Lehet-e közös jövőnk? (beszélgetős fórum)

Egy év után feltenném a kérdést,

kettő után elgondolkodnék,

3 után válaszolnék,

4 után talán...

Én nem agyalnék a közös jövő kérdésén, mert még az sem biztos, hogy ideális körülmények között el tudnátok-e egymást viselni. Gyakorlatilag nem is ismeritek egymást.

Szerintem azért csalódsz mindig olyan nagyot, mert túlspirázod a dolgot az elején, aztán jön a nagy koppanás.

Sztem azért kötik ide a szülei mert nagyon szereti őket,én se mennék külföldre mert nem hagynám itt a családom.

Ha a fiú maradna és csak ennyi kikötése van hogy néha nyáron ott kellene lenni..akkor nincs itt baj::)

Szerintem azt kellene látnod,hogyha egyszer elhagy,akkor neked semmi szükséged rá.Ezért nem érdemes összetörni,mert ha valakinek nem kellek akkor az azt jelenti,hogy nekem sem kell ő,egyszerűen nem az én párom,és nem azért nem kellek,mert én nem vagyok elég jó,hanem mert másfelé visz az útja.Nem szabad saját magunkat a másikon lemérni,mert nem ad valós képet.

Egy kérdés:A szülők miért kötnek ide haza?

Ez az egyetlen indokod?

Mert igazán a szülőknek nem szabadna kötniük sehová,felnőtt ember vagy saját döntésekkel,független,és teljesen természetes,hogy kiröppen egyszer a gyerek,és látogatóba meg úgyis mentek egymáshoz.

Szerintem véletlenül se add fel! :)

Anno nekünk sem jósoltak túl sok jövőt, mikor összeköltöztünk. Köztünk "csak" 140 km volt, de mégis meg tudtuk oldani, és most már több mint hat és fél éve együtt is vagyunk.

Sok boldogságot Nektek!

Ha annyira komolyra fordulnának a dolgok, itt maradna. Mikor a jövőt taglaltuk mondta, hogy milyen opcióink vannak, kimenni, itt maradni...s maradna, már 5 éve itt él, beszéli jól a nyelvet, számára ez nem jelentene gondot. Legalábbis ezt mondta. Az egyetlen kikötés, hogy évente 3 hetet nyáron kint kéne tölteni:)

Köszönöm mindenkinek a hozzászólást...s a bíztatást is. Megértem a kétkedőket is...sokszor nekem is akadnak. De vannak dolgok, amiket irányítani nem lehet, s ezek az érzelmek.

ha mindenképp együtt szeretnétek élni, akkor az egyikőtöknek "áldozatot kell hozni." Simán működhet, meg kell próbálni:)

én 250km-re laktam a páromtól, lassan 1éve hogy ideköltöztem hozzá.

rajtatok mullik. miert ne lehetne??? kihituekre ne hallgass!!!!

eloszor jol informald le, nezd meg a csaladjat, tarsadalmi szokasait, mert erthetnek meglepetesek....sok sikert!

.....hát szerintem nem lehet közös jövő....

de biztos nem ezt akartad hallani.....ne legyen igazam:)

Egy hónapja vagyok együtt a párommal. Egy közösségi portálon talált rám, írt egy üzenetet s aztán már ment is minden a maga útján. Rengeteget beszélgettünk, majd elkérte a telefonszámom s üziket is váltottunk. Mindez egy hónapig, míg személyesen is tudtunk találkozni. Azóta együtt vagyunk. Ő tunéziai de már 5 éve itt tanul, jövőben fejezi be az egyetemet. Nekem most ért véget az első év az orvosin. A bökkenő az, hogy két különböző városban élünk, olyan 110 km a távolság köztünk. Sokat rágódtam már a legelső beszélgetésünktől kezdve, annyiszor csalódtam már rövidke életem során, hogy most igazán nehezemre esik hinni bárkinek is vagy bármiben is. De szép lassan lerombolt minden falat, amit magam köré építettem, és most félek, hogy egy nap úgy dönt, már nem kellek s ezzel összetör. Ez a távolság áthidalható, de viszont nem lehetünk együtt annyit, amennyit szeretnénk. Tegnap utazott haza és szeptemberben jön vissza. Sokat beszélgettünk a jövőről...mert ha végez, elkell döntse, hogy itt marad-e vagy hazamegy. Említette, hogy megfordult a fejében, hogy mi lenne ha egyikünk költözne. Én lehet megtenném, ha nem kötne ide semmi, de a legnagyobb problémát a szüleim jelentik. Ott tudom sokkal jobb lenne, mert a legjobb barátnőm is ott tanul s még sokan mások, de nem megy ilyen egyszerűen minden, hogy gondolok egyet s már itt sem vagyok...Hogy ő költözzön ide...ez talán olyasvalami, amit sosem engednék meg neki, ott van lakása, barátai, s most végez. Önzőség lenne a részemről, ha arra kérném mondjon le értem mindenről, s tudom sokkal nehezebb lenne neki itt utolsó évben. Nem tudom mi minden fog történni, hogy vészeljük a nyarat, de ahhoz, hogy megfelelő döntést hozhassunk, elengedhetetlen, hogy biztosak legyünk az érzéseinkben. Én akarom őt. Attól a pillanattól fogva, hogy először megláttam. Eleinte izgultam, bele se mertem gondolni...mi lesz ha? nem tetszünk egymásnak, de ebből semmi sem történt meg. Tökéletes volt, minden perc, amit együtt töltöttünk. Talán furcsának tűnik a tervezgetés, de a mi esetünk az bármennyire jóindulatúan is szemlélgetem, nem egyszerű, se nem mindennapi. Az élet kiszámíthatatlan de kell egy bizonyos fogalmunk legyen arról, hogy mire számíthatunk a másiktól.

Volt / van közületek valaki ilyen helyzetben? Ti mit gondoltok? Mit tennétek ?