Főoldal » Fórumok » Egyéb témák » Levelező jogász képzés fórum

Levelező jogász képzés (beszélgetős fórum)


1 2
55. tomi1986 (válaszként erre: 54. - 9ec83ec2fd)
2011. aug. 6. 16:25
Politológusként volt több olyan jogi tárgy is, ami nagyon érdekelt. Egyrészt megfelel az érdeklődési területemnek, másrészt kiegészíti azt a tudást, amit nekünk adtak. Itt elsősorban az alkotmányjogot és a közigazgatási jogot tudnám említeni. De a nemzetközi jog is kedvenc volt. Más kérdés, hogy a jogi tanszékeken a tananyag mennyisége is jóval nagyobb, illetve a számonkérés is "konzervatívabb", tehát nagyon kell tudni, és nem árt a határozottság.
54. 9ec83ec2fd (válaszként erre: 53. - Tomi1986)
2011. aug. 6. 15:28
Ha szereted azt amit tanulnod kell, akkor nem jelenthet gondot a tanulás.
2011. aug. 6. 14:39
Én is most kezdem a jogász szakot levelező tagozaton az ELTE-ÁJK-n. Már van egy diplomám (politológus) erről a karról, így ki nem mozdulva a jól megszokott környezetből, belevágok egy másik szak elvégzésébe is. Ami féli kényszer, félig érdeklődés is. Azért fel kell kötni a gatyát, politológusként volt szerencsém már több jogi tárgyhoz. Tanulni kell, csak ennyi az egész! :)
52. Nala63
2011. júl. 26. 16:27
Károliról vélemény?
2011. júl. 24. 20:46
En a masodikban :( De ettol fuggetlenul en is szivesen talalkoznek...
2011. júl. 24. 20:25
Akkor tényleg nem lesz könnyű, de sok erőt ad majd a kisfiad, csak arra kell gondolni, hogy érte is tanulsz majd, hogy ha végzel, jobb munkád legyen, és nem utolsó sorban több pénz, mert ha jól gondolom, az egészségügyi dolgozókat sajnos nem fizetik meg túlzottan... Egyébként az első csoportban leszek, és örülnék, ha találkoznánk:)
2011. júl. 24. 20:17
Hajjaj... apolonokent dolgozom, es van egy 5 eves kisfiam :) Mikor mesz beiratkozni? ugy ertem, az A-K-ig csoportban vagy, vagy a masodikban? :)
48. 1b0b45e89f (válaszként erre: 47. - Binnyem)
2011. júl. 24. 19:54
Gratulálok:) Te is munka mellett tanulsz majd? Biztosan nem lesz könnyű, de bízom benne, hogy tudunk egymásnak segíteni:)
47. binnyem (válaszként erre: 39. - 1b0b45e89f)
2011. júl. 24. 19:14
Szia! Engem pont oda vettek fel :)
2011. júl. 23. 20:28
Szia, ne haragudj, programom volt, csak most értem haza. Bár nem ezt hallani, de én is úgy gondolom, hogy hasznunkra fog válni, ha sikerül elvégezni:)Pesten élek, de tapasztalatból mondom, itt sem könnyű munkát találni. Egy - egy helyre akár ötszázan is jelentkeznek... A párommal egy vidéki városból költöztünk ide, szerencsére megérte. Pest egyébként gyönyörű hely, csak nyitott szemmel kell járni, és meg kell látni a szépet:)A Károlit is megjelöltem, de ott drágább a tandíj, ezért csak második helyen. Ne add fel, előbb - utóbb összejön egy rendes munka, az a lényeg, hogy legyél erős, és kitartó!!! Szorítok Neked:)
2011. júl. 23. 12:37
Bocsi,nem válaszoltam arra,hol élek. Siófokon
2011. júl. 23. 12:36

Köszönöm,én is csak a jókat kívánom neked. Nem lesz könnyű egyikőnknek sem, de megcsináljuk!:-)

Ne is hangoztasd eleinte, majd ráérsz vele. Én mikor a jogi asszisztensi suliba jártam, ott a tanárok is ezt tanácsolták,hogyha felvételt nyerünk egyetemre, ne hangoztassuk a munkahelyen. Ráérünk, majd idővel.:-)

Én mindenhonnan azt hallom, nincs szükség jogászra, de mikor a jogi fórumokat olavsgatom álláskeresés céljából (jogi asszisztensi végzettséggel), mindenhol nagy az igény a frissen végzett jogászokra. Furcsa, pedig nem ezt hallani.:-)

Amúgy igen, nincs munkalehetőség! Felmennék én Pestre dolgozni, dehát senki ismerősöm nincs fent.

Te hol élsz? Pesten? Csak az ELTE-re jelentkeztél,mást meg sem jelöltél?

2011. júl. 23. 12:33
Szerencsére van állásom, de a munkahelyen nem fogom hangoztatni, hogy újra tanulok, úgyhogy nem lesz könnyű, de belevágok:) Hol élsz? Kevés a munkalehetőség nálatok? Suli mellett sajnos nehezebb is lesz korrekt helyet találni, de ne add fel, menni fog:)
42. 9ec83ec2fd (válaszként erre: 41. - 1b0b45e89f)
2011. júl. 23. 12:29

Nagyon kedves vagy,köszönöm! Én is gratulálok neked és sok sikert!

Igen, munka mellett, dehát még állandó,éves állásom nincs.:-( Sajnos most csak szezonban tudok dolgozni.

Te munka mellett? Neked van éves állásod?

2011. júl. 23. 12:27
Gratulálok, és sok sikert, erőt, és kitartást kívánok:) Munka mellett tanulsz majd?
40. 9ec83ec2fd (válaszként erre: 39. - 1b0b45e89f)
2011. júl. 23. 12:20
Szia! Engem Pécsre vettek fel , szintén levelező jogász szakra.
2011. júl. 23. 11:54
Esetleg van itt valaki, aki felvételt nyert az ELTE-ÁJK levelező tagozatára?
2011. febr. 3. 17:16

Kedves Anima!

Nagyon köszönöm a segítséget! Nem lesz könnyű munka mellett, de legalább annyit már tudok, hogy spórolni kell a szabadsággal év közben:)

37. b6fa679feb (válaszként erre: 36. - 1b0b45e89f)
2011. febr. 2. 19:53

Szia,

csak hétköznap vannak. A levelezősökre semmilyen formában nincsenek tekintettel, pl. a jegybeírás külön történet, akkor van, amikor a tanszék akarja, ha volt több írásbeli vizsgád, lehetetlen egy nap alatt elintézni, ilyenekért pluszban be kell szaladgálni vizsgaidőszakban, nem elég, hogy vizsgázni:(

2011. febr. 2. 18:49
Van esetleg valakinek információja a 34. bejegyzésemmel kapcsolatban? Előre is köszönöm!
35. martin3 (válaszként erre: 27. - 3f5c70e7b8)
2011. jan. 13. 21:22
abban is van igazság, amit te írsz, hogy a levelezősök egy része azért levelelezős, mert nappalira nem vették volna fel...csak meg kell hozzá nézni a korosztályt is! így korrekt..ugyanis én is levelezőn végeztem a másoddiplomámat 2 pici mellett, éjjel 2-3ig lelkiismeretesen tanulva, és az összes csopitársam 30felett volt és sokkal komolyabban vette, majdnem mindenki be is fejezte, nem is rossz eredménnyel(most nem jogról beszélek), és együtt vizsgáztunk a nappalisokkal, komolyan mondom égő volt, mennyire kevesebbet tudtak, látszott ki sem nyitották a könyvet...minket a tanárok meg totál dícsértek, hogy látszik mi akarunk is tanulni...szóval lehet a tiedben is igazság, de az én véleményemben is sok van...
2011. jan. 13. 21:16

Sziasztok!

Arról esetleg van információtok, hogy levelező tagozaton(konkrétan ELTE-ÁJK)hétköznapokra hirdetnek csak vizsgaidőpontokat, vagy - tekintettel arra, hogy sok levelezős munka mellett szeretné elvégezni a sulit - szombati napokon is lehet vizsgázni?

33. 3f5c70e7b8 (válaszként erre: 31. - Glória2010)
2011. jan. 13. 14:24

Lsd. 24. hsz. :)


Nekem továbbra is ezt támasztja alá a tapasztalatom. :)

32. Glória2010 (válaszként erre: 30. - Emily32)
2011. jan. 13. 14:14
Pázmányon is. Két félév.
31. Glória2010 (válaszként erre: 27. - 3f5c70e7b8)
2011. jan. 13. 14:14
Csak hogy védjem a levelezősöket, nem dicsekvésből mondom, de a fogalmazói versenyvizsgán országosan a legtöbb pontot szereztem. A Pázmányon amúgy a vizsgán semmi különbséget nem tesznek nappalis és levelezős között, a legtöbbször ki sem derül, hogy melyikünk levelezős és melyikünk nappalis. A nappali tagozatról amúgy egyetlen ponttal maradtam le. Lehet, hogy ott, akkor nem feleltem meg, de amint látszik, később bőven lepipáltam a nappalisokat. Munka mellett.
30. emily32 (válaszként erre: 4. - Vvicus)
2011. jan. 12. 15:12
Pécsen van latin levelezőn!
29. 449a0512c9 (válaszként erre: 26. - Martin3)
2011. jan. 12. 14:29
Igazad van. Annak ér valamit aki tudja kamatoztatni. Nekem is van, de engem annyira nem érdekel az egész, hogy eddig nem sok hasznot húztam belőle. Dolgoztam közigazgatásban, voltam ügyvéd is, most gyeden vagyok, de nem szándékozom a jövőben jogászként elhelyezkedni.
28. 3f5c70e7b8 (válaszként erre: 26. - Martin3)
2011. jan. 12. 14:18
Abban is igazad van, hogy nem jó általánosítani, de hidd el, a munkaeröpiacon is máshogy mérik a különbözö egyetemeket és a diploma megszerzésének módját is.
27. 3f5c70e7b8 (válaszként erre: 26. - Martin3)
2011. jan. 12. 14:13

Hidd el, nem azért általánosítok, mert mániám, hanem mert végighallgattam nem egy levelezös államvizsgáját (valamint egyéb szóbeli vizsgáikat), és én égtem helyettük. Mondtam, van kivétel, és azt is írtam, hogy le a kalappal, ha valaki meló mellett egyetemre jár, de az általános tapasztalatom (az egyetemen és az azt követö 5 évben, ahol jogászok között dolgoztam), hogy általában eltér a szerzett tudás minösége és mennyisége. Sajnos.

Az is tény, hogy az egész egyetemi oktatás úgy, ahogy van, felhigult. A nappali is. Abban is teljesen igazad van, hogy nagyon sokan a levelezö tagozatosok közül "akarják" a diplomát, de ha a szívedre teszed a kezed, akkor azt is tudod, hogy a levelezösök legalább fele azért levelezös, mert nem felel meg a nappali felvételi követelményeinek.


A (jó) jogi diploma valóban érhet akár sokat is, nekem jelenleg nem sokat, de ez egyéni helyzet.

26. martin3 (válaszként erre: 24. - 3f5c70e7b8)
2011. jan. 12. 14:01

nem kívétel...nagyon sok levelezős munka mellett komolyabban veszi, mint a nappalisok nagy része! mert tudja mire "kell" neki és nem "csak úgy" tanulja...hidd el a jogi diploma sokat ér, ha tudod kamatoztatni...az más kérdés, ha valaki csak azért végzi el, mert "miért ne"...

szóval szerintem nem lehet általánosítani, hogy aki nappalin végzi az többet ér, mint, aki levelezőn, van erre is példa és van az ellenkezőjére is...

1 2

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook