Főoldal » Fórumok » Babák & Mamák fórumok » Miért félnek annyian az iskolától? fórum

Miért félnek annyian az iskolától? (tudásbázis kérdés)


1 2 3
82. trapiti (válaszként erre: 81. - Manó2000)
2015. jan. 18. 18:43

Szerintem sem segít semmin a visszatartás, ha valóban iskolaérett. Ha nem iskolaérett, akkor pedig csak akkor hasznos a plusz egy óvodában töltött év ha megkapja a gyerek a szükséges fejlesztéseket.

De akár 6 akár 7 évesen kerül a gyerek iskolába, a félresiklott oktatási rendszernek mindenképpen ki lesz téve.

2015. jan. 18. 18:23

Szerintem vétek egy iskolaérett gyereket visszatartani. Egy ilyen gyereknek már tágul az érdeklődési köre és ahogy azt korábban megfogalmazták előttem, az olvasással jobban kinyílik számára a világ. Míg az oviban végigjárja ugyanazt amit már előző évben teljesített. Ez monoton és unalmas. Ráadásul visszafogja a gyerek normális érdeklődését és fejlődését.

Tegyük fel megtanul olvasni az oviban, attól még a többi még iskolaérettlen gyerek megfelelő társaság és nem fejlődés a visszatartott gyerek számára. Szerintem vétek visszatartani egy ilyen gyereket. De az ellenkezője is az, amikor egy érettlent próbálnak iskolába tuszkolni.

80. trapiti (válaszként erre: 78. - Kilimcs)
2015. jan. 18. 14:35
Ráadásul a jó tanító medddig van velük? A legszerencsésebbekkel 4 évig, de nem csak ő... már akár elsőtől bejönnek más tanárok is a képbe. Ráadásul, hogy jó-e a tanító az is merő lutri, a szülő szinte kizárt hogy előre jól mérje fel... ha szerencséje van és kb. átlagos a gyereke akkor jó lesz, ha nem akkor pech... a családomban, ismerettségi körömben kb. fél-egy év kellett ahhoz hogy körvonalazódjon, a jónak gondolt tanító milyen is valójában. Általban csalódás.
79. trapiti (válaszként erre: 78. - Kilimcs)
2015. jan. 18. 14:33

Az a baj, hogy a rendszer, az előírások és az általános szemlélet minden pedagógust egy irányba kényszerítenek és egyre nehezebb az adott kereteken belül eltérni attól ami a központi elvárás. Pl. hiába gondolja egy tabító hogy bőven elég lenne két év alatt megtanulni írni olvasni, nem teheti meg, hiszen neki is megszabják min kell egy év alatt végighajtania a gyerekeket.


Vagy egy másik példa: sógornőm sok év után most ment vissza tanítani, lelkesen, lendületesen. Napköziben van, egy hét után az igazgatónő elbeszélgetett vele, és pl. arra utasította, hogy 4. osztályban már ne "húzza az időt" a házi feladat minőségi ellenőrzésével, csak mennyiségi ellenőrzés van, mert bele kell férni a 34 gyerekkel az egy órába... ennyit arról hogy egy jó tanító hogyan tud a legjobb tudása szerint minőségi munkát végezni egy magyar iskolában.

78. Kilimcs (válaszként erre: 77. - Sajert)
2015. jan. 18. 09:40

igen, a tanítón, meg az iskolakörnyezeten iszonyatosan sok múlik.


Van azért olyan iskola, ahová bizony megértem hogy félnek a kicsiket "belökni".


De egy jó tanítónál nagyon nem kérdés, hogy csak használhat a sulibamenés.

77. sajert
2015. jan. 17. 23:15
Fiam elsős, 6,5 évesen ment iskolába. Szerencsére szuperek a tanító nénik (iskolaotthonos, ezért 2 tanítója van). Haza csak az olvasáskönyvet hozza, plusz a logopédia füzetet (ezt mondjuk valamikor elfelejti). Kap hetente 3x logopédiát, 2x mozgásfejlesztést, 1x TSMT még a tanórákon kívül. Az ovit már unta, itt jól érzi magát, reggel örömmel megy iskolába. 4-ig van bent (Mama hozza el, de szeretne ügyeletbe lenni, mert ott vannak a barátai), utána itthon játszik, meg max. 20 perces gyakorlás van. Nem bántam meg azt, hogy iskolába ment. Fizikálisan meg most lett 21kg, 128 cm, és már lassan kiesik a 10. foga :-).
2015. jan. 17. 19:35
Én a lányomat féltem, nem az iskolától félek. Éppen hogy betölti a hatot :(
75. trapiti (válaszként erre: 1. - Kilimcs)
2015. jan. 16. 17:05
Mert a mai magyar iskola megnyomorítja a gyereket. Én is féltem, de megoldottuk.
74. Kilimcs (válaszként erre: 72. - 9b10f3d7ff)
2014. nov. 11. 14:33

igen, a sokféleség hiányzik a legtöbb magyar suliból. A tanítókból tanárokból meg pláne hiányzik, hogy egyáltalán elviseljék a sokféleséget. Az aki még tolerálja, esetleg díjazza is az egyéni tehetségeket igen igen ritka.


a zebra által belinkelt vekerdí cik meg egy egész jó leírás. És sajnos nagyon nagyon sokrészben még a jobb sulikra is igaz. eleve nem is a tudást hanem a tempót osztályozzák már elsőben is.. holott az érdeklődő gyerekek lassúak lesznek, hiszen elevew többszempontból végiggondolnak mindent.. egyik gyerek csak lemásolja a szót, a másik mond mellé 3 szinonímát. Ebből mit vesz észre a magyar iskolarendszer. aki csak lemásolja, szuper, gyors, 5 ös, aki mond 3 szinonímát, az lassú, elkalandozó, figyelemhiányos... döbbenetes az egész..

2014. nov. 11. 12:36

[link]



szomorú igazságok

72. 9b10f3d7ff (válaszként erre: 71. - Kilimcs)
2014. okt. 11. 09:13

Így van, amikor várunk egy gyereket, egészségesnek, okosnak és esztétikus külleműnek várjuk...sőt gyönyörűnek. :)

Aztán, ha véletlenül valami legapróbb látható esztétikai probléma van, sokan tragédiának élnek meg egy aprócska tűzfoltot is, azt takargatni kell gondolják.

Tetszik nyugatabbra tőlünk, hogy a nem agresszívan viselkedő szellemileg más gyerek is az egészségesekkel jár oviba, már ott tudatosul a gyerekekben, hogy vannak "más" gyerekek is. A rokkant tolószékes gyerekek nem magántanulók, hanem aktív részei az osztálynak, és elképesztő mennyire tudnak, akarnak segíteni, mondjuk egy láb fel, vagy lecsatolásában. Nem is bámulják meg a "más" embereket , mint itthon.

Nálunk gyakran kapnak a gyerekek egy bélyeget.

Biztos mindenki tapasztalta ár, aki kitűnő tanuló, az akkor is ötöst kap, ha egy hármasra nyökögi el a leckét. Egy kettes meg, hiába brillírozik, ha megszakad sem adnak ötöst. Persze a kivétek erősíti a szabályt.

Így kap egyik gyerek határtalan önbizalmat, a másik meg így lesz önbitalom hiányos, magában bizonytalan, hiszen nem lesz biztos benne, hogy amit ő 100% tusásnak vélt, mégis rossz. Aztán belefásul, hogy ha beleszakad akkor sem tud egy bizonyos szintet teljesíteni, nem strapálja magát, vagy pánikkal megy iskolába, már otthon minden testi tünetet produkál. Ezt még fokozza, ha nem olyan anyagi háttérrel rendelkezik, mint a többi, nem tud bizonyos márkájú cuccokat venni.

Nekem, azért tetszik az Angol egyenruha, egyen cipő, és táska rendszer. Legalább az oktatási intézményekben egyformák a gyerekek a legtöbb iskolában.

71. Kilimcs (válaszként erre: 70. - 9b10f3d7ff)
2014. okt. 11. 06:55

igen. ebben lehet valami. de ezt legfokepp a szulokon latom, higy az 5 os az elvaras. es pont. es elsoben plane nem jo mas. nem jo ha nem ir gyonyoruen. nem jo ha nem a legjobbak kozt van az osztalyban stb...

de miert?

mondjuk en kimondtam legyen a gyerekem irasa olvashato rendezett. ferjem kimondta nincs is kessege a rajzhoz. jo lehet fejleszteni, de nem lesz olyan mint aki abban tehetseges.. mit kinozzuk?


mondjuk ahogy latom masodikban mar eltunik a sok kivalo gyerek... elsoben viszont valamiert mintha itthon hukye lenne aki beismeri hogy nem mimdenben szuper a gyereke. pedig ki szuper mindenben???

70. 9b10f3d7ff (válaszként erre: 1. - Kilimcs)
2014. okt. 10. 23:04

Nem olvastam vissza a válaszokat, ha valaki hasonló véleményen van, nem akartam ismételni.


Hogy miért félnek?.......mert, nem siker orientált az oktatás. Nem kap kellő elismerést, ha nem mindenben jó.

Nincs sikerélmény. Nem csupán zsenik léteznek, nem kellően motiválják azt, aki mondjuk egy halovány kettesről, hármasra javít, mert az egy hármas csak.

Szégyenlik a szülők kimondani, hogy a gyerekem "csak" kettes, vagy hármas tanuló.

Nincs megadva annak a gyereknek a sikerélmény, akinek nem megy jól a tanulás, de mondjuk nagyon ügyes a kézügyessége, vagy kiválóan teljesít sportból, hogy igen, igaz nem jól tanul, de kiváló sportoló. Ha nem is kiváló, de jó. Ha nincs sikerélmény, belefásul a gyerek, mindig gyomorgörccsel megy iskolába, hogy jó isten, megint égni fogok az osztály előtt.


Nem vagyok külföldimádó, de ami jó, az jó, ha nem is mi találtuk fel.


Szerintem, amikor egy kisgyerek nem mehet az itteni szokások szerint 6 évesen iskolába a többivel, bizony eleve kudarcként éli meg.

Angol oktatást ismerem, arról tudok beszélni. Ott ötévesen kezdik az oktatást. Nem hallottam, hogy ilyen-olyan oknál fogva, nem mehet a gyerek iskolába.

Nem kapnak osztályzatot semmiből, nem kapnak rossz jegyet, mert nem szép az írásuk. A lényeg helyesen tudjanak írni.

Nem állítom, hogy mindenütt így van, de abban a városban amiről írok így van. Játékosan tanítják a gyerekeket, mindig összekötik egy kirándulással, múzeumlátogatással egy-egy tananyag részt. Történelemből pl. korhű ruhába mennek iskolába. Azért sokkal jobban megragad így egy-egy esemény a fejecskékben, mint bemagolva.A középiskoláig nem kell magolni évszámokat. A fő eseményeket megtanulják, hogy időben eltudjanak igazodni, de nem 1001 mellékcsatával terhelik őket. Tetszik,hogy leállnak hetekre egy-egy tantárgynál. Pl. a történelem után, ugyanazzal a korszaknál kezdik az irodalmat. Eleinte párhuzamosan néztük a tananyagot, és az volt a véleményünk, hogy itt hülye marad a gyerek, de 11 éves korára kiderült felesleges volt az aggodalom, akkor kezdődik a középiskola, mert ott a jól beégetett általam felületesnek vélt tudásra, kitűnően építkeztek. Kapnak 2 évet, egy általános oktatásból, ennyi idő alatt kiderül kinek melyik tantárgy megy jobban, milyen az érdeklődésük.

Akinek a matek megy jobban, azt fejlesztik náluk, és ha nem megy a biológia, hát nem afelé erőltetik.

Jó sokat írtam, de zárásként leírom, annyiszor elgondolkodtam, hogy verjük a mellünket itthon mi milyen jó oktatásban részesítjük a gyerekeket. Tényleg nagyon széleskörű, ez tény. Viszont, érettségi után mennyi marad meg az átlag emberekben a kémiából, évszámokból, költők életrajzából teletűzdelve évszámokkal azokat is. És lehetne sorolni. Elgondolkodtató, a világranglistán hányadik is az országunk? Milyen árat fizetnek a gyerekek a hajszolt tempóért?

69. Kilimcs (válaszként erre: 68. - Molyka)
2014. okt. 10. 17:33

Nem lesz több az olvasástól?? :O :O huh... nekem ez így erős.

az olvasás növeli a ygerekek "szabadságfaktorainak" számát. (amúgy a szobatisztaság is) a függetlenedés része... Ugye megszületnek, és onnantól arról szól, hogy végül önállóak lesznek, majd a végén felnőttként. (jóesetben uyge..) ez egy folyamat, és az olvasással mondjuk azért elég jól kinyílik a világ.


igen, uyganaz a ygeek lesz, csak szabadabb, az ovlasás által. Nem siettetés, ha érdeklődő a ygerek, úgyis magától érdekelni fogja, akik pár hét alatt tanulnak meg olvasni, az nem azért van mert bárki hajtja őket, hanem mert annyira érdekli őket egyszerrűen. Itt nálunk az összes suliban évvégére tanulnak meg minden betűt olvasni. a hangsúlyozást, stb csak másodikban!! az hol gyors tempó?? (és ez midnen suliban így van). az más kérdés, hogy van gyerek akinek mondhatod, hogy de azt a betűt még nemt anultad, azt még enm kell tudni elolvasni, ő attól elfogja, érdekli és kész. mert kinyílik az olvasástól a világ.

68. Molyka (válaszként erre: 38. - Kilimcs)
2014. okt. 10. 17:14
Tudok én is a gyerekemnek olvasni, ettől nem lesz több. Ez olyan mint a szobatisztaság. Te pl. mikor lettél szobatiszta? :D Abszolút nem számít. Lassítani kéne!
67. Kilimcs (válaszként erre: 66. - Gkreka)
2014. okt. 10. 17:12

de nyilván nem szaldhatott ki az udvarra pl, ilyesmi. szóval a szabályok bizony nem egyik napról a másikra jönnek.

Meg nyilván alapesetben otthon is, egyre töbet pakol el magától otthon a ygerkőc, segít ebben abban... Bár ezt lehet csak gondolom :)

66. gkreka (válaszként erre: 63. - Kilimcs)
2014. okt. 10. 16:52
Akkor az én gyerekeim szuper oviba jártak. Voltak foglalkozások természetesen, de ha valamelyik gyerek nem akart részt venni a rajzolásban-éneklésben-színjátszásba, azt hagyták játszani vagy szemlélődni.
65. Kilimcs (válaszként erre: 64. - 0a13a7d41c)
2014. okt. 10. 16:48
Mert mások előtt kell megfelelni? így érted?
64. 0a13a7d41c (válaszként erre: 1. - Kilimcs)
2014. okt. 10. 16:31
Mert vizsgázni kell.
63. Kilimcs (válaszként erre: 59. - Gkreka)
2014. okt. 10. 12:03
ha rajz meg technika tanulos ora, akkor mar az ovi se jatek ;)
62. Kilimcs (válaszként erre: 60. - Gkreka)
2014. okt. 10. 12:02

a napkozis sulikban is ebed utan vagy elort jatek van. tudnak egyutt jatszani. azert egy nirmal suliban nem dobjak ki ora utan egybol a hazamenoseket.

,

amugy meg mindenhol hacsak nem egesznapos suli van. hanem csak napkozi van hazamenos csapat. de mivel tenyleg tudnak orak utan jatszani tanuloszoba elott, ez nem hiszem hogy gond barhol.

61. anya4005 (válaszként erre: 60. - Gkreka)
2014. okt. 10. 12:01
Itthon leszek akkor is,ha a fiaim suliba mennek,tehát lesz időm velük különórára,edzésre járni,és ami nekem igazán fontos,jó idő esetén sok-sok helyre mehetünk együtt. Na,meg nagyon meg van a véleményem az iskolai kajáról,de az egy új fórum lehetne. Mikor én voltam napközis,még úgy,ahogy ehető volt a kaja,de amiket mára kitaláltak...hát éhenhalna a gyerek!
60. gkreka (válaszként erre: 31. - Anya4005)
2014. okt. 10. 11:09

Ezt a döntésed gondold át! A mi iskolánkban a gyerekek döntő többsége napközis. Tanórák között 10-15 perces szünetek vannak, az maximum arra elég, hogy WC-re menjenek, egyenek egy falatot, igyanak egy kortyot. Ha elhoznám a tanítás után a fiamat (másodikos), akkor pont a nap - szerinte - legjobb részéről maradna le. Az udvari játszásról, focizásról, az általa választott különórákról. A baráti kapcsolatok kiépítése is könnyebb délután, mint a feszített menetű délelőttökön.


A felső tagozat már más tészta. A nagyobbik fiam most lett ötödikes, pár hét rossz tapasztalata után (se megírva, se megtanulva nem volt a leckéje) kikértem a délutáni elfoglaltságokról.

59. gkreka (válaszként erre: 17. - Kilimcs)
2014. okt. 10. 10:59
Tévedsz! Öt-hat tanulós órájuk van. Mert rajz és technika órán sem "szabadfoglalkozás" van, hanem egy meghatározott feladatot kell időre teljesíteni. Énekórán, környezetórán szintén. Utóbbi kettőből ugyanúgy kapnak házi feladatot, mint írásból-matekból-olvasásból.
58. Muraja (válaszként erre: 46. - Mtt80)
2014. okt. 10. 10:15

Ez a generacio ha majd felnö ujra csak egy idegcsilapiton elö lesz mind a mai - sajnos .

Tanulva - jatszani - jatszva tanulni igy van ez sok helyen a vilagon.

Kellene felvilagositasra szolgaltatni nehany dokument folmet az olyanrol ami csak jo valtozasokhoz vezetne .

Gyerekim es ma mar az unokaim örömmel mennek iskolaba nem ismerik mi az a felelem es ismeretlen szamukra ez a örult presztizs . Abban pedig a szulök es a tanarok egyforman hibasok mer a gyerek mast nem hal csak hogy jo tanulnak kell lennie . Hogy van amit ugy hivunk önnalosag mar kicsi kortol nem ismerös.

Unokaimnal nincs bizonyitavny osztas csak haromszor a 9 eve alatt .

Naluk szabad a ora alatt felkelni es körbe menni az osztalyba szabad egymasal csendben beszelgetni semi abbol az örult radikalis csendböl ami annyira ismert sok iskolaban .

Hittan szerintem teljesen magan dolog es egy papnak vagy hittoktatonak semi keresnivalija az osztalyban plane kis gyerekeknel ez sem masnak nem nevezhetö mind indoktrinacio . Egy a gyerek tul kicsi es nem erti masik gyernek a jogaba lenne ( sajnos nincs megadva ) hogy a mag idejebe sajat maga dönteset hozza mind a valasban ugy a elet filofia valamelyik aganak elfogadasaban .

Az iras - helyes iras szep iras etc. nincs jobb ha egy szabad utat adnak szamukra igy evvel fejlödik a gyerek intelektualis en -je is . Tehat hagy hasznalja nyomtatot betuk vagy magatol tetszes szerint kialakitott irasmodot.

Szep iras drezuranak se ertelme se jövöje ma mar mind szamito gepen dolgozik . Ez csak az egy a osk terheles es stressalas a gyerek szamara .

57. vica66 (válaszként erre: 56. - Vica66)
2014. okt. 10. 09:48
Elfelejtettem hozzátenni, hogy a gyermekem évvesztes, most e hónapban tölti be a 7. életévét.
56. vica66 (válaszként erre: 46. - Mtt80)
2014. okt. 10. 09:47

Érdekes téma, és örülök a hozzászólásodnak, mert mind a két oldalról látod a problémát.

Az én lánykám idén lett elsős, mindenki szerint teljesen iskolaéretten. Én sem akartam visszatartani, már csak azért sem, mert így az ovis csoporttársaival mehetett elsőbe. Egész napos iskola van, tehát leckét, tankönyvet nem hoznak haza, csak hétvégere gyakorlást. Mikor hazaér a suliból, kidől, van, hogy 10 perc múlva elalszik a fotelban. Szóval bizonyára fárasztó a suli, még akkor is, ha tudom, hogy játszanak is, kimennek az udvarra, a közeli játszótérre, és délutánra inkább torna, ének, rajz van.

Azt gondolom, igazad lehet abban is, hogy jobb lenne, ha egységesen 7 évesen kellene csak kezdeni az iskolát, a felsorolt okaid miatt. De gondolom, azért hozták vissza a 6 évet, hogy a 3 évesen kezdő ovisoknak helyet biztosítsanak az óvodában (nem tudom, mikortól kötelező, vagy már most is az a 3 évs óvodakezdés).


Talán egyik ok lehet az is, amiért óvodában tartják a gyereket, hogy kevesebb a szünet - amit a szülőnek meg kell oldani - mint az iskolában. De az biztosan belejátszik, hogy még mindig túl nagy a szakadék az óvoda és az iskola között, és a szülők ettől féltik a gyereket.

55. Kilimcs (válaszként erre: 54. - Kilimcs)
2014. okt. 10. 09:20

mármint a suliban rosszul osztanak be valamit, tanrend,s tb tekintetében.

Nincs is ennyi tanulnivaló, amit írsz! hogy generltak ennyit vajon?

54. Kilimcs (válaszként erre: 41. - Ekka)
2014. okt. 10. 09:19
valamit nagyon rosszul osztanak ott be, ha egész nap csak könyv felett gubbasztanak.. azért ez a suli elég extrém, vagy az osztály...
53. Kilimcs (válaszként erre: 40. - Pemete)
2014. okt. 10. 09:17

a tanítón nagyon nagyon sok múlik, meg az iskolavezetésen. az tuti.


ahol úgy állnak hozzá, hogy ez sok, midnenkinek sok.. ott nagyon hamar átmegy a ygerekekre.. ahol pedig fú, emnnyi újdolog, ez is miylen jó, ettől is milyen okos leszel, az... Meg ehet nézni melyik helyen érzik terhelésnek, melyiken sima kihívásnak, és győzelemnek a sulit.

1 2 3

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook