Főoldal » Fórumok » Babák & Mamák fórumok » Mikortól indul meg a pocak növekedése intenzívebben? fórum

Mikortól indul meg a pocak növekedése intenzívebben? (tudásbázis kérdés)


1 2
43. Molyka (válaszként erre: 41. - 9e2438fb8c)
2010. jan. 19. 11:17
Nem találom sehol, mennyi idős most a pici lányod? Novemberben született?
42. Molyka (válaszként erre: 40. - Sajert)
2010. jan. 19. 11:15

Ma voltam védőnőnél, mondta, hogy nőtt a hasam. :) Persze, azért nőtt valamennyit, csak ki tudja annyit-e amennyit kell. De gondolom. Ma olyan ruhát vettem fel, amiben igazán látszik, hogy bennem van a baba, vagyis mégjobban, mint az eddigi ruháimban. Sőt, amikor kardigánt húztam, már az alól is látszódott.

Ez a mai nap híre. :)

41. 9e2438fb8c (válaszként erre: 38. - Molyka)
2010. jan. 19. 11:05
Mi jól vagyunk köszi:) A lányom a kiskacsáját eszegeti meg zörgeti meg csörgeti és vigyorog rajta jókat :)
40. sajert (válaszként erre: 39. - Molyka)
2010. jan. 18. 22:58

Én is mértem a pocim méretét :-DDDDDD, meg a naptárban beírtam előre, hogy hányadik nap a terhességből, illetve hány nap van hátra a szülésig (ezt már megtettem, mikor az Klinikán közölte a doki, hogy sikerült a lombik)-ez volt az első feladatom otthon :-)).


Erős testalkatú vagyok (magyarán kövér, de szebben hangzik), 24 hetesen már látszott (de csak aki tudta, hogy babát várok), 30 hetesen meg már mindenki látta hogy babát várok.

Mondjuk ez szerintem a testfelépítéstől is függ.


Nekem a derekam kimondottan vékony volt a fenekemhez, combomhoz, csípőmhöz képest. És csak előre nőt a pocim, a csípőm nem nőt egy centit se. A mellem meg visszafejlődött.

Nekem volt olyan vékony ismerősöm, aki meg olyan robosztus alkat volt, és még szülés előtt se tudták nagyon eldönteni az idegenek, hogy terhes-e vagy nem.

39. Molyka
2010. jan. 18. 22:39
Én ma megint megmértem a kezdeti 96-hoz képest most 104-105. Viszont amikor feltettem a kérdést, 102 volt épphogy. De volt már előtte is 104. :)
38. Molyka (válaszként erre: 31. - 9e2438fb8c)
2010. jan. 18. 22:38

Köszönöm jól! És Te? :) Leégettem az ujjam, de megvan a cél: rizibizi! :)

Ma sokat pukkolt a baba, meg rugdalt is egy keveset. Egyemmeg a kis szívét!

37. Reno77
2010. jan. 18. 18:47

Sziasztok!

Én a 14. hétben vagyok és már nem tudom titkolni, hogy babát várok. Elég nagy már a pocakom.

2010. jan. 18. 17:40
Alkatfüggő. :) a 4 hónap körül én már láttam, mások még annyira nem. a 16. héten meg is kérdezte a doki az uh előtt (nem a sajátom), hogy én babát várok?? talán az 5. hónapra lett egyértelmű, aztán jól felgyorsított a pocim... mostanra a 33. hétre már eég nagy!
35. tereteri (válaszként erre: 26. - Molyka)
2010. jan. 18. 17:36
alapból nekem is ennyit mondott a doki, csak aztán elkezdett rövidülni.
2010. jan. 18. 17:20
Nekem nagyjából a pozitív teszt napján kezdett nőni a pocim!:)))) 12 hetesen már az utcán is megkérdezték,hogy babát várok-e?:))))
33. f65231edcb (válaszként erre: 30. - Molyka)
2010. jan. 18. 14:35

szerintem mindig jobb a dolgokkal tisztában lenni és tudni azokat:)))

de mint írtam, lehetnek anatómiai eltérések, tehát lehet 4cm a méhnyakad, csak azt is 3000-el jelölik:)

2010. jan. 18. 14:02
Nekem a 22. hét körül figyeltek fel a pocimra a kívülálló is, ekkorra vált mások számára is látványossá, ettôl kezdve azonban rohamos növekedésbe kezdett :)
31. 9e2438fb8c (válaszként erre: 30. - Molyka)
2010. jan. 18. 13:38
Hogy érzed ma magad?:)
30. Molyka (válaszként erre: 29. - F65231edcb)
2010. jan. 18. 13:34
Köszi az infót, jó tudni. Bár lehet jobb lett volna ha nemtudom. ;)
2010. jan. 18. 08:21

A méhtest és a méhszáj közötti 3 cm-es szakasz. Sejtjei váladékot termelnek, mely a nyákcsapot képezi, feladata a baktériumok elleni védelem. A nyákcsap az, ami a szülés előtt nyákdugóként "megy el".


3000-zárt méhszáj, 2000, 1000-megrövidült méhnyak, az első szám a méhnyak hosszát jelzi, ha 1-es, akkor teljesen megrövidült, normál állapotban 3-as, a második szám a külső, a harmadik a középső, a negyedik pedig a belső méhszáj állapotát jelzi. Ha az érték például 2100, azt jelenti, hogy a méhnyak megrövidült, és elkezdett nyílni a külső méhszáj, ha 2111, akkor a méhszáj teljesen nyitva van, de a méhnyak még nem rövidült meg teljesen. Ha az érték 1111, akkor valószínűleg már megindult vagy hamarosan meg fog indulni a szülés.


de persze anatómiai eltérések lehetnek, de még senkitől sem hallottam, hogy 4 centi lenne és látod, neked is c3000

de lehet csak azért mert valóban nincs c4000

28. Molyka (válaszként erre: 27. - F65231edcb)
2010. jan. 17. 19:56
Nemtudom. :) de rá is van írva a papírra, hogy 4 centi és C3000 :) Olyan nincs hogy C4000 nem?
27. f65231edcb (válaszként erre: 26. - Molyka)
2010. jan. 17. 19:18

a 3000-nél a 3-as szám a méhnyak hosszát jelöli, ami 3 centi

utána jön a méhszáj állapota

a 3000-es azt jelenti, hogy a méhnyak 3 centi, külső-belső méhszáj zárva

26. Molyka (válaszként erre: 25. - F65231edcb)
2010. jan. 17. 18:27

4-4.5 centi. Hüvelyivel méri az orvos, azt mondta ez ritka jó. :)

És C3000 a méhszáj.

2010. jan. 17. 18:05

átlagosnál hosszabb?

az mekkora?

mert 3 centis a méhnyak, úgy tudom

a méhnyak rövidülést nekem a 28. héten vette észre a doki, azóta hála égnek nem rövidült tovább, most 2000-es (ennyi volt január 4.-én, a 32. héten)

24. Molyka (válaszként erre: 23. - F65231edcb)
2010. jan. 17. 18:02
Köszönöm! Egyelőre (hétfőn lesz 2 hete) még az átlagosnál hosszabb volt a méhnyakam. :) Remélem ezzel nem lesz gond. Már ha azt vesszük, eddig nem volt semmivel gondom, csak a saját hülyeségemmel, meg a méhszájra rálógó lepénnyel, de az is csak 1 hétig kb.
2010. jan. 17. 17:57

hát akkor keményedik a pocid, amikor feszít és szabályosan kemény

nem tudom máshogy írni

ha sokat mész, megerőlteted magad, akkor bekeményedhet

ilyenkor kell sokat pihenni és szedni a magne b6.-ot az segít.

nekem a méhnyak rövidülés jele volt a gyakori poci keményedés

22. Molyka (válaszként erre: 21. - 9e2438fb8c)
2010. jan. 17. 17:01
:)
2010. jan. 17. 16:55

Nekem volt, hogy bármiféle pozíciót vettem föl keményedett a hasam. Olyan görcsszerűen kemény volt az egész.

Bizsereg? Na én ilyet nem éreztem. Nállam olyan volt, hogy amikor mocorgott a baba röhögni kezdtem, mert csikizett...buszon ufonautának néztek:D

20. Molyka (válaszként erre: 19. - 9e2438fb8c)
2010. jan. 17. 16:51

Okés. :) Amikor hanyatt fekszem és egy kicsit keményebb a pocim és bizyereg, az micsoda? :)

Fáj a keményedés? Az egész hasam olyan, vagy ahol csak a baba van? Tényleg nem tudok semmit. :(

19. 9e2438fb8c (válaszként erre: 18. - Molyka)
2010. jan. 17. 16:46
Ha keményedik azt érezni fogod, megnyugtatlak ezügyben. Azt tuti nem kevered össze semmivel :)
18. Molyka (válaszként erre: 14. - F65231edcb)
2010. jan. 17. 16:41

Nemtudom milyen az, amikor keményedik. Épp most "nyomozok" ezügyben is.

Van, hogy jobban feszül, de csak amikor hanyatt fekszem, és csak akkor érzem, amikor hozzányúlok. Tehát görcsös, keményedős érzésem nincsen.

3x2 MgB6 az adagom a méhszájra kissé rálógó lepény miatt, egyéb panaszom nincsen. "Várom" már a keményedést, meg hogy vajon tudni fogom-e hogy az az-e, nem-e hívom pénikban az orvost, hogy épp szülök vagy ilyesmi.

Sokmindenben bizonytalan vagyok még, de már csak 16-18 hetet kell kibírni.:)

17. 57bac4a377 (válaszként erre: 7. - Molyka)
2010. jan. 17. 16:26

Nekem is feszes,és elég sokszor görcsölget,szúr.Most napi 3x1 Magnézium citri..-t szedek,és persze elméletben sokat pihenek.

De a feszülés miatt ne aggódj(túlságosan)-ez vele jár:)

2010. jan. 17. 16:26
Enyhén molett vagyok az első babámnál 18 hetesen már látható volt mi az ábra velem. aztán lett volna két kislányom velük már 12 hetesen látszódott a pocak. A csajokkal akkora volt a hasam mintha egy elefántbaba lett volna bent. Már 16 hetesen nem láttam mást csak az óriási melleimet és a hasamat. Használtam ceruzatartónak, edényalátétnek és rajztáblatartónak is a hasam, de a tükröt is egész normálisan egyensúklyozta szemöldökszedés közben :D
15. xti_ (válaszként erre: 3. - Molyka)
2010. jan. 17. 16:20

nekem pont 22 hetesen kezdett el nőni, akkor viszont rohamtempóban, nagyon gyorsan igazi várandós pocakom lett - oldalnézetből.

most kezdem a 32. hetet, szemből nem is látszik, oldalról viszont hatalmas! csak előrefelé nő.

14. f65231edcb (válaszként erre: 9. - Molyka)
2010. jan. 17. 16:20

oh, igen?

nem keményedik a pocid???

akkor jobb lenne többet pihenni

látod, a lényeg, hogy a baba szépen fejlődik

én is nagyin magas vagyok és széles a csípőm is, így csípőben hordom Mátét

és nagyon kis mértékben nő a pocim

nem látványosan

1 2

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook