Főoldal » Klubok » Megcsalt feleségek klubbja:-((

Megcsalt feleségek klubbja:-(( (nyílt klub)

Ezt a klubot mindenki olvashatja, de csak a klubtagok írhatnak bele.

Szeretnék csatlakozni ehhez a klubhoz!

4. zsé58 (válaszként erre: 3. - E05f0d7921)
2012. dec. 27. 12:16

Köszi a tagságot. Én már előbbre vagyok mint te.

Felnőtt gyerekeim vannak, sőt unokáim. Én több mint harminc évig hittem, hogy a házasságom tökély, sőt mindenki azt mondta a környezetünkben, hogy ritkaság az olyan házasság mint a mienk. aztán egyszer bekövetezett az, amit senki sem vár. A harmadik. És olyan ügyesen titkolta, hogy közel két évig semmit nem vettem észre. Nem maradt ki, fizetését hazaadta. Könnyű volt, mert a kolleganője volt, akivel együtt volt egész nap. Én mindent megpróbáltam. Hol szakitottak, hol újra együtt voltak. Végül csak úgy éltünk egymás mellett.Aztán egyszer elszakadt a cérna, és azt mondtam, hogy itt vége. Cuccoljon oda a nőjéhez, kész vége. Erre nem számitott. De mennie kellett. Nyolc hónap múlva meghalt, elütötte egy autó. Elgondolkotam, hogy hamarabb kellett volna lépnem, nem kellett volna várnom pár évet, én idegileg tönkrementem, depressziós lettem, vérnyomás probléma, meg sorolhatnám. Ne legyél nyuszi. Ne csak a két gyerekedet nézd, hanem saját magadat is. Mert egy idegroncs, lelkileg megalázott nő nem jó hatással van a gyerekekre. Kiváncsi vagyok, hogy hogy alakul az életed. Üdv.

2012. okt. 16. 11:58
Üdvözlöm az uj klubb tagot:-))Már ketten vagyunk!Ha van kedved és idöd meséld el a történetedet.Hadd legyen könnyebb egy picit..
2012. okt. 7. 19:34

Ugy illik hogy én kezdjem a sort.Már nincs mit szégyenkeznem ugy érzem,föleg hogy terjed a titok ha akarjuk ha nem.Mostanában aki gyanusan kedvesen közelit a lépcsöházban arról sejtem hogy eljutott a hir hozzá is és sajnál..

4év házzasság és két gyönyörü pici után jött el az a pillanat mikor a szomszédom egy reggel idegesen megállitott,beszélnünk kell...Azt se tudtam róla ki ö,de behivtam meret zaklatott volt.Csak annyit kellett mondania hogy baj van...felesége és az én férjem.....nem is kellett folytatnia szinte rosszul lettem olyan érzés hatolt a szivemig...Egész napot ezzel a szörnyü gyanuval kellett a picikkel eltöltenem és várni hogy este kiderül minden vagy semmi..Olyan szomorú hogy még csak erölködnöm se kellett,telefonba kellett csak belekukkantani és egyezett minden,sajnos a szomszéd gyanuja beigazolódott..Nem is tagadott...Eröm nem volt vele veszekedni..Ugy lesujtott az érzés hogy hogyan hazudott nekem hónapokig...ezért kár már a veszekedés,semmit nem érnék vele..Persze jött a fogadkozás hogy nem hagy el minket,blabla...Azóta nem tudok magamhoz térni..Mert van hogy felkelek és olyan mintha ez csak egy rossz álom lett volna,csak egy szappanopera a tévében..Minden napom ugy telik hogy attól félek a hölgyet meglátom az utcán és belevigyorog a képembe mint eddig is tette..Ha tudtam volna mikor a kicsiknek csokikat osztogatott hogy a férjemnek is osztogat mást titokban...Iszonyat ez az érzés.De föleg az hogy most nem tudok lépni.Ha majd lesz munkám esetleg és már talpra állok...sajnos sokáig nem lesz módomban lépni...Csak az tartja bennem a reményt hogy egyszer eljön az a pillanat és nem fog meghatni semmilyen érvelés...

2012. okt. 7. 19:23
Sajnos nem egyedi eset mikor lehull a lepel az imádott férjünkröl és kiderül nem minden az aminek látszik.Néha nincs kinek elmondani a bánatunkat a tapasztalatunkat.Ezt a klubbot azert alapitottam hogy aki ugy érzi megkönnyebbül ettöl,irja le a történetét.

Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook