Főoldal » Fórumok » Babák & Mamák fórumok » Miért boldogtalan oly sok felnőtt? fórum

Miért boldogtalan oly sok felnőtt? (beszélgetős fórum)


Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Miért boldogtalan oly sok felnőtt?

1 2 3 4 5
18. 0c97fbb607 (válaszként erre: 17. - Margitnéni)
2007. szept. 28. 14:29
Ne hárítsd rá a felelősséget!A te életed ,te hagyod ,hogy megtegye!
2007. szept. 28. 14:19

Én szeretetben nőttem fel, most 48 éves vagyok. De bármit csináltam gyerekkoromban, az soha nem volt jó. Pedig próbálkoztam állandóan, de olyan lépést nem tudtam tenni, hogy azt anyu meg ne kritizálja. Ő mindig mindent jobban tudott, és ezt hangoztatta is. Fiatalon belemenekültem egy házasságba, és rájöttem, amit addig is tudtam,hogy igenis ügyes vagok, sőt ügyesebb minden téren, mint az anyu.

Aztán az élet úgy alakult, miután minden társat elüldözött mellőlem, hogy együtt lakunk, és ő mindent jobban tud tőlem és a gyerekeimnél is.

Depressziós és pánikbeteg lettem, és nagyon-nagyon meghíztam. Tényleg igaza lett, nem tudom mellette a régi önmagam visszanyerni, a látszólag rendben lévő, bár magányos életem egy hatalmas zűrzavar. Nem tudok olyat tenni, hogy ő ne legyen ott rögtön, és ne iagazítson ki, a legkisebb dolgot is, bármit.

16. 0c97fbb607 (válaszként erre: 15. - Eva25)
2007. szept. 28. 14:14

Ez a sorsuk,hidd el ,túl élik és lesz majd saját életük.Nem menthetsz meg mindenkit.

Annyi rossz történik a világban....az sem véletlen.

Semmi sem az.

Keményítsd meg a szíved ,mert ha nem,akkor az ember belepusztúl abba a sok szörnyűségbe.

Én ezt teszem,nem nézek tévét ,nem olvasok újságot....strucc politika..lehet!

Ha kicsit is jobban odafigyelnék mi folyik a világban,abba szét szakadna a szívem,tudom.

Az élet egy játék,játszani kell,akármilyen lapot húzol.

15. eva25 (válaszként erre: 14. - 0c97fbb607)
2007. szept. 28. 14:06

Én is hiszek benne, csak szivből jöjjön.

Ma voltam kint azokál a gyerekeknél, a kollega nömmel és vásároltunk nekik enni valót, vittünk takarókat. Borzadalom. Jól esik hogy pont ma jelent meg a cikkem is. Jó volna gondoskodni minden gyerekről,csak sajnos nincsen rá lehetőség.

És ilyenkór eszembe jutnak azok a házaspárok, akiknek nem lessz gyerekük, pedig jó körülményeket tudnának biztositani nekik.Miért lessz az olyannak, aki nem érdemli meg? Hol van az igazság, az állitólagos természetes szelekció? Vannak akik úgy tartják, hogy a gyerek választ ki minket. Ha ez igy lenne, akkor ezek a gyerekek, miért oda mentek, ahhoz az anyához?

14. 0c97fbb607 (válaszként erre: 13. - Eva25)
2007. szept. 28. 13:58

Jó a cikk és igaz.

Valóban nem szabad letörni a gyerekek lelkesedését,önbizalmát,mert ez nagyon fontos dolog,amit csak mi adhatunk nekik,hogy boldogulni tudjanak.

Emberek vagyunk ,hibázunk,kiabálunk,mondunk butaságokat,de egy öleléssel,vagy egy őszinte bocsánatkéréssel minden hiba kijavítható.

Én hiszek ebben!

13. eva25 (válaszként erre: 11. - 0c97fbb607)
2007. szept. 28. 13:49
Sajnos az a bizonyos anya, akiről irtam, csak az italt szereti és annak hatására az olyan férfiakat mint ő amilyen.
12. eva25
2007. szept. 28. 13:48

Ezt a cikket amikor elhatároztam, hogy megirom, a gyerekekért tettem. Figyeljünk Rájuk, amig lehet, hisz Ök a szemünk fényei. A büszkeségük. Nem szabadna olyan szülőnek lenni, aki elhanyagolja, kigúnyolja a gyerekét. Ok is van rá egyeseknek, pont nem volt józan, bocs, megtörtént.

Fátylat rá. Csak ez nem igy müködik a valóságban.

Törést okoz a gyerek lelki világában.

11. 0c97fbb607 (válaszként erre: 10. - Eva25)
2007. szept. 28. 13:45
Nem.Viszont biztos vagyok abban,hogy "bocsánat" és "szeretlek" sem hangzik el....ami talán a legnagyobb baj az egészben.
10. eva25 (válaszként erre: 8. - 0c97fbb607)
2007. szept. 28. 13:42

A gyerek megbocsájt, de nem felejt. Jobban emlékeznek a gyerekek,mint mi felnöttek, ha valaki megbántotta Öket, mert tőlünk függnek, mi vagyunk Nekik a példakép, akitől tanulhatnak.

Ha mi megbántjuk, mástól sem várnak jobbat.

Sajnos ismerek egy olyan családot, ahól a gyerekek szenvednek az alkoholista anyuka miatt, akik a férfiakat a házhoz hordja, és a gyereket mindennek a szemtanúi. 3 gyereg, a legkissebb 2 éves. A gyámügy kint volt ellenőrzésen és semmi szokatlant nem tapasztalt.

A szomszédok etetik, fürdetik a gyerekeket.

Kérdem én, azok a gyerekek megfognak bocsájtani?

Tudnak lelkileg egészséges felnöttek lenni valaha ilyen környezetben való felnövés után?

9. Delete (válaszként erre: 8. - 0c97fbb607)
2007. szept. 28. 13:30
tudni és elfogadni
8. 0c97fbb607 (válaszként erre: 7. - Eva25)
2007. szept. 28. 13:28
Bocsánatot kell kérni !
7. eva25 (válaszként erre: 6. - Emagdi)
2007. szept. 28. 13:23

Nagyon szépen köszönöm.

Szerintem sok felnött odadob a gyerekének olyan szavakat, amieket késöbb esetleg megbán, de már a gyerekben tudatosult, hogy Ö bármit tesz, egy rossz gyerek, és annak megfelelően fog viselkedni.

2007. szept. 28. 10:09
jó kis cikk, gratula!
2007. szept. 28. 09:08
A cikk pedignagyon tetszett, tényleg van benne valami. Persze ösztönösen is azokat a kifejezéseket használja az ember a saját gyerekeivel szemben, mint amit anno a szülei használtak vele szemben. De szerintem ha odafigyelünk, akkor sokat lehet javítani a gyerek jövőbeli esélyein.(De persze még ezen kívül sokminden máson is múlik.)
4. 09d65bf33d (válaszként erre: 3. - Donyta)
2007. szept. 28. 09:03
El tudom képzelni, min mész keresztül.Nem tudom mit tennék a helyedben.Legalább szellemi és lelki társad a férjed? Ha igen, akkor ezt is túl lehet élni, és talán egyszer még boldognak is érezheted vele magad. Ha nem, akkor szerintem az egyetlen életedet a nagy semmiért áldozod/áldoztad fel. Ez még akkor is rossz, ha egyébként hajlamos vagy és szeretsz mártírkodni.Voltam én is hasonló helyzetben, de kiléptem belőle.Lehet ezért megvetést érdemelek, de ha valaki látta volna azt a kapcsolatot az elejétől a végéig, talán engem is meg tudna érteni. Nem vagyok büszke életemnek erre a részére, sem arra, amit kellett tennem, de jó megoldást nem tudtam, csak rosszat és még rosszabbat. Így hát a kevésbé rosszat választottam.A szeretetnek és az önzetlenségnek is van egy határa (kivétel talán a gyerekünkkel szemben).
2007. szept. 28. 07:31
A magam részéről, nincs összefüggés a gyerekkorom és a most közt. Fiatalon egyedűl mindent elértem, gyerekek mellet szép lakást szereztem, bebútoroztam, és jól éltünk, mindenünk megvolt. A céljaim is! De 18 éve új kapcsolatba menekültem, amiből lett a fiam (15éves) A férjem, sokat játéktermezett, mindenem elveszett, nem bántott, nem ivott, de lelkileg romba döntött. Tavaj (5 év kemény kezelés után) kivetette magát a 3. emeletről. Látta a gyerek és én. Most nem írnám le min mentem-ünk keresztül, de sok stressz és félelem volt bennünk. Túlélte, de rokkant 100%-osan. Most ittvagyunk vele, a gyerek gyülölettel tele. Nincs az egésznek semmi értelme. Nekem semmi nem sikerül azóta, az életem a küzdőterem! És még a gyerekemért is harcolnom kell. Amim volt, mára minden elveszett. Lakás, szép bútorok, és az életem. Boldogtalan és társtalan lettem. Csak arra kellek, hogy egy beteg embert kiszolgáljak minden értelemben. Nem vagyunk "együtt" mert ez lehetetlen, már régen. Én lennék a hibás????
2007. szept. 28. 07:01
egyetértek. de sjnos akartlanul neveli az ember úgy a gyermekét, sokszor észre se veszi, myg nincs "baj".. és talán soha rá se jön, hogy ő a hibás...
2007. szept. 1. 10:02
Gondoljunk azokra, akiknek problémáik vannak, nincs önbizalmuk, képtelenek döntéseket hozni, mindig görcsösek, vagy képtelenek emberi kapcsolatokra.
Gondoljunk azokra, akik agresszívek, csak lelombozzák az embereket, és figyelmen kívül hagyják a körülöttük levők igényeit. És gondoljunk azokra, akik a következő italig, vagy a következő nyugtatóig tudják csak kihúzni.

Ugrás a teljes írásra: Miért boldogtalan oly sok felnőtt?
1 2 3 4 5

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook