Mennyire hat ki gyermekkorunk későbbi életünkre? (beszélgetős fórum)

Kedves Arianne.

Úgy látom még mindig nem érted. A cikk író valóban pszichés zavarokkal küzd, erről szól a cikk, több bekezdésben éppen nevén is nevezve azt.

De értsed meg, az az ember, aki pszichés zavarokkal küzd nem nem normális, csak problémája van.

"De szerintem ő normális ember, mindenféle pszichés zavarok nélkül."

Szóval attól még normális, mert pszichés problémái vannak. Ha nem lennének akkor ez a cikk nem is jelent volna meg. Persze ez most a kívülálló olvasónak mókás, mert többen is mondták már neked a fehérre, hogy az fehér, te pedig váltig állítod, hogy fekete.

Például azt mondod, hogy a szakembereknek, meg a szakirodalomnak fogalma sincsen arról (és nem is lehet) ami lánnyal történik ellenben veled, aki átélt már ezt azt...

Én az írásodból annyit azért leszűrtem, hogy nagyon azonosultál az ő gondjaival, valószínűleg hasonló események történtek vele is.

De azért nem jó, ha olyasmit tanácsolsz egy embernek, aki segítséget vár, hogy hagyja a segítséget, mert nincs is semmi baj.

Mellesleg nem nevezett téged senki sem kevesebb embernek itt a fórumon, én nem olvastam ilyet, viszont már sokadszorra írod ezt, ennek az okát is belül keressed. Ezt a hozzászólást pedig írom minden más olvasónak, csak neked nem, mert nem fogod tudni elolvasni, megérteni. Minden a gyerekkorban kezdődik és minden oda mutat vissza. És az előttem hozzászóló megjegyezte, hogy az akkor elszenvedett, fel nem dolgozott traumák kihatnak a mindennapi életre és komoly problémákat okoznak. Ezt segítség nélkül feldolgozni, egyáltalán arra rájönni, hogy mit kell feldolgozni nagyon nehéz.

A másik pedig, hogy azt írod, hogy arra van szüksége, hogy megértsék őt, csak egy megfelelő társ kell. Ez sajnos nem megy, csak fordítva. Ha tisztában lesz saját magával és értékeivel, a megfelelő társ csak utána fog eljönni, mert akkor jut el arra a szintre ő, hogy tudja helyén kezelni az érzelmeket, a szeretetet, a kötődést. Addig sajnos minden próbálkozás kudarcba fog fulladni és a környezet pedig megbélyegezheti őt, hogy szereti a férfiakat... stb, pedig csak nem tudja kezelni a szeretetet.

Könyveket kidobni és a tudományt elvetni pedig igen nagy felelőtlenség, esetleg "butaság" lenne.

Mert írhatod, hogy kell egy barát és kell egy társ neki és az megold mindent, de épp az a baj, hogy nem tud szert tenni barátra és társra sem. Esetleg adhatnál neki kölcsön....

Bocs az utolsó cinikus mondatért

Engem nem zavar hogy hoxa tag vagy, csak megjegyeztem hogy nem láttam még húsz éves srácot hoxán.

De ezzel úgy hiszem nem leszóltalak , csak meglepődtem.

A lány kapcsán pedig valahol igazat írsz, de ennél azért talán egyszerűbben is le lehet vázolni a dolgot.

Azt amit az ember kívülről lát.

Viszont ez még nem azonos azzal amit mi nem tudunk, amit a cikk írója nem mesélt el és úgy hiszem nem is kell elmesélnie, az ő magánügye.

De szerintem ő normális ember, mindenféle pszichés zavarok nélkül.

A tény a következő:

Őt jobbra balra dobálták, látott rosszat bőven, ami az életét végigkíséri.

Ez nagyon fáj neki, egyedül van, és szeretné ha lenne mellette valaki aki segít neki feldolgozni a sok miért kérdését.

Szerintem akkor kezdődik a baj, ha nem tudja feldolgozni ezt a dolgot, és olyat csinál amit nem kellene. ( lásd érvágás, öngyilkossági kísérletek stb)

Addig egy szerencsétlen ember, nem pedig holmi elmeroggyant.

( bocsánat angel! )

Sokmindent olvastam már ebben a fórumban, és sokmindennel nem értek egyet mert én ezt átéltem, rosszabb formában, de erről nem akarok nyilatkozni most, nem én vagyok a lényeg. Viszont van vőlegényem, kijártam a sulit, normálisan élek és nem érzem magam kevesebbnek más embernél csak mert nekem kicsit nehezebben indul az életem.

Vannak borzasztó emlékeim, néha eszembe jutnak, de túlléptem rajtuk, boldog ember vagyok és alakítom a életemet hogy jó legyen.

Nekem is nehéz volt az elindulás, én is keseregtem sokáig... nehogy azt hidd hogy nem.

Olyan sokszor leírtam már, az ember társas lény, és ennek a lánynak is egy társ kell, akárki barát barátnő aki megérti megfogja a kezét a bajban.

És persze segít a hosszú út elindulásában.

A szakkönyveket meg tényleg eldobhatjátok.. ezt is leírtam már, és nem értenek velem egyet de ez nem igazán zavar hogy aki nem élte ezt át, nemtudja felfogni és nem is fogja soha tudni felfogni azt ami történik egy emberben ilyenkor.

Ez nem egy kórkép, csak egy része az egésznek ami megkeseríti a lány életét. A traumaneurózis nevéből értetődően egy trauma váltja ki. Az hogy az anyja alkoholista volt, nem trauma.

Úgy gondolom hogy a rossz kapcsolatfenntartó és kialakító képesség írható neurózis számlájára. Egy évekkel ezelőtt elszenvedett traumára reagál vele amit akkor talán nem élt meg kellőképp.. Én konkrétan arra gondolok hogy nem kellett az anyjának és az apai nagyszülőkhöz került ahol szintén mellőzték.

Ezektől függetlenül vagy akár ezekkel kapcsolatban az anya és a nagypapa alkoholizmusa, a diszfunkcionális család(ok), a megélt halálesetek mind további személyiségromboló tényezők voltak és más pszichés zavarokat idézhettek elő amiket nem osztott meg velünk a cikkíró vagy talán még ő sem realizálta őket.

Egyébként elárulom hogy már 16 évesen is hoxa tag voltam és többezer törzspontom volt, de töröltem magam bizonyos okokból, aztán visszaregisztráltam.

Akkor most megkérlek olvass vissza..

Semelyik nem zavar!

Miért baj az hogy megneveztem hogy ritkaság hogy fiatal srácot látni hoxán?

:S

A megnevezésről pedig csak annyit, hogy neki írtam külön kommentben hogy lehet hogy igaza van és okos a feltevés is, csak konkrét kórképeket itt hiába állít fel valaki azt szerintem orvosnak kellene vagy legalább olyan embernek aki ismeri is az illetőt. De nem szóltam le egy szóval sem...

Kedves Aperger,

en nem ismertem ezt a betegseg-nevet, de a hsz-ed nagyon igaz!

A szilikonos cici egy dolog, remeljuk nem lesz komolyabb problema, pl. koros fogyas, vagy hizas.

Akkor mondanám a megfejtést: traumaneurózis.

A szorongásban és a félelemben a veszélyérzet a közös. Félek valamitől ami rám leselkedik. A szorongás esetében a fenyegetettségi érzés oka nem tudatos. Annyit érzékelünk hogy valami nincs rendben. Sok vegetatív tünete van. Gombóc a torokban, heves szívdobogás, hasmenés, gyomorgörcs, szédülés stb. Ezután a tünetek megjelennek a viselkedésben is. Gátlásos lesz, retteg, teli van félelmekkel, mások reakcióit lesi. Éppen a szorongás viszi bele abba a viselkedésformába amit szeretne elkerülni.

Azt hogy mi hozza létre a szorongás érzetét, a beteg nem tudja, épp ezért nem is tud rajta akaratlagosan változtatni.

A tehetetlenség kiküszöbölésére kitalál valamit amit okolhat a problémáért, keres valami racionalizálási lehetőséget. Ehhez hozzákapcsolja a szorongását és innentől kezdve ettől fog szorongani.

Jelen esetben a cikkíró bebeszélte magának hogy a tökéletlen alakja miatt nem képes normális kapcsolatot kialakítani. Ez oda vezetett hogy akkora ciciket csináltatott hogy a kisebbek mind pályára állnak körülötte. A cikkből kiderült hogy ez sem oldotta meg a problémát. Gondolom hamarosan jönnek majd újabb ötletek. Nem élég hosszú a hajam, rossz a szemem színe, nem vagyok elég szép, okos, gazdag, vékony és ezekre mind megoldást kell találni.

Bocs az őszinteségért.

Eldobhatod a tudományos könyveidet.

Éld át, és majd beszélgetünk;)

Azt hiszem, ez ennél komplexebb probléma. Ez nem éppen úgy jelenik meg, hogy iszik, vagy nem iszik. A viselkedés, a döntések, az érzelmi interakciók, az adott válaszok... stb...

De azért a lényegi részt belerejtetted a hsz-ba. Azt írod, hogy ugyanolyan értékes ember leszel, vagy vagy, mint a cikk írója. A cikk írójának minden bizonnyal vannak értékei, de sajnos nincsen velük tisztában, nincsen elég önismerete ezért a külvilág számára idegen pálya, mert a belvilág is az.

És itt jön a szülők felelőssége, mert ezért ők okolhatóak. Viszont felnőtt emberként felelősséggel tartozunk... elsősorban a tetteinkért, magunkért, szeretteinkért.

Tehát felelősségünk lényege az, hogy a döntéseink következményeit ne a szüleinknek a hibájára fogjuk csak azért, mert ők ezt a példát mutatták, hanem saját magunknak tulajdonítsuk. És akkor már közelebb értünk ahhoz, hogy megnézzük, hogy mi az ami nem működik, vagy nem úgy működik, ahogyan kéne.

A másik pedig, hogy szerintem az, hogy valaki nem vesz tudomást bizonyos dolgok létezéséről, mikor az köztudott tény, általánosan elfogadott paradigma, akkor nem csupán védi a saját tévedését, de becsapja saját magát is és ennek két kellemetlen vele járója is van. Az egyik az,(a fontosabb), hogy ez által elveszíti az irányítást a saját sorsa felett, a másik pedig, mint mondjuk jelen esetben, az az, hogy olyasmit cáfol, ami köztudottan (saját maga által is ismerten igaznak mondott) igaz és ez által a többi ember lassan, enyhén észrevehetően csóválja a fejét és azt hiszem a szánalom érzése szállja meg.

Ezt írtad"És valóban, hallottam az általad és szakemberek által állított MARHASÁGRÓL" .

Lehet, hogy nem fogadod el a puszta tényeket, de attól azok még puszta tények maradnak. A tényekkel az a legnagyobb baj, hogy nagyon makacsak. Még akkor is léteznek, ha erről nem veszünk tudomást és rendesen keresztbe tudnak tenni a saját kívánalmainknak, ha azok a tényekbe, mint gátba ütköznek.

Persze vulgárisan lehet azt is mondani, hogy ha valakinek "szar" az élete, akkor arról ő tehet, de ismerjük azt a mondást is, hogy mindenki a saját szerencséjének a kovácsa...

És ez persze nem a személyednek szól, hanem a hozzáállásodnak és egy fikarcnyi kétségem sincsen afelől, hogy az én monológom, olvasmányok, tudomány jobb belátásra bírna, mert az csak akkor lehetséges, ha azt az ember saját maga is szeretné. Ergo: senki nem változtathat meg senkit és senkinek a véleményét, maximum élhet azzal az eleganciával, hogy meg hallgatja a másikat és a szavai értelmét át is gondolja.

Ez mindkettőnkre igaz, mert ezen logika alapján nyilvánvaló, hogy akár én is tévedhetek. A lényeg viszont úgy sem ezen a vitán, vagy beszélgetésen múlik, mert az élet odakint zajlik és minden nap, minden percében viseljük a súlyát és legnyomasztóbbak a saját döntéseink, mert arról csak mi tehetünk....

Volt egy kollégistatársam aki hasonló volt,csendes,zárkozott,nem mert megszólalni,oda se figyelt rá senki..aztán én elkezdtem beszélgetni,szép lassan megnyílt,látták velem mászkálni,így már nem nézték levegőnek a folyosón,köszöntek neki,ő ennek nagyon megörült h észreveszik a létezését,kezdett jobb kedvű lenni,bízni magába,próbáltam bevonni közös progikba,persze nem a nagy cserfes csajokkal meg buli..hanem ami még elmegy neki,pl egy fagyi a mekibe,egy mozi,ahol nem kell sokat beszélni,de legalább jelen van,film végén mindenki elmondta a véleémyét,ő is,meghallgatták,tetszett neki,hogy figyelnek rá,és nem elhessegetik.És így tovább,szép lassan megbarátkozott magával,bár sokáig nem járt el nélkülem,csak az én jelenlétemmel,de ezt is kiküszöböltem,megbeszéltem színházat a többiekkel,majd beteget színleltem h én nem tudok menni,persze le akarta mondani,de nem engedtem,mondtam h engem is képvisel,legalább valamelyikünk legyen ott.Elmondása szerint az első fél óra pokol volt,félt,izgult,izzadt,nem mert megszólalni,csak hallgatott,és elgondolkozott h mit veszthet?Semmit,megpróbálta,megszólalt..érezte h már nélkülem is figyelnek rá,nem szükséges a jelenlétem ehhez..ez nagy lökést adott neki,s eldobta a mankót,amit én jelentettem számára..nem mondom h nagy társasági életet él,de vannak barátai,akik szeretik,akik figyelnek rá,akikkel van közös témája.Ezzel,hogy ezt elmeséltem csak azt szerettem volna szemléltetni,hogy elég megtalálnod 1 jó embert és hozzá magával a többit.

Cicidről:tényleg brutál nagyok..és nem vagyok szilikon ellenes,tetszik is,de nem ilyen formába,persze ízlések és pofonok,és ebben igazuk van a többieknek,és hiába mondod h dühös vagy az aránytalan szóra,hiába nem láttunk élőbe,képen keresztül is lejön.Te nagyon vékony törékeny csajszi vagy,ezek a cicik igenis nagyok hozzá,ha elfogadod,ha nem...de ha te meg vagy velük elégedve,akkor minden happy,a tiéd,neked kell szeretni:)

Szóval.

Egyrészt nem nyilt ki a bicska a zsebemben, másrészt nem indulatokat vált ki, hanem bánt.

Ez a kettő úgy hiszem nem ugyanaz.

Engem az szokott idegesíteni, ha olyan ember akar kioktatni akinek lila fogalma sincs az ilyesmiről.

És valóban, hallottam az általad és szakemberek által állított MARHASÁGRÓL, de ez megint csak szempont kérdése, mert érdekes mód se én se a bátyám nem lettünk alkeszok, és nem is szeretnénk azok lenni soha, pont az említett példamutatás miatt.

Nem törvényszerű, hogy akinek alkeszok a szülei, akkor azok is alkeszok lesznek vagy úgy cselekednek az életben ahogy a szülei tették...

És pont az miatt az erőszak miatt nem fogom a saját gyerekemet ( és nem is lennék képes rá!) bántani, mert én láttam azt amit nem kellett volna...

De ahogyan te írod, nem rinyálok, lehet nehezebben indul az életem mint másnak, de ettől én úgy hiszem, hogy ugyanolyan értékes ember leszek és vagyok akárcsak a cikk írója...

Nekem ennyi lenne a magánvéleményem.

Kedves Arianne.

Ezt mind megfogadják az alkoholista gyermekek ivadékai és jó részük lemásolja a szülei mintáját. Tudod miért? Mert a viselkedésünket a szüleinktől lestük el jó részt és akinek a szülei alkoholisták voltak, vagy csúnyán bántak a gyermekkel, azoknak a gyermekei sokszor ugyanebbe a helyzetbe fognak kerülni legjobb szándékuk ellenére is.

A viselkedésünk sok év alatt alakul ki és aki rájön, hogy mit hozott otthonról (mint például a cikk írója) akkor nagy munkát vállalva küzdhet ellene. És igen, mindenki maga alakítja az életét, maga választ partnert, karriert. A döntések sokasága alakítja az életpályát. És nagy tévedés azt hinni, hogy a döntések racionálisak általában. A döntések alapja leginkább az, hogy a szüleink mintája alapján döntünk. Ez nem fikció, vagy a puszta véleményem, hanem bizonyított, tudományosan elfogadott tény, akármennyire nem tetszik is.

Szóval, ha keményebb hangnemben beszélek, akkor mondhatom, hogy lehet sírni, ríni a sanyarú sors miatt, meg lehet átkozni a balszerencsét a szüleink miatt, és lehet hárítani a végtelenségig és persze el lehet utasítani a szakmai, értő segítséget, csakhogy akkor az út egyenesen visz a véghez, egy olyan úton, amit a szüleink kijelöltek nekünk és nem egy olyanon, amit mi szabadon választottunk.

Tehát az nem GYAGYÁS, akinek nem úgy alakul az élete, de ha cikk példájánál maradunk, mindenképpen rossz az érzelmi élete, nincs önbizalma, hiányzik az egészséges én állapot és nyilván egyedül is lehet segíteni, de a szakirodalom és egy szakember sokat tud lendíteni ezen.

Már írtam, ehhez az kell, hogy az egyén, vagy mondjuk te is, a hozzászólásod alapján, az életed kudarcaiért ne kívül keressed az okokat, hanem belül, magadban. Akkor, ha esetleg ezt képes vagy beismerni, akkor rájössz, hogy hogyan, mit rontasz el többször és mi az amin mindenképpen változtatnod kell. Ha folyamatosan a körülményeket okolod, akkor minden ugyanolyan gödörbe bele fogsz lépni újra és újra, mert nem jössz rá, hogy nem a gödör a hibás, hogy pont ott van, hanem te, hogy nem kerülöd ki, holott nemrég már bele léptél ugyanabba a gödörbe.

És a magánvéleményem pedig: Ha egy negatív kritika ilyen ellenséges indulatokat (védelmi mechanizmus) vált ki belőled, akkor, miután lenyugodtál érdemes átgondolni, mert amitől ilyen hirtelen kinyílik a bicska a zsebben, az általában azért van, mert magadra ismersz benne és azért, mert a kritika tulajdonképpen szín igaz.

Remélem nem bántottalak meg, vagy senkit sem, ez nem állt a szándékomban.

És persze egy kérdés, azaz kettő.

Ha fáj a fogad, vagy gond van vele, hová fordulsz?

Ha fáj a lelked, a pszichéd, vagy érzed baj van vele hová fordulsz? Ki tud segíteni rajta?

Kedves Angel, nehanyan mar irtak es osztom a velemenyuket, hogy eloszor magaddal kellene "kibekulnod". Ha ez megtortent, akkor kifele azt fogod mutatni, hogy minden rendben.

Jelenleg dolgozol?

Lehet el kellene vegezned egy tanfolyamot, vagy egy masik iskolat, aminek a papirjaval el tudsz helyezkedni. Amit szeretsz csinalni. Meg kell talalnod az eletben azt ami jo es fontos, es akkor nem lesz az az erzesed, hogy mindenki lenez.

Egyébként azért írtam oda a végére is hogy bocsássatok meg amiért bunkó vagyok... tényleg átéltem és tényleg tudom milyen ez, és nagyra értékelem egyébként azt hogy te is és bubu is segítőkészek vagytok, és angel is szerintem nagyon örül mert tudja ő is hogy jó szándékkal írtatok.

Csak én vagyok ilyen mamlasz, hogy ez a téma engem mindíg felkavar. Sajnálom.

Ő utána írta már, azt nem láttam hogy van orvosa.

Csak mélyen felháborít, hogy szükségszerűen ráragasztják valakire akinek nincsenek olyan körülményei azt, hogy neki orvos KELL.

Ezt értettem azon amit írtam.

Micsoda helyes csaj vagy :)

Szerintem ne félj, a sok rossz után jönni fog a jó, és te sokkal erősebb személyiség vagy, aki nem adja fel, mint akárki más!

Lesznek gyerekeid szép életed családod házad, csak akarnod kell, és tudom hogy akaraterőd van.!

Komolyan szerintetek az gyagyás, akinek az élete nem úgy alakult ahogy kellene, és ő a hibás mindezért?

Látszik, ti nem éltétek át ezt mert olyan laikusan beszéltek róla, mintha csak egy kis sztori lenne..

Bubu..

Nekem ha lesznek gyerekeim eszem ágába sincsen úgy nevelni őket, és a képükbe vágni hogy nekem milyen gyerekkorom volt hogy ők megbánják hogy megszülettek..

Szerintem fogalmad sincs arról amit írtál.. jobb esetben az ember megfogadja hogy azokat a hibákat nem követi el mint a szülei..

Stelladrive.. már megbocsáss, de a psichológus és a pszichiáter között hatalmas különbség van... ÉS szerintem nem mindenkinek van szüksége orvosra, aki nem kapott annyit az élettől mint mások, mert ahogy olvasom szerintetek az ilyen embereknek orvos kell mert nemnormálisak lesznek...

Hát elvagyok keseredve, ugyanakkor tudom, hogy aki ezt NEM ÉLTE MEG az soha nem fogja felfogni hogy mi történik egy emberben ilyenkor csak okoskodik.. Bocsássatok meg..

:)

Köszönöm a kedvességed....

Nagyon helyes lány vagy.

És nagyon bátor:), én sok sikert kívánok, hogy belül is elérd a szükséges változásokat - annyi mindent írtak már mások, leginkább a valóban építő "baráti társaság" kialakítása volna fontos, hogy senki ne húzzon vissza oda, ahonnan ki akarsz éppen lépni:)