Főoldal » Fórumok » Lélek & Szerelem fórumok » Miért nem csaltam meg a férjemet fórum

Miért nem csaltam meg a férjemet (beszélgetős fórum)


1 2 3
54. b8103f009a (válaszként erre: 53. - Sanyinak)
2013. febr. 23. 18:44

Nem értetted jól amit írtam. Nem a 3-ik fél a hibás, ez egyértelmű. Sőt, olyan sincs, hogy "belemászik" valaki 2 ember kapcsolatába. Olyan van, hogy beengedi az egyik fél, vagyis ő viszi bele. De azért lássuk be, vannak nagyon gátlástalan emberek, akik gusztustalanul tudnak viselkedni. Aki olyan pasival hempereg, akinek a felesége éppen a gyereküket várja, vagy szülés után van, vagy beteg...stb, és tud róla, mégis fogadja a közeledését, az eléggé undorító. Ehhez azért nagyon le kell alacsonyodni.

Sok nő hízik meg szülés után, és van aki sosem alakul vissza. Nem feltétlen tehet róla, másképpen reagál a szervezetünk a hormonváltozásokra, és minden egyébre. Akinek csak kirakati baba kellett mutogatni, az csalja, vagy elhagyja. De az ilyen társért nem is kár. Sok férfinak helyt kellene állni a családjában, kivenni a részét az otthoni, és a gyerekei körüli teendőkből, és akkor nem tűnne igénytelennek a felesége, mert lenne ideje, igénye saját magára is. Aki viszont hosszú távon él így, igénytelenné is válik, belesüpped ebbe. De egy igazi szerető társ ilyenkor segít, szabadidőt biztosít, támaszként mellette áll, és nem megcsalja, elhagyja. Ott már nagy probléma van, ahol az egyik fél nem akar kommunikálni, strucc politikát folytat.

53. sanyinak (válaszként erre: 51. - B8103f009a)
2013. febr. 23. 18:04

Szerintem a szerető nem a megcsaló fél, mivel ő sem volt kapcsolatban a megcsalttal. Ez esetben a férj a "megcsaló". Elsősorban nem a harmadikként belépő felet kell hibáztatni egy kapcsolat tönkrementele miatt.

Két értelems ember meg tudja beszélni a problémáikat, de csak akkor, ha mindkettőnek van még szándéka egymásal beszélgetni. Ha csaka z egyik akar beszélgetni, az kevés...

Ha valaki meghízott, azt lehet "csak külsőségként" is értékelni, viszont lehet az is, hogy igénytelenné vált saját magával szemben. Mert ilyen alapos azt is lehet ilyen elnézően kezelni, hogy valaki mondjuk alkoholistává vált, nem?

52. b8103f009a (válaszként erre: 22. - D71ef05a8e)
2013. febr. 23. 17:35
Én is így gondolom.
51. b8103f009a (válaszként erre: 1. - 89f0630ffb)
2013. febr. 23. 17:34

Sajnálatos, hogy ennyi idő után ezt tette veled :(

Engem tudod mi képeszt el abszolút? Mikor egy ilyen fórumba azt írják, hogy biztos a megcsalt fél is tehet róla. Ettől tudok a falra mászni. Pláne, ha egy szerető mondja ezt, na ennél gusztustalanabbat.....Vagy, pont a megcsaló hárítja az okokat arra, akit megcsalt. Felnőtt embereknek ha problémáik vannak, leülnek és megbeszélik. Ha nem megy együtt, akkor is el lehet dönteni, hogyan tovább. De becsapni, megalázni, megcsalni azt akit szeretünk (elvileg), akivel az életünket terveztük leélni, akivel közös gyerekeink vannak, hát nem éppen becsülendő dolog.

Amiket leírtál, a hétköznapi élet velejárói, természetesek. Persze tehetünk érte, sőt kell is tenni érte, (nem csak az egyik félnek, mindkettőnek!) hogy ne laposodjon el a házasság, ne vesszen el a meghittség, a harmónia, a szeretet, szerelem...stb. De amikor úgy érezzük mélyponton a kapcsolat, mert minden hosszútávú kapcsolatban vannak, és lesznek is mélypontok, akkor beszélgetni kell, amennyit csak lehet. Szerintem az egyik legfontosabb egy házasság életben tartásában, hogy jól működhessen, a megfelelő kommunikáció mindkét fél részéről. Én nem tudom elfogadni, azt, hogy "nem lehet beszélni vele, nem értünk szót...stb". Olyan nincs, hogy 2 értelmes ember, ne tudja megbeszélni a napi dolgait, problémáit. Olyan van, hogy nem egyeznek az igények, a vágyak, más az életszemlélet, vagyis nem egy úton haladnak. De arra ott a válás lehetősége. Ami még mindig jobb megoldás mint csalni, hazugságban élni, tönkretenni a másikat, a gyerekeiket. Milyen érzelmi intelligenciával rendelkezik az, aki azért csal, mert a párja meghízott pl? Aki csak a külsőségek miatt szeret valakit az tényleg szereti? Nem inkább csak saját magát? Aki meg a várandós párját csalja, na azt "annál" fogva kötném fel, ahogy azt a ribit is, aki ennek tudatában kefél egy pasival.

50. syria (válaszként erre: 49. - 973d9d6ecf)
2013. febr. 23. 07:12
Érdekelne: szerinted mik azok?
49. 973d9d6ecf (válaszként erre: 48. - Syria)
2013. febr. 22. 19:23
Azért van ebben egy két gázos momentum...sztem...
48. syria (válaszként erre: 1. - 89f0630ffb)
2013. febr. 22. 19:20

Mert

- nem a hibákat keresem benne

- nem hagyta el magát, és nem hízott el

- örülök, hogy a mai világban fontosabbnak tartja a munkáját annál, mint hogy körülöttem sürögjön

- nem csak villámszexre képes

- nem olyan fontos mindig mindent megbeszélni, a lényeges dolgokra előbb-utóbb úgyis sor kerül

- ő utálja, ha dicsérik (ritka állatfaj!), ezért ő sem teszi

- bevásárol, főz, mosogat, mos, tereget, fizeti a takarítónőt

- elég, ha jövet-menet megpuszil

- őt nem lehet kiismerni

- nem tőle várom, hogy felpezsdítse a véremet, gondoskodom magam róla.

:D


Összességében azért nem, mert tisztelem a kapcsolatunkat és nem rondítok bele.

47. 8d7469dacc (válaszként erre: 46. - D71ef05a8e)
2013. febr. 22. 12:59

Nem is mondtam, hogy mindenki ilyen, de sokan vannak.:(

És nem csak a nők magyarázzák be maguknak, sokszor a férfiak is ezzel magyarázzák meg önmaguknak is, hogy joguk van megdugni más nőt, mert otthon nem kapnak meg mindent.


Hallottam már olyat, ahol a nő, akkor adta be a válópert, amikor a férfinak nem volt elég a kurv@zás, a feleségét akarta nézni idegen faszival. Mondjuk érdekes az is, hogy a nő elnézte a nőket és ez kellett a váláshoz.

46. d71ef05a8e (válaszként erre: 23. - 8d7469dacc)
2013. febr. 21. 18:43

A legrosszabb, hogy a nők maguk is elhitetik előbb magukkal, hogy könnyebb legyen elviselni a fájdalmat, aztán egymással is, hogy a férfinek kifejezetten joga van megcsalni a nőt, ha nem kap meg mindig mindent az ágyban, amire vágyik.


A kedvencem, amikor valaki azt mondja, hogy őt nem csalja a párja, hogy azt válaszolják neki: csak nem tudsz róla.


Pedig NEM minden férfi ösztönlény olyan szinten, hogy ne lenne azért sokaknak a család ugyanolyan szent, mint nekünk nőknek. És hála Istennek nem minden férfi csalja meg a terhes feleségét, akár veszélyeztetett terhesség, akár lecsökkent libidó miatt nem élhetnek kedve szerint házaséletet. Vannak olyanok, akik ugyanúgy nem akarják bemocskolni magukat és a családot, ahogy mi sem.

45. júliusi (válaszként erre: 42. - C6973617d3)
2013. febr. 21. 18:33

Dehogyis:)

Itt vagyok pl. én.

Az első volt, és ennek 25 éve.Valahogy elkerültek a nagy csábítások,(pedig nem vagyok bányrém,igaz egy bombázó sem),lehet hogy túl tartózkodó ,zárkózott is vagyok...(tipikus Rák,aki ragaszkodik mindenhez) Különösebben kíváncsi sem voltam rá, más ffi milyen lehet...

Meg nem bírom a feszültséget ,a hazudozást, a lebukással járó veszélyeket sem.Túl gyáva lettem volna hozzá...

Pedig volt idő, mikor nekem is lett volna okom rá,hogy félrelépjek...

2013. febr. 21. 18:29
Én büszke vagyok rá, hogy nem csaltam meg. 15 évet húztunk le, rengeteg hazugság a részéről, de a válás után találkoztam csak mással. Amíg a házasságban éltem, úgy gondoltam, más nem fér bele. Pedig megtehettem volna, mégis megvártam, még független leszek. Ő sem tette meg. Ezért az egyért becsülöm, bár bőven van más, amiért nem. :)
2013. febr. 21. 18:18

Én sem csaltam meg a voltférjem soha .

Róla ez nem mondható el . Egy verőfényes vasárnap délelőtt miközben az ebédet csináltam .Fogta magát a drága és elköltözött .

2013. febr. 21. 17:55
Ilyen kevesen vagyunk? :)
41. 973d9d6ecf (válaszként erre: 40. - Selena78)
2013. febr. 21. 16:30
de jó......
40. selena78 (válaszként erre: 1. - 89f0630ffb)
2013. febr. 21. 16:29

Talán azért nem, mert:

- nem hízott el

- fontos a munkája ugyan, de nem annyira, hogy ne tudjon körülöttünk sürgölődni

- este nemcsak villámszexre képes

- ugyan MINDENT nem beszél meg velem (én sem vele), de ami fontos, és ránk tartozik, azt igen

- sokszor megdícsér

- mosogat, porszívózik, na...vásárolni nem vásárol, azt utálja...de ha nagyon muszáj, megteszi

- naponta megölel, ha nem is 8X

- bizony, néha unjuk egymást...olyankor nem akaszkodunk a másikra

- még most is felpezsdíti a véremet


Na, ezért.:)

39. 9678a02221 (válaszként erre: 1. - 89f0630ffb)
2013. febr. 21. 16:26

Nagyon jo kerdes..A valasz pedig egyszeru:mert nem fer bele az ertekrendembe.Nem szeretnem 'beszennyezni' magamat,es olyat csinalni amit eletem vegeig bannek..Mert fontosabb a csaladom es a magam lelki bekeje mint az hogy valami 'ujat' kiprobaljak.Mert azt az energiat es idot a csaladomtol a gyerekeimtol lopnam el..

Minden kapcsolatban vannak vitak,vannak nehezsegek.De egyszerubb leulni es megbeszelni a dolgokat akar segitseget kerni,mint elmenekulni es csalni a sajat serelmeid kompenzalasara.

38. ittmost (válaszként erre: 26. - 0d220e1cc7)
2013. febr. 21. 16:18

Ha a nő nem kapja meg,akkor ugyanúgy megcsalHATJA. Az én világomban ugyanaz a megítélése,és a lehetőségei a nőnek és a ffinak a kapcsolatban.

A "mentegetés" az kifelé szól,másoknak.

Nem kell mentegetőzni egyiknek sem kifelé.Kettőjükre tartozik,hogy mit engednek meg a másiknak.


Nem biztos,hogy visszakapja(csak jól esne ezt hinnie minden megcsaltnak..),nem érdemes erre várni.Ha zavar a hűtlenkedés,és nem tudunk megbocsátani,akkor hagyni kel az embert is,meg az egészet.

37. 973d9d6ecf (válaszként erre: 36. - C6973617d3)
2013. febr. 21. 16:17
Jól van ..értem én...
36. c6973617d3 (válaszként erre: 34. - 973d9d6ecf)
2013. febr. 21. 16:09
Jajj! :) Csak azért írtam oda mert a nyitó hsz-ben benne volt :)
35. bnedora (válaszként erre: 31. - C6973617d3)
2013. febr. 21. 16:07
Nem vagy egyedül, én is ilyen vagyok. Képtelen lennék ilyet tenni.
34. 973d9d6ecf (válaszként erre: 33. - C6973617d3)
2013. febr. 21. 16:06
jaj....
33. c6973617d3 (válaszként erre: 31. - C6973617d3)
2013. febr. 21. 16:05
+ Én nem tudok róla, hogy megcsaltak volna.
32. 973d9d6ecf (válaszként erre: 25. - 8d7469dacc)
2013. febr. 21. 16:04
Igazad lehet...de sajnos maximalista vagyok....
31. c6973617d3 (válaszként erre: 1. - 89f0630ffb)
2013. febr. 21. 16:04
Soha nem éreztem rá késztetést, még csak kíváncsiság szintjéig sem jutottam el. Lehet bennem van a hiba, de nekm így JÓ :)
30. 5c98b496b3 (válaszként erre: 29. - 0d220e1cc7)
2013. febr. 21. 16:02
Belatom :) mert tudom :) Volt nemi tapasztalatom ebben elotte.
29. 0d220e1cc7 (válaszként erre: 28. - 5c98b496b3)
2013. febr. 21. 16:01

Igazad van.

De lásd be, ritka az ilyen férfi mint a Te férjed. :)

28. 5c98b496b3 (válaszként erre: 26. - 0d220e1cc7)
2013. febr. 21. 15:58

Ha egy férfi nem kapja meg az ágyban a nőtől amire szexuálisan vágyik, akkor előbb utóbb meg fogja csalni.


A ferjem amig babas voltam nem akart hazaseletet elni ( nem vegig persze :D )


miutan meglett a masodik lanyunk, heteken at nem lehetett. Miota az uj fog.gatlom van hol megvan hol nem, nem megy. ESZE agaba nem jutna megcsalni.


Az igazi szerelem nem CSAK a szexre epul.

27. őszintelány (válaszként erre: 1. - 89f0630ffb)
2013. febr. 21. 15:52
Szeretem, tisztelem becsülöm, azon keves emberek koze tatozom, "akik a regit nem dobjak el ha elromlik, hanem megjavítják"
2013. febr. 21. 15:34

Egy kérdés:


Ha egy férfi nem kapja meg az ágyban a nőtől amire szexuálisan vágyik, akkor előbb utóbb meg fogja csalni.

Ha a nő nem kapja meg mindezt egy férfitól, akkor?

Akkor mi van? ha megcsalja erre okva hivatkozva, akkor csak mentegeti magát?


Szerintem mindenki maga tudja hogy mi és hogyan zajlik a 4 fal közt mint párok.

Én senkit sem ítélek el, mindenki maga tudja hogy mit miért lép meg.


Ha valakit csak a vágy, meg a vére hajtja a hűtlenkedésre, az majd vissza fogja ezt kapni egy oylantól,akibe szerelmes lesz, akitől nem várná mindezt.

25. 8d7469dacc (válaszként erre: 24. - 973d9d6ecf)
2013. febr. 21. 15:20
Szerintem nem is fogsz.:) Senki se tökéletes és nincs is toppon az élete minden pillanatában. Attól még lehet tisztességes és megértő. A lényeg, hogy meg kell beszélni a gondokat és meg is kell hallania a másiknak.
1 2 3

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook