Kuktasztori


Amíg velem nem történt meg, én sem hittem benne, hogy meg lehet ilyen módon álmodni dolgokat.
Kuktasztori

A történet lényegesen egyszerű.

Adott egy retro kukta, amit Apukámtól kaptam, hogy gyorsabban tudjak főzni. Én megmondom őszintén, nem rajongok az ósdi, retró dolgokért, de mivel Apukámtól kaptam, ezért számomra kedves ez a főzőedény.


Gyakran használom, legfőképpen akkor, ha marhahúst vagy zúzát csinálok.

Mikor mosogatógépbe rakom, mindig leveszem azt a kis forgórészt a tetejéről, ami a gőzt engedi ki. (súlyszelep - google írta)

Talán vagy egy hónapig most valahogy nem használtam, nem főztem olyasmiket, amihez kellett volna. De a napokban vettem szép marhahúst és kerestem égen-földön azt a kis forgórészt. Sehol sem találtam, pedig mindig volt egy "szent" helye, pont azért, hogy mindig meglegyen. De nem volt.


A konyhában mindenhol megnéztem, tűvé tettem az egész lakást érte. Nem került elő.

A párom mondta is persze: - Mert mindig mindent elpakolsz máshova.

Én meg neki: - Te meg semmit sem raksz a helyére.

Napokig ezen ment a harc hol lehet hova tűnhetett.


Egyik este, amikor lefeküdtem, ráhangolódtam a kuktára és elkezdtem gondolkodni, mi volt az utolsó, amit benne főztem és vajon hova tehettem, amikor levettem a tetejéről a súlyszelepet. Este is még próbáltam emlékezni, vajon hol lehet.


Reggel, amikor felébredtem, megálmodtam, hogy ott van a mosogatókapszuláknál, ahol volt eddig is a polcon, csak becsúszott valahogy a kapszula és a mosógatógép só dobozok mögé. Ezért nem találtuk a helyén. Nem tudom hogyan történt, de ott volt. Úgy megörültem neki reggel korán az egész napom feldobta.


Régebben ilyen nem történt, hogy megálmodtam volna valamit, ami valóra is válik.

Apukámnak nem is mertem elmondani, csak mikor már jóra megálmodott lett a kuktasztorim.

Aznap "álomszerű" marhapörkölt volt az ebéd 😊




Írta: andilaci, 2020. június 20. 09:35
Fórumozz a témáról: Kuktasztori fórum (eddig 19 hozzászólás)

Ha tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook