Lelkisegély...oldjuk meg együtt..amitől szomorú vagy...beszéljük meg... (beszélgetős fórum)

Sziasztok !

Most sajnos nincs időm írni. Valóban nagyon kevés a hozzászólás pedig manapság egyre többen mondhatjuk el ,hogy túlélők vagyunk:(

Nekem is szépen összejött sok sok minden az utóbbi 4 évben . Néha már azt gondolom ,hogy mindez nem is velem történik meg csak valami filmet nézek amiben én lettem a főszereplő. Elég összetett Ingatlan , munka, párkapcsolat , család ...szóval nagyon gáz de szerencsére van egy fiam és érte én is beálltam a túlélők soraiba. :)

Késöbb visszanézek .

Addig is szép napot mindenkinek .

[link]

Szia!

Kedves Tőled,hogy segíteni akarsz másokon!!Jó végre olyan fórumra jönni ahol nem a gyalázkodás a téma.Persze mindenkinek saját magának kell megoldani a problémáit,de még is jóleső,ha sorstársak lélekben erősítést adnak.Egyébként az Én elmult öt évem olyan drámai megrázkodtatásokkal,erő feletti szőrnyűségekkel volt/van tűzdelve,ami egy törékeny lányból mára vasladyvé edzett.Mindezeket egyedül éltem át és nem hagyhatom el magam a Kislányom miatt,sőt.Ezért én is szivesen fogok hozzászólni az itt felmerülő problémákhoz.Sajnos biztos lesz miröl beszélni.

Sziasztok!

arra gondoltam, mi lenne ha lelkileg segítenénk egymásnak, hogyan dolgozzunk fel külömböző negatív dolgokat, pl: munka elvesztést, szakítást,baba elvesztését...és hogyan tudnánk vissza nyerni erőnket hítünket.

Az útóbbi pár napban sok szomorú hírt olvastam a Hoxán....látom szinte napont a történik egy tragikus dolog...de talán a legszörnyebb egy már megszületett kisbaba elvestése.

Nekem egy vetélésem volt...és milyen nehezen tudtam elfogadni, hogy ez történt...és amiket nemrég olvastam, hogy élt egy baba 13 napig aztán elhúnyt...szörnyű érzés lehet...de bárminek az elvesztése egy űrt hagy az emberben.

szeretnék segíteni akinek lehet és engedi, vagy csak írjuk le ki hogyan lé túl a krízises helyzeteken.

Remélem tudunk némi erőt adni egymásnak...persze bárki írhat aki szeretne.

Én emlékszem mikor elvetéltem, azt hittem egyedül én vagyok ilyen szerencsétlen nő...de ma már tudom, hogy naponta történik ilyen sajnálatos tragédia....én mai napig....azon tűnődöm, honnan volt erőm mindezt végig csinálni....de-emlékszem az első pár hónap ...nagyon rosz volt....

Sokat olvasom a naplókat és van olyan tag akinek mindég elolvasom a hozzászólásást...vannak kedves fórumozók akiket figyelek...persze pozítív értelemben...akkor vagyok igazán boldog idézőjelbe ha olyan hír van, hogy valaki babát vár...ez mindég örömmel tölt el, független attól, hogy nem ismerem az illetőt...sőt még csak nem is váltotunk soha egy mondatot sem.

Magamról még annyit szeretek beszélgetni érdekel az emberi lélektan,amióta megtapasztaltam milyen elveszíteni valakit kicsit változtak dolgok az agyamban....jobb ember lettem....vagy inkább a lelkemben valami eltörött? Nem tudom...