Milyen a házasságod? Megbántad-e a döntésed? Van-e valami, ami hiányzik? (beszélgetős fórum)
Még olyan kapcsolatokból is kitud alakulni férfi és nő között szerelem,meg szex,ahol mindig csak barátság volt,a kezdetektől.Nem,hogy nálatok akik nyíltan vállaljátok egymás előtt,hogy még mindig kötődtök a másikhoz ennyi év után is.
Ha ennyire biztos vagy abban,hogy nem akarsz soha elválni,szerintem ne kockáztass meg egy találkozót,mert ha esetleg azt meg is álljátok,hogy bármi történjen(csók,vagy több)akkor is ez csak még jobban felborzolja majd az érzéseiteket,és csak még nehezebb lesz utána,hogy nem vagytok együtt...
Hát tudod kívülről könnyű okosnak lenni.Ezért nem is írtam inkább semmit,mert más az amit én elgondolok,hogy helyes és más,az amit az érez meg gondol aki benne él.
Én személy szerint ragaszkodom a szerelem érzéséhez.Mindenki azt mondja,hogy természetes dolog,hogy ha több évnyi házasság után a szerelem elmúlik,de én hiszem,hogy vannak örökké tartó szerelmek.És ha nincs,én kilépnék a házasságból/kapcsolatból.Persze nehéz ha az embernek gyerekei vannak,de szerintem meglehet találni mindig azt a megoldást/kompromisszumot ami mindenkinek jó.Én nem hiszem,hogy bárkinek jó az,ha a szülei megszokásból élnek együtt.A nőnek sem,mert egyszer vagy nő,egy életed van,stb...és szerintem a gyerekeknek sem,mert a gyerekek sem hülyék...
Én pont egy olyan férfi szeretője vagyok(és igen,most lehet megkövezni...)aki 26évesen házasodott és 48éves korára,semmi nem maradt a szerelemből,de jól megvannak a nejével.Ő(mármint a férfi tag)nagyon vágyik még mindig a szerelemre,a szenvedélyre,és keresi is azt,most épp velem,de nem én vagyok az első a sorban.A felesége meg elviseli ezt,sőt ő maga is vágyna ilyesmire,de 25év együtt lét után,már annyira belesüppedt ebbe a helyzetbe,hogy bár megmondta,hogy még ő is vágyna érzelmekre,már nem tudja elképzelni,hogy más férfi érjen hozzá...Na most kinek jó ez a helyzet igazán?a gyerekeiknek?nem hiszem.Nekik?végképp nem...de nyilván mindenkinek más az értékrend,az ő felesége is a saját boldogságát a családi egység érdekében a háttérbe szorítja.Nem tudom mennyire érdemes...
Én külön örülök, hogy most ezt leírtad.
Szóval van oka, nem is komolytalan, hogy foglalkoztat a téma.
Én nem ítélnélek el ezért, főképp mert az vesse rád az első követ, ugye...
Azt mondom gondoljátok jól át! Neked több a vesztenivalód, mint mondjuk nekem...
más:
Te erről mit gondolsz Bunny? Érdekelne a véleményed!
Sziasztok!
Én ugyan nem vagyok házas, és nem is tervezem, de ha megengeditek, megosztom a nézeteimet a dologról!
Nem vagyok házasságpárti, de nem is ítélem el, és nem mondom azt sem, hogy nem hajtanám igába a fejem, ha a párom egyszer előhuzakodna a témával, nade ez most nem lényeg! :)
Viszont elég sok házasságot látok a környezetemben, elég sok esküvőre voltam már hivatalos és látom, hogyan alakult a "lángoló szerelmes" párok élete tizenévek alatt!
Meg kell, hogy mondjam, egyetlen egy kapcsolatot, házaspárt nem tudok említeni, akiknél nincsenek problémák (persze, problémák mindenhol vannak), akik tökéletes harmóniában élnek, akik egymásra odafigyelve, olyan szeretettel/szerelemmel vannak egymás iránt, mint az első 5-6 évben! Ismerek olyanokat, akik 8-10 év együttlét, együttélés után házasodtak össze, amikor már annak a bizonyos lángoló szerelemnek talán hűlt helye sem volt!
DE a MEGSZOKÁS kegyetlen nagy úr!!!
Sokan, ha elmúlik a szerelem – vagy talán nem is volt soha – viszont szeretet még azért van, hiába is hiányzik nekik, ha egyszer nincsen nyomós ok, indok arra, hogy megkeressék az igazi boldogságot, aki mellett egy életen keresztül képesek szerelemmel élni!
Együtt maradnak, sokszor „kényszerből”, gyerekek miatt, sajnálatból, vallási okokból vagy egész egyszerűen csak rettegnek a váltástól! Félnek az újtól, félnek újra kezdeni, pláne a mai világban! Félnek attól, hogy nem találnak maguknak mást, és egyedül maradnak!
Sokan úgy gondolják JOBB a MEGSZOKOTT BIZTOS, mint a BIZONYTALAN ÚJ! Ez főként a tizen-, huszonéves házasságok alatt jellemző! Már ahogy én vettem észre (persze vannak kivételek, mint mindenhol)!
Vannak, akik házasságuk alatt találják meg azt, akiért mindenüket képesek odaadni, akiért bármire képesek, és ilyenkor derül ki, tényleg bármire képesek-e értük! Akik igen, azok képesek lépni, váltani, elválni, békésen vagy épp csúnyán, hogy boldogan éljenek azzal, akit valóban szeretnek!
Vannak, akik viszont hiába találják meg azt, akit igazán tudnak szeretni, és aki mellett igazán boldogok tudnának lenni, mégsem képesek kiszállni a már meglévő kapcsolatból, az előbb felsorolt okok miatt!
Nem tudom, mi a jó ilyen helyzetben, mit kellene tenni, és én mit tennék ilyen helyzetben, mindenesetre a házasság lényegesen megnehezíti az ember dolgát!
Akik csak együtt élnek éveken keresztül, majd kiderül, hogy mégsem passzolnak, vagy esetleg felbukkan az igazi, a megcsalás esete, azok egész egyszerűen csak intenek egymásnak és szétmennek!
Akiknél házasságban derül ki mindez, nehezebb dolguk van, válóper, papírok, rengeteg pénz, vagyonmegosztás, pereskedés stb.
Sokan nem vállalják ezt a hercehurcát a házasságban, így inkább maradnak együtt! És persze, ott a félelem! Még a rosszat is képesek vagyunk elviselni, ha az megadja a biztos biztonságot!
Szóval az én tapasztalataim szerint (és nem győzöm hangoztatni: TISZTELET A KIVÉTELEKNEK!!!) a házasság egyfajta biztosíték, főként a nők számára! És ez elég szomorú, mert nem erről kellene, hogy szóljon!
Nem lehet tudni mi a jó lépés, ezért szerintem kell legalább 3-4 év együttélés, hogy az ember megismerje a másikat, alkalmazkodjanak egymáshoz, aztán ha minden működik, ám legyen házasság, bár ha amúgy is tökéletesen megértik egymást és harmóniában élnek, akkor minek a papír???
Köszönjük szépen. Mindenkit biztatok, hogy ne kapkodja el, idővel rátalál a nagy szerelem. Csak biológus: csak akkor állapodj mg mellette, ha úgy érzed szereted és nem unalmas mellette, amúgy meg fogod bánni
becseiagi: gratula neked is a boldgosághoz. Te is példa vyag rá hogy eljön a nagy szerelem egyszer.
Ez nagyon őszinte volt és elgondolkodtató!
Biztosis hogy ezen még sokszor elgondolkodom...
És gratulálok az új házasságodhoz és a babához! :)
Nekem az első házasságom olyan volt, amilyen - így nem is tartott sokáig. Azért mentem hozzá, mert nagyon sok pasi volt az életemben, és azt hittem hogy ennél jobb (már mint nála jobb) már nekem soha nem adatik meg. Mivel előtte pár évvel voltam együtt egy sráccal, és az igaz szerelem volt, de elrontottem mindent, mert félreléptem, meg fiatalok voltunk.
A mostani házasságom szerelem szinte első látásra. Azért szinte, mert mikor megismerkedtünk, akkor éppen mással voltam. Nagyon boldogok vagyunk egymás mellet, és soha nem tudnék már mást szeretni. 5 éve vagyunk együtt, és még mindig napról-napra jobban szeretem. De persze tudom, hogy a természetes folyamat az, ha idővel, majd évek múlva ez átalakul mély szeretetté, kötődéssé.
Az első házasságom, azt hittem szerelemből volt, hozzámentem az első pasihoz az életemben. Akit 14 évesen ismertem meg, 19 múltam ahogy összeházasodtunk. De később rájöttem, hogy csak a megszokás volt ami miatt hozzámentem. De ez csak évek múlva tudatosodott bennem. Soem voltam egy pasizós típus inkább visszahúzódó, nem jártam bulizni csak a párommal. Lehet attól is féltem, ha szakítok vele nem lesz más az éeltemben. Így utólag visszagondolva. Született két szép gyermekünk, amit nem bánok. 14 év után váltam el az én elhatározásomból. Akkor már az én lázadásom miatt, mivel nem éltem ki magam akkor jött ki rajtam, nem a pasizás, csak a barátnőkkel való beszélgetés, egy kávé mellett. Az akkori férjemnek ez nem tetszett, ahhoz szokott hozzá, hogy mindig otthon voltam és neveltem a gyerekeket. Persze ő járt bulikba igaz munkahelyi volt, de utána mindig máshol kötöttek ki. Később az én munkahelyem is szervezett bulikat, persze az nem tetszett, hogy menni akartam. Innentől kezdve romlott meg a viszonyunk. Akkor már a gyerekek is 10 és 13 évesek voltak, és melletük már én is élhettem volna kicsit. De a férjem korlátozott, ami csak a lázadást váltotta ki belőlem. Sokat kiabáltunk veszekedtünk, ami már a gyerekeket is megviselte, én megutáltam a férjem így nem láttam értelmét a továbbiaknak. A fiam úgy vettem észre megkönnyebbült amikor elváltunk a lányom kicsit nehezebben viselte, de ma már belátja jobb így. A mostani házasságom nagyon jó nem gondoltam, hogy 30 év felett leszek igazán szerelmes, és megtalálom életem párját. Kiegészítjük egymást, nincsenk hangos viták. persze nem értünk mindenben egyet de megbeszéljük. Lehet mostanra érte be nekem is a fejem lágya, lenyugodtam és boldog vagyok. Tavaly novemberben született meg szerelmünk gyümölcse Ákos aki egy tüneményes gyerek mint a testvérei.
Aki nem érzi úgy hogy boldog a párjával inkább lépjen, mert később meg fogja bánni ha nem teszi. Ez a véleményem a saját tapasztalatom.
Én sem vagyok házas,de a téma érdekelne:)
Amikor hozzá mentél nem zavart,hogy nincs lángoló szerelem köztetek?ha nem volt,miért mentél hozzá?a mostani mély szeretet amit érzel,az semmilyen módon nem hasonlítható a szerelemhez,vagy szerelem,csak épp nem az a perzselő érzés?
Félre értések elkerülése végett,nem bántásból kérdezem,csak kíváncsi vagyok,természetesen ha nem válaszolsz,akkor sincs gond,az is érthető!:)
Egyáltalán nem hülyeség... sőt :).
De rá kellett jönnöm így sok idő elteltével, hogy igenis fontos érzés, nagyon fontos!
De cáfolj meg... félek hogy én nem tudnék így belevágni egy házasságba.
De jó hogy feldobtad ezt a témát... :)
Hát én ugyan nem vagyok házas, de tartós párkapcsolatom van. És véleményem is. De inkább csatlakoznék hozzád és várnám a válaszokat, mert jelen helyzetben én se tudom jó-e ez.
Szóval totál egycipőben járunk :)