Miért nem mertek lépni? (beszélgetős fórum)

Sziasztok! Nekem épp aktuális ez a téma nem is kicsit!:)

Én tavalyelőtt egy 8 éves kapcsolatot hagytam ott (közös lakás, autó, eljegyzés) egy új szerelemért. Az új srácnak nem kellettem, meggondolta magát.

Felépítettem egy új életet, egyedül vettem lakást 25 évesen, talpraálltam! Utána összejöttem egy sráccal, aki akkor szintén egy hosszú kapcsolat végén,még a kilépés előtt állt. Elhagyta értem a feleségét, de 4 hónap múlva visszarohant, mikor megtudta, hogy mennyi szocpolt kell visszafizetni, ha nem lesz két gyerekük házasságon belül, plussz mennyi mindent kéne a válásnál felezni. Most depressziós, nincsenek barátai, nem megy neki a munka (kolléga).

Most egyedül vagyok és épp újra talpraállok! Semmit nem bántam meg!!!! :)

A változás megtörtént. Folyamatosan hitegetett engem is és a gyereket is. Már kezdtük elhinni, hogy újra egy család leszünk. Nálunk aludt, szerelmes szavakkal közeledett felém.

Aztán jött a hidegzuhany.

Pár napra rá közölte, hogy mégis összeköltöznek a szeretőjével. Ennyi a történet és részemről ennyi a volt férjem is. Egy hazug gazember, én pedig egy naív hülye vagyok, vagyis voltam.

Sziasztok!

Azt mondod ilyen hosszú együttlét után is lehet újra kezdeni? 19 év van mögöttünk és én kiléptem. Mi is elbeszéltünk egymás mellett és ő keresett valaki mást. Békében, sőt mondhatom, hogy barátként váltunk el. Most nagyon egyedül érzem magam.

Én léptem egy nagyot!!!!! 200 km!!!!

Néha felteszem magamnak a kérdést, bátorság vagy esztelenség volt?!

Már megtettem, így mindegy.

Lehet, hogy a távolság nem változat semmin?!

Nálunk is az ex családja volt az ok leginkább..vagyis a volt anyósom!

A gond az volt, hogy mindenki elé helyezte az anyját..hiába volt családja..2 gyerek, amit az anyja akart úgy volt..pedig én nagyon szerettem, de ezt hosszútávon nem lehet bírni.

Ez a szó: Alkalmazkodni!

UTÁLOM! Kölcsönösen kell alkalmazkodni, és egymás érdekeit nézni... Ha ez nem megy, akkor mehet a levesbe! És lehet egyszerűnek hangzik! De gondoljatok bele abba, hogy mikor lennétek boldogok??? Jobb ha azért sírsz mert nincs veled, mintha akkor sírnál mikor melletted van...

Sziasztok!

Én 32 évesen léptem ki a házasságomból ami 13 évig tartott..2 gyerekkel!

Nem bántam meg egyáltalán..azóta van egy férjem aki az előző ellentéte..a gyerekeim imádják!

Nem szabad egy olyan kapcsolatban szenvedni ami nem működik!

Nálunk is az volt a probléma,hogy elbeszéltünk a volt férjemmel egymás mellett..ő sosem értette meg az én gondjaimat..mindig nekem kellett alkalmazkodnom.

Mindent meg kell beszélni..a kölcsönös bizalom az alapja egy kapcsolatnak!

Teljesen igazad van hoana!

A Te döntésed, és vállalni kell a döntéseink súlyát... Ha rossz, ha jó, ha megbántunk vele valakit, ha nem! Lépni kell, mert mi van, ha csak egyszer élünk??? Mi van ha nincs más ezután???

BOLDOGnak kell lenni!

Én már az vagyok!!! Nekem rettenetes volt az előző kapcsolatom, de csak a vége felé, és inkább a családja miatt... És azért mert ŐŐŐŐ soha nem állt mellettem! Nagyon nehéz volt akkor, de visszagondolva a legjobb döntés, amit tehettem!

Sziasztok!

Meg kell,hogy szakadjon benned valami és akkor tudsz csak lépni.

Én kiléptem az előző kapcsolatomból/az érzés nem szakadt meg,csak már nem volt "olyan"a kapcsolat/. Most van valakim és az eszem tudja,hogy már az előző nem müködött de a mostaniból hiányolom ami "vele"megvolt.

Kicsit zavaros,de az ember olyan bonyolult lélek! :)

Az ember akkor tudja meg mit veszitett mikor már nem az ővé.

Bárhogy döntesz a te döntésed és az jó!Még akkor is ha hiba volt.

A fiúkat/pasikat is megviseli a szakítás! Saját szememmel látom, hogy mennyi fiú szenved a lányok miatt...

Az a baj, hogy mi nők, sokkal jobban félünk megbántani valakit, mint kilépni a kapcsolatból. Nem tudom elmagyarázni mit érezhetnek azok, akik egy rossz kapcsolatban élnek, már évek óta, hónapok óta, és nem mernek lépni... Vagyis DE! El tudom! Én azért nem léptem, mert én olyan vagyok, hogy az utolsó esély, utolsó esélyét is odaadom, és esélyt adok és várom a csodát! De ha a csoda nem jön, akkor annyi...

Nem tudom, Ti mennyire hisztek az oxytocinban? Állítólag attól érezzük a szerelmet, és az csak egy ideig termelődik az agyban... Bebizonyították, hogy a szerelem csak kémia! Egyik reggel a "Csak csajok" című műsorban beszéltek arról a tablettáról, amit most kísérleteztek ki, és ha bekapod, szerelmes leszel!

Hurrá... Mindent meg lehet oldani egy tablettával... Nektek erről mi a véleményetek?

A fiúkat/pasikat is megviseli a szakítás! Saját szememmel látom, hogy mennyi fiú szenved a lányok miatt...

Az a baj, hogy mi nők, sokkal jobban félünk megbántani valakit, mint kilépni a kapcsolatból. Nem tudom elmagyarázni mit érezhetnek azok, akik egy rossz kapcsolatban élnek, már évek óta, hónapok óta, és nem mernek lépni... Vagyis DE! El tudom! Én azért nem léptem, mert én olyan vagyok, hogy az utolsó esély, utolsó esélyét is odaadom, és esélyt adok és várom a csodát! De ha a csoda nem jön, akkor annyi...

Nem tudom, Ti mennyire hisztek az oxytocinban? Állítólag attól érezzük a szerelmet, és az csak egy ideig termelődik az agyban... Bebizonyították, hogy a szerelem csak kémia! Egyik reggel a "Csak csajok" című műsorban beszéltek arról a tablettáról, amit most kísérleteztek ki, és ha bekapod, szerelmes leszel!

Hurrá... Mindent meg lehet oldani egy tablettával... Nektek erről mi a véleményetek?

Egyetértek veled!

Megbeszéljük a napunkat esténként. Ha nem történt semmi lényeges, akkor is van miről beszélgetni. Egy filmről vagy csak úgy, bármiről. :D

Sokkal jobban érzem magam én is úgy, hogy többet beszélünk :D

Szinte egész nap azt várom, amikor este leülhetek vele beszélgetni. És ha napközben felhívjuk egymást, olyan rossz letenni a telefont, mert még hallgatnám a hangját :D

Sziasztok!

Bár fiatal vagyok és naiv, de velem is volt ilyen...mostani párommal több mint 3 éve vagyunk együtt...volt egy időszak mikor minden rossz volt, de én tudtam, hogy helyre fog jönni, vagy csak akartam a megszokás miatt...de most úristen, mint az elején...leszállt a rózsaszínköd és kész :) persze lehet csak mázlim volt :)

Mi is együtt vagyunk már több mint 4 éve. Mindketten 24 évesek vagyunk.

Igazából nem tudom, hogy mire várok, hogy mi fog változni. És biztosan igazad is van, de nincs még erőm változtatni a helyzetemen..Talán attól félek, nem találok jobbat nála (ami tudom, hogy hülyeség)..Nagyon szép időszak van mögöttünk, soha nem tudnék rá rosszat mondani, csak egész egyszerűen már nem érzem azt, mait éreznem kellene.:-(

Igen, tudom!

Nagyon nagy szerencsém van :D

Mert félnek!

Én 26 évesen váltam el, feladtam mindent, férjet, lakást, munkát azért mert nem működött. Nem bántam meg semmit, segítség nélkül újra talpra álltam, 29 évesen férjem van, gyermekem és egzisztenciám.

Hajrá csajok! Nem kell beletörődni!

Kedves od...

4 évig éltem párkapcsolatban! Nekem aztán a poklot kellett bejárnom, de mikor már éreztem, hogy nem szeretem, és nem vagyok hajlandó érte küzdeni, léptem! És NEM bántam meg! Egy percre sem! Hiányzik még a mai napig, de nem ő, hanem a megszokott dolgok... A hülyeség! De nem az ő személyisége!

Boldog lehetsz bárki mással! Fiatal vagy még, bár azt nem tudom hány éves...De hidd el! Soha nincs elég korán lépni!