Mélypontomon… (beszélgetős fórum)
Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Mélypontomon…
Köszönöm a törődésed és kérlek, sose aggódj miattam!
Mindent ugyan még nem tudtam megoldani, de szépen haladok a végső megoldás felé... már igen kevés idő és teljesen vége lesz az általa okozott kellemetlenségeimnek. Már most is frászt kap a hiányérzettől, hogy nem tud kínozni... nincs rám semmi hatással. Megtanultam tartani a terem testileg, lelkileg, szellemileg és lám rengeteg energiám van egyszeriben. Csodás tudás ez, semmi mással nem pótolható.
Többé nem engedem a közelembe. Végleg bezárult a kapum előtte. Nem engedem lerabolni az energiáim... kérjen ő is ahonnan az enyém van... neki is adnak és sosem kell érte az embertársaival hadakoznia.
Ezt tudtátok?
November 25-ét 1999-ben az ENSz hivatalosan is a Nők Elleni Erőszak Megszüntetésének Világnapjává nyilvánította.
A nők elleni erőszak az ENSZ meghatározása szerint:
"A nők elleni erőszak bármely olyan, a nőket nemük miatt érő erőszakos tett, mely testi, szexuális vagy lelki sérülést okoz vagy okozhat nőknek, beleértve az effajta tettekkel való fenyegetést, valamint a kényszerítést és a szabadságtól való önkényes megfosztást, történjen az a közéletben vagy a magánszférában.
Beleértendő, de nem korlátozandó a testi, szexuális és lelki erőszakra, melyet az áldozat a családon belül szenved el, ide értve a bántalmazást, a lánygyermekkel való szexuális visszaélést, [...] a házasságon belüli nemi erőszakot [...]"
Egyre inkább azt gondolom, hogy nagyon is a közelemben él a "rejtőzködőnk"... Ebben az esetben pedig keményen a lényegre tapintottál minden szavaddal. Nem is gondolhatod mennyire.
Köszönöm az őszinte szavaid.
És már megint személyeskedsz, és támadsz, és fikázol.
Ismered talán személyesen??? Akkor vállald fel az arcod, a személyed és mondd el neki úgy!
Fikázni, taposni könnyű, főleg névtelenül, arctalanul!!!
Látom, az érdeklődésed nem csitult, csak ugyanazon a tárgykörön belül, a személyem körül mozog. Sajnálom, de a személyem nem annyira érdekes a publikum számára, mint az "üzenetek", amiket ezek a szerény tehetséggel leírt gondolatok közvetítenek.
Ha a Te üzeneteid éppen nem találod, valószínűleg nincsenek is köztük. Ezt pedig ne bánd. Majd megleled őket valahol egészen máshol, csak bízz a szép jövőben és keresd őket szorgalmasan... leginkább szelíden, hogy mielőbb hozzájuk juthass és segíthessenek neked.
Sikeres és élvezetes kutaatást kívánok igaz barátsággal.
Még valami: ha az ember már képes beszélni/írni róla, az már azt jelenti, hogy elkezdte feldolgozni.
Én nagyon sokáig azt sem bírtam kimondani, hogy édesanyám meghalt. Ha ki kellett mondanom, elbőgtem magam. Lefojtottam magamban az egészet - nem szolgálta a lelki fejlődésemet, elhihetitek!!!
Olyannyira lefojtottam, hogy összesen vagy 5 emlékem maradt róla a felszínen, a többire egyáltalán nem emlékeztem!!!
A mai helyzet pedig:
Fájó szívvel, de már jóleső nosztalgiával emlékszem vissza azokra az időkre, mikor még velem volt. Egyre több emlékem jut eszembe róla. Néha elképzelem, hogy mi lenne, mit tenne, mondana, ha még élne.
Eddig eljutni tizenvalahány évembe telt...
Nem azért, mert védeni akarom Lharát, vagy hasonló, de honnan tudod, hogy ezek mostani írások? Ez pl. 5 évvel ezelőtti, ahogy az 3 bejegyzéssel lejjebb olvasható is!
Szerintem igenis kell, hogy az ember kiadja magából a rossz dolgokat is. Lehet attól még az életben mosolygós, kedves, szerető és szeretetremáltó, hogy ilyeneket ír(t). Ha ő így dolgozza fel, miért is ne? Ha neki ez a terápiás módszere, tegye csak! Sokkal jobb, mint bevonulni a pszichiátriára és csak ülni egész nap, bámulva katatóniásan kifelé a fejéből. Mert ez nem megoldás, ezzel nem dolgozódik fel a trauma. (Elnézést, nem akarok senkit megbántani!!!) Jó, persze, hasonló is kell(het) néha, mert összefüggést keresni viszont úgy lehet, de fel is kell dolgozni!
Amúgy én is ilyen vagyok: ki kell magamból adnom. Én a naplóírást választottam, Lhara a cikkírást. Ennyi.
Tényleg nem akarok bántani senkit!!!
Mond Lhara te vidám dolgokról nem tudsz irni enyire nam lehet a lelked is mély ponton.
Egy llyen fájalmas lélek mint a tied a testedet is tönkre képes tenni.És a környezetedben boldogok az emberek? Ébredj fel és kezdj el örülni az életnek ne irj több ilyen borzalmat.
Talán irj mesét a gyerekeknek.A válaszaidból is dől az őnsajnálat. Várom a vidám irásaidat ha vannak.Fel a fejjel az ember csak akkor gyenge ha az akar lenni.Egyébbként mivel foglalkoztál eddig épitettél magadnak kariert? Van hobbid? Milyen házi asszony vagy? A párod Biztos imádja főztöd? És milyen a lakásod tiszta rendezett otthon? Mennyi időt töltesz irással, irsz reggeltől estig?
Szóval, az elején kezdem a válaszadást, amit este már nem tudtam megtenni olyan fáradt voltam...
Kedves tuxy, viktory1 és tulajdonképpen Kedves Mindnyájótok!
Igen, ez egy saját, 11-12 évvel ezelőtt megélt és úgy 5 éve megírt valós történet, melynek tanulsága számomra mindössze annyi volt 36-37 évesen, mint amit már a "Mentsvárak is leomlanak, ugye?" valós eseményei már 16 évesen is "megüzentek" nekem: Csak magadra számíthatsz, rajtad áll hogy oldod meg a gondjaid. Ne mástól várd, sose engedd át a döntéseid, ne bízd másra sorsod alakítását, mert erre te vagy az egyedül hivatott személy, csak bátorság!
Nem az orvosok indítják el bennünk a betegségeinket, miért várjuk mégis tőlük a totális megoldást? Segíteni tudnak, de ami bennünk rejlik azzal csak mi tudunk változtatni magunkon, így az egészségünkön is.
Akkor sorsszerűen én sem találtam olyan orvost, aki képes lett volna erre, és a segítség meg az én rossz hozzáállásom megváltoztatása nélkül természetes hogy hatástalan maradt.
Ó, igen, és az intézmények... segíthetnek, de nem megoldások, főleg egyöntetűen nem valamennyiőnk esetében. Szerintem...
Olvaslak, Lhara!
Beleborzongtam.
Csak remélni merem, hogy fikció, amit leírtál... ...Bár nem úgy rémlik...
De ha mégis az volna, akkor két lehetőséget látok: vagy az én empátiám (lett) roppant erős, vagy Te vagy az írásaidban mind erőteljesebb. Reálisan nézve mindkettő pozitív dolog - volna. De ez a "volna" most elgondolkoztat...
Egy azonban biztos: nagyon jól írsz!
Már itt is vagyok!
Bocs' mindenkitől, de komoly elfoglaltságom akadályozott a társalgásban való részvételben.
Hol is kezjem? Jól van... akkor az elején.
Én is úgy hiszem, hogy ezt megélte. :(
De Lhara erős, és talpra állt, és most közvetíti fentről az üzeneteket - én már kaptam!
Nem mindenki egyforma.
Igen a depi és esetleg depi/pánik esetén jól jönne a segitség a család részéről.
Csak pontosan sokszor a család ( talán egy férj!! ) miatt jön elő, erősödik fel.
Ilyenkor mélypont. Se munka igy megélhetés sem és egyedül. Erőt-kitartást max. gyerekek miatt meritünk.
Sokszor mélypont. sokáig. nagyon sokáig.
Kiabálunk SEGITSÉG, de senki sem hall bennünket.
Dili bogyó. Az van. De más semmi.
Szerintem Lhara megélte, átélte.
Kedves Ágnes!
A terápiát és a csoportfoglalkozásokat nem lehet járóbeteg ellátás keretében csinálni? Szerintem sokan vannak, akiknek egyáltalán nem tesz jót, ha egy ilyen intézményben kell udvart gondozni
Kedves Martin!
Az igazsághoz hozzátartozik akkor jobban lehetett különböző terápiákat, csoportos megbeszélésen részt venni, önismereti beszélgetésen, vagy hasznos munkaterápia udvargondozás, v. egy olyan tevékenység, ami elterelheti a problémáról a figyelmet feloldódik. Ez az Intézmény az OPNI régi
nevén Orsz.Ideg és Elmegyógyintézetként ismertük meg, de sajnos megszüntették pedig ott mód volt arra, hogy ilyeneket a betegek igénybe vehessenek ne csak gyógyszerekkel kelljen tömni a pácienst, hanem értelemszerűen foglalkozni vele. Ott a jó levegő, szép környezet rengeteget számított.
Üdv.Ágnes