, éjszakába nyúló beszélgetések a élet nagy kérdéseiről... Szóval jó volt, na. Nyilván egy-két-három gyerek mellett is meg tudtam volna szerezni a diplomámat, de pont az az élmény része maradt volna ki örökre, amiért csodálatos 20 évesnek lenni. És most nem is beszélek olyasmikről, amikre nekem anyagi okból nem volt lehetőségem, de számos barátom csinálta, élvezte: külföldi félév Erasmussal, Amerikában táboroztatni nyáron gyerekeket, aztán a keresett pénzből kicsit utazgatni kint...

Utána meg, hogy meg lett a diploma, végre volt pénzem utazni! Annyi szép helyen jártam, megtanulni síelni, eveztem tavon, vadvízen. Na jó, ezek talán mehettek volna gyerek mellett is, ha van hozzá megfelelő hátország. Pl. nagymama, nagypapa, aki örömmel vállalja be pár napra vagy akár egy hétre az unokát. Nos, az én esetemben nincs.

Nyilván ott a másik véglet, aki még 35 évesen vagy afelett is halasztja. Nyilván az sem jó. Nem azért, mert "öreg" lesz, mire felnő a gyerek, szerintem egyébként 60-65 évesen még nem öreg már manapság az ember (a 40 az új 50, az 50 az új 60...), hanem egyszerűen azért, mert túl nagy a rizikó, hogy nem jön össze akkor már.

Én azt mondanám 28-32 között épp ideális nekiállni. :)

Más: elgondolkodtató, mennyien írtátok, hogy a szerelem elmúlik, meg, hogy nincs olyan férfi, akiért érdemes lemondani az anyaságról. Gondolom nem fog tetszeni, de akkor valószínűleg nem azzal a férfival vagytok együtt, aki számotokra a nagy Ő. Ha nekem ilyen döntést kéne hoznom, hogy Ő (a nagy), vagy anyaság, szívem megszakadna lehet, de egyértelműen Őt választanám. Igaz, bármely más férfi és az anyaság helyett az anyaságot. És hiába mondjátok, ez a szerelem már több mint tíz éve nem múlik el...

Azt baromságnak tartom, hogy nem szexeljen az, aki nem érett a szülővé válásra. Saját elméletem szerint - és ezt számos saját tapasztalat is megerősítette - veszélyes baromságnak tartom. Véleményem szerint a nemi élet túl késői elkezdése ugyanúgy lelki töréseket okoz, mint a túl korai.

Ja, és amikor azt mondtam, nem jó nagyon fiatalon gyereket vállalni, az nem azokra vonatkozik, akik védekezési hiba miatt teherbe estek, és megtartották a babát, és aztán megpróbáltak boldogulni, én is ezt tettem volna, és minden tiszteletem az övék!

"nem írom,h alfahím"

Nem is kell.

Kb 1275x megtetted már.

Azt hiszem ez egy nagyon szubjektív téma, és minden végletre láttam elég példát, hogy gyermek nélkül is véleményt alkossak.

Egyik jóbarátom néhány évvel ezelőtt (21 volt) kétségbeesetten hívott fel, hogy a 17 éves barátnője terhes, és meg akarja tartani, de ő még nem kész apának lenni. A leendő nagyszülők nem tudták őket támogatni semmiben, egyedül annyiban, hogy a nappaliból átköltöztek a lány szobájába, hogy legyen hely a gyereknek. Mindenért a srácnak kellett gályázni, 3 munkahelye volt, 2-3 órákat aludt, de megteremtette az anyagiakat, mire megszületett a kislányuk. A lány gyorsan megszerezte az érettségit magántanulóként, és közben diákmunkát vállalt, amíg tudott, így ő is tett a dolgokhoz. Most 4 éves a kislányuk, és a második gyermeküket várják. Boldogok, elégedettek, szépen élnek albérletben (hosszú távú szerződést kötöttek), és mindketten felnőttek, mire Hanna érkezett. Példás kis családot alkotnak, ahhoz képest, amilyen kétségbeesetten hívott anno az apuka :)

Egy másik példa.

19 éves volt barátnőm öccse, mikor teherbe ejtette a 24 éves barátnőjét, akivel még csak másfél hónapja voltak együtt. Eleinte barátnőm családja nagyon ellenezte, de a lány érzelmi zsarolásának, és a befolyásolhatóságuk miatt elfogadták a dolgot. Igen ám, de ott volt a kérdés, hogy hová költözzenek a gyerekkel? A lány családja, nos 12-en éltek egy másfél szobás lakásban, ergo maradt barátnőmék otthona, ami egy 2 + fél szobás lakás. A szülők aludtak egy egyik szobában, a két fiú osztozott a másikon, barátnőm meg a félszobában. És a 'zseniális' ötlet az lett, hogy barátnőm takarodjon otthonról... Szerencsére a barátja szülei megengedték, hogy odaköltözzön.

Visszatérek a fiatal szülőkre. A rokkantnyugdíjas nagymama gondoskodik leginkább a gyerekről, a 20 éves fiú látástól-vakulásig kénytelen dolgozni, mert oké, hogy a lakhatásért nem kell fizetni, de a feleségének igényei vannak, na meg minden nap megy az egész családja, és el-el tünedeznek dolgok, amiket ugye pótolni kell. Az apuka imádja a gyerekét, csak az anyját vágná ki, de nem teheti mert már azért is be lett fenyítve a família által, hogy bizony neki kötelessége megvenni a márkás cuccokat a lánynak! Nem a gyereknek, hanem az anyjának! Anyuci alig törődik a kisfiúval, csavarog a testvéreivel, unokatestvéreivel, barátnőkkel, és már csalja szerencsétlen srácot, aki nem tud mást tenni, mint verni a fejét a falba...

Én 18 évesen teherbe estem, és mind az apuka (24), mind én úgy éreztük, hogy elég érettek vagyunk, ráadásul a szüleim is közölték, hogy mindenben mellettünk vannak. Végül egészségügyi okok miatt el kellett vetetnem, féltették az életem, és azzal biztattak, hogy majd néhány év múlva... 7 év telt el, 4 éve férjnél vagyok, nagyon szeretnénk gyermeket, de egyik orvos sem vállal, mert minden behatóbb, célzatosabb vizsgálat nélkül kijelentették, hogy vagy már a terhességbe, vagy a szülésbe halnék bele, ezen felül akármennyire is vágyok gyermekre, úgy érzem, hogy még ha ki is tudnám hordani, és megszülném, nem tudnám olyan mértékben gondját viselni az egészségügyi problémáim miatt, mint ahogy szeretném, így pedig óriási felelőtlenség lenne vele szemben, akármennyire is fáj.

Sok téma érintve lett, de az, amivel Édesanyámnak szembe kellett néznie, az nem.

28 évesen szülte nővéremet, boldog, gondtalan édesanya és feleség volt, hiszen volt két diplomája, és olyan állása, ahová vissza várták, Édesapámról nem is beszélve! 30 évesen szült engem, és ekkor minden megváltozott, ugyan is betegen születtem, az évek előrehaladtával pedig egyre több gyógyíthatatlan, vagy kezelhetetlen egészségügyi problémára derült fény. Gyakorlatilag állandóan baj volt, nem egyszer haldokoltam Anya karjai között, és nem egyszer kellett azt hallania az orvosoktól, hogy meghaltam.

9 éves voltam, amikor először beállt a klinikai halál állapota, ergo Anya 39 éves volt akkor.

Kérdem én, hogy egy 16-20 éves tinédzser hogy állt volna helyt? Hogy tudta volna megcsinálni azt, amit Anya, hogy ellátta a nővérem, rendben tartotta a lakást, dolgozott, bent volt mellettem az intenzíven egész éjjel, majd reggel haza, és kezdődött minden elölről...?

Sajnos a legtöbben sehogy. Az első példában szereplő anyuka már attól kiborult, és cselekvésképtelen lett, amikor náthás lett Hanna, és ráment a fülére.

Édesanyám barátnője 38 évesen szülte meg az ikreit, nála és a férjénél is problémák voltak, de végül sikerült. Szép, boldog családot alkotnak, már 7 évesek a gyerekek, és egyáltalán nem jelent gondot a szülőknek lépést tartani az ikrekkel. A leányzó egészséges, okos, tündéri csajszi, a kisfiú viszont már a születésükkor is 1kg-al le volt maradva a nővérétől. Immunhiányos, allergiás gyakorlatilag mindenre, és komoly problémák vannak a gyomrával. A gyógyszerek, a tápszer, az orvosok igen csak sok pénzükbe kerülnek.

A szülők hozzáállása miatt szerencsére Roli nem az a jajj beteg vagyok típusú nebántsvirág kissrác. A szülinapi tortájából is úgy evett most, hogy tudta, úgy is vissza fog jönni, de közölte nem baj, befelé finom volt...

Barátnőm 34 éves, bármikor szülhet, de teljes pánikban van, hogy mihez fog kezdeni a picivel. Imádja, tervezték, nagyon várja már, de közben retteg is, hogy mit hogyan fog megoldani, és megélni, mi lesz a legjobb a kicsinek, na meg most tudatosult benne, hogy 18 éven át első sorban anya lesz, másod sorban feleség, harmad sorba dolgozó nő, és valahol a sor végén kullogva önmaga is sikítozni fog, hogy előrébb kerüljön...

Egy 16-20 éves szülő hogyan, miből tudná előteremteni a szükséges gyógyszereket, az orvosoknak az elvárt hálapénzt? A nagyszülőktől? És ha nekik sincs?

Ne adj isten, egy olyan halmozottan súlyosan beteg gyermeke születik egy tininek, mint amilyen pl. én, csak az anyagi oldalát nézve: a közgyógykeret nem fedezi a gyógyszereim árát, már 15 évvel ezelőtt is 40 ezer Ft-ot hagyott ott Anya a gyógyszertárban havonta, és akkor a vitaminokat még nem vette meg, ez az összeg jelenleg 60 ezer Ft. Ezen felül sajnos sok orvos tartotta, tartja a markát, és bizony perkálni kellett, kell, ami még egy olyan 40-50 ezer átlag 3 havonta.

Így visszagondolva, mindennek tudatában, hiába mondogatták azt, hogy én ilyen meg olyan tapasztalt, sokat látott, érett 18 éves voltam, ez nem igaz. Mai fejjel azt mondom, hogy felelőtlen lettem volna, ha megtartom, mert a szüleim nyakába szakadt volna minden gond, és nem azért, mert nem akartam volna ellátni a picit, hanem a saját állapotom miatt, és annak ellenére, hogy 15 éves koromtól dolgoztam, sem én sem az apuka nem állt úgy anyagilag, hogy mindent mi, a szülők teremtsünk elő.

Persze egyik várandós nő sem arra készül, hogy beteg gyermeke fog születni, de sajnos benne van a pakliban...

Tizenévesen sem érzelmileg, sem anyagilag nincs erre senki felkészülve, ergo _szerintem_ jobb a húszas évek végén szülni, amikor már szerzett némi élettapasztalatot az ember.

(Bocsánat, ha kissé zűrzavaros lett, de írás közben dolgoztam, azért remélem a lényeg átmegy:))

19 évesen estem teherbe, 19 évesen szültem. A kisfiam tervezett baba volt. Most sem csinálnám másképp. :) Nem ez volt a divat a családban, hat év után nem akartam megfogni a Párom semmivel. Egyszerűen meghoztunk egy döntést, ami mindkettőnk akaratából történt.

:) Kistesót tervezünk másfél-két év múlva.

Alig 18 évesen szültem először. Hallgattam eleget, hogy mert fiatalon, és aztán hű szegény gyerek, és majd mi lesz belőle, mert fiatalon nem lehet gyereket nevelni... ezúton is üzenem a kedves mindenttudó rokonoknak, és ismerősöknek: Pici fiam 14 évesen 4. éve gimnáziumba jár, kitűnő tanulmányi eredménnyel. Mielőtt elfelejte: nem iszik, és nem dohányzik :)

Tanulság: Ha felnőttél agyban, igenis nevelhetsz jól gyermeket, hiába szülted fiatalon :)

Ezt én is így tettem és jól... nagggyon jól tettem!

Ma felszabadultan élhetem az életem a szép és tehetséges felnőtt gyerekeim szemlélve.

Ez ugyanaz, szülnek, mert ők még gyereket akarnak, hogy másokat ez hogyan érint, az nem biztos, hogy szempont náluk.

De kívülről kritizálni nagyon könnyű, belülről meg nem látjuk a helyzetüket.