Főoldal » Fórumok » Lélek & Szerelem fórumok » Mi legyen a párommal? fórum

Mi legyen a párommal? (beszélgetős fórum)


1 2
2014. aug. 19. 11:22

elhírelem itt is:

Az esetemben is bebizonyosodott a tény, hogy minden nő hallgasson a belső hangra, a megérzésre, mert az megmondja a valót!!


vége lett a kapcsolatnak, azóta mintha kicseréltek volna. Bódoktág van!! :D


Amit leszűrtem a dologból, kapcsolatból az az, hogy addig fogok egy kapcsolatban maradni, amíg azt kapom, amit keresek. Amíg meg lehet beszélni a dolgokat és a másikon is látszik az akarás.

39. nysc (válaszként erre: 38. - 9d0c5a7f41)
2014. jún. 24. 09:32

Szia!


Mizu, volt valtozas a szulinap ota?

2014. ápr. 6. 20:23

És amit most figyeltem meg, miközben írtam, hogy amíg ha visszalapozol, ott végig róla beszéltem, most többnyire saját magamat nézem, alakítom a sorsom. Kicsit önzőbb lettem, ez egy közeli rokonom elvesztése óta van. Az ő felesége mondta, hogy hiába voltak férj-feleség 50 évig, két teljesen különböző élet más életút, sors, maguknak kellett alakítani az életüket, csak jó társaságot nyújthattak egymásnak, ill. támogatást.

Nem tudom milyen szürke köd volt előttem, de én hittem a sorsok egybe fonódásában, és a közös életben stb.. Hát lehet fel kellett nőnöm, és ez történt meg, de már én is ebben hiszek.

Az egészséges önzés férfiaknál alapbeállítás, nőknél sokat kell ezt erősíteni, és sok férfi imádja ezt megpróbálni elnyomni.

Hát ez a mostani állapot.

2014. ápr. 6. 20:16

visszatért a gondoskodó énje, kis kedvességek ( elmosogat, főz kávét, néha, mire hazaérek, az asztalomon csoki vár, vagy vmi amit nagyon szeretek... közösen akar programokat.


Annyival több lettem ettől a negatív élménytől, hogy már nem akarom olyan görcsösen a jó kapcsolatot. Ha közösen vannak jó élményeim, az nagyon jó, de már magamban is igen jól elvagyok, új barátokra tettem szert, lakáson kívüli hobbit is találtam, elkezdtem rendszeresen mozogni. Tehát vagy megtartja magát a szívemben, vagy megy, mindenképp nyertem az ő arrogáns hónapokig tartó kirohanásával.

2014. ápr. 6. 20:11

Sziasztok!


Mostanában csend van, és nyugalom.

Többet járok el itthonról, saját programokat csinálok magamnak, mostanában túl sokat is, hétvégén érzem, hogy több pihenésre lenne szükségem a hétfők előtt.

Azóta, mióta elkezdtem többet eljárni, önzőbb lenni, megfordult a dolog, sokat emlegeti, hogy ugye tudom,hogy szeret stb.

Most per pill. örülök ennek, elhatároztam, hogy megadom az új esélyt a boldogságomnak (nem neki) Addig, amíg nekem vele jó lesz, vele maradok. De ha bármilyen téren elbizonytalanít, lépek.

35. JanaW
2014. febr. 8. 16:53
Szia, mizu? ;)
34. 01bd069736 (válaszként erre: 1. - 9d0c5a7f41)
2014. jan. 16. 19:12
Szia. Én voltam ilyen helyzetben, és megmondom őszintén elég rossz volt olvasni a soraaidat, mert előjöttek az emlékek. ÉN 1 évet vártam rá, hogy eldöntse ma már az exem, hogy meg tudja mit akar?? És most a hugom van ebbe a helyzetbe. Ő már 2 éve vár egy pasira aki ugyan csak nem tudja mit akar. :) Esküszöm nem is ismerek olyan pasit aki még ne használta volna ezt a mondatot. Nálam az volt, hogy én teljesen meg voltam győződve arrol, h én vagyok a hibás, és ezért van a döntésképtelensége, aztán egy év mulva kiderült, hogy együtt van azzal a lánnyal is akivel előttem járt, és őt ia ugyanezzel a szöveggel etette. Majd amikor én elmondtam neki, hogy mekkora fájdalmat, önmarcangolást, megaláztatást okozott nekem, azzal védekezett, hogy ő nem tudott választani, nem tudta eldönteni mi lenne jo NEKi!!! Az nem érdekelte, hogy nekem az, hogy eshet, hogy egésznap hivogattam, amikor nem értem el napokig, akkor azon töprengtem h mivel bánthattam meg, és h mindenért magam hibáztattam, és azt sem tudtam, h járjak a kedvében, h egyszer egy szép napon, majd talán rájöhet, h igenis mélto lehetek a számára. Én ezzel szurtam el, hogy azt néztem neki mi a jo, és háttérbe szoritottam magam, na meg persze ugrottam egy szavára :(
33. JanaW
2014. jan. 16. 08:55

Hasonloakat:)

Majd irj

Puszi:). Hehe

32. nysc (válaszként erre: 31. - 9d0c5a7f41)
2014. jan. 15. 19:07

:) semmiseg.

Jo a hasonlatod.

Varjuk a fejlemenyt!

31. 9d0c5a7f41 (válaszként erre: 30. - JanaW)
2014. jan. 15. 18:07

:) Vissssssszatérek, ígérem.

Inkább azért írtam, hogy ha leírom, hátha valami okosat kiötlök... :D De végül most úgy látom, hogy már "körüljártam a homokvárat, ideje rápisilni"

Ideje valamit tenni.

Köszi az időt, amit az ide írásra szántál.

30. JanaW (válaszként erre: 29. - 9d0c5a7f41)
2014. jan. 15. 09:02

:)))

Megmosolygom, amit irtal.

Igen, a kerdes, ha ilyen tisztan latod miert vagy vele.

Nyilvanvalo, hogy egy olyan kapcsolatra vagysz, mint a nagyszuleid. (szerintem nincs olyan ember, aki arra vagyik, hogy 15 ev mulva elvaljon es egyedul nevelje a gyerekeit, vagy egy olyan kapcsolatban eljen, ahol kihasznaljak, megalazzak)

Teljesen normalis elvarasaid vannak :) Megengeded, hogy szembecsitselek onmagaddal es a helyzeteddel:

1. 55 evig tarto kapcsolatra vagysz, holtomiglan-holtodiglan. "szépen beszéltek egymásról, mindent megtettek a másikért ha nem látta senki, akkor is. "

2. Te igy viselkedsz a jelenlegi paroddal, tehat turelmes vagy es ahogy olvasom onfelaldozo is.

3. a parod nem ilyen. A kompromisszumokhoz 2 ember kell. Hogy te lojalis vagy es nem szolsz, amikor keri,o nem viszonozza azzal -cserebe-, hogy meghallgat teged akkor, amikor kiontened a szived a pl. munkahelyi stressz miatt.

4. Ha a ket fel nem ad a kapcsolatba aranyosan, akkor ott nem lesz 55 ev. Ha mar a 6. ev is gazos, akkor mi lesz kesobb, amikor komoly problemak adodnak.


Okos lany vagy te, s ugy latom azert az eszed a helyen van. Azzal, hogy most alberletbe mesz, azzal nem a sajat almodat torned szilankokra. Mert neked nem az volt az almod, hogy valaki igy banjon veled, hanem ugy, ahogy a nagyszuleid egymassal. S ahogy olvasom, ez a fiu meg sem kozeliti azt a sztenderdet. A te dedelgetett almodat a kovetkezo, vagy az az utani parod fogja valora valtani, s akkor mar sokkal okosabban tudsz cselekedni, mert tudod mit akarsz es mit nem! Tudod, mi az, amit nem vagy hajlando elturni egy pasinak.


Ugye jol gondolom, hogy ezeket azert irtad le, hatha van itt valaki, aki hasonlokon ment keresztul es happy end lett az egesz vege? S az remenyt adna.. A srac normalisabb lett, s azota elnek, mint hal a vizben.


Majd szolj, hogy mi tortent s legalabb marciusban terj vissza a szulinap hatarido utan! :)

2014. jan. 14. 20:09

Most jöhetne a kérdés, hogy akkor mi a fenének vagyok vele, ha ilyen tisztán látom a helyzetet?

A hétköznapokban legtöbbször kedves, illetve jól elvagyunk. Másrészt világ életemben nagymamámat szerettem volna követni, aki a férje mellett 55 évet élt le. Holtomiglan, holtodiglan. És szerették egymást, szépen beszéltek egymásról, mindent megtettek a másikért ha nem látta senki, akkor is.

Ez sok kompromisszummal, elfogadással járt, ezt tudom, és én is ezt követem. Azon kívül, hogy olyan mint egy kamasz, aki rájön, hogy önálló, nincs vele baj. És a nyári kemény időszaka előtt az együttélés felhőtlen volt és tényleg tele voltam tervvel, bár ő nem tervezett sosem előre. Azt hittem, hogy családot alkotunk, és úgy is kezeltem magunkat. De most valahogy az egész eltűnt, és talán csak az emlék tart össze vele.

Sokszor elképzelem, milyen egyszerű lenne egyedül. Saját albérletet is fent tudnék tartani, ezzel nincs (sok)gond,/ pont elég lenne a fizum albi+kajára/ tehát menne. de a saját évek óta dédelgetett álmomat törném szilánkokra.

28. 9d0c5a7f41 (válaszként erre: 25. - JanaW)
2014. jan. 14. 20:00
Családvállalásról pedig: amióta ezt a pár hónap terrort végigcsinálta, nem szívesen szülnék neki, azt érzem, hogy nem tud feltétel nélkül szeretni. Ezt már az anyukája is megmondta, hogy ő olyan, amilyen alsógyatyó van rajta. Sokat kell alkalmazkodni hozzá, egy gyereknél pedig ennek meg kellene fordulnia. Nem hiszem, hogy velünk maradna.
27. 9d0c5a7f41 (válaszként erre: 25. - JanaW)
2014. jan. 14. 19:57

:'( Egy nagy bajom van a hozzászólásoddal, hogy jól látod a dolgokat. :I

Március, a magamban szabott határidő mindjárt itt van, határoznom kell, március elején van a születésnapom is, ha akkor nem kéri meg a kezem, nem bolondozok tovább.

Háztartásban nincs felállás, hétköznap étteremben eszik, mert nem eszik másnapos kaját, inkább nem szeret melegíteni.

Hétvégén főzök, hétköznap csak a kicsi dolgokat csinálom meg, mert estig doli van, de hétvégén mos-főz-tak. Reggel maga után elmosogat, azt hál Isten nem hagyja a mosogatóban. Időnként mosást is berak.

26. Pasionella (válaszként erre: 1. - 9d0c5a7f41)
2014. jan. 14. 12:34
Voltam már hasonlóban, nálam is meggondolta magát mikor elmentem, 2 nap után jött utánam sírva. Pár hónapig tartott, hogy újra együtt voltunk, kiderült csal és akkor kezdte mikor épp nem tudta mit akar. Szegény...
25. JanaW (válaszként erre: 24. - 9d0c5a7f41)
2014. jan. 14. 12:01

A lenti irasod alapjan, ha megengeded, elmondom milyen kep tarult elem.

Te nem mondhatsz semmit, mert o beszol, hogy ne szolj be :) Ettol te szorongsz, igy csak elvagytok egymas mellett, ha minden ugy van, ahogy es amit o akar. Ha te akarsz valamit, mondjuk beszelgetni, akkor arra nem hajlando, pl. azert,mert nem tud, nem tanitottak meg neki. (ettol fuggetlenul elkaphatod egyszer, s ne kezdd ugy a mondatot, hogy gyere beszelgessunk, egyszeruen beszolas nelkul, szomoruan kezdd el neki ecsetelni, hogy mit erzel -ld. korabban)

Latom, okos lany vagy,igazabol mar no es nem tudod, mit tegy. Neha elojon beloled az az erzes, hogy hatha megvaltozik, s szeretnel hinnineki, es alig varod a napot, hogy ez megtortenjen. Sot, erre mar van pelda, hogy valtozik, mert mostanaban nem szol be. Igaz? ..de csak akkor, ha TE csendben vagy es az o szabalyai szerint cselekszel.


A masik eszrevetelem. Egyutt eltek, osszekoltoztetek. Azert jo a mai vilagban elni, mert nem itelik el azt, hogy hazassag elott ket ember osszekoltozik es ugymond kiprobaljak egymast. Vajon mukodni fog?Ha nem, el lehet koltozni, nem vagyunk hazasok, nincsenek gyerekeink. Van egy borondom es bepakolok. Nem vagyok palimadar. Korabban azert mashogy volt ez, mert osszehazasodtak a fiatalok, s mivel a nonek mondjuk a ferje volt az elso pasija, nagy reszben a naszuton vagy valamivel utana terhes is lett. mindegy, nem kalandozok :)

A haztartasban altalaban mi a felallas? Ki mos, ki foz, ki takarit?

Nagyon sok csaladban a pasi is kiveszi a reszet, s ez egy nagy kincs. A kesobbiekben pedig nagy segitseg, amikor gyerek is van, mert addig a pali is megcsinal ezt-azt, amig te pl. a gyereket eteted, alszol a kimerultsegtol vagy hanytatod.

Ha ilyen dolgokba nem segit be, akkor en igy kepzelem el a felallast: pasi hazajon.Puszi, ez az. Te is hazajossz munkabol, majd mesz a konyhaba fozni( leforditva 2. allas) addig o mondjuk focit nez. Kajat megeszi, te kiviszed a tanyerokat es elmosogatsz. Majd beszelgetnel vele semleges temarol, vagy a sajat gondolataidrol, erzelmeidrol. De az neki teher es nem kepes ra. Viszont elfelejtette, hogy holnapra nincsen alsogatyaja, mosni kene...Legysziiiii. Este azert nagyon baratsagos, odabujik hozzad. Meg az is elkepzelheto, hogy nagyon kedves, megsimiz. Jajj, de aranyos, megis szeret. Simi kozben becsuszik a keze a haloinged ala..aztan lekerul rolatok a ruha.

Ma megkapott mindent, volt kaja, van tiszta ruham, volt szex. Nem kellett semmit csinalnia, nem kellett a parjaval foglalkoznia (a parkapcsolat a masik lelkerol is szol, azzal is kell foglalkozni)


Szeretnem megjegyezni, hogy amikor Akkor osszepakoltal, azert kezdhetett el sirni, mert az egyetlen fix dolog is elhagyna ot, nem akar egyedul maradni. Anyukaja sincs, te is elhagyod. Igy azt mondta, amit hallani szerettel volna annak erdekeben, hogy maradj.


Szerintem sokan egyetertunk abban, hogyha a ferfi tudja, mit szeretne, akar-e csaladot vagy nem, azt o nagyon is kinyilvanitja, TUDJA. Ez olyan, hogy megkerdezed magadtol: szeretem en azt a kozepiskolas fiut, akinek pattanasos volt az arca? A valaszod mondjuk: Nem. De tudod, hogy nem. Ha megkerdeznek, hogy szereted-e az anyukadat, arra mit valaszolsz? Igen, gondolom. Nem is tudod azt mondani,hogy nem tudom, mert tisztaban vagy azzal, hogy igen.

Ha a parod tudja, hogy szeret es veled szeretne csaladot alapitani, akkor a valasza Igen. Egybol. Esetleg hozzateszi, hogy meg nincs felkeszulve ra, mert...blabla, gyaszol, van egy allas, amit felajanlhatnak neki egy masik varosban, s addig arra koncentral, de majd utana gyere velem te is.

Plane fura az egesz, hogy par honapja 5 ev utan szunetet akart tartani. A hazassag alatt is akar majd szunetet tartani? Mondjuk mar gyerekkel? Ki-be jarhat az eletedben, te pedig hagyod majd? Addig meg o lofraljon mas csajokkal, te pedig legyel keszen, tart karokkal fogadd, amikor o akar? Amugy nagyon jol tetted es szepen, hatarozottan kialltal magadert, amikor megmondtad neki, hogy nincs szunet -kint van vagy bent?!


Harmincon felul vagy mar te is. Nem bantani akarlak, de ugy olvastam ki a leirt soraidbol, hogy te is tisztaban vagy azzal, nem leszel fiatalabb. Varsz meg ra 1-2 evet, hatha mar az eleve 5 ev utan megkeri a kezed? Akkor leszel mondjuk 34 eves. Mire tulleszel ezen a sracon, eltelik kb. fel ev, ujra megismersz valakit akivel randizgatsz mondjuk fel-1 evig. Mar majdnem

36 leszel, elkezditek kiprobalni magatokat az egyuttelesben. Ez is legalabb fel-1 ev. Vagy mukodik ,vagy nem. Ha igen, tok jo..es a srac is ugy akarja, akkor johet az "Orokke". 37 leszel. Johet a gyerek. Es persze egeszseges vagy, vannak mukodo peteid (neki meg fiai:), nem kell gyogyszert szedned sem, es a teherbeeses is siman ment, elsore, nem kellett honapokat, eveket varnod.

Ezek itt fent mind a legoptimalisabb, legpozitivabb lehetosegek. Nagyon hamar, nagyon jo partnert talalsz, aki ugyan azt akarja, mint te. Jol banik veled, de legalabbis tiszteletteljes es tudja, hogy jo anya leszel, veled kepzeli el a jovot. Plusz, te is jol bansz vele, ez is fontos.


De mi van, ha nem talalsz megfelelo fickot egy ideig (mar 34 eves multal)? Randi, randi hatan.. de mondjuk az egyiknek nagyon szőrös a hata,a masik minden este bevag 2 sort, hetente 3x bulizik, vagy egy ido utan mar nem mosdik naponta. Vagy legyen a legegyszerubb, nem erti a vicceidet, budi a szaja. :)


Elolvastam ujra az elso hozzaszolasodtol. Ugy jott le, te mar akkor tudtad, mi a helyes lepes es te magad probalod sajat magadat igazolni: ennek igy nincs ertelme, elmesz. Most mit gondolsz?

24. 9d0c5a7f41 (válaszként erre: 23. - JanaW)
2014. jan. 13. 18:48

Reméljük nem lesz alkalom kipróbálni, mert nem lesz több ilyen, de ha mégis (gyanús, h lesz) :S Akkor kipróbálom, bár általában véve is kerüli az érzésekről a témát.

Pl. múltkor megkérdeztem,hogy ha már ilyen régen együtt élünk, beszélgethetnénk, mik a tervei a kapcsolattal.Csak szimpla még pár év, vagy örökkében gondolkodik..Erre azt mondta, h nem tud mit mondani, mert honnan tudja, mit hoz a jövő. Azt sem tudja, holnap mi lesz vele... Ilyenkor azt érzem hogy ennél sokkal intelligensebb ember vagyok, szeretek beszélgetni, vitatkozni is akár (érvek, normál hangnem) Köztünk nem lehet vita, mert ha én pirosat mondok, ő kéket, akkor én veszekedem, balhézok. :D nem ismeri a vitát. Az anyukája mindent ráhagyott, és az apukájára is. Mindenki azt csinált amit akart, igazából mint család sem beszéltek meg semmit közösen..

Néha azt gondolom, hogy le kellene lépnem, mert tisztán látom, hogy ezek önző tulajdonságok, néha pedig azt mondom, hogy ha már összeköltöztem vele, én nem adom fel.

Ebben az állapotban vagyok, így hezitálgatok, mindamellett, hogy most éppen a napokban nem szól be semmit, de tudom, hogy ilyen kérdésekben ez a véleménye. Ne kérdezzem, honnan tudja.. :S

Majd kiderül, bírom-e örökké, vagy mi lesz.

23. JanaW (válaszként erre: 22. - 9d0c5a7f41)
2014. jan. 13. 10:35

Szia!


Mondjam azt, hogy kar, hogy igy alakult! Amugy ugyes vagy, hogy ezt tetted, legbelul ugy latom, te is erezted, hogy nem lehet begubozni es kutyaharapast szorevel kell gyogyitani.


Latszik, hogy kotodne a srac. Az a problemam csak ezzel, hogy o akkor teszi ezt, amikor nem mesz bele a jatekaiba es inkabb magaddal foglalkozol, vele meg nem. Igen, ertettem,hogy irtad: beledkotott, aztan meg jott simulni... Az ilyet en sem ertekelem,viszont mint a gyerekeknel, kovetkezetesnek kell lenni. Ha feloltozol, hogy elmesz ilyenkor, amikor bunko, akkor el is kell menni. Mert akkor megtanulja, hogy veled igy nem beszelhet. Viszont ez hosszu tavon nem eletszeru, plane ha te komoly kapcsolatra vagysz es csaladot szeretnel. Ha meg lehuzol vele par evet s nem valtozik semmi, akkor nemak, hogy ot fogod hibaztatni erte, de magadat is szapulni fogod.


Esetleg az ilyen alkalmakkor, amikor bunko es elkezdesz keszulodni..elkepzelhetonek tartod, higy elogyere azzal a bizonyos "mit erzek" beszelgetessel? Erted, erzed hogy faj az anyukaja rlvesztese, de o teged bant es el fog veszteni teged is. Es ezt nem az esemeny utan kell beismernie, hanem mielott megbant teged a jovoben: vagyis elobb gondolkodjon, s utana legyen tiszteletteljes veled. Ha ez nem megy, akkor kesobb sem fog.


Errol mit gondolsz?

22. 9d0c5a7f41 (válaszként erre: 21. - JanaW)
2014. jan. 12. 18:31

Szia!


Amúgy működik a dolog, amit írtál, ("hidegen hagy hadjárat..") Csináltam egy darabig, működött is. Most az új évben rengeteg a munkám, nem is értem rá agonizálni, így pont ezt tapasztaltam, hogy kérdezi, mikor jövök haza, filmet akar nézni velem, és megint minden a régi, bújik stb. Már nagyjából rendeződött a helyzet amúgy is, csak az érzés nem múlik belőlem, hogy mikor csinálja ezt újra?!

Neki nem mutatom, nagyon jól elvagyunk, elkezdtem többet eljárni már az év végén is, és ez szerintem hatott, mint egy pofon. Amikor legutoljára bántott, bementem a szobába, és amikor perc múlva utánam jött, szép ruhában, magam sminkeltem. Felhívtam egy barátnőm, és megkértem, hogy igyunk meg egy pohárt bort valahol. És csak azt mondtam a páromnak, hogy a barátnőm elhívott iszogatni.

És egyből elkezdtem érdekelni, hogy pedig most jött bocsánatot kérni, és inkább bújjunk össze, maradjak itthon stb. De tudom, nem ezért jött, mert az első pillantása mindet elárult. Le volt döbbenve. És hogy olyan hirtelen otthagytam, biztos azt hitte, h ...nem tudom mit hitt, de aznap este szor felhívott, h érezzem magam jól, nem bánja hogy elmentem, csak tudni akarja hogy jól vagyok-e, nincs-e bajom :D

Pedig együtt lakunk, este 9 volt, olyan tájt általában még itthon sincs, nem hogy kérdezze hogy vagyok... És akkor váltunk el 20 perce. Sőt, ha edzeni vagyok estig, akkor sem kérdez.. Na lényeg a lényeg, hogy meg lehet ilyenekkel fogni, csak mindig az egyenesség híve voltam... De úgy látszik, a pasiknak tényleg az kell, hogy bizonytalanságban tartsák őket...

21. JanaW (válaszként erre: 19. - JanaW)
2014. jan. 10. 14:42

Szia, meg annyit szerettem volna hozzateni, hogy mar egy ideje gondolkodsz ezen, tehat nem friss a dilemmad.

Amit szem elott kellene tartanod, az az, hogy magadat jobban szeresd, mint barkit. Ez az ember teged bant, neked ez nem jo. Nem erzed jol magad a tarsasagaban, s tudom, hogy mert szereted eselyt akarsz neki adni az eszeddel, ezert irtad ossze a +/- okat.

El kellene ot kapnod egy jobb pillanataban, vagy mondjuk akkor, amikor olyanokat mond neked, amivel megsert. (ha ki szeretned probalni az elozo taktikaimat, akkor az utan, hatha mukodik) Ne azt mondd meg neki, hogy mit csinal, meg ez nem jo meg az nem jo. Hanem hass az erzeseire. Te megerted, hogy egy nehez idoszakon megy keresztul, s sajnos nem tudsz osztozni a fajdalman. Ha tudsz segiteni, mondja meg neked, hogyan. Viszont a szavai nagyon bantoak, ugy erzed,nem szeret, te teher vagy a szamara. Ugy erzed, már nem tisztel teged es nem ugy nez/gondol rad, mint korabban. Ezzel cska eltaszitja magat toled, s o is egyre kisebb ertek a te szemedben. Nagyon sajnalod, hogy elveszette az anyukajat, akit te is szerettel nagyon, ezzel nem tudsz versenezni, nem tudod ot potolni. Viszont ha nem valtoztat a viselkedesen, s nem mutatja a tiszteletadas legkisebb jelet is, akkor teged is el fog vesziteni, mert neked van buszkeseged, vannak erzeseid, amiket nem tudsz tovabb elfogadni tole. Aki szeret valakit, az nem igy viselkedik a masikkal, mert az emlekeidben nem igy el a szeretet elmenye.

Kerdezd meg ezutan, hogyan latja, mikorra lenne kepes osszeszedni magat ertetek? (direkt nem akarok olyat irni neked, amire pl. az a valasz, hogy igen, meg tudok valtozni, vagy nem. Inkabb legyen egy feltelelezo kerdes, amibol kiderul a szandeka es hogy felfogta-e a mondandodat)


Szerinted menni fog?


Amugy pillanatnyilag hogyan alltok? Milyenek a napjaitok?

20. Toprengo (válaszként erre: 15. - 9d0c5a7f41)
2014. jan. 10. 11:17

Az a lényeg, te hogyan érzel? Te mit szeretnél?

Ehhez az kell, hogy nyugodtan végig tudd gondolni, jó-e neked így ez a kapcsolat. Ha nem érzed megalkuvásnak, ha nem bánt, ahogy veled bánik, maradj.

DE: csak egy életed van. Csak te élheted.

Ezért ne hagyd magad befolyásolni.

Hagyj időt magadnak, ha át akarod gondolni, és dönts, ha eljött az ideje.

19. JanaW
2014. jan. 10. 10:50

Ugy velem, ahogy irtad is a nagyon szoros anyai kapcsolata miatt egyedul erezheti magat. Nincs olyan szemely, akivel itelkezes nelkul beszelhet -mert az anyja ilyenvolt, s biztos mindenben tamogatta.


Nagyon nehez idoszakez nektek, de ha elotte is volt problema, s raadasul teged tiszteletlen szavakkal, cselekedetekkel illet, akkor mi lehet az a tett a TE reszedrol, hogy ezt visszanyerd, visszaszerezd? Szerinted tudsz olyat tenni? En nem tudnam, mi lenne a megoldas, ami ezt illeti.


Ha mar 8 honapja megy ez a ciriburi, valtoztass taktikat egy idore. Ne balhezz, ha elmegy otthonrol es ne is beszelj magadrol ugy kb. 2 hetig. Csak altalanos dolgokrol. Ne is kerdezd ot,csak altalanossagban? mi volt ma munkaban? mit ettel? mit kersz vacsorara? de jo film volt ez, mert.. Lattam egy aranyos kutyust. Es mivel mar ugy is tudod, mit fog tenni vagy mit thete meg, szamitasz arra, hogy o el fog menni szorakozni a haverjaival -nelkuled. Ne is vedd fel, ne is reagalj ra. Mondd meg neki, hogy erezze jol magat. Ennyi. Belul lehet, hogy orlodsz majd, de ne mutasd ki. Majd ha hazajon, ne is kerdezd meg, hol volt. Mert az erdektelenseg megorjiti a ferfiakat. S akkor majd erzi azt, hogy Te torodtel vele, de most mar nemhogy az anyja, te sem fogsz. De nem kell ezt neki kimondanod. Az en exeimre mind nagyon feltekeny voltam, de megvolt ra az okom. A kovetkezo pasinal rajottem, en vagyok a hulye, ha magamat emesztem e miatt. MOndtam mar az elejetol fogva az uj kapcsolatokban, hogy menjen ma egyedul, nelkulem, a haverjaival. Majd kesobb azt is megjegyeztem, hogy felolem csajozhat is, engem nem zavar, de mivel te mas embert keresel es neki nem te kellesz ezek alapjan, hanem mas, mehet nyugodtan. Semmi baj, en nem fogom magam alomba sirni, amig o kufircol. Legfeljebb szakitunk. (persze, azert nem orultem volna, ha ez megtortenik) S egyik pasi sem akart nelkulem menni a kesobbiekben.

18. ina87 (válaszként erre: 1. - 9d0c5a7f41)
2014. jan. 3. 22:51
Ha szerted csak örlödni fogsz ebe a bizonytalanságban,ülj le vele beszélni,mond el neki h mit érzel.atol h még gyászol ez helytelen viselkedés,talán akad egy 3ik fél is ebe a dologba...
17. viva70 (válaszként erre: 12. - 9d0c5a7f41)
2014. jan. 3. 22:18
Szerintem is jó ötlet, hogy vársz még egy kicsit. Az éremnek mindig két oldala van. Túl sokáig azonban nem érdemes húzni, ha nem lesz érdemleges változás.
16. inta (válaszként erre: 15. - 9d0c5a7f41)
2014. jan. 3. 22:17

Az is valami :).

Valószínűleg aludni is kell még erre, nem is egyet :).


Akkor szép álmokat! :)

15. 9d0c5a7f41 (válaszként erre: 13. - Inta)
2014. jan. 3. 22:04
Köszi az eddigi hozzászólásokat, alszok rá ismét egyet,aztán írok, hogy alakul. Érdekes, az, hogy itt kibeszéljük, egy kissé segít felülről nézni a problémát.
14. kriszta773 (válaszként erre: 1. - 9d0c5a7f41)
2014. jan. 3. 21:40

ha már sok hónap eltelt azóta, nem tudtátok tisztázni és te bizonytalan vagy, valószínűleg ettől (érthető módon) a te érzéseid is megváltoztak iránta. szerintem egy kapcsolatba nem fér bele, hogy az egyik szakítani akar, azt mondja, nem tudja, mit érez, ellöki a másikat, és csak kiabál, amikor az sír

(a női megérzések jók, ilyen viselkedésből én is egyértelműen arra tippelnék, beleszeretett valaki másba, de az nem jött össze, biztosan ejtette, és ezért kezdett el újból ragaszkodni hozzád, és jönni a hülye dumával, hogy "nem tudja", miért viselkedett így)

13. inta (válaszként erre: 12. - 9d0c5a7f41)
2014. jan. 3. 21:12

Igen, kívülről sokkal könnyebb osztani, hogy tisztában kell lenni magaddal... gondolom, próbálod. De tényleg ez a nyitja. Mert az aztán teljesen mindegy, hogy ő miért olyan, amilyen, ha nem tudod elviselni.


32 évesen még rengeteg időd van ideális kapcsolatot találni, ha úgy döntenél, hogy ez nem az. Ez az egy ne tartson vissza attól a bizonyos lépéstől, mert különben lehet, hogy 10 év múlva eszmélsz, hogy basszus, 42 éves vagyok, és itt cseszekedek egy pasival, akit nem bírok elviselni...

Persze ez csak a véglet, arra célzok, hogy semmilyen indokkal nem szabad kapcsolatfüggőnek lenni, 32 évesen meg pláne van még időd igazit keresgélni.


A felsorolt jó tulajdonságok... szueperek, de azért nem túl ritkák :).


Félre ne érts, nem a szakítást sugallom, megint csak azt mondom, mindegy, ő milyen, miért olyan és mit csinál még amellett, amilyen.... ha nem érzed magad jól mellette és kétségeid vannak.


Nem gondolnám, hogy beszélgetések nélkül ezt meg lehet oldani, ezért lenne jó, ha megértené, hogy a beszélgetés nem női hisztéria (ezzel a férfiak szerintem csak takaróznak, ha félnek valamiről beszélni), és hogy enélkül esetleg te olyan döntésre is juthatsz, ami neki nem fog tetszeni.

12. 9d0c5a7f41 (válaszként erre: 11. - Inta)
2014. jan. 3. 20:53

Teljesen úgy gondolkodtok, mint én. :D Én is már minden félét gondoltam. Tudom, hogy hagyni is lehetne a fenébe, és kívülről ez a legésszerűbb..Miért is nyüszítek..És szabtam is magamnak határidőt, ami márciusban jár le.

Sajnos vele nem tudok beszélni, mert már hallom is magamban: Már megint kezded? Miért kell felidegesítened? Kb úgy érzem magam ilyenkor, mint egy rossz gyerek.. Mert sanszos, hogy úgy viselkedik ilyenkor velem. De. Közben meg áldott jó ember, nem iszik, nem cigizik, jó műszaki érzéke van, kerül fordul eljön értem mire végzek a munkahelyemen még mindig. Hoz nekem ebédet néha, stb. Folyamatosan a mérlegre pakolászom ezeket.. + a "páros élet" az nagyon ritka.. 32 évesen... :S

És igazad van inta, nagyon nem vagyok magammal tisztában, pedig ez már így megy 8 hónapja.

11. inta
2014. jan. 3. 20:43

Lehet, hogy a gyász miatt viselkedik így - és lehet, hogy nem.


Szerintem lényegesebb most, hogy te kibírod-e így, egyáltalán ki akarod-e bírni, hiszen a mostani helyzet számodra nem ideális, és bizonytalan, mikor lesz vége vagy vége lesz-e.


Talán érdemes magadnak szabni egy határidőt, vagy még inkább egy határvonalat, amivel kijelölöd, hogy eddig és ne tovább.

Nekem például az x-edik "elmegyek szórakozni anélkül, hogy megbeszéltük volna" vagy a "ha más véleményed van, akkor csak vitatkozol" betenné a kaput.

Ezt esetleg vele is tisztázhatnád, és akkor látná, hogy komolyan gondolkodsz a kapcsolatotokon, és talán jobban érezné a határokat is.


De ehhez nagyon tisztába kell jönnöd magaddal.

1 2

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook