Majd ha nagymama leszek, akkor sütök, főzök...

A következő - és egyben mostani - házasságomban már magamra maradtam a konyhában. Jó lett volna tudni, hogy egy rántás valójában hogyan is lesz rántás és voltak olyan kérdéseim is a barátnőm felé, hogy honnan fogom tudni, hogy forr a víz? Na jó, ez némi kis túlzás, de hasonló esetek tényleg előfordultak.

Aztán apránként, mint ahogy a gyermek járni tanul, én is elkezdtem tanulni a főzés mesterségét. Megvallom akkor még sok örömet nem éreztem ebben a dologban, de azért valahogy mindig sikerültek az ételek, nem maradtunk éhen. Most 40 éves vagyok és olyan háztartást vezetek, azt hiszem, amivel nem kell szégyenkeznem. Megtanultam jó ideje az alapokat és begyakoroltam mindenféle ételt, amit szeret a család.

És újabban receptek után kutatok, újdonságokat, másféle ízeket, módszereket keresek, ami kicsit eltér a megszokottól. Hát, igazság szerint ebben tényleg nagy öröm van. A kísérletezés, hogy elsőként csak fényképen látom az ételt, és a végeredmény, mely ugyanolyan és a saját kezeim közül kerül ki, hát ez frenetikus.

Anno anyukám azt mondta, hogy belőlem sosem lesz jó háziasszony, mivel nem mutattam nagy érdeklődést a konyhai dolgok iránt még a szülői házban és gyakran mondtam azt, hogy "majd ha nagymama leszek, akkor sütök, főzök". Így túlzottan sok segítséget sem adtam édesanyámnak, ezért joggal gondolta rólam, hogy majd bajban leszek feleségkoromban. Most pedig, ha vendégül látom őket, mindig elcsodálkoznak és elmondják, hogy ezt biztosan nem hitték volna rólam.

Hát ez is egy frenetikus érzés. :) Nem magamat akarom itt "fényezni", csak arra próbálok utalni, hogy ha bárki úgy gondolja, hogy ő nem való a konyhába, akkor az még nem biztos, hogy úgy is van, vagy úgyis marad. Szóval így lettem "rendes" háziasszony, aki azóta imád főzni és sütni.

A sütés mondjuk egy újabb külön kategória nálam, mivel azt csak az utóbbi hónapokban kezdtem el. Úgy gondoltam, hogy rengeteg olyan cukrászda van, ahol be tudom szerezni a házias jellegű süteményeket, minek azért annyit vesződni a konyhában. Aztán a kislányom egyszer azt mondta nekem, hogy a barátnőjénél mindig finom sütemények vannak hétvégenként és az ő anyukája mindent meg tud sütni. Akkor döntöttem el, hogy kinyitom a süteményeskönyvet is.

És nemcsak kinyitottam, de bele is olvastam és nekiálltam az alkotásnak. És azóta a sütemények is a "barátaim" lettek. És azóta szívesen beszélgetek a sütés-főzés témákról is.

A lányom pedig sokat segít nekem, ő sokkal érdeklődőbb, mint én voltam, igazi kis "konyhatündér", 12 évesen.