Málnabomba recept

A Málnabomba hozzávalói:
8 személyre:

A piskotához
8 tojás
20-20 dkg cukor és liszt
1 üveg málnalekvár
A krémhez
12,5 dkg cukor
1,5 dl tej
8 zselatinlap
1,5 dl piros színű szörp
5 dl tejszín
A díszítéshez
25 dkg fagyasztott málna
tejszínhab
málnakrém


A Málnabomba elkészítési módja:
A piskótához a tojássárgákat habosra keverjük a cukorral, majd apránként beledolgozzuk a lisztet, végül óvatosan hozzáadjuk a kemény habbá vert tojásfehérjét is. A masszát 3 részre osztjuk, majd zsírpapírral kibélelt tepsikbe simítjuk, és meleg sütőben tűpróbáig sütjük. Amikor kész, nedves ruhára borítjuk. Levesszük a zsírpapírt, a lekvárral megkenjük a tésztát, majd rögtön szorosan felcsavarjuk. Addig hagyjuk így állni, míg teljesen kihűl. (Mindhárom adagot így készítjük el.) A krémhez a zselatint néhány percre hideg vízbe áztatjuk. A vízzel és a cukorral szirupot főzünk, majd belekeverjük a kinyomkodott zselatint, és a szörppel simára dolgozzuk. A tejszínt kemény habbá verjük, majd ezt is a krémhez adjuk. A kihűlt piskótaroládokat vékony szeletekre vágjuk, és egy félgömb formát kibélelünk vele. Erre simítjuk a krém felét, majd ismét roládok következnek, végül a maradék krém, és az utolsó réteg ismét rolád. Folpackkal lefedjük, és másnapig hűtőbe tesszük. Tálaláskor kiborítjuk, málnaszemekkel és tejszínhabbal díszítjük. Külön adhatunk hozzá málnakrémet.


Kategória: Sütemények, édességek receptjei


A málnabomba elkészítési módja és hozzávalói.

Ha ez a recept tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook