Főoldal » Cikkek » Lélek & Szerelem témák » Messzire mentél fiam... cikk

Messzire mentél fiam...


Arra gondoltam, hogy bánatomban kilépek még a Hoxáról is! Pedig szerettem a szép verseket keresgélni és gyűjtögetni is a megfelelő fórumban. Az utóbbi években talán inkább olvasó üzemmódban voltam jelen. (No és persze a jelküldés is kedvemnek való volt mindig, a mai napig is!) De szívesen olvasgattam egy pár naplót is. Amelyekben azért kezdtek el a napló tulajdonosai írogatni, mert ahogy elmondták, a keserűséget, a fájdalmaikat akarták enyhíteni az írással. És saját bevallásuk szerint, ez be is jött majdnem mindenkinek.


Mindez eszembe jutott és azt gondoltam hátha ez segít nekem is?! Az írás! És zavaros fejemmel neki kezdtem a lenti soroknak. És csak írtam, írtam. Majd azt gondoltam, hogy mivel egyébként sem vagyok fent más platformon - még az is lehet -, hogy itt fog ezen a helyen megnyugodni a lelkem kissé?! És letisztult értelemmel, nyugodtabb lelkivilággal mégis csak lesz maradásom tíz év után is, itt a Hoxán?!

Messzire mentél fiam...

No de hol is kezdjem?! Van két felnőtt fiam, szép családdal. Két szerető fiútestvér! Szerető párokkal, unokákkal.

A kisebbik fiam beteg lett egy éve. Először nem is mondták el nekem, féltettek. Majd volt egy álmom, hogy a fiatalabb (a beteg) fiam ölében sírtam azért, mert a másik (az idősebb) fiammal történt valami?! Aztán jött a valóság. Egy-két nappal később jött el hozzám az idősebbik fiam. Leültetett maga mellé és elmondta, hogy az öccse (a kisebbik fiam) beteg. Szörnyű volt! És milyen érdekes! Az álom beigazolódott. Csak fordítva! Mert ugye a valóságban az idősebb fiam ölébe borulva zokogtam.


Aztán homokba dugtam a fejemet! Nem és nem akartam a rosszra gondolni. Annyira tudtam bízni abban, hogy meg fog gyógyulni, mert meg kell gyógyulnia. Mert ez másképp nem történhet. Neki élnie kell! De amikor felsóhajtott, hogy "de jó lenne megélni, betölteni az ötven évet, anyám!", sóhajtása széttörte a szívem! Amikor mesélt a kezelésekről, ahogy tudta mondani, hogy a "sorstársaim!" Próbáltam mosolygó arccal hallgatni. De ott bent, ott legbelül a szívem, borzasztóan fájt. A fiam nagyon humoros volt kicsi korától kezdve. Már gyerekkorában is mindig megnevettetett bármilyen gondom is volt, akár egy grimaszával is. Aztán amikor magasabb lett már nálam, mindig berottyantott térdekkel ölelt, hogy egy magasságban legyünk.


A múlt héten is megtréfált, mert úgy írt nekem, hogy "anyuci, le tudnál jönni hozzám "darusnak?!"" És én boldogan mentem, örültem, hogy milyen jó a közérzete?! Bizonyára kint fogunk az udvaron a kertben ügyködni valamit?! Együtt leszünk és tudok majd segíteni neki egy kicsi?! De nem! Sajnos rosszul gondoltam, nem erről volt szó! Hanem a fiam lefeküdt, mert gyenge lett. És jól esett neki, hogy van mellette valaki, amíg a párja haza nem érkezik a munkából. Tehát, nem "darusnak kellettem," hanem "dadusnak." Ezekután pedig mentem másnap is, természetesen. De mindkét nap, könnyeimmel küszködve mentem hazafelé az úton. Próbáltam ugyan mosolyogni, túljárni a fájdalom eszén. Azonban a bánatom, ennél sokkal súlyosabb bánat volt már. De mégis abban bíztam még mindig rendületlenül (naivul!), hogy majd a szerdai kezelés során bizonyára jobb lesz minden. Hogy új erőre fog kapni az én fiam!


Aztán eljött a kedd a héten! Megbeszélésünk értelmében az idősebb fiam párja jött volna hozzám délelőtt tíz órára. Reggel nyolc órakor jött is, csengetett is! Egy pillanatra meg is keveredtem az időpontok miatt. De azt gondoltam azért jött korábban, mert így ért rá, így tudott jönni és ennyi. Viszont az ajtónyitás után, minden nagy sebességgel zajlott. Amikor kinyitottam az ajtót, szembetaláltam magam az idősebbik fiammal, párjával és a két felnőtt unokámmal. Arra emlékszem, hogy köszöntem.

- Sziasztok!

- Szia anyám!

- Baj van fiam?!

- Nagy baj anyám! Meghalt az öcsém...

Úgy emlékszem, hogy a fiam és a fiú unokám közrefogott és a fiam karjában zokogtam. De akkor, abban a minutumban megszakadt valami bennem. Egy pillanat alatt megváltozott az életem! Egyik percről a másikra! Teljesen átértékelődött minden. Majd ültünk, sírtunk. Hallgattunk mélyen, csendben. Fogytak a könnyek, de nem voltak szavak, a fájdalom egyre nőtt.

Akár egy filmben, csak peregtek és jöttek, csak jöttek, csak jöttek az emlékek. Ez az egész odabent a szívem legmélyén, jaj de nagyon fáj! Úgy érzem azóta, hogy belül szétfeszít valami. Bizisten, fizikai fájdalom van bennem. Nem tudok gondolkodni sem. Tudnám a módját, hogy hogyan lenne nekem a legjobb?! Együtt lenni drága fiammal. De ha ránéztem a másik fiamra, akinek előzőleg a karjaiba vetettem magam a sírástól, akinek a nyakába kapaszkodva azt mondtam, hogy " Drága Fiam, maradj velem, ugye Te nem hagysz el?! " Akkor én sem tehetem meg azt, amit szívem szerint tennék! Nem hagyhatom magára, magukra fájdalmukban, hiszem Ők is nagyon szerették. Jaj, de borzasztó volt már ezt így leírni! Istenem de borzasztó múlt időben beszélni! És miattuk, akik így tudnak szeretni, nekem is élnem kell! Abban bízom, hogy a szeretet fog némileg gyógyítani, esetleg könnyíteni a fájdalmon?!


Aztán hiába is nézek fel pár nap óta mindig a csillagos égre! Szólítom az Istent, hogy beszédünk lenne! Holott tudom, hogy mindenkinek megvan a maga keresztje, mondja a vers is. Tudom azt is, hogy van, aki szó nélkül cipeli keresztjét. Van, aki néha elesik vagy botladozik a keresztjével együtt. Van, aki panaszkodva cipeli, akár most én is. De annyira fáj a szívem, lelkem, hogy muszáj volt elmondani, kiadni magamból az elviselhetetlen. Mert most is fogom a telefont, hogy hívom majd, hogy üzenek, de nem jön válasz! Nem fog hívni már soha többé! Nem lesz válasz már sohasem!


Egyenlőre nem tudom felfogni, nem akarom elhinni, hogy nem jön a fiam többé. Hiába mondom csendesen vagy ordítva, akkor sem. Most is nyújtom a karom felé, hogy drága fiam, drága Petikém gyere, gyere, gyere, gyere Drága Fiam! De már nem fog jönni soha többé... Jaj Istenem, jaj de nagyon fáj...




Írta: D1zsúlika, 2022. november 14. 09:35
Fórumozz a témáról: Messzire mentél fiam... fórum (eddig 45 hozzászólás)

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2022, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook