Másnak is volt már ilyen félelme? (beszélgetős fórum)

Szerintem először is azt kell tisztáznod, hogy miért félsz attól, hogy meghal a férjed. Attól tartasz, hogy anyagilag nem tudod fenntartani a családot, vagy félsz az egyedülléttől, a várható terhektől, vagy...?

Ha ez letisztult a fejedben, akkor lehet foglalkozni tovább a kérdéssel.

Apukám 46 éves volt amikor megszülettem.

Most 71 éves,aktív,nem egy öreg bácsi alkat,rohangál a 2 éves kisfiam után ezerrel,vonatoznak a szőnyegen,barkácsolnak,többet törődik a picivel mint velem valaha :)

Szerintem a párod kora miatt ne mondjatok le egy újabb babáról,ez kiszámíthatatlan,akár holnap is történhet tragédia,előre semmi értelme aggódni,csak megkeseríti a napokat.

Mire a férjed 60 éves lesz, addigra a gyerek/gyerekek 22 és 20 évesek lesznek/lennének.

Még az is előfordulhat, hogy már nem is fognak otthon lakni. Attól függ nagyrészt, hogy fiúk vagy lányok.

Sajnos a halált nem kor szerint mérik.

Valójában NAGYON JÓ DOLOG egy testvér, be foszd meg ettől a gyerekedet.

Kívánok minden jót nektek!

Köszönöm szépen a válaszokat, volt ami segített, volt ami nem, de azért köszönöm. :-)

Én sem szeretnék 40 évesen szülni, sőt 30 felett sem szeretnék már, de ez az Én magánügyem, nyilván mindenki azt csinál amit akar, tartsuk tiszteletben.

Nem mondtam egy szóval se, hogy emiatt nem vállalok második gyereket, annyit írtam, hogy félek. Kívánom, hogy aki szerint ez gáz, az legyen ugyanilyen helyzetben, érezze ugyanezt a félelmet. Tudom, hogy nem normális, voltam már pszichológusnál emiatt, akkor elmúlt, de most megint előjött.

A halál nem válogat. Teljesen természetes, hogy az ember azt szeretné, hogy az öregkor végén távozzanak a szerettei az élők sorából, de semmire nincs garancia. Még arra sem, hogy az ember túléli a gyermekét:(

De minden perc, amit azzal töltesz, akit szeretsz jobbá teszi az életet.

Kedves cucomuco,

szerintem rossz irányból közeléted meg a dolgot. A kérdés inkább az, mindketten szeretnétek-e még egy gyermeket? Ha igen a válasz, én egy percet sem gondolkoznék.

Egy gyermeknek ugyanis teljesen mindegy, hogy milyen idősek a szülei, számára az a fontos, hogy szeressék.

Az pedig ,hogy a párod 40 éves, a gyermek szempontjából csak előny. Miért? Mert a 30 éveikben a munka az elsődleges, addig a 40 éveikben már elértek mindent, amit addig akartak, és már más lesz a prioritás az életükben.

A férjemnek az első házasságából született egy lánya, és a felesége halála után a kislányt közösen kezdtük el nevelni. Mindig is szerettem volna gyermeket, így mikor a kislány hozzánk került ( akkor már két éve éltünk együtt) felvetettem, hogy szeretnék gyermeket. A válasz az volt: nem biztos még, hogy együtt maradunk, albérletben lakunk, majd, ha lesz önálló lakásunk.

Tudtam, éreztem, hogy ki kell várnom, míg Ő szeretne, mert az a gyermek érdeke, ha mindketten várják Őt.

6 évet vártam, míg egyszer azt mondta, most már szeretne. Ekkor Ő 37 éves volt, én 28. 11 hónap hiábavaló próbálkozás után végre megtörtént a csoda, és várandós lettem, majd megszületett a fiam. A férjem akkor 38 volt.

Azóta többször beszélgettünk a múltról és a gyermekekről, és nem múlik el beszélgetés a nélkül, hogy ne mondaná el, a lánya túl korán jött, mert nem tudta élvezni vele soha a pillanatokat, míg a fiánál éppen fordítva van.

Félreértés ne essék, imádja mindkét gyermekét, nem tesz különbséget közöttük, de míg a lányánál én voltam a biztos pont, addig a fiánál mindketten azok vagyunk.

Szerintem se a halálra gondolj.

Ha szeretnétek kisbabát,akkor vállaljátok be.Biztos nagyon jó szülők vagytok.Nem szabad félni.

Szerintem ez a félelem magától érthetődő. A legjobbat szeretnéd a csemetéidnek és intelligens módon, nem azt nézed, hogy neked jó legyen, hanem, hogy a gyerekek is biztos háttérről indulhassanak a felnőttlétbe.

Megértem a félelmedet és átérzem, bár nem vagyok ugyanabban a helyzetben. Nem butaság amit érzel, csak előrelátó vagy.

De próbáld egy picit máshogy felfogni a dolgokat. Nem szabad félni a haláltól. A halál mindenki életébe beköszön majd egyszer. De ha ezzel a tudattal kelsz és fekszel, akkor soha nem fogsz igazán élni. Nem szabad úgy gondolkodni, hogy felesleges ezt vagy azt csinálni, mert lehet nem tudom befejezni. Csak bevonzod a rosszat. Anyukám is nagyon betegeskedős. Apukámmal elváltak. Apum (akivel nem jó a viszony) 61 éves, anyum 45 éves. Nővérem 29, én 21, hugom 19, öcsém 16 éves. Meg van beszélve, hogy ha anyummal bármi történne, akkor nővérem lenne a gyámja, mert még nincs nagykorú(ez főleg akkor volt téma, amikor most nyáron több műtéten esett át).

Más az a gondolat, hogy előrelátó vagy, és raksz félre pénzt, nyitsz egy betétet, hogy neki is biztosítva legyen a kezdet, stb. És más az, hogy nem mersz élni.

Barátnőmnek(17éves korában) halt meg apukája(38 évesen) Tüdőről áttétes agydaganatban. Soha nem dohányzott. 1 év alatt a jólétből a tehetetlen ágyban fekvésig és a halálig jutott.

Ezzel nem félelmet akartam kelteni. Hanem arra rávilágítani, hogy ha ő is előre látta volna ezt, vagy félt volna, akkor most nem lenne barátnőm, aki hihetetlen szép és okos és tehetséges.

A jelenben vagy. A jelenben minden tökéletes. Ne félj, hogy valami jó. Örülj, hogy jól működik az életed. Én arra vágyom, hogy már ott tartsak. Hogy a babáimnak mindent megadhassak és esténként a párom mellé feküdjek le aludni. Még csak ott tartok, hogy meg van életem szerelme. Tanulunk és dolgozunk h az anyagi háttér meglegyen. Az összeköltözés is még csak a közeljövőben lesz valamikor remélem minnél hamarabb. bizakodónak kell lenni:)

Ne azon gondolkodj, hogy ez egy rossz ötlet. Ha valami történni fog, akkor ez van.

Inkább azon gondolkodj, hogy hol legyen a pici ágya, elfértek-e. Vajon kisfiú vagy kislány illeszkedne be jobban a testvérek közé stb. :)

Bizakodj! Élj! Én szurkolok! :)

Nekem egy ismerősöm 32 éves az édesapja meg 89 és remek egészségnek örvend mind szellemileg, mind testileg!

Én 10 éves voltam amikor édesapám meghalt 38 évesen..

A halál bármikor jöhet, nem számít se kor, se nem, se anyagi helyzet SEMMI.

Szerintem meg 40 évesen senki sem öreg még a gyermek vállaláshoz, főleg úgy, hogy az átlag életkor mind férfiaknál, mind nőknél meghaladja a 60-at! Én nem rágódnék ezen a helyedben.

Az én apukám 47 éves volt, amikor megszülettem! Sajnos csak 59 évet élt, de élhetett volna hetvenet, nyolcvanat...

De így sem vagyok kevesebb, mint más!

Szerintem teljesen felesleges ilyen dolgoktól rettegned:)Nézd a dolgok pozitív oldalát: Boldogok vagytok, babát szeretnétek még, egészségesek vagytok. Dolgoztok, megtesztek mindent a családért:)

Ilyen alapon bárki, akárhány éves is, rettegve kelhetne fel reggel, ugyan megérem-e az estét? Mert ugye a pakliban benne lehet?

Na ezért mondom, hogy felesleges ilyeneken rágódni. Örülj annak, amid van és bátran nézz a jövőbe!Menj többet emberek közé, kapcsolódj ki egy kicsit, mert úgy tűnik nagyon magadba zuttyantál:) A férjednek beszéltél már a gondolataidról? Minden rendben lesz:)

Na akkor válaszolok én is.

A halál számomra sokáig valami "mumus" volt, amiről tudtam, hogy létezik, de nem fogtam fel, nem gondoltam rá. Egyszerűen csak egy tény volt számomra, semmi más.

Aztán édesapám egyik napról a másikra elhunyt. 34 évesen.

Azóta ha a halálra gondoltam, és komolyabban belegondoltam rettegtem.

Olyas fajta pánik fogott el, hogy bármikor bekövetkezhet, bárkivel, bárhol.

Pedig az én Párom és köztem csak három év van. Ráadásul még mindketten fiatalok vagyunk. De ezek a gondolataim 15-16 évesen is megvoltak.

Ez NEM NORMÁLIS. Nem bántásként írom, de nekem is pszichológushoz kellett fordulnom, mert a váratlan halált, a családban beállt tragédiát nem tudtam feldolgozni.

Azóta is tartok a haláltól, ha nagyon rágondolok. De megtanultam nem foglalkozni vele.

Élni az életem, és azzal foglalkozni mi van most, és nem azzal mi lesz 10-20 év múlva.