Miért marják egymást azok az emberek, akik állítólag szeretik egymást? (beszélgetős fórum)
8. Chen (válaszként erre: 5. - Nikletty)
2009. szept. 11. 20:58
Ez tényleg szép. S változott azóta Nálatok valami?
7. Chen
2009. szept. 11. 20:57
Igen, ez a tűz nagyon hasznos is tud ám lenni. :)) Csak jó lenne másra tartalékolni... :))
6. 44c47b2a9b
2009. szept. 11. 20:55
Gondolj arra, hogy milyen édes a nagy ajtó csapkodás után a kibékülés:))))
5. nikletty
2009. szept. 11. 20:55
Néha nekünk is vannak nehéz percek, szerencsére ritkán, de párom egyszer mondta, és azóta igyekszünk ezt olyankor is a szemünk előtt tartani:
Ebben a hülye világban, csak egymásra számíthatunk, a szüleink sem tudják, hogy minden hónapban miken megyünk át, miket tervezünk, aztán csalódnunk kell... csak egymásra számíthatunk, legalább mi ne veszekedjünk!
4. Chen
2009. szept. 11. 20:55
Áh, pörög a fejem, vhogy mindig mindent meg akarok oldani, rá akarok jönni a kulcsra, hogy változtathassak. Próbáltam csak magamon, de max. akkor nem szólok vissza, vagy nyugtatom, de akkor meg megalázva érzem magam, hogy elsimítani próbálom a dolgokat, ezért máskor ismét visszaszólok. jájjj. :(
3. Chen
2009. szept. 11. 20:54
S az a durva, hogy ezt mindig megbeszéljük, s tudom, hogy szeret, mert egy-egy ilyen után naponta többször is felhív, hogy bántja a dolog, meg engem is. Miatta éreztem először olyat, hogy rendesen fájt a szívem a szomorúságtól, durva. Annyira félti az ember a pozícióját, vagy csak Tőle esnek rosszul a szavak, mert az Ő véleménye számít? :( Nem tudom, de rossz lesz ez így nagyon, hogy lehet erre bármit is alapozni? :(
2. d3c6e89fee
2009. szept. 11. 20:49
Igen ezen én is sokszor elgondolkoztam már, hogy az emberek akik elvileg szeretik egymást, hogy tudnak igy viselkedni egymással? Miért nem boldogok? Olyan rövid az élet inkább boldogságban kellene leélni minden percünket..
1. Chen
2009. szept. 11. 20:47
Közel 4 éve vagyok a párommal, aki több évvel is fiatalabb nálam (én 26, ő 22), s rendesen összekavarodtam. Adott volt egy srác, aki teljes lelki békében élt magával, a világgal, a nagy baráti körével és tervezte az életét, mikor megismertem. Mára a tervei befuccsoltak, a barátai jó részéről kiderült, hogy nem barátok, a béke már megszűnt minden téren, ő meg egy éles fordulattal elég negatív és indulatos emberke lett. Ha apró hazugságon kapom, jön a kiabálás, ajtó csapkodás, ott hagy engem bárhol, majd jön a ne haragudj, Te vagy a legfontosabb a világon, nem érti ő ezt, stb-stb. Nem mindennapos esetek ezek, hanem kb. 2-3 havonta fordul elő, s engem se kell félteni, én is sokszor úgy nyugtatom le magam, mikor feltételez rólam dolgokat (kikkel vagyok, megcsalom, stb...). Dobálunk egymás fejéhez ősrégi dolgokat, amiket már régen megbeszéltünk, majd megsemmisülve ülünk a nagy csendben, hogy úristen, miket mondtunk, aztán kis idő múlva egymás karjában kötünk ki. Nem szeretnék így élni, zavar, hogy ilyen hatással van sokszor rám, s én is Rá. Mitől van ez? Volt már valaki hasonló helyzetben? :(
További ajánlott fórumok:
- Mit tegyek az alábbi helyzetben? El vagyok keseredve nagyon, mert úgy érzem, nem tudok már megbízni állítólag istenhívő emberekben...
- Miért nem szeretik a legtöbb helyen a nem felszínes, mély érzésű embereket?
- Az emberek többsége miért fél a szellemektől? Állítólag nem bántanak senkit, igaz ez?
- Most olvastam, hogy az ellenkező nemű emberek szeméből kiolvasható, hogy bejövünk-e neki. Állítólag a szem mindig elárulja. Igaz lenne?
- Ha ketten igazán szeretik egymást, lehetséges, hogy egy harmadik felbukkanása érzelmileg belekavarjon a kapcsolatba?
- A kutyáim szétrombolják a kertemet. Állítólag van egy virág aminek az illatát nem szeretik... Tudja valaki mi ez?