Főoldal » Fórumok » Egyéb témák » Mikor indítottad útnak először egyedül az iskolába a gyerekedet, akinek buszoznia kellett? fórum

Mikor indítottad útnak először egyedül az iskolába a gyerekedet, akinek buszoznia kellett? (beszélgetős fórum)


28. Magdalénia (válaszként erre: 26. - Vidékiasszony)
2016. szept. 15. 12:20

Volt egy kollégám, - férfi. Mikor rákérdeztem, hogy miért nem vigyázol jobban a gyerekre, azt mondta: majd csinálok másikat. :(


Egy gyerek még gyerek! Nem tud magára megfelelően vigyázni kritikus helyzetekben.


Ha egy szülő kényszerhelyzetben van, az éppen elég baj neki és a gyereknek is. Nem kell általánosan elfogadtatni azt, hogy nyugodtan eresszük szélnek.

27. Magdalénia (válaszként erre: 25. - Vidékiasszony)
2016. szept. 15. 12:07

Régen szinte minden utcasarkon volt általános iskola. Lakótelepeken szintén. Gyalog könnyen elérhető volt és még sok családban autó sem volt. A "panelos" gyerekeknek nem is volt rá szükségük.


Alsótagozatos gyereket haza sem engedtek egyedül, csak, ha az üzenőfüzetbe a szülő külön kérte. Ez ma is így van és nem véletlenül.


Nézzük meg ma a közlekedési kultúrát, a forgalmat stb. Össze sem lehet hasonlítani.


Ha nem történik semmi, egy óvódás és egy kisiskolás is hazatalál. Ha nem történik semmi....

26. Vidékiasszony (válaszként erre: 20. - Cippora)
2016. szept. 15. 11:45
Szerintem meg igen ha olyan munkahelyed lenne hogy nem tudnád a kísérgetést megoldani!
25. Vidékiasszony (válaszként erre: 16. - Magdalénia)
2016. szept. 15. 11:43

Ez mikor volt???

Mert az általánost 1981-ben kezdtem és szinte minden osztálytársam "kulcsos" nagyvárosi panelos gyerekként egyedül járt a 2.-3. naptól kezdve,mivel a szüleink dolgoztak!

2016. szept. 15. 11:41

Nekem az elsős ikerlányaim buszoznak mostmár többnyire egyedül.Van hogy tesóval mennek,de jönni szinte mindíg egyedül.Suli innen 1.5 km van hogy gyalogolnak haza de volt hogy odafele is.Egyébként van bérletük 1 megállót kell menjenek csupán a busszal.

Gyalog az utat bekötött szemmel is tudják,ovis korszakban milliószor megtettük oda-vissza!

Község vagyunk nincs nagy forgalom.Természetesen először együtt mentünk a suliba,busszal is,gyalog is hogy szokják az utat.Aztán az 1. egyedüli utat a bátyjuk leste,a lányaim nem látták őt.

Ismerősök is látják őket,mondják is mennyire ügyes talpraesett lányaim vannak! :)

Szépen körülnéznek az út szélén mielőtt átmennek,félreállnak az autók elől stb...

Örülök hogy ennyire önállóak lettek,persze ehhez az kell hogy az ember biztos legyen abba hogy alkalmas a gyereke a feladatra.

2016. szept. 12. 20:28
Én holnap viszem a 11éves hugom busszal suliba,hogy megtanulja a megallokat.De pont azzal kell mennie amivel a gimnazisták velük meg utaztam joparszor es félek h nem tud majd leszallni időben,most pár napig kiprobaljuk.
2016. szept. 12. 20:10

Hm... jó téma ez a veszélyeztetés, mert azért Mo-on nem az az elemi családmodell, hogy apu dolgoz-anyu nevel. Nekem volt olyan kolléganőm, aki a nagycsoportos gyerekére bízta a bölcsődéset, látta ezt egy egész lakótelepnyi szülő, és senki nem tett-szólt ellene, mert az anyuka éjt nappallá téve dolgozott (2-3 munkahelyen), apuka meg 6 megyével arrébb élt ahogy akart. (félreértés ne essék, nem értek egyet a kolléganővel! Biztos nem az éhenhalás ellen dolgozott annyit) De ha ez ellen senki nem emelt szót, akkor meglepő, hogy egy 20 perces buszozás 10 évesen veszélyeztetésnek minősül. Mert az én gyerekem amikor 7 évesen gyalogolt a suliba, akkor gyalog volt 10 percre az iskola. Nem mondom, hogy nem lestem a telefonomat, hogy mikor hív, hogy minden oké, 'beértem'.

Érdekes dolog ez a túlféltés... ebben is átestek sokan a ló túloldalára. :(

21. jozsi.38 (válaszként erre: 20. - Cippora)
2016. szept. 9. 10:27
ez gyereke válogatja. Ha nagyon önálló, mint az én legnagyobbam, akkor el lehet engedni, ha már tudja melyik buszra szálljon fel, és hol kell leszállni. Én csak az átszállásokra gondolok, hogy nem engedném 9 éves kora előtt, amikor kettő buszra is fel kell szállni, vagy metróról buszra, villamosra, azért nem
2016. szept. 9. 10:23
Elsőst nem engednék még el egyedül,forgalmas városban élünk,messze a suli.Nem tudom,de nekem olyan 10 év körül van az,hogy már nem kapok frászt a gondolattól,hogy egyedül közlekedjen :D vagy ez túlzás?
19. jozsi.38 (válaszként erre: 18. - Sanyinak)
2016. szept. 9. 09:04
vagy van három is, és abból kettő buszos elsős kora óta :P a legkisebb még ovis
18. sanyinak (válaszként erre: 15. - Jozsi.38)
2016. szept. 8. 21:00
Neked vagy nincs gyereked, v az iskola mellett laktok...
2016. szept. 8. 20:13
mi metróztunk de gondolom nem túl nagy a különbség én alsóban végig kísértem mert először is iszonyat nehéz volt a tatyója ő meg nagyon vékony volt és ha feltette a hátára csak lökték tolták a járművön (mint minden más gyereket) a metrón meg akkora volt a tömeg mindig hogy szinte csak felnőttel lehetett felszállni kicsinek mert ha egyedül lett volna arrébblökik akik sietnek. mondjuk ez nem busz de én így oldottam meg, lehet hogy túlzás de ez van
16. Magdalénia (válaszként erre: 9. - Cippora)
2016. szept. 7. 10:39

Régen valóban volt egy olyan törvény, hogy 12 éves kor alatt nem vehetett részt a közlekedésben egyedül, kíséret nélkül.


Ma az is gond lehet, ha olyan nehéz a táska, hogy egyedül nem bírja el, vagy nagyon megterheli a gyereket. Esetleg vidéken a kóbor ebek, a kanyarodó járművek, a gyorshajtók stb. Ha késésben van a gyerek, hajlamos meggondolatlanul szaladni, mert nem akar elkésni.

Gyerekfüggő is, hogy mikor érett rá.

Ha a buszon a felnőttek elállják a leszállás útját és nem szólal meg, fennmaradhat a buszon, vagy éppen a tömeg miatt nem száll fel.


Azt is el tudom képzelni, hogy pl.elvált szülők esetében, ha egyedül közlekedik a kisiskolás gyermek, a másik szülő elperelheti veszélyeztetés címén.


Ne feledjük, nagyon sok a gyermekbaleset iskolaidőben!

2016. szept. 7. 10:14
első év vége mondjuk? Stabilan ismeri a betűket, számokat, rögzül az útvonal is
2016. szept. 7. 09:45

Köszönöm,hogy válaszoltatok :) még csak nagycsoportos de szeretném ha önálló és ügyes lenne,mert engem agyon féltett anyukám,és meg is lett az "eredménye" amit sokkal nehezebb felnőtt korban helyrehozni.

Nekünk 7-8 megálló lesz a suli,megyeszékhelyen.A sulitól nem messze van a buszmegálló,3 perc séta.Szerintetek ilyen esetben mikor lehet már az önálló közlekedésen gondolkodni? Tudom gyerekfüggő,de kb.

13. jozsi.38 (válaszként erre: 9. - Cippora)
2016. szept. 7. 09:17
ha csak gyalogolnia kell, akkor elsőtől kezdve nyugodtan engedheted, hogy egyedül járjon haza, vagy ha nincs átszállás, sok busz, és csak néhány megálló, illetve nem főváros
2016. szept. 7. 08:06

Én épp tegnap engedtem az 1. osztályosaimnak hogy egyedül jöjjenek haza (1 megállót buszozniuk kell)

ők kérték,nem muszályból...

Előttevaló nap tanárnénivel egyeztettem.

11. Csicsi25 (válaszként erre: 9. - Cippora)
2016. szept. 7. 07:52

Nálunk alsóban volt egy ún. "Üzenő füzet", abba kellett beírni, hogy tanítás után engedjék a gyereket egyedül haza. A tanítók ebbe egyáltalán nem szóltak bele.

Reggel odafelé menet meg a kutya sem ellenőrzi, hogy egyedül megy-e - ez a szülő felelőssége.

10. voltam...leszek (válaszként erre: 9. - Cippora)
2016. szept. 7. 07:44

Nálunk tudják.

Szép is lenne, ha úgy kéne dolgozni a gyerek 14 éves koráig, hogy hozzam-vigyem. Dolgoznék 10-14 óráig. ...

Aláírom, hogy ez erősen gyerekfüggő, de hogy egy tizenévesnek is drukkolni kelljen, hogy eltaláljon az iskolába, az nekem furcsa. Bár ha mindig autóval vitték és a teremig kísérték.....

2016. szept. 7. 07:33
Engem érdekelne,hogy ezt a tanárok tudják? Mármint,hogy mondjuk egy alsós gyerek egyedül jár? Nekem még csak ovis a gyerek,de én is gondoltam rá,hogy nem ártana,ha hamar önálló lenne,mert kisgyerekes anyaként így is hátrányos a megkülönböztetés a munkahelyeken.De hallottam olyat is már,hogy 14 év alatt ez veszélyeztetés,amit nem hiszek,mert én már felsőben egyedül jártam,és senkit nem érdekelt,de mi van az alsósokkal.Párom szerint majd 10 éves korában lehet olyan,hogy nem kísérem be a suliba,csak kirakom a parkolóban,ő meg bemegy,na de akkor pláne nem lesz soha önálló,meg egy 10 évest még kísérgessek a teremig???
2016. szept. 7. 04:45

Kisvárosban lakunk, az összes gyerekem elsős kora óta jár egyedül. Van aki már októberben, van, aki tavasszal szokott bele. Pár utca gyalog, majd busszal is pár megálló, zebra nincs. A most nyolcadikos két éve jár másik városba, szép is lenne, ha kisérgetni kellene.

Önállóak, felelősségteljesek.

2016. szept. 6. 11:59
Most ment el hetedikbe vidékre, nagy volt a drukk! De nagyon ügyes pozitívak a tapasztalatok eddig!
2016. szept. 5. 12:53
De példának okáért a csütörtök reggelt úgy kezdtük, hogy elvittük mindkettőt, autóval.. 7 után pár perccel indultunk, és 9 után értünk haza, akkora forgalom volt. Busszal ez kb 40 perc lett volna, oda-vissza. De ha nincs ez a helyzet, lehet kísérgetném őket én is. Vagy nem.. ki tudja?
2016. szept. 5. 12:48
A nagyobbik fiam 10 (5. osztályt kezdte) éves volt amikor egyedül kellett busszal mennie (20 perces buszozásról van szó), de 7 évesen is már gyakran ment egyedül (másik iskolába gyalog), mert volt, hogy a kicsi beteg volt, és pont nem volt babakocsink. A kisebbik 4.-es kora óta jár egyedül. De a kisebbik eleve abban az iskolában kezdett, ahova csak busszal jut el. Muszáj volt korán 'elengedni' a kezüket, mert ápolónőként viszonylag ritkán (sosem) dolgoztam 8-4ig :( Az apjuk meg vagy másik városban dolgozott, vagy szintén olyan beosztásban, hogy se reggel, se délután nem járkálhatott értük.
2016. szept. 5. 12:37
Busz, HÉV, és metró átszállással 6-os korában már egyedül ment és akkor már igényelte is.
2016. szept. 5. 12:17
elsős kora óta. Egy hétig kísértem, aztán egyedül ment. De ez helyfüggő szerintem. Itt néhány megállót megy, és gyakorlatilag az iskolakapuban száll le, nem egy nagyvárosról van szó egyébként
2016. szept. 5. 10:31
Az én fiam 9 éves és nem merném egyedül elengedni, viszont én megtehetem, hogy kísérgetem. Van olyan osztálytársa aki már tavaly (másodikban) délután egyedül ment haza. Szólt neki a délutános tanítónéni hogy mikor kell indulni és ő ügyesen hazament.
2016. szept. 5. 07:49
Arra lennék kíváncsi mikor mertétek egyedül elengedni először iskolába a gyerekeiteket úgy hogy busszal kellett menniük? (Nem iskolabusszal ami viszi-hozza őket?)

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook