Főoldal » Fórumok » Lélek & Szerelem fórumok » Megbocsátok, de nem felejtek fórum

Megbocsátok, de nem felejtek (beszélgetős fórum)


A cikk, amelyhez ez a fórum nyílt, már nem aktív.

1 2 3
2008. okt. 25. 08:29
Megpróbálta mindent,hogy a lehető legkevesebb fájdalom érje a gyerekeket. Elmagyaráztam, én is hibás vagyok. A gyerekek nagyon haragudtak rám, mert nem küzdöttem az apjukért, de ebben az egyben makacs vagyok, aki menni akar annak segíteni kell pakolni, 4 hónap múlva visszajött. Persze már semmi nem a régi,de a gyerekek megnyugodtak,és ez így jó. Nincs múlt csak jelen van.
2008. okt. 25. 08:16
Fájdalmasan érint ez a hozzászólás, hiszen az én családom is ebben a cipőben járt. A gyerekek édesapja imádta őket, s amikor elment egy szőke napsütötte látomással, padlóra kerültek, persze velem együtt. Így lett vége egy sokak által irígyelt mitaházasságnak.Főleg a középső kislányomat viselte meg/15 vot akkor/ő volt apuci kedvnce
61. o.andi
2008. szept. 17. 14:23
igy van ez!!!sajnos!!
60. ab4b6bc17d (válaszként erre: 59. - 56288d981e)
2008. aug. 28. 13:55
Ellentmondásos érzések közt kavarogsz, igaz? Én is átestem ezeken. Ha átestem... :) Lényeg a lényeg, most már inkább csak az új családomra koncentrálok, a régi meg... tudod, Isten nem ver bottal! - szerintem nagyon igaz!
59. 56288d981e (válaszként erre: 57. - Ab4b6bc17d)
2008. aug. 28. 11:48

... Igazad van.


Mert keresztény vagyok, és hiszek a megbocsátásban. De olyasvalakinek nem lehet megbocsátani, aki nem kér bocsánatot, vagy nem látja be, ha hibázott. És én nem akarok elítélni senkit. Csak így elég nehéz...

58. judit71 (válaszként erre: 5. - Pikusz)
2008. aug. 28. 09:54
Szia pikusz! Nagyon tetszik az idézet. Ha tudod kitől való írd meg légyszi. Köszi! Üdv, Judit
2008. aug. 27. 22:35

A története elolvasva, nekem úgy tűnik, hogy ez az "apa" nemcsak a feleségétől, de a lányaitól is elvált... :(


Miért kéne megbocsátanod?

56. Castellina (válaszként erre: 55. - 533bb4d1fe)
2008. aug. 25. 12:14
Akkor nem szabad több bizalmat szavazni!
2008. aug. 25. 06:21
Sajnos,mindig is megbocsátok,és felejtek is,legalábbis úgy teszek,mintha.Mindig újra meg újra bizalmat szavazok,és mindig újra meg újra csalódnom kell.
54. 55cf32c334 (válaszként erre: 25. - Rozália)
2008. aug. 22. 08:57
Sajna mi emberek sokszor még az állatokat is túl licitáljuk.Az ember legcsunyább cselekedete mikor a társat a legnagyobb bajban hagya cserbem. A betegségedet próbáld gondolataidból időnként kitörölni ,ha még csak egy kis időre is.Kiránduljál ,minden esetben kapcsolódjál ki.Minnél többet foglalkozol a betegségeddel annál jobban csak ártasz magadnak.A volt párod is lehet még kivállasztott,mindenkinek van ott egy téglája én is megkaptam ,elviselem mindenre gondolok csak abetegségemre nem és sokkal jobban gyógyulok,szinte lehetetlen .Fel a fejel ,az életben nagyon sokminden szép és jo van nekünk betegeknek adnak ha sorban állunk érte.Az idegrendszer javitása legyen a legfontosabb az a igazi gyógyszer. A volt párod meg szerintem soha nem szeretett csak mondta egy cél kiharcolásáért.Jó egészséget és lelki nyugalmat kivánok.
53. 6143a9592b (válaszként erre: 52. - 56288d981e)
2008. aug. 19. 20:01
Szia!Nem akarlak elkeseriteni, de ez az érzés nem fog elmúlni. Még "szerencsésnek" mondhatod magad, hogy el tudtatok köszönni.Az én szüleim is elváltak, de a lelkem mélyén még mindig apám és anyám egy pár.Annak ellenére, hogy apám azóta többször is megnősült. A jelenlegi feleségével már több ideje él, mint velünk élt.De mégis, az a gyerekes remény él bennem, hogy ez igy nem végleges, még egyszer visszaáll a régi rend.Persze azt is tudom felnőtt fejjel, hogy ez nem lehetséges és nagyon nehéz megélni,hogy van de mégsincs.
52. 56288d981e (válaszként erre: 51. - F75660bad9)
2008. aug. 14. 07:17

Köszönöm a hozzászólásodat. Megnyugtató, hogy az emberek többségéből nem a kőkemény bírálat, hanem az empátia jön ki, ami véleményem szerint így normális - és nem csak azért gondolom így, mert most az én életem egy szeletéről van szó.


Őrült sokszor nem találkoztunk - többnyire csak családi eseményeken -, sőt volt, hogy hosszú hetekig még telefonon sem keresett. Erre ráuntam, és felhívtam, de lerázott, hogy most nem ér rá. Vissza persze nem hívott. De ez csak egy eset. Teljesen más ember lett, mint előtte, nekem ez is fáj egy kicsit.

Köszönöm, hogy helyettem is megfogalmaztad mindazt, amiről szó van, amit érzek. Igaz, már nem érint olyan érzékenyen, mint korábban, mert igyekszem túllépni a dolgokon, de úgy gondolom, hogy a tüske még bennem lesz elég sokáig.

És valóban; még nem tudom, hogyan akarok gyermeket nevelni, nem tudom, milyen anya leszek és hogy hogy fogok bánni a gyereke(i)mmel, de azon fogok igyekezni, hogy ők ne csalódjanak a szüleikben.

2008. aug. 13. 22:05

Kedves Dorcs!

Az érzéseidet megosztottad velünk, de bizonyára nem azzal a céllal, hogy valóban oly kevés információból ismeretlenek a szüleid házasságát minősítsék.

Ha valakiben nincs annyi empátia, hogy megértse, mi fáj neked, annak lehet, nem volt olyan boldog gyermekkora, mint a tiéd. Én azt a nézetet osztom, hogy egy szülő a gyermeke születésétől fogva saját haláláig szülő marad, és minden életkorban felelősségel tartozik a gyermeke boldogságáért is.

Ha már nagyok is azok a gyerekek, akkor is van annyi felelőssége, hogy egy ilyen sorsfordító döntés utáni helyzetre felkészülhessenek a szerettei, és ne hagyja őket kételyek között.

Tisztázni bizonyos dolgokat, hiszen ha neked meg kellene értened az általános felfogás szerint, hogy édesapád felnőtt ember, azt tesz, ami jó neki, akkor neki is meg kell értenie, hogy te pedig lányaként elvesztetted a talajt a lábad alól, és igenis segítenie kell, hogy újra magadra találj, mert többnyire ki másra számíthatnak az ember a bajban, mint a saját családjára? Mégha ez a tisztázás esetleg azzal járhat, hogy kiderül, mindketten hibáztak a házasságukban, akkor is

könnyebb lenne megbékélned, mert mindkét szülődre szükséged van. Hiszen egyikünk sem hibátlan, tökéletes ember, a hibáinkkal együtt kell szeressenek szeretteink, és fordítva. De ha a lehetőségét sem adja meg, hogy megértsd a tetteit...

Az elmúlt egy évben hányszor találkoztatok? Többnyire te keresed őt?

Olyan tapasztalatot szereztél, amit a fájdalmad ellenére is hasznosíthatsz, hogy a majdani gyermekeidnek lehetőleg ne kelljen átélniük, amit te most érzel.

50. adri25
2008. aug. 11. 11:45
begbocsátok,de nem felejtek- ezzel én is így vagyok
2008. aug. 11. 11:24

Az én apám is 23 éves koromban, egyik vasárnap összepakolt és elment. Anyám hívott fel sírva és elmondta! Bántott, nagyon! De!!! Nem az én dolgom eldönteni, hogy az a 2 ember együtt akarja-e leélni az életét vagy sem. Ha ők úgy döntötték, vagy akár csak az egyik fél, hogy már nem szeretné a másik mellett maradni, akkor joga van hozzá. Joga van boldognak lennie! És attól még, hogy az apám elköltözött, az én apám maradt. Nem velünk lakott, nem velünk töltötte az estéket, de ha meg akartam találni, mindig megtaláltam, mindig meghallgatott és sosem éreztem, hogy kevésbé szeret!

Nehéz, tudom, én is sokáig haragudtam, bár nem azért mert engem hagyott el, hisz azt sosem éreztem, hanem, hogy az anyumat bántotta meg... És az az érdekes, hogy amikor februárban meghalt az édesanyám, apám mindent otthagyott, visszaköltözött hozzám és az öcsémhez, és azóta is támogat minket.

2008. júl. 30. 13:01

Igazán megrendítő volt ezt az írást elolvasni.

nekem főleg, aki szintén elveszítettem az apámat 15éves koromban , mert öngyilkos lett.

És most nem tudom , kinek fájt jobban ennek alánynak vagy nekem.

Hiszen én ki tudtam menni a temetőbe , és órák hosszat ülni a sír mellett a kispadon , elsiratva és meggyászolva az apámat, ami neki ne adatott meg. Ebbből is jól látszik , nemcsak egyszer lehet meghalni, hiszen akit elhagyunk , és megbántunk annak a számára meghaltunk.

47. Rozália (válaszként erre: 46. - Kerinezsuzsi)
2008. júl. 30. 05:55
Sajnos.... teljes mértékben igazat adok...
2008. júl. 29. 22:29
Szia Mindenkinek! Végiolvastam az eredeti cikket, és a hozzászólásokat is. Úgy gondolom, hogy nagyon nehéz kívülállóként megmondani ki hibázott. Ezt ennyi idő távlatából megítélni szinte lehetetlen! Mégis maradt elvarratlan szál, ha még most is ennyi indulatot gerjeszt. Egy házasság nem mindig fenékig tejfel! Vannak hullámvölgyek rendesen. A gyerekek, legyenek bármely korúak mindig nehezen élik meg, ha a szüleik válnak, vagy ,ha nem érzik ideálisnak a kapcsolatot.Én sokszor mondom, hogy le kell írnom dolgokat, hogy képet tudjak alkotni róla. Úgy gondolom,a felejtés akkor következik be, ha már teljese le tudok zárni valamit. Le tudom-e magamba zárni, hogy "engem " hagytak ott, "engem" hagytak cserben. Hiába van új életem, az első bukkanónál visszajönnek a régi dolgok. Tudom-e azt mondani, hogy az az ember aki "Nekem " annyit jelentett, most el van az új életében/ Hogy boldog-e az más kérdés/ De sem egyik sem a másik helyett nem élhetem az életét! A sajnálattal csak ártok, mert azt sugallom, hogy nincs kiút?! Pedig van! De az utakat mindenkinek magának kell végigjárni. Hiába mutogatom én, ott van, arra menj! Nem látja ,mert esetleg még a másik útvesztőben tévelyeg. Hogy megbocsátok, de nem felejtek, ezt én is sokszor mondtam már, és ezért született ez az írás! De ma már azt is megtanultam/vénségemre/, hogy a saját érzéseimet kell először tisztázni, én miért vagyok dühös, és ha ezt már tisztáztam, akkor nem csak a számmal, hanem a szívemmel is meg tudok bocsátani,. Akkor aztán felrakhatom a polcra és a felejtés is megjön!
45. Rozália (válaszként erre: 41. - Spinneli)
2008. júl. 29. 14:50
Nekem sem tetszik, mégis így van..., ill. ezt tapasztalom.
44. 0c97fbb607 (válaszként erre: 43. - 56288d981e)
2008. júl. 29. 13:19

Oké:)

Rendben.

Idővel majd minden megoldódik ,hidd el!:))

43. 56288d981e (válaszként erre: 42. - 0c97fbb607)
2008. júl. 29. 13:05

Te írtad, hogy "nem bántana senki fia-borja..." erre reagáltam, hogy én abszolút nem érzem bántásnak mindazt, ami zajlik itt. Lehet félreérthető volt, amit írtam, de nem vettem bántásnak egy hozzászólást sem. Az ellenvélemény nem bántás.

Apám, hogy mennyire felejtette el, hogy gyerekei vannak, azt most hagyjuk, illetve hogy nekem miért is nehéz ez a dolog, azt is. Nem akarok tovább fűrészelni ezen a dolgon, mert hosszú történet lenne, hogy minden világos legyen, de azt meg nem akarom közszemlére tenni. Ennyi.

42. 0c97fbb607 (válaszként erre: 35. - 56288d981e)
2008. júl. 29. 12:31

Nem bánt téged senki.

Csak tudod még túl fiatal vagy azt hiszem,hogy megértsd ezeket a dolgokat.

40 évesen már te is tudni fogod,hogy egy életed van és azt úgy próbálod majd kihasználni és megélni,hogy boldog légy.

Apád ezt tette.

De nekem úgy tűnik egy percig nem felejtette el ,hogy gyerekei vannak .

Neked nehéz ez a dolog,mert sajnálod anyádat,de hidd el,ez az ő dolguk ,nem a tiéd.

41. spinneli (válaszként erre: 40. - Rozália)
2008. júl. 29. 12:22

A tisztelet és a megfélemlítés között azért jókora különbség van, ahog az egyenrangú félként kezelés, és a következetes nevelés között is.

Én nem hajlok egyik szélsőségre sem.

40. Rozália (válaszként erre: 39. - Spinneli)
2008. júl. 29. 06:26

A gyerekek elfelejtik, hogy ők a gyerekek és nem szüleik. Az enyémek is. Nekem soha nem lett volan bátorságom a szüleim döntésébe beleszólni. Mert én tiszteltem őket. De ma már nem úgy neveljük a gyerekeinket. Ma már egyenrangú félként kezeljük őket. Akkor hát kuss van, ha a gyerek beleszól az életünbe.

Saját véleményem.

39. spinneli (válaszként erre: 36. - Efa181b264)
2008. júl. 28. 23:13

"Az eszem meg attol áll meg, hogy egy gyermek soha sem törhet pálcát a szülei felett."


Miért nem?

38. 56288d981e (válaszként erre: 36. - Efa181b264)
2008. júl. 28. 22:54

Vajmi keveset tudsz az egészről. Ennyi a problémám. Kaptam már pofonokat korábban is és a naivság nem nálam kezdődik. Attól még, hogy kevesebbet éltem az évek száma alapján, mint te, még láthatom másképp a dolgokat, mint egy átlag húszéves.

A te szemszögödből nézve kezdem érteni a felháborodásod, hiszen csak abba tudsz kapaszkodni, amit olvastál, én viszont tudom, hogy nekem mi miért fáj. És ezt sem te, sem más nem fogja nekem megmondani, hogy nekem mi hogy fájjon.

Tisztában vagyok azzal, hogy nem lehet mindig igazam, és azzal is tisztában vagyok, hogy a dolgok nem mindig alakulnak úgy, ahogy nekem jó. Volt rá lehetőségem, hogy megtanuljam. Hálás vagyok azért a majdnem 20 évért, ami úgy zajlott le az életemből, ahogy. De engedd meg nekem, hogy igenis fájjon az, hogy a továbbiakban semmi nem lesz úgy, ahogy előtte.

Engedd meg, hogy fájjon az, hogy a szüleim elhibáztak valamit.

Engedd meg, hogy fájjon az, hogy a mai napig nem tudtam tisztázni pár dolgot apámmal.

Engedd meg, hogy fájjon az, hogy apám hetekig nem emeli rám a telefont, hogy van, hogy hónapok telnek el, mire találkozunk.

Engedd meg, hogy fájjon, hogy látom anyámat vergődni, mert valójában ő sem tudja, hogy mi történt, mert apám vele sem közölte kereken, hogy mi is volt a baj. Ahogy a családjából senkivel.



Pálcát tör felette (= elítéli). Egyébként.

37. Hoxa
2008. júl. 28. 22:38
Miért kell ezt? Próbáljatok empatikusan beszélgetni, legalább egy ilyen témában, ahol valaki kiírta magából a bánatát, sérelmét, a saját szemszögéből. Nem hiszem, hogy ebben a fórumban is ilyen irányba kell elmenni.
36. efa181b264 (válaszként erre: 34. - 56288d981e)
2008. júl. 28. 22:14

Magyarázd már el mi abban az igazságtalanság ha az ember szinte szóról szóra lereagálja azt amit TE, írtál?

Az eszem meg attol áll meg, hogy egy gyermek soha sem törhet pálcát a szülei felett.

Amúgy meg tényleg nem jogos a felháborodásod mert én semmi sértőt nem mondtam.

És csak, hogy tudd sok pofont fogsz még kapni az élettől ha nem tanulod meg feldolgozni azt, hogy nem mindig neked lehet igazad.

És ha nem tudnád elmondom.

Azzal, hogy leírtad ami a családodban történt azzal beavattál a magánéletedbe.

Ja és pálcát törni valaki felett, na ezt nézd meg a Magyar Értelmező Kézi Szótárban, mert ha 20 évesen ezzel a fogalommal nem vagy tisztában az, hát mit is mondjak nem vall valami jó színben tüntet fel.

35. 56288d981e (válaszként erre: 33. - 0c97fbb607)
2008. júl. 28. 21:43
Ezt nem értem, hogy miért bánt bárki is? Én nem veszem bántásnak, csak az igazságtalanságot nehezen viselem. És - bár megnyitottatok előttem egy másik perspektívát - nem tartom jogosnak az ilyen és ehhez hasonló vagdalkozásokat. Ennyi az egész.
34. 56288d981e (válaszként erre: 31. - Efa181b264)
2008. júl. 28. 21:41

"Kérlek meg ne sértődj, de történetedet elolvasva meg áll az eszem.

Komolyan mondom hihetetlen, hogy hibáztatod apukádat."


Milyen alapon áll meg az eszed? Semmit nem tudsz rólam-rólunk. És igen, fáj az igazság. De az a fajta, amit az élet szolgáltat, nem az, amit te. Nem a magánéletemet tettem közszemlére, hanem érzéseket, és egy kicsit abból, ami mögötte van. Egy kicsit, ami alapján ne álljon meg az eszed, mert nem ismered az egész történetet. De ha érdekel, privátban leírom. Ha érdekel, és nem nyilvánosan akarsz pálcát törni valami fölött, amiből csak részinformációid vannak.

1 2 3

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook