Igen, ez így van. Én csak a kedves jóbarátom kapcsán tudom mondani, hogy nagyon nehéz és embert próbáló hivatás ez egy ilyen intézményben. Náluk sajnos olyan alapvető hiányosságok vannak a gyerekek életében, amikről nem is álmodnánk. A gyerekeknek (ugye 7-14 évesek) nincsenek meg olyan alapélményei, mint hétvégi családi program, otthoni segítség, meseolvasás este stb. Olyan alapfogalmakakal nem tudnak mit kezdeni, mint önzetlenség, barátság, tisztelet. Volt olyan esete, hogy egy kisfiúhoz hívták, aki a folyosón fetrengett és nem kommunikált. Volt, hogy az egyik kisfiú apja este leszúrta az anyját. Minden tiszteletem azoké, akik ilyen helyeken dolgoznak. Sok sikert és erőt kívánok neked is!
Köszönöm az eddigi hozzászólásokat, különösen mamciliét és Kiraniét. Pályakezdő pszichológus vagyok és egy ilyen jellegű intézménybe szeretnék pályázni. Ezért lennék kíváncsi arra, hogy kinek, milyen tapasztalata van e téren, mert hogy őszinte legyek, nem igazán tudom, mire számítsak.
Úgy tűnik tehát, hogy nem csak a gyermekekkel, hanem a családjukkal, környezetükkel is foglalkoznom kell.
Egyik barátom épp ilyen munkát végez, általános iskolában. Ő olyan gyerekekkel dolgozik, akik halmozottan hátrányos helyzetűek. Nem hiperaktívak vagy magatartászavarosak, hanem elképesztő közegekből kerülnek ki, hihetetlen hátterekkel. Sok szomorú dolgot tapasztal meg. Mivel általános iskola, külön segít pl. a pályaválasztásban, de a legtöbb munka a napi segítségből áll össze. Emellett szerveznek nekik filmklubot, és minél több közösségi élményt igyekeznek bizotsítani.
Szerintem a sajátos nevelési igényű gyerekek leginkább önbizalom hiányban
vagy negatív gerjedelmekben élnek...nem igazán tudják, mi is az amit valójában a társadalom elvár tőlük.
Szerintem leginkább a feszültségeket kell megtalálni és valahogy átbillenteni őket ezeken, megtanítani féken tartani az indulataikat vagy épp a visszahúzódásból feloldani őket pozitív szemlélet segítségével...