Miért olyan nehéz a társkeresés manapság? (beszélgetős fórum)

Nem videózunk ismeretlenekkel. Ezt most megtanultad.

Semmilyen adatot, információt nem adunk ismeretleneknek. A társkereső portálon beszéld meg velük a személyes találkozót. Még csak telefonszámot se adj senkinek!

ezel kapcsolatban a én esetemben az van hogy ha keresek ismerkedem

mindig rá baszarintok ha meg nem akor meg sosem történik hogy jőn egy fél őrült.

sokk éve ez van.

úgy hogy ez sem igaz mindenkire.

Nem lesz boldogabb az életed???

Hát mit akarsz? Egyből esküvőt?

Hát nem tudom. Tény, hogy nem mostanság kerestem életem párját, de már akkoriban se volt egyszerű, mégis mindent összevetve szerintem könnyebb mint régebben.

Pl mi a férjemmel internet, és netes társkereső nélkül, soha a büdös életben nem ismerkedtünk volna meg. Ha csak vártuk volna a sült galambot, hogy majd egyszer csak találkozunk álmaink párjával, jól pofára estünk volna. Csak 6 hónapot voltam fent amúgy, ő meg kemény 2 hete, mikor összeismerkedtünk. Elkezdtünk beszélgetni, láttuk egymást képen, hamar egymásra hangolódtunk, randira hívott, találkoztunk, és attól a naptól együtt vagyunk, most már 9 éve. Szépen jött sorban minden,ismerkedés, randik- együtt járás, lánykérés, 1. évfordulóval összeköltözés, fél évre rá esküvő. :)

Én speciel sose ismerkedtem másképp. Kényelmes volt így, hogy már van konkrét személy akivel elmegyek találkozni adott esetben. Az nekem érthető okokból nem fekszik, hogy én elmenjek pasit vadászni pl egy szórakozóhelyre. Ahhoz soha nem lenne elég önbizalmam. És mivel a külsőmmel vannak problémáim, a net lehetőséget adott arra, hogy előbb egy kicsit belsőleg ismerjen meg a másik. Be is jött végül, attól eltekintve, hogy amúgy külsőleg is az ideálja vagyok a kedvesemnek. Ilyen még sose volt:)

Nyilván voltak csalódásaim korábban, de ez akkor is játszik, ha máshogy ismeri meg a párját az ember. Meg kinek nincsenek? Ritka madár az, amikor valaki elsőre megismeri azt akivel minden klappol aminek kell ahhoz, hogy igazi társai lehessenek egymásnak egy életen át. De azért szerencsére nem lehetetlen magunkhoz való párt találni, csak tenni kell érte.

pedig van a én esetemben tuti

egyetlen eggyser sem értem el olyat hogy elérjek valamit

de ahogy nézem bármilyen probálkozást teszek vagy tenék a számomra ez a úgynevezet e fajta boldogság elérhetetlen.

és így már rádőbünk hogy sok remény ehez nincs már hogy egyszer is elérjek valami boldogsághoz felé vezető utat.

Számomra unalmas a társkereső. Valahogy nem érzem át. Írogatunk, kérdezünk, válaszolnak. De hiányzik valami.

Aztán meg ahogy a többség indít az írásnál:

-Szia! Mizu?

-Szia! Mit csinálsz?

-Szia! Hogy vagy?

Válaszolgatok nekik, de alig jön ki belőle értelmes beszélgetés.

A minap beszélgettem egy nő ismerősömmel, aki 17 évesen ismerte meg az igaziját, azóta 42 éves. Mai napig együtt vannak. Azt mondta neki 17 évesen már ciki volt, hogy nincs párja, mivel más lányoknak volt. És ő rákapcsolt, azon volt hogy párt találjon minél hamarabb. Aztán férjhez mehessen.

Szerintetek ez ezen múlik? Minél jobban kell keresni? Vagy itt a szerencse játszik benne szerepet?

Mindenkivel jár bonyodalom?!

Ilyen negatív manapság a helyzet a társkeresőkön? 😀

Írt és találkoztunk.

Jajjjjjjjjjjjjjjj!!!!!!!!

Megtanultam a második leckém a netes társkeresővel kapcsolatban.

Soha nem szabad olyannal talalkozni aki már a fényképek alapján nem jön be.

Ráadásul szerintem a kép készülte óta öregedett vagy 15 évet. Nem is a kora volt a legrosszab, hanem az egész megjelenése, az életszemlélete, a stílusa,

Egy órát udvariasságból beszélgettem vele, de jajjjjjjj!!!