Főoldal » Fórumok » Hobbi & Otthon fórumok » Macska, cica rajongók ide 🐈 fórum

Macska, cica rajongók ide 🐈 (beszélgetős fórum)


25. fincsi5 (válaszként erre: 23. - Antonov225)
2020. nov. 18. 18:41

Nekünk több cicánk is volt. Mikor ideköltöztünk, 5 éve, mondta a tulaj, hogy néha járkálnak itt macskák, szóval lehet néha pisi, vagy más az udvaron. Jó ideig semmit nem láttunk, első állat, amit itt a kertben láttam, egy kis zöld gyík volt. Örültem neki, pár hónappal azelőtt még biztosan visítottam volna.🤣

MAjd kezdett idejárni egy sima házimacska, nem különösen szép, de nekünk már ő is tetszett.

Aztán láttuk, hogy nagy a hasa, és nyár közepén meg is lett 4 cica.

Nem hozta ide őket, de pár hét múlva észrevettük, hogy a kapott parizer darabkákat nem megeszi, hanem a szájába véve viszi a mellettünk álló üres telken lévő sátorhoz. Teljesen meg voltunk hatódva, én cicát csak nyaranta, nagymamáéknál láttam. Ilyen gondoskodást soha. Aztán eljött az idő, hogy itt voltak öten. Örültünk, az idős cicát imádtuk, mit imádtuk..tiszteltük.

de egyszer eltűnt ő is és három kiscica is. A megmaradt sem volt kezes, de látszott, hogy szeret minket, mégsem engedte megsimogatni magát. Egyszer felszaladt az egyik hálóban a függönyön, aminek semmi nyoma nem maradt. Aztán ő is vemhes lett, 2 vörös, irgalmatlan rossz cica, 1 trikolor, és 1 fekete-fehér. A 2 vörös eltűnt, a Barnust és a fekete-fehéret ivartalaníttattuk. Ők nagyon kezesek voltak, a születésüknél is ott voltam, hívott az anyjuk. Aztán Barnus (a trikolor) is eltűnt. Egyszerűen nem értjük, hogyan, mivel itt autóforgalomtól messze vagyunk, csak a 2 szomszéd jár be autóval, de ők itt már nem jönnek gyorsan. Utolsó ház vagyunk. Picuri maradt, márc. 16.-án volt 3 éves. Óvjuk, féltjük, 21-kor be kell jönnie. 😍

3 havonta kap tablettát, amit esküszöm, igyekszik segíteni, ritka, hogy másodszorra nem sikerül.

Hol a nappaliban alszik, hol férjemnél, hol nálam.

Napközben, ha valaki jön, a férjem szobájában az ágyán lévő ágytakaró alá bújik, ott alszik.

Alom soha nem volt egyik cicának sem, anyukája mindenkit megtanított, hogy a szomszédba kell menni olyankor. Kaparófája az utcáról van, építkezések kezdődtek, mindig van min körmöznie, de csak a legrégebbi a kedvenc, azt szoktam forgatni.

Most, hogy a gyerek kirepült, vele kezdjük a napot, annak az ölében van először, aki hamarabb ébred.

24. Martok
2020. febr. 11. 10:48

Sziasztok! Kérlek szavazzatok Nasztira az alábbi linken:

[link]

Köszönöm ☺️

23. Antonov225 (válaszként erre: 1. - Beebanya)
2019. dec. 5. 23:47
3 macskám van, a házban laknak, mert nagy felénk a forgalom és nem hiányzik, hogy elgázolják őket.
22. beebanya (válaszként erre: 21. - Ramcsika)
2019. nov. 28. 18:38

Nekem meg agyon új befogadott. Nem válogat (még) az álom is mindegy neki szépen használja. 🤗

Meglátjuk később milyen macsek lesz a hölgyike

21. Ramcsika (válaszként erre: 20. - MenoPause)
2019. nov. 28. 18:04
Az én drágám meg olyan válogatós lett, hogy az nem kifejezés. Mondták a menhelyen, hogy ott kis mentettként mindent megevett. Na most megy a válogatás ezerrel. Már sokszor nem tudom mit vegyek neki, amit szívesen megenne. Egyszer ezt, egyszer azt, de ha nem a fogára való inkább nem eszik. De úgy szeretem, ahogy van. Egyébként maga a csoda, olyan szép lett a kis "lelenc".
20. MenoPause (válaszként erre: 19. - Ramcsika)
2019. nov. 28. 15:28
Hozzánk becsapódott még egy harmadik is.. azt gyakorlatilag megmentettük néhány éve, mert anyukája nélkül még életképtelen lett volna.. na az nem csinál kárt. Az hálás mindenért, de ő is romlik el. Már követelőzőbb és erőszakosabb. Erősebb is mint a másik kettő. Kajaosztáskor megy az éhezők viadala :-)
19. Ramcsika (válaszként erre: 18. - MenoPause)
2019. nov. 28. 15:20
Hallottam már mástól is hogy bosszúból ilyeneket csinál a cicája. A miénk még tényleg semmi rosszat nem tett pedig kb 4 hónapos volt mikor hoztam a menhelyről. Egy kis szőrcsomó volt csupa csipa .kellett egy kis idő amig helyrejött most a világ legdrágább gyöngye.
18. MenoPause (válaszként erre: 16. - Ramcsika)
2019. nov. 28. 15:07

A macskák mennyifélék... mieink is menhelyiek. Csak kárt csináltak az elején. Pedig előttük is volt cicánk, az semmit nem tett, és elvolt egyedül is..


Ezek meg.. a függönyökön lógtak, ajtófélfát kaparták, hiába a kaparófa és mászóka.. lassan sikerült leszoktatni, mindig olcsó vacak függönyt vettünk, amiért nem kár.. a végén csak az alját rágták meg.. Volt hogy csak levágtam a lerágott részt, és ment vissza.


És bosszúállóak... nem viselnek el semmit, szorongásukat nemegyszer odapisiléssel jelzik.. kettő van, évekig fogalmam sem volt, melyik csinálja, ma is csak sejtésem, illetve az is lehet, hogy mind a kettő. Gyanúsak mind.


Lett kutyánk is mellettük..befogadtuk.. a kutya fekhelye folyton pisis, ha csak rongyot terítek le neki, akkor az. Száműzték a kutyát a nappaliból. Nehogymár jól érezze magát a rohadt dögje.. minek jött. Szóval ilyenek. Mocskok. Imádnivaló mocskok.

2019. nov. 28. 10:50
Mindig volt cicánk, míg otthon laktam a szüleimnél. aztán a gyerekem is mindig hozott a mamáékhoz valamilyen állatot. Volt sziámi, perzsa meg házi cica is. De ők kinti cicák voltak. Eddig 100% ban kutyapárti voltam, de a cicát is nagyon-nagyon lehet szeretni. Ők is egy kis egyéniségek. Sok sikert, és nagyon sok szeretetet minden cicásnak!!!!
16. Ramcsika (válaszként erre: 14. - Aurorah)
2019. nov. 28. 10:46

Én is menhelyről hoztam a cicámat. adatlapomon van fent róla kép. Bent van a lakásban, és mindenhova mehet. Még soha semmi kárt nem csinált, pedig mikor meghoztam a menhelyről 2 napra el kellett utaznunk külföldre. Akkor is meg volt szépen egyedül. Ahogy nő /most 4 éves/ egyre jobban ragaszkodik hozzánk. Én persze lelkiismeret furdalást csinálok belőle, ha el kell mennünk 1 napra hazulról. Megtanítottam pórázon /hámon/ sétálni, és azóta nagyon szeret kint lenni. Ki is engedem, persze állandóan figyelni kell rá. Ugy 5-10 percenként megnézem, hogy hol van. Szólok neki és azonnal jön. Nem megy ki az udvarból. alommal kapcsolatban: mi is próbáltunk nagyon sok fajtát. Nekünk egyenlőre ami a legjobb az az ALDI-s. Nagyon jó csomósodik, nincs szag. Ő kintről is bejön elvégezni a dolgát. Nagyon -nagyon lehet szeretni.

Hosszú szőrű ezért a takarítás kicsit gáz. Most vettem egy olyan porszívó fejet, ami szinte minden szőrt összeszed. De tényleg összeszedi. Nagyon jó vétel volt, pedig kételkedtem. Ha elmegyünk hazulról szerintem jókat alszik, és mikor jövünk már az ablakban vár bennünket. Imádat!!!!!!

15. MenoPause (válaszként erre: 14. - Aurorah)
2019. nov. 28. 10:15

Alommal kapcsolatban.. érdemes jót venni, ha nem is olcsó..

Nekünk több cicánk is van, nem volt mindegy, mennyire érződik. Vannak nagyon jó almok, én ezeket rendszerint sosem cserélem, csak kiszedem a lényeget, majd ha fogyóban van, rátöltök. Időnként, nagyobb lyukú szitával átszűröm, kijönnek a még összetapadt dolgok. Néhány havonta teljesen kiszedem, fertőtlenítem az alomtálcát. Természetesen, ha érezni már, akkor mindenképpen kicserélem, de általában a "rátöltés" mindig megoldotta.

Ezek elég apró szemű és csomósodó almok (Freshnapfból kezdtük, de az sajna baromi drága lett, de az csúcsminőség volt), most Müllerben találtunk hasonlót, töredékéért, egyelőre beválik.


Hát.. az állatszőrt majd meglátod. Ahová befészkeli magát, ott lesz több, de azért nálunk sincs tele mindenhol szőrrel, pedig ágyrajárók is. Én nem porszívózom naponta.. Egy cicás kevésbé lesz finnyás a szőrre, hozzászokik.


Sok örömet hozzá! Vigyázz, hamar elkurvul.

2019. nov. 26. 20:38

Sziasztok,

friss cicarajongóként tanácsot nem tudok még adni, de szívesen leírom, hogyan tervezem. Még nincs itt a cica, de már mindent elkészítettünk. 10 hetes és menhelyről fogjuk elhozni. A kisfiam, aki 8 éves nyaggatott a cica után, aztán nehezen, de beadtam a derekam. De ahogy megláttuk a kis teremtményt, azonnal cicarajongók lettünk. Nagyon kis aranyos. Ma kapott oltást és chippet. :-) Így türelmetlenül várjuk a menhely jelentkezését.


Örömmel olvastam, hogy mások is teraszon, balkonon tartanak almot. A kiscicát még egy jó ideig nem lehet kiengedni a szabadba (még nincs ivartalanítva és úgy tájékoztattak, hogy ha kiengedem, rizikós, hogy elszalad és nem talál vissza) Így aztán a WC-ben tartanám az almot, ahol ablak is van. Tervek szerint gyakran cserélem majd... Aztán ha nagyobb lesz, akkor megpróbálom átszoktatni egy kinti alomhoz.


Èn azt tervezem, hogy az egész lakásban lehet majd, és próbálok minden nap porszívózni :-).


Egyenlőre ennyi, majd meglátjuk a gyakorlatban.

13. margareta51 (válaszként erre: 8. - Af86a99684)
2019. nov. 26. 20:09
Szerintem ha volna alom oda piszkolnanak .Mint irtam a 12 hozzaszolasban kuka mellett talaltuk draga kincsunket szerintem o almot nem latott meg enni se tudott,tepsibe raktuk a macska almot es oda ment piszkolni,szombaton behozom az uzletbol es termeszetesen az almot,talikokat eloszobaba tartom biza kaparja az ajtot hogy engedjuk ki elvegzi a dolgat es jon vissza.
12. margareta51 (válaszként erre: 11. - 826302286d)
2019. nov. 26. 20:01
Tenyleg ha egy cica alkalmazkodik valakihez ennel jobb dolog nincs.Kb.egy honapja a kuka mellett meglattam egy kics veres cicat autoban ulltem es nem tudtam kinyitni az ajtot a leanyom leblokalta,adtam telefont azonal gyere van egy cicus jott megfogtuk szegeny nagyon felt kozeledtunk hozza fujt rank.Furosztes ,oltas megvolt csinalva .A viraguzletben van kegyetlenul elvan kenyesztettve.Nem is tudjuk elgondolni hogy hianyozon.
2019. nov. 23. 19:59

Nekem csak vendég macskáim vannak.

Három havonta megkapom őket két hétre.

Imádom a két lükéjét!

Mindhárman ,sírunk, mikor haza viszik őket a gazdik.

Felborítják az életünket, de nagyon sok szeretetet adnak!

Esti program a macska futás ,a kedvenc lézerükkel.

😻🐱

10. af86a99684 (válaszként erre: 1. - Beebanya)
2019. nov. 23. 19:56
Benti cicák, ketten vannak. Múltkor letépték a függönyt. 🤣 De általában nincs baj velük, nagyon szeretem őket.
9. af86a99684 (válaszként erre: 5. - Beebanya)
2019. nov. 23. 19:48
Játssz vele! 🐱
8. af86a99684 (válaszként erre: 6. - Beebanya)
2019. nov. 23. 19:44
Szerintem azért van pisiszag, mert nem takarít utánuk, vagy nincsenek alomra szoktatva.
7. l.luiselotte (válaszként erre: 5. - Beebanya)
2019. nov. 23. 17:52

nálunk a gangon van az alom. kb 5-8 cm vastagon teszem a tálcába.

1 macskánk van 4 éves, kandur,( adatlapomon a profilképem ) nagy forgalom miatt cca 1 éve benti macska. Munka időben egyedül van , a szomszédok szerint űl az ablakban és nyávogvaa vár haza bennünket.

Nincs vele probléma nagyon rendes macska csak ha madarat lát,akkor akar megőrülni veri az ablakot stb

Nagy ragaszkodik hozzám és a 28 é.fiamhoz is

6. beebanya (válaszként erre: 4. - Kisj)
2019. nov. 23. 17:00
Az azért kicsit erős, annyi macska túlzás ha ilyen szag van tőlük.
2019. nov. 23. 16:59

Nekem most érkezett egy nemrég

Kint van a képe is.


Tippek pl mivel foglalja le magát hogy ne unatkozzon?

Melyik almot szereti a cicátok?

Milyen vastagon teszitek az almot a tálcába Kb?


Nekem az előszobában van egyenlőre nem tervezem hogy a lakás többi részében is legyen.

4. kisj
2019. nov. 23. 16:10

Nálunk a házban van egy néni, aki imádja a macskákat.

Egy csomót tart a lakásában.


Bár, ha kinyitja az ajtót, akkor rá lehet könyökölni a macskapisi szagra,

2019. nov. 23. 14:53
Ketten vannak. Kint meg télen bent folyosón csak és kizárólag.
2. andi6020 (válaszként erre: 1. - Beebanya)
2019. nov. 23. 14:46

Tippek trükkök mihez?

Amúgy van egy csomó macskás fórum.

2019. nov. 23. 12:33

Minden ami cica.

Hol tartod, hányan vannak, szokásaik amit szeretsz vagy utalod.

Tippek, trükkök stb

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook