Létezik felhőtlen boldogság? (beszélgetős fórum)
A felhők nagyok klasszak.
Ha az égen úsznak.
Ne féljél, éljél:-)))
A dolgoknak nem lehet elébe menni, ne akard görcsösen és teljesülni fog!!!
Velem is megtörtént:-)
Zolko! Ari vagy, köszi a bíztatást!! A próféta szóljon belőled...!!
Nem, nem vagyok belé szerelmes, de érdekes a dolog, mert rettentően féltékeny vagyok a jelenlegi barátnőjére, aki ráadásul a legjobb barátnőm volt egykoron...
De mégegyszer biztos nem kezdeném vele újra a párkapcsolatot, még ha ő akarná akkor sem! (mondjuk szerintem neki nincsenek is ilyen gondolatai..)
Egyre jobban kezdek kétségbe esni!
Igaz, hogy fiatal vagyok még, de úgy gondolom, hogy soha nem fog eljönni az életembe az igazi, felhőtlen boldogság. Mindennél jobban vágyok egy igazi kapcsolatra, egy szerető férjre, és gyerkőcökre, kereken: egy igazi családra. Egy olyan családra, akik újjongva várnak amikor haza érek a munkából, megfőzöm a vacsorát, együtt az asztalhoz ülünk, mindenki elmeséli, hogy mi történt vele aznap, majd együtt tanuluk a gyerekkel, hétvégén kirándulni megyünk, mindezt boldogságban, szeretetben. Persze, amikor elkalandoznak a godnolataim ezirányba, benne van az is, hogy néha persze nehéz is lehet, veszekedések stb., de ez minden kapcsolatban, minden családban szerepel.
Korábban volt egy 4 évig tartó kapcsolatom, ami rendkíűl jónak indult. A baj az lehetett, hogy fiatal voltam még nagyon, és elvakult a szerelemtől. Azt hittem, hogy együtt fogjuk leélni az életünket, ami a párom részéről működött is volna, csakhogy én az utóbbi egy évben teljesen rossz vágányra sodródtam, és hibát hibára halmoztam. Elmúlt a szerelem, és féltem kilépni a kapcsolatunkból. Végül megtettem, ennek már lassan egy éve.
Azóta nem találom a helyemet, gyakran gondolok a volt páromra, mert a kezdetek-kezdetén minden nagyon klassz volt, és hiányoznak azok az eltöltött évek. Attól félek, hogy soha nem leszek olyan boldog, és soha nem lesz egy igazi, szerető családom, amilyenről mindig is ábrándozok. Talán attól is félek, hogy a képzeletemben kialakult kép a jövőmről árnyékolja be a valódi életemet, mert azt várom, hogy eljöjjön, de lehet, hogy túl sok, és túl mesebeli mindez...
Van valaki, aki korábban így érzett, mint ahogy én?