Magánvagyon közösbe (házasságkötés esetén) (beszélgetés)
Valahogy úgy.
Elmentek a feleségével a bankba közösen. Azt mondta a férje, hogy sok pénz, ketten mennek érte, ennyi pénzzel egyedül ne mászkáljon egy nő szöveggel.
A férj az átvett pénzzel teli táskát átvette, nála legyen, aztán meg nem adta vissza a feleségének.
Na most akkor egy házaspár ennyire se bízzon meg egymásban, hogy a "ne egymagad menj és hozd a pénzt" szöveggel sem bízhat meg a saját házastársában?
Én pl. anno úgy mentem el nagyobb összegért (munkahelyen megbízott a főnököm, hogy hozzak el nagyobb összeget neki egy széfből), hogy kaptam magam mellé egy kísérőt. A kísérő nem vette el tőlem a nagyobb összeggel teli táskát, de egy férj meg elvette a feleségétől azzal a szöveggel, hogy nehogy kikapják a kezedből, én erősebb vagyok.
Ezt a pénzt tette le pasiéknál? Ha így vesszük, nincstelenné vált.
Egyetlen pozitív hozadéka, hogy megszabadult a hitelétől.
Sajnos ez így van.
Ha odaadta, így járt.
Gyanítom, hogy roma családról lehet szó. Ott aztán olyan szokásokat hoznak be, amilyet csak akarnak.
Ahogy sokaknál szégyen, ha az asszony dolgozik.
Mert ha igen, akkor mi változna? 😃
A múlt hibáin semmit 😉
Csak elemezni hoztam fel a témát, az érintettel (barátnőm) szoktunk erről beszélgetni.
Nekem az a véleményem, hogy kicsalni házastárstól a pénzét, egyszerűen fogalmazva gazemberség.
A vagyonszerződést a férj ellenezte a házasságkötés előtt, a barátnőm készen állt rá, hogy írjanak vagyonszerződést.
Pusztán azért "unatkoztam" ennyire, mert kíváncsi lennék a sztori azon részére főként, hogy házasságkötéskor le kell egyes helyeken adni x összeget, mert beházasodik valaki a családba.
Sajnálom az érintettet/károsultat, aki a barátnőm és ezt a témát ketten vele szoktuk néha elemezgetni.
Hogy mit tett vagy mit nem tett az az asszony, teljesen mindegy.
(Hölgyek a legritkábba esetben keverednek zavaros pénügyekbe lehúzós családokkal és alkholista, impotens bűnözőkkel.)
Az eladott lakás svájci frank alapú devizahiteles volt, a hölgy törlesztette a törlesztőrészleteket egyedül.
A bank az eladáskor fizetett 2,5 millió Ft-nál némileg többet vissza a hölgynek. Aki megvásárolta a lakást, szintén vett fel hitelt, de nem svájci frank alapút.

Három érvénytelenítési ok létezik kánonjogilag ez az egyik közülük, melynek természetesen semmi köze az anyagiakhoz.
Pont annyi köze van a váláshoz, mint az impotenciának a pénzhez. A fórumnyitó hozta fel, arra válaszolva írtam.
További ajánlott fórumok:
- Vicces házasságkötések
- Katolikus házasságkötés
- Névviselés a 2-ik házasságkötés után
- Mennyibe kerül az személyi igazolvány csere házasságkötés után?
- Ti mit gondoltok arról, ha házasságkötéskor a férfi is felveszi a feleség leánykori nevét?
- Új házasságkötés esetén szükség van -e válási végzésre?Honnan szerezhető be?