Főoldal » Fórumok » Babák & Mamák fórumok » Mik a körülmetéltetés előnyei és hátrányai? fórum

Mik a körülmetéltetés előnyei és hátrányai? (tudásbázis kérdés)


1 2
13. tibike (válaszként erre: 12. - 1a50c86bb0)
2007. márc. 11. 23:26

Való igaz! A sivatagban nehéz fürödni néha. És kevés a légkondícionált hely! Bizony, bizony.

(Nem tartozik szorosan a tárgyhoz, azért leírom)

Viszont olyat is olvastam-többek között- azt hiszem valamelyik Readers Digest-ben, meg nők lapjában vagy hol, hogy egyes afrikai törzsek a nőket, illetve a lányokat is körülmetélik, de valami 8-9 évesen, hogy jól emlékezzen rá, és olyan hasonló szerszámmal, mint amivel a krumpliból a csírát távolítják el-gondolom annyira steril is- egyszerűen kikanyarintják a csiklójukat. Aki ezt kinyilatkoztatta, az valami rengeteget tanult, egyetem, meg minden, aztán kijutott amerikába, és így, kikerülve a törzsből és megfelelő műveltségre szert téve bevallotta a világ előtt, hogy ő, bár szeretné, de soha életében nem fogja tudni élvezni a szexet, még annak ellenére sem, hogy feldolgozta magában az átélt eseményt. A legfontosabb erogén zónájától fosztották meg. Az egész világ padlót fogott, amikor ez a szokás napvilágot látott.


Ami talán ide tartozik: én nem vagyok körülmetélve és soha semmi bajom nem volt, ennek ellenére, semmilyen nemi betegséget nem kaptam el.

Egyéb bőr-gombásodást igen, ami szépen megtámadta a combjaim belső oldalát meg annak környékét- ez bárkinél előjöhet egy rossz ruházat meg egy izzasztó, "sivatagi" nap után, de ez a kórság is gyönyörűen kikerülte az izémet :)

Tulajdonképpen nem ellenzem megrögzötten magát a procedúrát. Ami nekem ebben az egészben nem tetszik: hogy 8napos csecsemő helyett, meg 1-2 éves fiúcska helyett döntünk. Azért, mert valaki azt mondta, hogy így jobb. Azért, hogy ne nézzen úgy ki, mint egy shar-pei.(Az agyamat eldobtam, amikor ezt meghallottam a tv-ben) Azért, mert ez a divat. Azért, mert ilyen vagy olyan vallásunk van. És ebbe a gyereknek, a csecsemőnek beleszólása nincs.

A fitymaszűkület az más kérdés. Az fejlődési rendellenesség. Mert ugye normális esetben a hímvesszőn a bőrt hátra lehet húzni, mert elég bő ahhoz, hogy átölelje a makkot.Ha hátra lehet húzni, akkor tisztitani is lehet. És ha merev állapotban hátra van húzva, akkor úgy is marad.

És ha beledugom egy lánynak az izéjébe, akkor is úgy marad. És ha elég síkos az izéje, és kifelé húzom belőle, akkor is hátul marad! Aztán, ha vége az akciónak és lelankadt, akkor meg miért ne csússzon rá vissza az a szerencsétlen bőr? Amikor benne van az alsónadrágban, és senki nem látja, akkor miért nem lehet rajta annyi bőr, ami még épp eltakarja a makkot, mint legfőbb erogén zónát? Ez a kis darab bőr, amit mindenképpen el kell távolítani, akkor, ezek szerint az evolúciós fejlődés tévedése? Vagy isten tévedésből teremtette oda? De persze mindkét eset csak és kizárólag az emberre vonatkozik, hiszen az állatvilág rengeteg fajában, ááá, ott nem! Ott minden tökéletes. A francba, csak mi emberek jártunk így, hogy egy kis darabka bőrt mindenképpen le kell vágnunk magunkból! Még ilyet! Ez felháborító!

12. 1a50c86bb0 (válaszként erre: 10. - Tibike)
2007. márc. 11. 20:49

Szerinted en arrol irtam, hogy nem kell naponta korulmetelten tisztalkodni? Hat erre nem is gondoltam, hogy ilyet le kellene irnom, hogy de igen, a tisztalkodas alol ez sem mentesit :))) most mar tudom, az ilyenek kedveert, mitn te, le kell :)

Erto olvasassal godnjaid lehetnek, es szerintem egy olyan dologrol irsz, amirol neked fogalmad sincs. Eloszor is a meleg eghajlati oveken vallasi okokbol teszik, aminek egeszsegugyi hattere is van.

Es megnyugtatlak, legujabb kutatasok szerint meg az AIDS es egyeb nemi betegsegek kockazatat is csokkenti, aki korul van metelve, kissebb esellyel fertozodik meg. Errol tanulmanyt olvastam. Africaban vegeztek kutatasokat ezzel kapcsolatban, ahol mint tudod az a problema igen meghatarozo.

Mielott okoskodsz, nezz a temanak utana, de ne a magyar sztk-ban, hanem nemzetkozi irodalomban, vajon miert egyre nepszerubb ez a nem meleg eghajlati orszagokban is egyre inkabb.

Tudod ma mar a mosdas nem kerdes, megis nagyon leragadtal ott.

Meg hat turos futyi eseten mosdas :DDDD

11. drasi (válaszként erre: 8. - 2bc7365ec9)
2007. márc. 11. 20:07
Épp ellenkezőleg, szerintem a nőnek is jobb, ha ilyen férfivel szeretkezik. A rendszeres fürdés mindig szükséges, és nincs probléma.
10. tibike
2007. márc. 11. 10:56

De ha mindennap legalább egyszer meg van mosva, akkor nem lesz gombás, meg ilyenek.Ne vágjuk már le csak azért a bőrt, mert akkor nem kell megmosni.

Meg aztán, a makknak a bőr alatt is van egy természetes faunája, ugyanúgy, mint a hüvelynek is: termelődik egyfajta váladék, ami védekezést biztosít(bevonatot képez) mindenfajta kórokozók ellen, egy bizonyos fokig.Ez pl. láz, vagy valami betegsék esetén szokott felborulni. És ha felborul a fauna, akkor szokott ún. 'túrós' lenni. Ilyenkor még mindig meg lehet mosni, és visszabillenteni az eredeti állapotba. De mondjuk tripper, vagy AIDS, vagy bármilyen nemi úton terjedő betegség esetén nincs mentség, teljesen mindegy, hogy körülmetélt-e valaki, vagy sem.

A bőr kívűlről nézve ugyanolyan ellenálló,mint a test más részein. A meztelen makk viszont sokkal érzékenyebb és fertőzésveszélyesebb, nem?

Egyébként meg annyira érzékeny, mint a csikló. Ami szintén igencsak rejtve van, a bőr által. Azt ne szabadítsuk ki? Hadd dörzsölje a bugyi egész nap! :)

2007. márc. 11. 08:23
Nem veletlen, hogy a meleg eghajlatu teruleteken valt szokassa, kevesebb a gombasodas eselye. Hatranya, hogy a vedtelen makkot eri igy surlodas az alsogatyaban, igy az kevesbe lesz erzekeny idovel.
2007. jan. 26. 17:55

Az önkielégítésnél talán gondot okozhat.

Bár ehhez inkább a fiúk tudnának hozzászólni.

7. mese
2007. jan. 26. 11:47
Előnye, hogy higéniku, és tisztán tartható az a rész.Hátránya, hogy kicsit természetellenes, de nem is tudom...
2007. jan. 25. 15:11

Egyik barátnőmnek a férje körülmetélt. Állítása szerint sokkal jobb a szex. Azt mondja hogy ha fia születi ő biztos körül fogja metéltetni.

Hátrányról én sem tudok.

5. 7130b15964 (válaszként erre: 3. - Bmakka)
2006. szept. 27. 22:43

??? Ja, mert a felesége mással nem is lesz előtte...


Egyébként éppen most hagyta jóvá az EU azt a vakcinát, amit eredményesen lehet használni a méhnyakrák megelőzésére.

2006. szept. 21. 17:13
ezek mind elonyre szolgalnak amit a lanyok leirtak en is ugyanigy tudom ,de hatranyrol meg nem hallottam.
2006. márc. 21. 05:12
Élőnye még, hogy a feéesége nem lesz méhnyak rákos. Egészen pici korban csináltasd meg, mert később fájdalamsabb, nem véletlenül 8 napos korban csinálják a zsidók is, és aznap a leg alvadékonyabb az ember vére. Az USA-ban a gyerekek 70%-át körülmetélik.
2006. márc. 19. 14:35
En ugy tudom az elonye az hogy nem telepszenek meg a borredo alatt mindenfele gombak es bacik. Higienikusabb, konnyebb tisztan tartani.
2006. márc. 15. 18:38
Mik a körülmetéltetés előnyei és hátrányai?
1 2

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook