Mamázás, nagyizás, mikor mennyit? (beszélgetős fórum)

Sziasztok!

Arra lennék kíváncsi, hogy Ti milyen gyakran mentek nagyszülőkhöz, milyen sűrűn látják az unokát, mennyire engeditek be az életetekbe?

Leírom, hogy nálunk mik voltak az előzmények, ami miatt itt tartunk és véleményeket szeretnék kérni azzal kapcsolatosan, hogy én gondolom-e rosszul a dolgokat, vagy fair így ahogy látom.

9 éve vagyunk együtt, 6 éve házasok, az én szüleim kezdetektől nem csípték páromat egy ostoba félreértés miatt, amire azért nem kaptak magyarázatot, mert el sem mondták páromnak, hogy ez és ez a bajunk veled kapcsolatban, mondd már el hogy is volt, hanem elvárták volna tőle, hogy majd ő kitalálja, hogy min sérültek be és kérjen bocsánatot látatlanba, mikor nem is tudta, hogy mi folyik párom háta mögött (áskálódások). Na a lényeg, hogy azért a 9 év alatt egy enyhe látszat beszélgetésig, meg kötelező pofavizitekig eljutottunk, de több nem. A kislányunk 17 hónapos, őérte odavannak, imádják. De mivel ugye ilyen a viszony, nem megyünk csak két-háromhetente hozzájuk 2-3 órára. Néha feljönnek, de leginkább akkor, mikor a férjem dolgozik (anyám szerint nem akar kellemetlenkedni, hogy még munka után a kedves anyóst nézze párom fáradtan, mondjuk ebben van valami). Hajlottak volna valamicskét a változásra, de már férjem sem akar közelebb kerülni (érthető, ennyi év elítélés után), így most ők hiába próbálkoznak már így 9 év múltán, férjem belefáradt és marad ez a "csókolom-mi újság-semmi különös" beszélgetés.

Anyóséknál laktunk 6 évet, ott kezdtük a közös életünket (ahogy összejöttünk, 3 hónap múlva oda is költöztem pont a szüleim miatt, amiért ellenségesek voltak és majdnem szétválasztottak minket). Szóval éltünk szépen egymás mellett, engem mindig is lányukként szerettek, ugyanúgy, ugyanannyit kaptam a 6 év alatt, mint a másik 3 gyereke. Cserébe rengeteget segítettem neki, 6 emberre én mostam-vasaltam, főzéskor keze alá dolgoztam, a fenti szintet, ahol mi és a párom 2 tesója volt csak én takarítottam, nagytakarításnál a földszinten is besegítettem, kutyákat rendbentartottam, ha kellett menni boltba kocsival elszaladtam vásárolni, bármilyen műszakban dolgozott mindig, minden időpontban rendre jött haza (elmosogatva-eltörölgetve, cipők lemosva, kávé lefőzve, ruhák elpakolva, kimosva, kiteregetve...). Közben fizikai munkát végeztem és mellette diplomáztam. Már megvolt 2 diplomám, mikor állást is találtam normálisat (addig egy bölcsiben güriztem takarító és konyhalányként, gyakorlatilag ugyanazt a munkát végeztem, mint otthon, de azért vállaltam, mert csak innen engedtek el suliba). És oké, bevallom, hogy néha elcsúsztam a mosással vagy egyéb teendőkkel, de 6-ra jártam dolgozni, munka után ingáztam be suliba, ott vagy órán vagy vizsgán ültem, aztán este haza, szombaton megint suli, közben írjam a beadandókat, a szakdogát, készüljek vizsgákra, de közben szabit nem vehetek ki (csak ha nagyon muszáj volt vizsgára), mert nem volt helyettem ember (3 emberes melót végeztem), szóval néha azt hittem megőrülök és ilyenkor ugye kicsit elmaradtam az otthoni teendőkkel. De előre szóltam anyósnak, hogy meg fogom csinálni, csak egy kicsit később. Na a 6 évből az utolsó 1 év úgy telt, hogy folyton piszkált ("nem kell, majd megcsinálom én" - flegmán, "hagyjad, neked itt nem kell semmit sem csinálnod" - cinikusan). Szóval pattanásig feszült a húr az utolsó egy évben, de hozzáteszem, soha nem emeltem fel a hangom, mindig tisztelettudó voltam vele szemben, sokszor még én kértem bocsánatot, ha megbántottam volna valamivel. És egy szép napon elzavart minket, mert egyrészt megvolt ez az alapfeszkó, másrészt meg csak egy lakáskasszánk volt (ami 10 hónap múlva járt volna le, ő ezt tudta, de nem várta meg, így buktuk az állami támogatást, meg a kölcsön lehetőségét is, ki kellett venni a pénzt), és őt bántotta az, hogy nem gyűjtöttünk többet egy lakáskasszánál (ebben viszont igazat kell adjak neki, mert nem kért sem a rezsibe pénzt, sem a kajába, csak "magunkra volt gondunk", gyerek akkor még nem volt). Úgy elfajultak a dolgok, hogy ordítoztunk egymással, azt mondta, hogy én egy szar senkiházi vagyok abban a családban és takarodjunk onnan, stb... Azóta kibékültünk, mintha mi sem történt volna, csomagol kaját ha megyünk, ő is imádja az unokáját, minden héten felhív engem, hogy hogy vagyok, mi újság. De most én vagyok az, akit ez nem hat meg. Nem tudom melyik a rosszabb, a "csendes gyilkos" hozzáállás (szüleim), vagy az az iszonyatosan nagy vita, minden szemétnek elhordás, házból való kipakolás (anyós). Anyósékhoz heti 1-2x megyünk 2-3 órára.

Szóval ahogy páromat nem hatja meg, hogy próbálkoztak volna a szüleim (bár hozzáteszem nem úgy, mint anyósom), úgy engem sem hat meg anyós, megmondom őszintén már csak azért sem. Mert látom mindkét nagyszülőn, hogy odavannak a kicsiért, imádják, mindig vesznek neki valamit (mind a két részről), de anyámékhoz lényegesen kevesebbet megyünk, mint a férjem anyjáékhoz és ez engem valahol zavar, mert azt érzem, hogy a megbántásban nagyjából egálban vannak (ki így ki úgy bántotta a gyereke párját), viszont az unokát nem szereti kevésbé egyik fél sem, akkor miért kell több időt töltenem anyósnál, mint anyáméknál? Anyóshoz minden héten járunk, van hogy egy héten kétszer is, alkalmanként 2-3 órára, anyámékhoz meg ugyanúgy 2-3 órára megyünk, de csak 2-3 hetente. Én vagyok hisztis???