Mániákus depresszió azaz bipoláris személyiség... (beszélgetős fórum)
a hangulatember kicsit más. hisz nála nincsenek depis szakaszok. csak kicsit változik a hangulata.
Azért ez más, mint amikor valaki hangulatember. A teljes szélsőségek váltják itt egymást.
Hát kicsit durván hangzik talán, de végül is igen.
Ez nem hangzik túl jól. És ezt nem is könnyű ezek szerint felismerni, hiszen sok emberre aki ilyen, azt mondják hogy "hangulatember". Közben meg lehet hogy betegek.
igen. és igen ez nem összekeverendő a depresszióval. mivel itt az agy litiumszintje billen meg. ha nem kezelik gyogyszerrel, sajnos a "fent és lent" elég sűrűn váltakozik és előbb utobb összeolvad, azaz napjában többször is váltakoznak az epizodok.
Akkor ez nem olyanmint a sima depresszió amikor a körülmények miatt letargikus az ember? Akkor ez inkább elmebetegség minta skizofrénia vagy a borderline?
Akkor Ő most nem szed gyógyszert?
Egy életen át gyógyszer?:(
Ez nem ilyen egyszerű. Az oka mindig az agyműködés kémiájában, fiziológiájában keresendő. Ezért nem olyan egyszerű" kilábalni", mint azt sokan hiszik.
Igazad van,nekem már csak apám él,meg a párom van nekem,senki más,mindenkim meghalt hirtelen 2000-2004-ig!Mindenki!Borzasztó volt elviselni!Ez is besegített,hogy megbetegedtem!
én dolgoztam szocotthonban pszichiátriai betegekkel...a mániás depresszió sajnos nem gyógyítható, gyógyszerekkel karbantartható.
Bár ilyen egyszerű lenne:(
Talán azt mondanám,hogy az új szerelem húzott ki!Míg ő nem volt,addig nem is akartam meggyógyulni!Még a házból sem akartam kimenni és azt sem hogy jőjjön valaki!Mindez mellett tudni kell,hogy nagyon magányosnak éreztem magam világ életemben!
Nem volt erőm és nem is akartam addig lerakni a gyógyszert,meg akartam halni is,sokszor!
Mostmár igy visszagondolva,jó hogy nem tettem még nagyobb hülyeséget!
Gondolom ez a betegség a magány miatt alakul ki. Mert akit szeretnek és körülveszik azok miért is lennének betegek. Vagy azoknál akik elvesztenek közeli hozzátartozót. De ha van aki segít továbblépni akkorők sem ragadnak le.
Egyik osztálytársamnak meghalt az apukája és másnap mégis jött iskolába. Kérte hogy ne beszéljünk róla és hipp-hopp rendbejött mert nem sajnálkozott folyton hanem együtt volt a barátaival, nem zárkózott be. Pedig sokan belebetegszenek egy szülő elvesztésébe.És ez már évekkel ezelőtt volt.
Hát, az én "okos fiam" magától döntött úgy, hogy kész, lerakja az antidepresszánst...
És már csak akkor közölte, amikor egy hete nem szedte.
Később aztán megbánta, de már nem engedtem, hogy újra elkezdje szedni...
Jobb érzés, hogy nem szed gyógyszert... Főleg, miután olvastam Szendi G. könyvét ezzel kapcsolatban...
Igen:) van ilyen barátom ..és némileg a munkámból kifolyólag is van róla valamennyi ismeretem.(bár én gyerekekkel foglalkozom)
Ha a beteg és az orvosa között kimondottan jó kapcsolat alakul ki, a beteg elfogadja a kezelést és harmonikus környezet veszi őt körül, akkor normális, teljes élet élhető.:)
Van a környezetedben ilyen beteg?
Lényegében mi vagy ki "húzott"ki a csávából?Az új szerelem?Vagy bírtad azt mondani,hogy itt és most abbahagyod?(ez nem lehet könnyű...)
Amikor gyógyszereket szedtem,akkor a pszihiáterem mondta,hogy meg ne próbáljam a saját fejemtől abahagyni amikor úgy gondolom,mert abból baj lehet!Havonta jártam kontrollra és fokozatosan csökkentete az adagomat!Amikor összejöttünk a párommal,akkor teljesen letettem a gyógyszereket és semmi bajom nem lett!Rengeteget számit a szeretet amit kaptam akkor,én hiszem,ha ő akkor nincs akkor talán ma már én sem!
Aki volt már depressziós, az nem ugyanaz ,mint a mániás depresszió, ami általában nehezebben kezelhető, hosszabban (ált-ban élet végéig) húzódó betegség. Leginkább ahhoz hasonlítanám, mint a cukorbetegség. Jól eltalált kezeléssel a tünetek megszüntethetők és a betegség kordában tartható. Gyógyszeres kezelést ebben az esetben elutasítani vétek és veszélyes.(mint a cukorbetegeknek az inzulint )
Hát nem nagyon. Mármint barátaim már nincsenek. Fél éve nem szólnak hozzám. Nyár elején elmentem Erdélybe velük az osztálykirándulásra 5 napra és ottse. Pedig azthittem majd ott minden renbejön, ehelyett egyedül voltam végig. Még szobatársam se volt. És ez egy kicsit lesújtott és most kb mindenki levegőnek néz. A szüleim meg nem tudják hogy mi van, csak azt látják hogy nem beszélek velük meg már nem járok sehova hanem iskola után jövök haza és azthiszik bediliztem.
De velük nem lehet mebeszélni az ilyesmit. Olyan mitha hallgatnának de csak arra figyelnek ami őket érinti és azt hallják amit hallani akarnak. És ez rossz. Meg folyton csak kritizálnak.
Igen,rengteget számit!Nagy szükség van arra,hogy odafigyeljenek rá!Az én akkori párom mellett benyomtam 18 nyugtatót!Pedig egy szobában voltunk éppen akkor is!Annyira figyelt rám,hogy észre sem vette!Azóta másik párom van aki imád,azóta egészséges vagyok!
EGy ismerősünknek idegösszeomlása volt még régen és befektették a pszichiátriára. Aztán aznap amikor kiengedték "véletlenül kilépett a 2. emelet ablakán" és teljesen összetörte magát. Szóval nyilván túl korán engedték ki. Azóta született egy kislánya és boldogan él egy nála vagy 20 évvel idősebb férfival és a két nagy gyerekével. Szóval nyilván meggyógyult de én nem mertem egyszer sem elmenni látogatóba anyumékkal. Engerm riasztanak az ilyen beteg emberek. Azthiszem túl sok filmet néztem.
Egyáltalán senkihez?Ez sűrűn előfordul?Gondolom támogatnak a szüleid,kapsz szeretetet.Ez sem segít?:(
Hogy sikerült leszokni a gyógyszerekről?Mi pótolta?
Ahan
Hát nekem a nagymamám skizofrén volt. Annyira hogy 14 év alattinak számított és anyukámnak már a forog a fejében hogy lehet hogy énis elmebeteg vagyok mert nem szólok senkihez csak mert van egy kis problémám az emberekkel.
Az illetőnek van párja,nem mondom,hogy nyugodt,békés családi élete van,de bízom benne,hogy a párja megadja neki a nyugalmat,az otthon nyugalmát és a támogatást.Ez sokat számít,nem?
Véleményem szerint oda nem magától megy az ember...vagy viszik,vagy erőt vesz magán és szembe néz a tényekkel..és odamegy.
További ajánlott fórumok: