Már nincs időm (beszélgetős fórum)

Úgy látom, benéz a portálra, de nem is szól a saját fórumához.

Nem jó tanács, segítség kell, hanem sajnálkozás? :(

Már volt hasonló fóruma, más néven. :(

Nem értem az ilyesmit...

Jaj, ne, azt ne tedd.

Persze, hogy nem a szám számít. Bizony igazad van a testi, lelki egészség, a család, a szeretet és az anyagi javak is sokat számítanak.

Sok hasznos tanácsot kaptál itt. Valahogy a hajadnál fogva rángasd ki magad ebből a sötét veremből. Próbálj élni. Élni és nem túlélni. Ha jól emlékszem van két fiad. Unokád? Testvéred, barátnő, szomszéd? Itt az internet, ismerkedj, járj el klubokba bárhová ami kikapcsol és örömet szerez. Kézimunka, kert, hobbi? Találj napi elfoglaltságot, kötöttséget, örömet.

Vigyázz magadra!

Gondolom, azért ki tudsz mozdulni a lakásból.

A depresszió egyik "gyógyszere" a mozgás. Meg a társaság pl.

Azért lehet tenni ellene, még akkor is, ha papírod van róla!

[link]

Ne sopánkodj, menj ki a szabadba!

Sajnos nem maga a szám a korod számít szám szerint.

én is ismerek 80-90 éveseket akik aktívak, szeretnék a helyükben lenni , de nem vagyok.Valószínűleg ők egészségesek és lelkileg is jól vannak, talán anyagilag is sokkal jobban állnak ez mind számít.

Aztán a depresszióm, ami még /papírom is van róla/, sajnos sok mindenben gátol. Még az is nagy szó, hogy túlléptem az öngyilkossági gondolatokon, mivel onnan indultam pár évvel ezelőtt.

:))

Van, aki igen. Banyatankkal! Ezt sosem fogom megérteni, bár nekem nincs bajom velük. Ahol csak szombaton van piac, az érthető, de nálunk szerdától már minden nyitva. Kell a mindennapi séta! ;) :))

Koszonom mindenkinek,hogy olvasott,koszonom a jo es rossz véleményeket.

Sok nyomorusagos elet van.tudom,es ha bele gondolok lehetne sokkal rosszabb is a sorsom.Minden tiszteletem azoknak.akik esetleg fiatalon lesznek gyogyithatatlan betegek.vagy vegzetes baleset eri oket.Aztan össze szedik magukat es folytatjak az eletuket.De pont itt a lenyeg.hogy fiatalok. 67 eves vagyok,minimalis nyugdijjal valoban nincs lehetosegem valtoztatni.es talan mar nem is akarok.

Depresszios is vagyok.orvosilag igazoltan is.Sok egyeb tarsbetegsegekkel.

Igaz, hogy regen at kellett volna lepnem ezeken a dolgokon, de nem megy.Ezert tudom.hogy keso.

De ne sajnaljon senki.igazan rendes embet a ferjem.csak nekem kellett megtanulni kezelni a vegtelen onzoseget.

Igen szomorú, hogy 40-50 éves dolgok bántanak és foglalkoztatnak.

Ha valakinek megbocsájtunk valamit, azt valóban meg kell bocsájtani, feloldozást adni, nem pedig évtizedek múlva is a dologgal foglalkozni.

Úgy érzem, nem is ez a legfőbb problémád, hanem az, hogy nem az a fiatal nő vagy már, aki valaha voltál, mert megöregedtél. Ezen pedig nem lehet változtatni.

Hol 16 éves lennél, hol meghalnál, csak éppen az nem akarsz lenni, aki éppen vagy.

10 év múlva pedig hogy szeretnél a mai önmagad lenni! Elhiszed? És bánni fogod, hogy nem örültél a 10 év előtti létednek. Vagyis a Mának.

😥

Miért, és mire nincs idő?!

Ez, nem derült ki számomra, a cikkből.

Kedves Dory201, ez a cikk is, nagyon lehangolóra sikeredett, akárcsak a "Ma furcsa hangulatban vagyok" írásod.

Szomorúan olvastam bele a "Gondolatok az életről", a "Balatoni, hajós temetésről", melyben a hamvasztásos, vízszórásos temetés után érdeklődsz már. Lehangoló az élethez való hozzáállásod. Van férjed, akivel együtt élsz sok évtizede, van három gyereked, nyolc unokád, és ez nagyobb életigenlést feltételezne részedről!

De, a "Méltósággal meghalni" fórumkiírásod sem vidított fel!

Olvasgatás közben, a derült ki számomra, hogy "johanna51" néven is sok-sok lehangoló írást hagyományoztál a fórumra, mellesleg kiregisztél közben.

Többek között, az "Idősek otthona" beszélgetős fórumodat, melyben a kiírásod után, csak "23 hsz-ként szóltál" hozzá, a kiírt témádhoz. Nem tudom elképzelni, hogy kb 65 évesen, miért akarsz idősek otthonába menni, mikor szép, nagy családod van.

Ne nézd a múltat, ha az felkavar, ha úgy érzed, hogy szíved háborog rajta! Nézz előre, nézz unokáid csillogó szemében, melyben a jövő ragyog és benne vagy te is.

Elnézve a klubokat, melynek tagja vagy, mint a "Minden marhaság", a "Lélekben fiatal, a tükörben érett asszony", a "Szent Johanna", a "Szexelni 50 és 100 év közöttiekkel" klub, kívánom, hogy érezd jól magad a klubokban, hátha majd elmúlik a depressziós hangulat, és felváltja majd a vidámság és jókedv, melyet szívből kívánok!

Ugye már indítottál erről egy fórumot ha jól emlékszem.

Ha még most ennyi év múltán is ennyire nyomaszt és nem tudjátok megbeszélni lépj és változtass az életeden.

Ezek is igazak lehetnek. A baj az, hogy csak a saját érzéseiről ír, a saját sérelmeiről, de hogy jelenleg a kettejük kapcsolata milyen, arról nem beszél.

Mert hogy egy lakásban élnek, az egy dolog, de hogy hogyan élnek egymás mellett, így vagy úgy, arról nem tudunk semmit.

Azt írod, nem tudod a félrelépését megbocsájtani. Aztán azt is, hogy víz, és egyéb komfort nélküli kis házban éltetek..született egy beteg gyermeked is..

ennyi csapás közepette hogy lehet úgy élni, hogy nem tudod feldolgozni a félrelépését..a másik kapcsolatából született gyermeknek is kell az apa(szerűség)...akármennyit is keres a gyermekeid apja, osztozni kell a költségeken..

ezrek, tízezrek, milliók élnek úgy, hogy a férj, pasi, élettárs félrelépett..aztán azt is tudatják, hogy ez megbocsájthatatlan...

igen? jobb gyűlöletben élni? mégis hogy mosod a ruháit, vagy hogy ebédeltek együtt? hogy szólítod? sehogy? mert akkor benned a hiba...ez csak rosszabb lesz..

Gondolom szex sehol..akkor meg pláne ne csodálkozz semmin..

ja, én pasi vagyok, tehát sík hülye...ami ebből az írásból is egyértelműen lejön..

de azért egyben biztos vagyok...egy lakásban, -legyen az bármilyen, nem lehet gyűlölködve élni..az útálat, a hangos szó, az undor, a lenézés csak fokozza a jóvátehetetlen kárt a lelkekben..mindenkiében.

itt senki nem oldja meg a problémád.

Én sem időhúzásra gondoltam, hanem amolyan "öntsünk tiszta vizet a pohárba" stílusúra. De azt vettem észre, hogy rengetegen élnek egymás mellett úgy, hogy nincsenek tisztában a másik érzéseivel, igényeivel, sebeivel. Lehet, hogy ez seítene megoldást találni. És mondom, annyi pozitív jelzőt is leírt a férjével kapcsolatban, hogy nem hiszem, hogy teljesen közömbös iránta. Ennyi év után megér egy próbálkozást.

A fájdalom nyilván megmarad, de enyhülhet. Főleg, ha a másik igyekszik orvosolni. A megbocsátás nem jelent elfelejtést, hiszen az alig függ az akaratunktól. De sebet mástól, más kapcsolatban is kaphatunk, azt nem lehet egy "új úttal" elkerülni.

Már a címből tudtam, hogy te írtad.

A múlton merengeni, főleg ha nem lehet rajta változtatni, felesleges. Lehet, hogy holnap meghalunk. Nem mindegy, hogy mi volt régen? Csak a MA számít, minden nap úgy feküdj le, hogy "ma jó napom volt", másnap reggel elhatározással, hogy "szép napunk legyen".