Miért hullámzik a szerelem? (beszélgetős fórum)
Te itt tulajdonképpen arra vársz választ, hogy bizonyos tulajdonságok (pl gyomorremegés, konstans lélekóda-érzés a szív választottja felé) elválaszthatatlanul hozzátartoznak-e, vagy milyen gyakran tartoznak hozzá ahhoz az állapothoz, amit szerelemnek neveznek. És kérdezed ezt vagy azért, mert (1) úgy gondolod, hogy talán ezen tulajdonságok szükségszerű tulajdonságai a szerelemnek, ám mivel esetedben mégsem valósulnak meg, így nem is vagy szerelmes (hiába állítod ennek ellenkezőjét, csak magadat akarod győzködni), (vagy kicsit csavarva a dolgon: ez nem egy "igazi" szerelem), vagy kérdezed ezt azért, mert -számomra valami furcsa okból- (2) te presztízskérdést csinálsz abból, hogy milyen minősége van a te szerelemérzésednek a többi ember szerelemérzéséhez viszonyítva.
Ha (1) miatt kérdezed, akkor szerintem te nem vagy szerelmes. (És nem azért, mert nem remeg a gyomrod, stb...) A legtöbb válasz abból áll, hogy az illető egy hasonló saját tapasztalatát szerelemként állítja be. Mondjuk Mari azt írja: "velem is így volt, de nyugi, az szerelem." De felmerül a kérdés, hogy Mari honnan tudja, hogy az szerelem? Vagy az a helyzet, hogy Mari már akkor is tudta, hogy az szerelem, "mikor vele is így volt", vagy akkor még nem tudta (úgy, mint te most), és amikor rájött, az már azután az idő után volt, miután "vele is így volt". De az első esetben éppen arról van szó, hogy bár Mari sem produkálta azokat a "tüneteket", amiket te sem produkálsz, Mari mégis kétségtelenül tudta, hogy szerelmes, és nem kellett kérdezgetnie másoktól, hogy szerelmes-e (ellentétben veled). A második esetben pedig Mari abban az időszakban, amikor nem produkálta az ominózus "tüneteket", nem tudta, hogy szerelmes (hasonlóan hozzád), és valamikor később történt meg az, hogy "megtudta", és így azzal a hallgatólagos feltevéssel él (tévedésből), hogy ez a szerelem egy szokásos kifutása. Na de semmiféle szabály nincs arra, hogy ennek mindenkivel így kell történnie.
Tehát én nem azt mondom itt, hogy te márpedig nem vagy szerelmes, hanem azt, hogyha a fórumindítás mélyén a saját szerelmedben való bizonytalanság motivált (ezt sem tudom, ez csak egy jelölt), akkor éppen ebből a bizonytalanságból kifolyólag valószínűbbnek tartom, hogy te igazából nem vagy szerelmes.
Szerintem az ilyen sokkal jobb mint a mindent felemésztő, mindent elsöprő szerelem, abba akár bele is lehet betegedni.
Ez teljesen természetes amit érzel és rendben is van, egyébként is nekünk nőknek borzasztóan hullámzó a kedvünk, szimplán mikor nem érzed magad elég szerelmesnek lehet épp nyűgösebbnek ébredtél fel. Szerintem nincsen semmi gond :-)
Teljesen normális amit érzel!
17 év után is így érzek! :)
Első kapcsolat, első szerelem, 18 éves vagyok és még nagyon tapasztalatlan.
Adott egy másfél éves kapcsolat, mely a kezdeti bizonytalanságom után megszilárdult. Akkor még nem voltam benne biztos, hogy valóban szerelmes vagyok-e belé. Mostmár igen, de ez kicsit hullámzó érzelem. Néha majd megveszek érte, ölelném, csókolnám, hevesen ver a szívem. Máskor meg kicsit közömbös vagyok iránta, azaz nem olyan hevesek az érzelmeim, ekkor csak szeretet érzek. És ilyenkor van lelkiismeret furdalásom és pánik szerű érzésem, hogy "csak" szeretem. Aztán mindig visszatér a csodálat, rajongás, szerelem iránta. És ez a hullámzás a kezdettől fogva így volt. Illetve ami még nem volt, az a lábremegés, vagy pillangók a hasban, ezt egyébként nem is tudom mit jelent ez. Klasszikus izgalmi tüneteim voltak/vannak mielőtt találkozunk: felgyorsult pulzus, várakozás, izgalom és az a fajta érzés a gyomromban, amit pl.stresszes szituációkban érzünk. Rózsaszín köd szerintem van, mert hibákat nem igazán vélek a barátomban felfedezni, illetve aranyosnak találom, hogy néha olyan kis szétszórt.
Kérlek Titeket tapasztaltabb fórumozók, hogy nyugtassatok meg, hogy normális amit érzek, hogy nem úgy kezdődött a kapcsolat, hogy elvakult megőrülés ami lecsillapodott, hanem váltakoznak a heves és kevésbé heves érzelmek.