Létezik, hogy valakinek az önbizalma csak kívülről fakad? (beszélgetés)
Semmi gond. 🙂
Én értettem félre. Vagy nem is igazán félreértés volt, inkább csak a Hoxa járt az agyamban.
Mint kiderült, igen. A facebookra gondolt. Nekem az eszembe sem jutott. Rögtön a Hoxára asszociáltam. Talán a szivecskézés miatt.
Mondjuk meg lehetett volna említeni az 1. hozzászólásban, hogy milyen online felületre gondolt. De mindegy, a történet szempontjából nincs jelentősége.
A véleményem ugyanaz, amit a 8. hozzászólásomban írtam.
A nárcisztikus személyiségzavarnak van egy olyan változata is, ami nem az a megszokott, a közismert. Úgy nevezik sérülékeny nárcisztikus. Őket leginkább az foglalkoztatja az életben, milyen vélemény alakul ki róluk másokban. A legkisebb bírálat vagy elutasítás is mélyen megbántja őket, ilyenkor visszahúzódnak, elzárkóznak, vagy passzív-agresszív módon reagálnak. Folyamatosan mások visszajelzéseire, elismerésére szorulnak, hogy fenntartsák a pozitív énképet.
Szerintem ez lehet, amit keresel.
A lényeg a mérték és az, hogy mennyire befolyásolja az életét.
Éretlen önértékelési zavar (nem feltétlenül zavar szinten)
Aki nem fejlődött ki érzelmileg egészséges önbizalomra, az sokkal inkább külső visszajelzésekből próbálja önmagát meghatározni.
Hisztrionikus személyiségzavar: (erre itt a Hoxán is lehetne példát hozni. Vannak, akik állandóan a figyelmet keresik, akár anonim is, bármilyen témában.)
Folyamatosan keresi a figyelmet és az érzelmi megerősítést.
Drámai, élénk de sokszor sekélyes kapcsolatai vannak. Könnyen azt hiszi barátra lelt, ha mégsem osztja valaki a véleményét, gyorsan dühbe jön, stb.
A sok lájk és szív a Facebookon gyakran nem valódi visszajelzés, hanem inkább udvariassági gesztus vagy megszokás. Az ismerősök sokszor "támogatásból" nyomnak egy lájkot, nem pedig azért, mert valóban értékelnék, amit látnak vagy olvasnak.
Ez torzíthatja a valós visszajelzéseket, és könnyen fals visszacsatolást adhat annak, aki a lájkok számából szeretné megítélni a saját munkáját, értékét vagy népszerűségét.
Hosszú távon pedig könnyen félrevezető önértékelést is eredményezhet: azt hiheti az ember, hogy minden rendben, pedig valójában kevés az őszinte, tartalmi visszajelzés.
Érdekesnek találom, hogy éppen egy hoxás példát hoztál fel az önbizalommal kapcsolatban. Persze nem baj, csak számomra érdekes.
Vajon miért agyalsz ezen?
Nemrég vettem észre ( nem fürkésztem a lájkokat, csupán teljesen véletlenül), hogy az X szívből, amit egy hozzászólásomra kaptam, egyet valaki visszavont. Még szóvá is tettem ("Mire gondolsz most"), mert azon csodálkoztam, hogy aki visszavonta, ugyan mi jutott eszébe, ami miatt visszavonta.
Eszem ágába nem jutott, hogy emiatt csorbult volna az önbizalmam.
A dicséret - kortól függetlenül) a legtöbb embernek jól esik, sőt bizonyos korig kell is, hogy az embert megdicsérjék (az, hogy mi mindenért, azt felsorolni is nehéz lenne). Szóval a dicséret jó.
De egy felnőtt, érett ember nem mások dicséretéből táplálkozik. Főleg nem a virtuális világban.
Szerintem az önbizalom a sikerekből táplálkozik. Akár pici gyermekkortól, mikor egyik kockát a másikra rakja és az anyuka dícséri, együtt örül vele.
Aztán együtt örülnek a megérdemelt jó jegyeknek, a közösen elültetett fának, a közösen elkészített ételnek.
A gyerek magabiztossá is válik, mert mindenre lesz megoldása. Tudja.
Azt gondolom, hogy felnőtt korban is nőhet az önbizalma valakinek, ha vannak dolgok az életében amit önállóan elért.