Már nem szerelmes, mit tegyek? Annyira szeretem, mégis napról napra meghalok... (beszélgetős fórum)

Persze ez csak maszlag mert nem akar egyedűl maradni. És bár nem szerelmes beléd addig jó leszel neki amíg nem talál mást. Mert abban biztos lehetsz, hogy folyamatosan keresi a hiányzó érzést és amint megtalálta és biztos lesz benne akkor neked lapát :(

Ne hagyd el csak kerüld ne keresd! Ha fontos vagy neki majd ő keres! Lehet a hiányod ráébresztené mit veszít

Persze, hogy nem tudtak mit kezdeni veled, nem is tud más, mint te magad, meg egy jó szakember, aki segít felállni. De felállni neked kell, magadért. Helyetted senki nem teszi meg. Nincs olyan ember a földön, akinek te lennél a világon a legfontosabb, csak egy: te magad. Úgyhogy magadért kell küzdeni és rendbe hozni az életedet, te vagy egyedül felelős magadért.

Szerintem koncentrálj a pszichológusra, ha jónak, hatásosnak érzed, járj hozzá, de inkább lehetőleg a te egyéni problémáiddal foglalkozzatok, ne ezzel a se vele-se nélküle kapcsolattal.

Ami az önbecsülést illeti: van egy gondolat, ami nagyban segíthet értékelni magadat. Méghozzá az, hogy egyedi vagy. Értékes, fontos és csodálatos vagy, hiszen NINCS MÉG EGY OLYAN, MINT TE. Nincs senki, aki úgy érezne, úgy látna, úgy tapasztalna, mint te. Pótolhatatlan vagy, nélküled szegényebb lenne a világ.

Amikor kilátástalannak érzel mindent, gondolj erre.

Meg azok, akiket alaposan megpróbált az élet, csak igyekeztek erősnek mutatkozni közben. De az erő ugye előbb-utóbb elfogy így, s egyszer csak kifekszik az ember...

Senki nem direkt akar ellensége lenni önmagának, de aki sokat sérült, az eszeveszett önvédelembe kezd, amiről nem veszi észre, hogy tulajdonképpen árt magának vele. (pl. állandó sértődés, hisztizés, amivel aztán elmarja magától azt is, aki szereti)

Én valahogy sejtettem elejétől, hogy ez a kapcsolati vergődés csak a jéghegy csúcsa. Ahogy olvastam Pasionella hozzászólásait, mintha a 10 évvel ezelőtti önmagamat olvastam volna...

A munkám miatt max 1 hétre tudnék, viszont a kutyát 1 hétig nem tudom kire hagyni.

A másik, hogy nincs pénzem a repülő útra, anyu férje nem rég ment ki dolgozni, épp, hogy talált munkát, tőlük ezt nem kérhetem.

Bátyámékhoz mehetnék de ott van egy 2 éves tüneményes gyerek, az unokaöcsém, nem tenne neki jót látni, hogy folyton sírok...

Nagynénimékhez mehetnék, voltam is regenerálódni még nyáron de ott sme tudtak nagyon mit kezdeni velem, bár nem mondom, hogy rosszat tett.

De még mindig ugyan az, a kutya...és nem tudom vinni magammal egyik helyre sem.

De látod, a saját magánéletedben is megtapasztalhattad, hogy nemcsak rossz dolgok vannak, hanem nagyon jók is. :) Sajnos van ez így, hogy véget ér egy szerelem, de lehet, hogy azért, hogy jöjjön egy új, egy jobb. :)

Nem tudsz elutazni egy-két hétre a családodhoz, anyukádhoz? Szerintem jót tenne neked egy kis környezetváltozás, lenyugodhatnál, átgondolhatnád a dolgaidat, és a párod is.

Annyit hagytam még ki, hogy mindig is énekesnő szerettem volna lenni, a zene volt minden álmom.

Amiatt, hogy nem beszéltem jól magyarul 2szer évet ismételtem, hiába tanultam, nem értettem egy szót sem, csak magoltam.

Teltek az éve, 6 évet töltöttem középiskolában, majd jött a felvételi. Mindenki tudta, hogy ott a helyem, tartottak tőlem és nem beképzeltségből írom.

De akkor fontosabb volt, hogy 1-2 zenetanárnak a fia-lánya bekerüljön.

Nem vettek fel, összeomlottam.

Időközben elkezdtem dolgozni, kellett a pénz. A zeneművészeti főiskolát nem lehet levelezőn végezni stb...

Aztán már soha többé nem felvételiztem, feladtam.

Fáj, hogy akkor nem sikerült, nem is az, hogy feladtam. Ma már nem ez a fő álmom, a család lenne az, a nyugalom.

Nem próbálom meg újra mert úgy érzem jelenleg nem erre van szükségem.

Erős voltam, nagyon nagyon sokáig erős voltam, tényleg, senki sem ismer rám jelenleg.

Valahol útközben elvesztem teljesen. nem tudom.

Én is így gondoltam, de feltételeztem, hogy a korábbi nehézségeket feldolgozta, de akár a túlélés is számít. :) Azok szoktak ennyire "aránytalanul" összezuhanni, akik még nem néztek szembe igazi nehézségekkel, vagy egyszerre ömlik rájuk minden.

Én úgy gondolom, az ember ne legyen önmaga ellensége, és a legnagyobb bajban, szomorúságban is azt keresse, hogyan tud kimászni belőle, hogyan tud talpra állni. Már a megoldás keresése is félig-meddig gyógyulás. :)

Nehéz gyerekkorom volt, az apám alkoholista volt, abba is halt bele. Folyton szemtanúja voltam verekedéseknek anyuval stb... Mindig féltem anyunak baja esik. Majd apu elment sok sok évnyi szenvedés után amit nekünk és magának okozott. Nem volt igazi gyerekkorom, hamar kellett felnőnöm.

Apu előtt meghalt a nagymamám, rá egy évre a nagyapám, rá 2re a másik nagyapám, utána apu. Sok volt...túl sok.

Akkor még középiskolába jártam, anyu szerelmes lett, ő is elvakult, elhanyagolt sajnos, de ma már ez nem téma. Az akkori szerelme meghalt, majd pár évre rá találkozott mostani férjével akitől lassan többet kapok mint apumtól valaha...

Mielőtt apu meghalt volna mi Mo-ra költözünk, én be lettem dobva a mély vízbe mert nem beszéltem magyarul. A barátaimat, a családom nagy részét kint hagytam.

Majd találkoztam az akkori párommal, 1 év után összeköltöztünk, menekültünk mindketten otthonról vmilyen szinten. Úgy 2-3 évig volt jó, majd 8 után lett csak vége, gondolom a megszokás tartott össze minket. Ő megcsalt, a saját lakásunkban, saját ágyunkban, előtte fél évig hazudott pedig látta már kikészülök. Azt már feldolgoztam, hogy annak vége, azt nem, hogy így lett vége, azt meg pláne nem, hogy először bocsánatot kért, próbált visszaszerezni, majd amikor újra megtalálta a szerelmet azt mondta igazából megérdemeltem a megcsalást, szerintem azt senki se érdemli meg...

Majd jött valaki, akivel felejteni akartam...részben sikerült de még jobban tönkre tett, legalábbis az önbecslésemet. A barátjától tudtam meg miket mondott rólam, hogy milyen engem nézni szex közbe, nehéz megszokni a látványt, nem elég feszesek a melleim...Megcsalás után tönkre tett még jobban...

Aztán jött Ő, aki sokáig a tenyerén hordozott és olyan dolgokat, szerelmet kaptam amit még eddig sosem senkitől.

Hát röviden ennyi, csak ennyin mentem keresztül.

Időközben még a 8 éves kapcsolatom idején meghalt a 15 éves kutyusom, akivel együtt nőttem fel, anyutól kaptam másikat, szakításkor ott kellett hagynom mert anyuéknak már van egy kutyájuk, ide nem hozhattam, a mai napig megszakad a szívem ha arra gondolok, hogy ott hagytam.

Jelenleg Mo-n egyedül vagyok, több mint a fél családom Romániában, anyuék pedig Angliában.

Hát ennyi az én történetem.

Ne haragudj, de a te korodban már ideje lenne felnőni. Senkinek nem dolga, hogy a te problémáidat magára vegye, téged nyugtatgasson, ez a te feladatod, meg kellene már tanulnod megbirkózni azzal, amit az élet hoz és amit érzel.

Ha nem lovallnád magad bele állandóan az önsajnálatba, akkor sokkal jobban érezhetnéd magad, reálisabban látnád az életedet is és meg tudnád oldani egyedül a gondjaidat. Az, hogy rosszullétig sírsz, az 5 évesek hisztijéhez hasonló...

Ez kivitelezhető, persze idő kérdése.

Most inkább rövidtávú célokat próbálj meg keresni magadnak. :)

Voltak álmaim, már mindegy, hogy mi... mert azt már nem fogom megvalósítani.

A legfőbb álmom férj lenne, gyerekek, család, ez, akármennyire sablonos, ezt szeretném.

El sem tudom képzelni mekkora fájdalmat élhettél át, nem lehet elképzelni.

És tudom, hogy gyenge jellemre vall amit most fogok írni de van ki másért élned.

Én úgy érzem nincs kiért, érted? Gondolom depresszióba estem vagy nem tudom, csak saját magamért úgy érzem nincs értelme, ha magam vagyok és egyedül úgy érzem nincs célja, értelme az életemnek, ki miatt akarjam folytatni ha saját magamért úgy érzem nem érdemes?

És tudom, hogy igazából hülyeség amit írok mert egy életünk van de mit kezdjek ezekkel az érzésekkel?

És igaza van barátnőmnek, igazából én már magamat sem tudom elviselni, nem szeretem magam, az életem, semmit, értéktelennek tartom.

Pedig valtoztatnod kell.

Most NEM kerem, hogy sajnalj, de nem veletlenul irtam az elengedest, es h masoknak nagyobb a gondjuk. NEM azert irom le, mert reszvetet varnek. Nekem a kislanyom ment el 3 hete. FAJ, pokoli. DE EL KELL ENGEDNEM ! Maskulonben bele fogok zakkanni.

A te problemad sem jar keves lelki teherrel, mentem at hasonlon en is. De tul kell Magad tenni rajta, kulonben egy eleten at lelki serult maradsz, kapcsolatok nelkul. Orom nelkul.

Nem tudom.

Holnap jön, én lassan beleőrülök.

Ma találkozom a dokival, kikérdezem őt is.

Valószínűleg azt fogom tenni, hogy megmondom neki döntsön, én már nem tartom vissza, ha akar maradjon de akkor döntse el engem akar vagy sem és úgy tegye a dolgokat. Ha pedig nem akkor menjen.