Főoldal » Fórumok » Lélek & Szerelem fórumok » Mennyire hat ki gyermekkorunk későbbi életünkre? fórum

Mennyire hat ki gyermekkorunk későbbi életünkre? (beszélgetős fórum)


Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Mennyire hat ki gyermekkorunk későbbi életünkre?

1 2 3 4 5 6
32. a284cbe523 (válaszként erre: 29. - 236fe2f68e)
2011. okt. 13. 12:37
Hidd el, senkinek sincsen kolbászból a kerítés, hiába is néz úgy ki, avagy mindenkinek megvan a maga keresztje. És persze, hogy nehezebb a völgyből felérni, de gondold el, mennyivel erősebb az, ki úgy jutott oda, hogy megmászta a hegyet annál, aki végig a tetején ült és csak arra ügyelt, hogy le ne essen.
31. HnéViktória (válaszként erre: 29. - 236fe2f68e)
2011. okt. 13. 12:35
Ebben igazad van,de minden visszaesésnél tanulj belőle,és a következő mászásnak erősebben állj neki,egyszer csak sikerül.
2011. okt. 13. 12:33
Mondom mindezt én aki nagyon a völgyből indult és még mindig nem ért ki teljesen...de soha nem adom fel.
29. 236fe2f68e (válaszként erre: 27. - A284cbe523)
2011. okt. 13. 12:32

Amig meg maszod a hegyet szamtalanszor vissza lehet esni. Nagyon tud az fajni.

Egy dolopg elfogadni ezt, masik dolog at is elni, sajat borodon tapasztalni.

28. HnéViktória (válaszként erre: 24. - A284cbe523)
2011. okt. 13. 12:31

Nagyon egyetértek!

Anyukámnak mikor felróttam a bűneit:válasza nekem milyen gyermekkorom volt...stb


Nekem vannak gyerekeim kettő is,és én nevelem a testvéremet,/testvéreimet mert a nagy már nagy/,de még véletlenül sem éreztetem velük,milyen gyermekkorom is volt,vagy milyen sérelmeim voltak.Még sírni sem szeretek előttük.Az ember erős,ha egyedül nem igenis segítség kell...

27. a284cbe523 (válaszként erre: 25. - 236fe2f68e)
2011. okt. 13. 12:27
A hegy tetejéről már nincs hová menni csak lefelé, vagy pedig ott maradni. Viszont, valaki a völgyben áll, nincs mese, meg kell azt mászni. Azt pedig el kell fogadni, hogy az élet alapvetően nem igazságos így nem mindenki indul egyforma eséllyel. Rossz a völgyben, de sok munkával, kitartással a csúcsra lehet érni.
26. 236fe2f68e (válaszként erre: 24. - A284cbe523)
2011. okt. 13. 12:26

Habar a kerdest nem hozzam intezted, de azert en valaszolok.


Megtorom az ordogi kort: nem lesz gyermekem. Inkabb leelem maganyosan az eletem, mint hogy valakit olyanna neveljek fel, amilyen most en vagyok. Se azt nem tudnam megtanitani neki, hogy szeresse magat, se semmi lenyegeset, ami igazan fontos az elethez. En nem tudok azokrol a dolgokrol semmit, mert szuleim nem tanitottak meg, en meg eddig nem sikerult egyedul megtanulnom. Ha megis sikerul meg idobe megtanulnom, talan...de en inkabb lezarom ezt az ordogi kort.

2011. okt. 13. 12:22

Valiszinuleg nagyon is kihat. Ram mindenkeppen.

Vannak napok amikor egyaltalan nem latom, hogy lenne kiut, es hogy barmitis elerek majd az eletbe. Sajnos ilyen napbol egyre tobb van.

Nem mindegy, hogy a hegy tetejerol indul el valaki, vagy elobb meg kell masznia azt..

24. a284cbe523 (válaszként erre: 17. - Arianne113)
2011. okt. 13. 12:16

Azt írtad, amit én. De inkább átfogalmazom.


A pszichiáter(lógus) nem tud meggyógyítani és főleg nem tudja semmissé tenni a múltat, a gyermekkort. De segít abban, hogy a miérteket megértsed és segít más megvilágításba helyezni az eseményeket, eléri, hogy más aspektusból is meg tudd vizsgálni azokat. Mankó, nem egyéb. A gyógyulást az ember saját maga éri el, a feldolgozást is és ő az ide vezető úton segít. Olyan mankó ez, mint a begipszelt lábú embernek.


És azért nem "csak" meghallgat téged, mert azt már ezen a fórumon is leírtad és itt is olvasnak.


De ő, már számtalan hasonló esettel találkozott, számtalan olyan embert ismer, aki ezt feldogozta és tudja, hogy ő hogyan tette ezt.


Sajnos ezek tipikus esetek ezért van róla bőven szakirodalom a számára.


A csatát nem vívja meg helyetted, azt neked kell megtenned, de kiszélesíti a fegyvertáradat, olyan fegyvereket mutat, amelyek létezéséről eddig nem is tudtál. A kérdés csak az, hogy akarsz-e küzdeni?


Ha igen, akkor ő támogat ebben, de a csatába egyedül mész. És a sok befektetett energia majd a távoli jövőben fogja meghozni gyümölcsét. De ehhez hinned kell benne, de sokkal inkább magadban és ő segít, hogy az apróbb, nagyobb kudarcokon sikerüljön keresztülverekedni magadat.



Ha eleve nem cél a feldogozás, javulás, egy minőségibb élet (lelki élet, de ez hordozza a fizikai életet is mint vonzatot), mint cél elérése, akkor nem marad más, mint az önsajnálat, a szülők okolása (még akkor is, ha ez tényszerűen igaz) a sanyarú sorsért, amelynek a végeredménye igen gyakran az, hogy ugyanaz lesz a sorsunk, mint a szüleinkké.


De felmerül a kérdés, ha így teszünk, vajon a mi gyerekünk mit fog majd gondolni rólunk? Vajon a szüleink nem az ő szüleik miatt lettek ilyenek?


Ki töri meg ezt az ördögi kört? Ha a szüleink ilyen gyengék voltak, az feljogosít minket arra, hogy mi is azok legyünk és közvetve mi is megkeserítsük mások életét (akár a gyermekünkét) csak azért, mert a saját szüleink velünk is ezt tették?


Jó kérdések ezek...

23. a284cbe523 (válaszként erre: 21. - Vadmálna11)
2011. okt. 13. 12:05
Köszönöm a bókot, hölgyem. ;)
2011. okt. 13. 12:00

Sziasztok.

Nagyon szépen köszönöm a sok együtt érző,segítő szándékú hozzászólást.

A szakember hálistennek már megvan,hetente járok vissza kontrollra hozzá,mindent meg tudunk beszélni egymással,kemény,szigorú,őszinte ember,de ha ugymond "kapom tőle az ívet",az se esik vhogy rosszul,tőle nem.....

Sokat segített eddig rajtam,nagyon sok hálával tartozom neki,hirtelen ennyi jutott eszembe....

A szépészeti műtétekről csak annyit,sajnos szükség volt rájuk,mert nem láttátok az eredeti állapotot,de ez a téma nem ide vág.Az meg,hogy túl nagyra sikerült?Hát,egy teljesen közepes méretű mellméretem van,ami talán azért tűnik nagynak a fotókon,mert nagyon vékony vagyok.Az orromat is megműtötték,azon sokat töprengtem,merjem-e,rettenetesen féltem.....de mikor egyszer beszóltak nekem az utcán,ráadásul gyerekek/a gyerekek mindig őszinték:)/,akkor eldöntöttem,hogy megteszem,a műtét sikerült,és úgy érzem,ezel is leesett egy kő a vállamról.Külsőmről röviden ennyit....

Arról meg tudnék mesélni egy sztorit,miért az a véleményem,hogy csak a kihívó,nagyszájú embereket nézik vmibe,épp a minap történt velem egy olyan,ami után úgy éreztem,sose aláztak még igy meg életemben....és miért?mert jót tettem valakivel/valakikkel,visszaéltek vele....

21. vadmálna11 (válaszként erre: 16. - A284cbe523)
2011. okt. 13. 11:53

Uram, Ön végtelenül lovagias és tapintatos! Valamint éppen a megfelelő mértékben tűnik érzékenynek! Gondolatainak kifejezése - illetve gondolatai, és azok kifejezése - rendkívül figyelemre-méltó... :D

Emelem kalapom:)

2011. okt. 13. 11:51

Sziasztok!

Gyermekkori trauma biztos hogy egy életen át elkisér,de szerintem küzdeni kell,hogy ne ez legyen a magyarázatunk,ha valami hibát elkövetünk:bocsi szar gyermekkorom volt.Nekem szörnyű volt az egész életem,a gyermekkorom meg pokol,de erős vagyok talpon vagyok,és megpróbálom nem elkövetni azokat a hibákat,melyeket gyermekkoromban elszenvedtem a "család" által.

De ehhez kellenek célok,és kihívások,és rengeteget kell dolgozni rajta de ha megtalálod az életedben a célodat menni fog.Én sem voltam mindig ilyen.De a sok csapás megerősített,és azóta vallom,hogy igaz a mondás ami nem öl meg erősít.

Miss Angel,keress magadnak egy olyan elfoglaltságot amit szeretsz és tudod,hogy jó vagy benne,és ez majd ösztönöz.Mindig előre nézz,ne hátra.

2011. okt. 13. 11:29
Nekem volt egy régi jó ismerősöm. Amolyan barátféle, bár fiúból. Egy háztömbben laktunk, többen is voltunk, akik csak úgy elvoltak a téren. N, ez a fiú is kedves volt, kicsit bolondos, ám igen jószívű, és valljk be, elég csúnyácska is. Nála ez tett be nagyon, de úgy, hogy felnőttkorára teljesen bezárkózott. Velünk, régi ismikkel beszélt 1-2 szót, de azt elmondta, hogy problémái vannak...Végül dokihoz került ő is, pánikbetegséget állapítottak meg, elkezdték kezelni. Sok időt vett igénybe, éveket, hol jó dokihoz került, hol nem olyan jóhoz.....A lényeg: most már jóideje (vagy 2 éve) jól érzi magát, folyamatosan szedett egy gyógyszert, amit majd el lehet hagyni, de vissza kell rá rállni, ha úgy érzi, most el van nála hagyva éppen.....Kb. 1 éve talált magának egy nőcit, gyerekekkel, stb. elkezdték felépíteni az életüket, azóta nagyon-nagyon nyugszik megfelé a lelke.....Az idő nagy úr....
2011. okt. 13. 11:23

Abban egyetértek, hogy a sérelmeket nem lehet "levetkőzni", hiszen egy életen át végig fognak kísérni. Próbálj meg bátran szembenézni velük, és az nem igaz, hogy csak rossz volt előtted (nemtudom, valaki írta...), mert hiszen ott volt a te jóságos nagyikád is, aki nevelt addig, ameddig csak bírta. :) Erősnek kell lenni, és mindent újra a 0-ról, tiszta lappal kezdeni. Ha ehhez valakinek pszichológus/pszichiáter szükséges, ám legyen, ha nem, akkor pedig nem - ez már tényleg egyénfüggő. Dea za sztem is igaz, hogy attól, hogy igénybe veszi ezeket a segítségeket, még ugyanúgy magának kell tenni önmagáért.......

Légy erős cikkíró! Szép vagy, okos is vagy, kedves is vagy, ne hagyd magad többet kizsákmányolni! Akkor fognak az igazi jóbarátok megtalálni, csak türelem és jókedv és jó lelkiállapot! :))))))))))

17. Arianne113 (válaszként erre: 14. - A284cbe523)
2011. okt. 13. 11:22

Erre kérlek nincs megoldás.


Néha észre sem veszem ( előbbi kommentek ) hogy elég rosszallóan tudok írni, neharagudj tényleg utólag rájöttem, nem így kellene.


Csak ez a téma számomra is esedékes, és nagyon sajnálom hogy van ember aki ilyet átél rajtam kívül is.


Nos hogy milyen segítséget remélek?

Magam esetében semmilyent. Sokáig sok évig kerestem a megoldást, és rá kellett jönnöm, hogy nem várhatom senkitől sem hogy rajtam segítsen, mert nem tud.

Az embernek ezt saját magának kell feldolgozni, jelen esetben nekem könnyebbségem van, mert vőlegényem van, aki mindenben támogat és szeret, és úgy hiszem hogy a cikk írónak is kellene legalább 1 ember akire számíthat mindenben.


Nem vagyok orvos ellenes, csak mivel az orvos is azt mondta, hogy ő nem tud segíteni ilyen téren rajtam esetleg meghallgat, eztán jöttem rá hogy sajnos igaza van, az embernek mindíg meglesz a maga kersztje amit hord, és hordani fog örökre, de ettől még lehet normális ember belőle csak ne zárja el magát teljesen az élettől, annak szépségétől.

16. a284cbe523 (válaszként erre: 15. - 396199b50a)
2011. okt. 13. 11:16
Azt gondolom, hogy ez már egy teljesen másik téma lenne.
15. 396199b50a (válaszként erre: 2. - A284cbe523)
2011. okt. 13. 11:11
Nos, egyetértek, de bátorkodnám megjegyezni, hogy a szépészeti műtétek ezesetben kissé el lettek túlozva. Aránytalanul nagyok lettek a keblek. Sajnálatos, hogy az orvosok bármit megtesznek, ahelyett, hogy normálisan kezelnék, kezeltetnék a beteget.
2011. okt. 13. 11:09

Nézd, ami történt, meg történt. De, ha terapeutáknak is nemet mondasz, akkor milyen megoldást remélsz? Mellesleg pszichiáter és pszichiáter között is nagy különbség van, úgy ahogyan más orvosi szakágakon is (pl. fogorvos, nőgyógyász).


Mond! Ha a "lélekdoktor" nem alkalmas a lélek gyógyítására, akkor hová lehet fordulni?

2011. okt. 13. 11:09

nem akartam bunkó lenni.


És vitatkozni sem.


Csak sajnos én ezt átéltem. És nekem is mindenki azt mondta hogy menjek el orvoshoz, mintha én tehetnék róla hogy a sok rossz az életben megtörtént velem, és én vagyok a hibás.. pedig nem..


Ezeket a dolgokat nagyon de nagyon nehéz feldolgozni, és mondhatom, életem végéig el fognak kísérni, akárcsak a cikk íróját, mert az emberben mindíg ott van a sok miért kérdés, és még ha feldolgozta is valamennyire akkor is visszaránthatja a múltja, és az a szeretet amit nem kapott meg a szüleitől, azt más nem tudja pótolni..


Szóval ezt nem lehet csak azzal elintézni hogy menj orvoshoz, mert ő sem fog tudni segíteni a múltadon, a megtörtént dolgokat nem fogja tudni meg nem történtté tenni.


Értesz engem?

Neharagudj rám, Bubu99 én csak ezt akartam leírni, és nem vitatkozni veled, megértelek.

12. Arianne113 (válaszként erre: 11. - A284cbe523)
2011. okt. 13. 11:01

Csak egy kérdésem lenne:


Te, átélted ezt? Ott voltál?

Elhagytak a szüleid, alkoholisták voltak?


Aki ezt nem élte meg, nem fogja felfogni, és tudni mit is jelent ez, mivel jár.


Én átéltem. Írtam rosszabb verzióban de most nem rólam van szó és nem is akarok erről mesélni.


Nekem anno maga a psichológus mondta, hogy az én problémáimat ő nem tudja helyettem megoldani, meghallgat, de erre egy barát is tökéletesen alkalmas...

Sőt, keressek barátokat, akár barátot is magamnak, és próbáljam meg feldolgozni ami történt, és túllépni rajta.


Ők, nagy segítség lesznek.


Nem azt mondtam hogy szégyen szakemberhez fordulni! Ne forgasd ki a szavaimat...

Hanem azt, hogy lehet, de nem mindíg érdemes, én saját magamból indulok ki, voltam már nem egynél, és egyik sem tudott nekem újat mutatni, legfeljebb azzal megnyugtatott hogy meghallgatott...

11. a284cbe523 (válaszként erre: 7. - Arianne113)
2011. okt. 13. 10:40

Pszichiáter, pszichológus, mind segít utat mutatni.


Nálunk, Magyarországon azonnal billogot kap valaki, aki a lelki problémákkal küzdve segítséget kér.


Itt egy éppen ide vágó cikk, érdekes:


[link]


Egyáltalán nem szégyen segítséget kérni, mert az azt jelenti, hogy az egyén belátja, hogy nem a környezete okolható a kudarcokért, hanem saját maga. És igen, ha valami nem megy, akkor segíteni kell rajta. Ilyen családi háttérrel nem lesz senkiből sem mentálisan egészséges ember. Azért tenni kell, vagy lehet a szülők útjára lépni, mert a viselkedés minta az onnan származik.


Éppen egy barát nem tud segíteni neki, mert attól, hogy az ember kisírja valaki vállán a gondjait(vagy megossza mondjuk itt), attól még a gondok, problémák megmaradnak és ez olyan, mint a fekély, ami kezelés nélkül elhatalmasodik.


A doki ebben az esetben nem gyógyszerez (az már megtörtént korábban), hanem sok olyan ajtót mutat meg a páciensnek, amely ajtók létezéséről még csak nem is tudott. Azt, hogy melyik ajtón lép be, vagy melyik utat válassz a z már a páciens dolga, a doki csak annyit tesz,/ és itt "csak" szót tessék úgy érteni, hogy ez rengeteg tudást és munkát jelent/ hogy megmutatja milyen lehetőségek vannak, és segít megérteni a psziché működését és az emberekhez való viszonyulást. És persze a szülők, család múltbeli jelentését...

2011. okt. 13. 10:19

Szia!

Hidd el nagyon sok embert tépáz az élet, vagy így vagy úgy... A pasik olyanok amilyenek, van köztük normális, aki jó ember és van köztük szemétláda, pont mint köztünk nők közt. Sokan legtöbbször nem olyan emberbe botlanak, amilyenre "igényük" lenne, (Rómeó és Júlia szerelme pedig csak a mesében létezik)... A kis belső békédet kéne megtaláld és hinned abban, hogy nem veled van a baj, ha ez sikerül akkor a külső hatások nem zavarnának meg annyira már. Sok boldogságot kívánok Neked, minden jót! :)

9. cel (válaszként erre: 7. - Arianne113)
2011. okt. 13. 10:14
A szakember a szív kinyitásában lehet segítségére.
2011. okt. 13. 10:12

Nem olvastam még a hozzászólásokat, de csak azért nem, nehogyeltereljenek arról, amit Én szeretnék mondandódhoz hozzáfűzni.

Először is: egyben gartulálok neked, mert nagyon jó a cikked, örülök, hogy megírtad és örülök, hogy a fájdalmadat látni engeded! :)))) Ölellek! :)))

De az utolsó soraiddal sajnos nem pontosan értek egyet. Mert! Senki sem lát bele a másik lelkébe...azokról az emberekről, akik némán elmennek melletted, nem tudni, hogy valójában milyen a lelkiállapotuk, személyiségük, csak a külsejük után saccolod te is meg. És nem az a lényeg, hogy egy ember hogy néz ki kívülről, mert a külcsín bizony igen csalóka is lehet, mint azt tudjuk is....

Nekem sem volt egy felhőtlen gyermekkorom, anyám a mai napig bunkózik velem, sohasem volt családunkban sem egy ölelés, sem agy puszis és semmi hasonló sem. Hiába van családom, hisz még élnek, nagymamám is él, de lányai (köztük anyám a legjobban) csak bántják, szavakkal, pedig 92 éves...:S Apám italozik, anyám italozik. 4-en vagyunk testvérek, nővéremnek már van egy kislánya, 2 héten belül megszületik a 2. baba is. 7 évig jártak lombikra, a lányát mégsem neveli úgy, ahogy kéne... Én voltam a feketebárány, kicsi voltam és korán jött a hugica, engem szépen elfelejtettek a szüleim, kirekesztve lettem mindenből. És hiába vagyok 32 éves, ez a mai napig így is van. És valamit közben megtanultam! Hiába kap az ember annyi pofont az élettől, családjától gyermekkorában, lehet attól erősödni is! És főleg: a legjobb példa arra, hogy TE milyen NE LEGYÉL felnőtt korodban!

Te is tanulhatsz az eddigi életedből, persze igazad van, kell hozzá egy alap individum, én is elég zárkózott ember vagyok, viszont hiszem, ha egy kicsit is megtanulsz bízni magadban - így egyedül - akkor sikerülni fog, és nem csak gyönyörű leszel kívülről, hanem kincsnek is fognak tekinteni belülről is! Sok szerencsét az Életben! :))))))))))))))))))

7. Arianne113 (válaszként erre: 5. - Ec838b37a5)
2011. okt. 13. 10:11

Pszichiáterhez??

Kicsit túlzás.


Azokat a kérdéseket ( én sajnos ezt átéltem amit ő, csak még rosszabb verzióban ) amiket ő magában hordoz más nemtudja helyette megoldani, egy szakember csak arra való hogy beszélgessen vele, de azt amit nem kapott meg, azt nemfogja tudni megadni neki.

Így hát én is beláttam, hogy teljesen felesleges szakembert keresni. Barátokat, társat kell, olyan embert, akivel megérti magát, akinek mindent elmondhat, és piszok nehéz ilyet találni én tudom, de ha sikerül akkor ő ugyanolyan értékes ember lesz, ( és már most az ) mint akárki más, csak nyissa ki a szívét egy kicsit.

2011. okt. 13. 10:07

Bizony kihat a gyermekkor. Ha van kedved olvasd el az én cikkemet, az elsőt amit írtam.


Hasonló helyzetűek vagyunk, mégis kicsit más.


Én csak azt kívánom neked, nyisd ki a szíved mert értékes ember vagy, és ha kinyitod, találni fogsz olyan embert aki majd mindennél jobban szeret, és megad mindent amit az évek során sajnos nem kaptál meg.

2011. okt. 13. 10:04

Kedves Miss Angel!

A cikke nagyon jo, de egy dologgal nem ertek egyet - ezt bemasoltam ide:

"Most itt van egy szépnek, csinosnak, kedvesnek, melegszívűnek tartott, fiatal nő, aki mindezek ellenére folyamatosan azt éli meg, hogy nem kell senkinek hosszú távra, vagy komoly kapcsolatra, akinek csak a testét és a jóindulatát használják ki, de aki a csendessége, szelídsége, bizalmatlansága és a zárkózottsága miatt hátrányban van azokkal szemben, akik beszédesek, kihívóak, merészek, nyitottak és örökké vidámak. Mert manapság, ismerjük be, csak ezek az emberek tudnak érvényesülni, sikereket elérni, ők soha nem ismerték és nem is fogják megismerni a kiközösítettség érzését, mindig lesznek pártfogóik és olyanok, akik keresni fogják a társaságukat".

Azt hiszem rosszul latod, hogy csak az tud ervenyesulni, akinek nagy a szaja. Hol? kerdezem en.A munkahelyen? Nem hiszem, mert elobb-utobb kirugjak azokat a lanyokat. A maganeletben? Ott sem, mert - legalábbis ahol en elek, Magyarorszagon nem tudom mi a helyzet, de valahogy nem hiszem, hogy a fiuk olyan kulonbozoek lennenenek, ott legfeljebb csak ideig-oraig szeretik a fiuk a nagyszaju odamondogatos lanyokat. Akkor, amikor feleseget keresnek maguknak nem az a fontos. Nem vagyok hive tovabba a plasztika muteteknek sem, mert ez is csak ideig-oraig oldja meg a problemakat. Ahogy te is irtad: hiaba lett mas a kulalak, a pasik nem azert akarnak /vagy nem akarnak veled lenni, mert 2-3- szammal nagyobb melltartot viselsz. Ez szerintem Magyarorszagon is igy van, bar soha nem eltem ott. Szerintem altalanos szabaly, hogy a fiuk amig nem akanrka nosulni, addig cicababak baratnoik vannak, amikor meg akarnak, es nosulnek is, akkor olyat vesznek el, aki kedves, aranyos, hazias, es jo anya valik belole. Nekem ez a tapasztalatom.

Viszont nagyon fontos lenne, hogy elmenj egy pszichologushoz, vagy netan pszichiaterhez surgosen, mert amit mar elottem irtak, nehogy ott vegezd, ahol edesanyad.

2011. okt. 13. 10:03
A szem a lélek tükre. Ha arra vágysz, hogy a lelked szeressék, akkor ne 40 cm-rel lejjebb tereld a tekinteteket.
3. vadmálna11 (válaszként erre: 2. - A284cbe523)
2011. okt. 13. 09:50

Véleményeddel teljesen egyetértek, én nem tudtam volna most ezt így megfogalmazni!

:S

1 2 3 4 5 6

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook