Mellplasztika 18 évesen? (beszélgetős fórum)

Kedves Noemis

Megkerdezhetem , hogy ki mutott teged?

Borzaszto ami veled tortent , rossz volt olvasni , hogy egy fiatal lany elott joforman az egesz elete leporoghetett ezekben a pillanatokban :/ :(

En mutet elott allok :) 22eves vagyok nagyon regota szeretnem nem a divat kedveert hanem sajat magam miatt.

Teljesen igazad van ebben!

Azt hiszik, a férfiak a nagy mellekre buknak

Biztos van olyan is, meg ilyen is, de a legnagyobb marhaság a mellnagyobbitás csak azért mert kicsi

nem vagytok normálisak, ennyi a véleményem.

fiatal lányok vagytok, a legnagyobb gondotok a kicsi melletek?

megéri????

Kedves lányok, fórumozók, műtét előtt állok!

Szeretném, ha meghallgatnátok a történetemet. 26 éves lány vagyok, mindig is adtam magamra, rendszeresen sportoltam és odafigyeltem az alakomra, de sajnos kis mellekkel áldott meg a természet, ezért úgy döntöttem, hogy plasztikai műtéttel korrigálok a hiányosságomon. Így végül július 15-én be is feküdtem az egyik budai magánklinikára, ahol megkaptam a hőn áhított ciciket. Természetes hatású melleket kértem, ami tökéletesen igazodott a testalkatomhoz, így egy kívülállónak fel sem tűnne, hogy nem az enyémek. :) Minden szép volt és jó, a hegem egyre szépült, betartottam az orvosi utasításokat, nem emeltem, nem rohantam, vigyáztam, pihentem is sokat, de közben amennyire lehet mozogtam is…amennyire lehetett, mert ugye elkezdett fájni a derekam. Nem is gondoltam semmi komolyra, biztosan becsípődött egy ideg gondoltam, meg amúgy is pár nap múlva elmúlt a fájdalom. Aztán néha elöjött az érzet megint és újra elmúlt. 5 héttel a műtét után, mikor épp úton voltam hihetetlenül elkezdett fájni a derekem és mintha lefagytak volna a lábaim, úgy éreztem le kell üljek, de azonnal vagy ott elájulok. A fájdalom az ülés hatására sem csökkent, csak erősödött, de olyan szinten, hogy hányingerem lett és azt hittem elpusztulok, és amikor felálltam elsötétült minden, de még volt bennem annyi erő, hogy leüljek, így nem ájultam el. Anyukám segítségével eljutottam az SZTK-ig, de ott már tolókocsiban kellett tolni, majd megvizsgált a körzeti. Idegcsípődés mondta, majd felírt 2 fajta gyógyszert, meg egy krémet. 2 nap múlva azt vettem észre, hogy az egész jobb lábam bedagadt és nem bírok sétálni sem, így hívtam az ügyeletet, akik azonnal kihívták a dokit. Megállapította, hogy 99%, hogy trombózisom van és meg se mozduljak, amíg kiér a mentő, nehogy leszakadjon egy vérrög egészen fel a tüdőmig, vagy a szívemig. Feküdtem, de úgy éreztem, hogy szédülök a hír hallatán. Persze a helyzetemen tovább rontott, mikor a sofőr azt mondta, jobb ha meghalok, mintha felmegy az agyamba a rög és egy életre nyomorék leszek, akit pelenkázni kell… Ott akkor úgy éreztem, hogy megsemmisülök, és elkezdtem bőgni, mint egy kisgyerek. Végül bevittek a kórházba, végeláthatatlan vizsgálatok sora ért, folyamatosan vettek vérmintát, én meg csak azt kérdeztem, hogy túlélhetem-e? Az ultrahangon észrevették, hogy az ágyékomnál kezdődött a vérrög, aztán továbbküldtek CT-re, hogy pontosabban lássák, hogy mi a helyzet. Mindeközben folyamatosan kaptam a vérhigítót a hasamba reggel és este, vízhajtókat, káliumot és napi 4 vérhigító tablettát. Persze felállni szigorúan tilos volt ezért a kisebb-nagyobb dolgaimat is ágytálban kellett megoldani. :( 2 nap múlva újabb ultrahang és CT-vizsgálatra küldtek, és kiderült, hogy a helyzet rosszabb, mint gondolták… A trombus az ágyékomnál kezdődött, de elzárta az egész vénát a mellkasomban, így röntgenre küldtek, hogy megnézzék kaptam-e tüdőembóliát. Szerencsére nem, és másmilyen szövődmény sem alakult ki, habár már hetek óta ott volt a vérrög. Az orvosok már név szerint ismertem, érsebészekkel konzultáltak, és azt mondták, különös orvosi eset előtt állnak, mert nagyon nagy terjedelemben alakult ki a trombus. 2 hét után végre kijöhettem a kórházból, de egyenlőre még gyógyulnom kell. A jelen helyzetben úgy néz ki, hogy az életem végéig gyógyszeres kezelésre szorulok, bár ez legyen a legkisebb baj. Ja és a vérhígitó mellett egy speciális diétát is tartanom kell, így nem ehetek rengeteg zöldséget és gyümölcsöt, végülis pont azt nem, amiket szeretek. :( Mint kiderült a plasztikai sebész nem adott vérhígitót a műtét után, ami kellett volna, hogy ne alakuljon ki a trombózis, persze lehet, hogy a genetika is a bűnös. Én nem akarok senkit se megijeszteni, csak le akartam írni, hogy sajnos ilyen is van és ezt nem nagyon közlik a műtét előtt, így mindenki kétszer gondolja át, mire belevág, mert nekem eszembe sem jutott, hogy velem ilyen is történhet. Sajnos nem én voltam az első ilyen eset az orvosok szerint.. Köszönöm, hogy meghallgattatok, ha bármilyen kérdésetek van írjatok nyugodtan! :)

Bocsánat, nem olvastam végig, hogy valószínűleg nem lehet babád.

Mondjuk erre ne vegyél mérget, mert nekem is ezt mondták anno... :-))))

Szia!

Részben igazad van, de nem teljsen.

Nekem 7 éve volt plasztikai műtétem, de nem bántam meg, annak ellenére, hogy újra kés alá kell majd feküdnöm, ha igazán álló és feszes melleket akarok.

VIszont abban nincs igazad, hogy a szoptatás rovására megy! Engem is ezzel riogattak, és láss csodát, nem jött be! 15 hónapig szopiztattam és a mai napig tudnék, de a kicsi saját magát választotta le...

Viszont, ha arra gondolok, hogy lehet, hogy csak 30 évesen akar majd szülni -és én pont így gondolkodtam anno- akkor miért éljen 12 évig olyan mellekkel, amivel egy kicsit sem elégedett?

Hát ezt nem tudom, erről nincs tapasztalatom...nekem alsó vágás van, a bimbónak a közelében sem jártak.

Egyébként én császárral szültem, és pl. akkor a vágás környéke teljesen érzéketlen volt, kb. fél évig...fura érzés volt...azóta ez már rendbe jött.

Azért az tényleg nem jó, ha a cici örökre érzéketlen marad :(.

van egy barátnőm, szegénynek tényleg nincsenek mellei,csak egy kis "kitüremkedés", még melltartó sincs rá. Ő is meg akarja csináltatni. Párjának így is tetszik,de ő azt mondja,hogy ha jobban érzed magad tőle, akkor csináltassuk meg. :)

Legalább lesz önbizalma :) És az nagyon fontos!

A felépülés nekem könnyen ment. A műtét után a kórházból hazafelé már én vezettem...igaz voltak fájdalmaim, de én akartam, így nem vinnyoghattam :)))

Ha eltervezted, akkor hajrá, bár kicsit fiatal vagy és később nehogy megbánd...de mindenképp csak izom alá engedd betenni.

Szerintem csináltasd meg, ha nem érzed jól magad. Én biztos megcsináltatnám, csak "még" nincs rá szükségem.. De ha egyszer megcsúnyul, megcsináltatom. Főleg, hogy ha mondod,hogy kevés az önbizalmad.

Nem értem, miért vagytok ennyire ellene?