Meddig érdemes segíteni a családon, családtagokon? (beszélgetős fórum)
Köszönöm szépen a tanácsokat. Folytatom tovább a harcot, csak egyre inkább úgy érzem, szélmalom harcot vívok. Próbáltam már mindent, hogy egy kicsit visszataláljon önmagához. Igazság szerint lassan kezdenek elfogyni az ötletek. Amíg ő nem akar valamit, addig én hiába erőltetem, nem történik semmi.
Nem adhatok be helyette kérelmet, és fogalmam sincs, hogyan tudnám rávenni, hogy törődjön egy kicsit magával.
Nagyon, nagyon rossz őt így látni. Annyira reménytelennek lát mindent, és hiába történnek vele jó dolgok, továbbra is mindenben csak a rosszat látja.
Annyira szeretném, ha újra megint olyan boldog lenne, mint régen.
Ez az anya-lánya korarány még nagyon korai.:(
Anyukádnak lehetnek jócskán pszichés problémái.
Gőzöm nincs, hogy hogy segíthetnél rajta.
Te vagy a lánya, Te ismered, szóval találd ki.
"Folyton tőlem kér segítséget, de egyrészt nem vagyok olyan anyagi helyzetben, hogy segítsek, másrészt nem azért dolgozom, hogy neki ne kelljen. "
Kíváncsi lennék, ha fordított lenne a helyzet, és te lennél az ő helyében, ez a mondat valaha elhangozna a szájából, mikor neked segít.
Valaha. Érted?
27 vagyok, anyu 48.
Szeretnék neki segíteni, de nem tudom, mi lenne a jobb. Ha még támogatnám, biztatnám, megcsinálnék helyette mindent, vagy ha valahogy ráébreszteném, hogy még nem tehetetlen, tud magáról gondoskodni, és nem szorul még segítségre.
Nem tudom, hogy konkrétan hány évesek vagytok, de ezek a szerepek egy idő után valóban felcserélődnek.
Ezt egy, -a leírásodból feltételezett- depresszió csak előrébb hoz.
Nem a nyomtatvány kitöltése a lényeg, hanem hogy elkezdett úgy viselkedni, mint egy gyerek.
Teljesen felcserélődtek a szerepek. Úgy viselkedik, mint egy gyerek, és elvárná, hogy én úgy viselkedjek vele, mintha az anyja lennék. Mindenért rá kell szólnom, most már olyan dolgok miatt is, hogy fizesse be a csekkeket, mert már ez sem érdekli.
Gondolom gyerekkorodban ő is kitöltött neked nyomtatványt.
Ha pénzt nem tudsz/akarsz neki adni, az egy másik kérdés, de szerintem egy nyomtatvány nem a világvége.
Döntsd el, tényleg szeretnél neki segíteni, vagy te is csak tessék-lássék foglalkozol a dologgal.
Amúgy abból, amit leírtál, komolyabb dolgok is követkenek: ilyen mértékű személyiségváltozás hátterében állhat pl. depresszió is - ezen is segíteni kéne...
Ha 66 x belerúgtak, nem biztos, hogy feltudja dolgozni a 67. rúgást is. Valami eltört benne, segíteni kellene, azt a valamit összeragasztani, hogy újból érezze magát valakinek.
Egyébként meg Magadnak kell eldönteni, számodra, hol az a határ, ami nem terhes. Egy nyomtatvány kitöltése gondolom nem a segítség kategória nálad sem, így nem okoz nehézséget.
Olyan nagy problémát jelentene neked a nyomtatvány kitöltése?
Ha nem, akkor töltsd ki légyszi.
Fiatal vagy, a "határokról" a korodból adódóan se tudhatsz mindent.
Anyukámat egész életemben úgy ismertem, mint az a nő, akit ha kidobnak az ajtón, visszamászik az ablakon. Nem volt olyan dolog, amit ne tudott volna elérni, ha akarta.
Amióta viszont munkanélküli lett (ennek már több éve), teljesen megváltozott. Már lassan ott tartunk, hogy annyira nem érdekli semmi, hogy az alanyi jogon járó támogatásokat sem igényli meg. Munkát abszolút nem keres, csak van, fogalmam sincs, miből él. Az elején még próbálkozott, de van nem jelentették be, vagy ki sem fizették.
Folyton tőlem kér segítséget, de egyrészt nem vagyok olyan anyagi helyzetben, hogy segítsek, másrészt nem azért dolgozom, hogy neki ne kelljen.
Pár hete találtam egy pályázati lehetőséget, elvittem neki a nyomtatványt. Tetszik neki nagyon, de a nyomtatványt visszaadta, hogy töltsem ki én, mert ő nem tudja.
Itt kezdtem el gondolkodni, hol van az a határ, amikor az embernek segítenie kell, vagy mikortól mondjuk azt, hogy a sorsáért ő a felelős?
Ti hogy látjátok ezt?