Főoldal » Fórumok » Lélek & Szerelem fórumok » Legénybúcsún vetkőzős csaj-nem tudom magam túltenni rajta fórum

Legénybúcsún vetkőzős csaj-nem tudom magam túltenni rajta (beszélgetős fórum)


140. bea83
2007. júl. 27. 23:00
Eléggé leült a téma! Azért annyira késő még nincs!
139. 7130b15964 (válaszként erre: 138. - Cskata)
2007. júl. 27. 22:35
Igen és ezzel az a gáz, hogy sokszor erősebb a kíváncsiság, mint a kapcsolat. Később viszont az emberek már megalapozottabban választanak, illetve tudatosabban élik meg a kapcsolataikat (már azok, akik nem csak öregszenek az évekkel, de tanulnak is a történtekből:)
138. cskata (válaszként erre: 132. - 7130b15964)
2007. júl. 27. 22:32

mostmár értem!:)

nekem tetszik a recepted - valójában én is ebben hiszek! ezen kívül úgy gondolom, hogy egy pl. 30 éves kor fölött kötött házasság nagyobb biztonsággal szolgál mindkét fél számára (épp az általad említettek miatt)! De ez most részletkérdés, ezért senki se várjon 30 éves koráig, ha eljön az igazi!;))

Az első szerelmek estében fennáll a veszély, hogy az illetőnek (aki számára a másik az első) előbb-utóbb bevillan, hogy neki csak ez az ember volt eddig, pedig mennyien mászkálnak az utcán még, akik még tetszenek..

137. 7130b15964 (válaszként erre: 135. - 5521dce537)
2007. júl. 27. 22:31
Gyerek egy ilyen szituációban? Az tenné csak be a kaput...
136. 7130b15964 (válaszként erre: 134. - Bea83)
2007. júl. 27. 22:28

Picit olyan időzített bombaszerű a helyzet. Nem mondom, hogy az az egyedüli útja annak, hogy elhiggye, hogy te vagy neki a legjobb, hogy megtapasztalja. El lehet jutni idáig elméleti síkon is. Csak ehhez aztán tényleg erős jellem kell és még akkor is ott marad az ördögi kíváncsiság.


Persze, ha lett volna tapasztalata más lányokkal, az sem lenne garancia arra, hogy sosem néz másra, de azért nagyjából tudná, hogy mi a helyzet (mit kaphat és mit veszíthet).


Szép dolog a szűz kapcsolat, idilli, már amennyiben működik.

135. 5521dce537 (válaszként erre: 61. - Bea83)
2007. júl. 27. 22:27

Sziasztok!

Csak most olvasom!

Remélem meggondolod magad és nem csinálsz hülyeséget! Már egy kicsit megbántam, hogy leírtam ezt a dolgot, nem gondoltam bele a következményeibe!

Ha jól olvastam babát szeretnétek? És a férjed is!!!! Ez jelent valamit, nem gondolod?????? :)))

Próbálj megbocsátani a férjednek! Tudom, hogy nehéz, de tedd meg! Lépj túl rajta! Én szurkolok nektek! :) Remélem helyesen döntessz!


Mégegyszer: Sajnálom, hogy leírtam! Nem gondoltam át!


Minden jót nektek Csajok!


Kovinak!

134. bea83 (válaszként erre: 126. - 7130b15964)
2007. júl. 27. 22:23
Mármint?
133. 5521dce537 (válaszként erre: 60. - Ada12)
2007. júl. 27. 22:16
Szia! Nincs semmi baj! Semmit nem vettem észre! Sajnos...
132. 7130b15964 (válaszként erre: 129. - Cskata)
2007. júl. 27. 22:15

"neki én voltam az első,nem voltak szárnypróbálgatásai"


Az én taktikám az volt, hogy jól körbenéztem a "piacon", aztán már tudtam, hogy mit is keresek, illetve ismertem a kínálatot. A választásom egy olyanra esett, aki hozzám hasonlóan tudta, hogy mit szeretne és tudatában volt a játékterének. Nem mondom, hogy ezzel fix, hogy biztosra lehet menni, de azért mégiscsak valószínűbb, hogy nem variál az ember, ha már megtapasztalta a dolgokat és végre kitalálta, hogy mit is szeretne. Mi már egymásban keressük az újdonságot, nem "piackutatással" töltjük az időt:)


De hangsúlyozom ez az én receptem, biztos vagyok benne, hogy nem mindenkinek ízlik.

131. Panna1
2007. júl. 27. 22:13
mármint írásom...
130. Panna1
2007. júl. 27. 22:12
Asszem miközben írtam, kicsit felpörgött a téma. Az rásom meg elavult lett, az előttem írók bölcsessége miatt. :-))
129. cskata (válaszként erre: 126. - 7130b15964)
2007. júl. 27. 22:09
ezt hogy érted?
128. cskata (válaszként erre: 124. - Bea83)
2007. júl. 27. 22:09

na, ezek után végképp azt gondolom, hogy - bocsi, de - bolhából csinálsz elefántot..

Már a múltkor is írtuk Neked jópáran, hogy egy legénybúcsúban feltehetően egymást cukkolják, hogy mindenki taperolja le a vetkőzős bigét és egy normális pasinak eszébe sem jutna ennél tovább menni!

A férjed (a leírtak alapján) tök szerelmes beléd és nem akar elveszíteni.. kell ennél több egy nőnek..???

127. Panna1 (válaszként erre: 113. - Bea83)
2007. júl. 27. 22:08

Bea!

Nehogy kidobd szegény férjedet emiatt! Nekem a leírtakból úgy tűnik, hogy tényleg, és őszintén megbánta amit csinált! Szerintem még ő maga (sőt talán te sem) sem tudta, hogy ez téged ennyire kiakaszt! Miután látta a reakciódat, biztosm hogy nem akar majd soha többé ennyire megbántni!

Én azt hiszem könnyebben túl léptem ezen a dolgon. A lényeg, hogy zárd le magadban a dolgot, mert ha ezen még sokat "lovagolsz" ezen a témán, tényleg teljesen tönkre tudod tenni a kapcsolatot!

Nem csalt meg, nem is akar valósznűleg, de ha folymatosan ezt kapja otthon, akkor lehet, hogy egyszer elszakad a cérna, és tovább áll!

126. 7130b15964 (válaszként erre: 124. - Bea83)
2007. júl. 27. 22:07
Hm, azért ez egy picit új fényben világítja meg a helyzetet.
125. bea83 (válaszként erre: 123. - Szenyó)
2007. júl. 27. 22:05
Tegyük fe,ez csak egy rémálom,aztán felébredünk,és új nap,új kezdet...
124. bea83 (válaszként erre: 120. - Cskata)
2007. júl. 27. 22:02
Házasság vége?Nem hagyom!(Értem,hogy momentán rajtam múlik).Talán az is benne van a pakliban,de talán ezzel a kis incidenssel ez a kör is bezárult,hogy neki én voltam az első,nem voltak szárnypróbálgatásai.Gondolom nem bepótolni akarta,de talán most még jobban felerősödött benne az,hogy én mennyivel többet érek.Sírt amikor megtudtam és kérdőre vontam,és sírt a templomban is.Talán a férfitől ez az igazi szerelmi vallomás.Na most mentem át érzelgős csajsziba...
123. szenyó (válaszként erre: 121. - Bea83)
2007. júl. 27. 22:02

Lassan, de felépülhet a kapcsolatotok, ha mindketten akarjátok. De időbe fog telni. Nézz rá mindig olyan szeretettel, amivel először néztél.

S keresd benne a szépet, a kedveset. Amibe akkoron beleszerettél. Sok új szépséget is fogsz majd találni benne. S építsétek fel a bizalmat.

S tényleg ne emlegesd a megtörténteket. Valószínűleg jobb nő vagy a szemében, mint aki miatt mérgelődsz. :))

122. 7130b15964 (válaszként erre: 118. - Bea83)
2007. júl. 27. 21:58

Ezt neked kell tudnod. Nekem az egész történet, a reakcióddal együtt idegen.


Kívánom, hogy jól alakuljanak a dolgaid!

121. bea83 (válaszként erre: 117. - Szenyó)
2007. júl. 27. 21:58
Drága vagy,de remélem hogy egyikünknek sem kell menekülőre fognia a dolgot.
120. cskata (válaszként erre: 113. - Bea83)
2007. júl. 27. 21:57

semmire sincs garancia egy kapcsolatban - ezt mindannyian tudjuk! Mindig ott a lehetőség, hogy megismerkedik valakivel a másik, aki jobban érdekli majd mint mi.. de egy szeretettel és békével teli fészekből lehet, hogy később kezd el valaki kifelé kacsintgatni, mint egy feszültséggel teli, őt vádoló környezetből.. (hangsúlyozom, normális gondolkodású és értékrendű emberekről beszélek!)

Ezért kellene lassan túllépned a dolgon (pláne, az alapján, hogy sírva!! kért bocsánatot) - és a későbbiekben sem vagdalkozni vele a feszült helyzetekben.. mert az tuti a házasság végéhez fog vezetni!

119. bea83 (válaszként erre: 115. - Nike)
2007. júl. 27. 21:56
Ezek szerint te még nem voltál ilyen helyzetben,ne is legyél,én azt kívánom neked,ártottam neked,hogy ilyen kis kedves vagy?
118. bea83 (válaszként erre: 108. - 7130b15964)
2007. júl. 27. 21:54
Tanulópénznek nem volt rossz.Megtanultam,ugye ez után csak jobb lehet?Vagyok olyan konzervatív,hogy nem azért mondtam igent,hogy ne vele éljek boldogan,évtizedekig szóló kapcsolatban reménykedtem,talán még sikerülhet...Ha most bizalmat szavazok,sínen vagyok.
117. szenyó (válaszként erre: 105. - Nike)
2007. júl. 27. 21:53
MIért a férj pártját fogod? Mághogy ő meneküljön ki ebből a házasságból?
116. rosewood (válaszként erre: 113. - Bea83)
2007. júl. 27. 21:51
Bizalom. Új esély. Ne félj attól, amit nem tudhatsz előre. :)
115. Nike (válaszként erre: 112. - Bea83)
2007. júl. 27. 21:51
Nem hülye, csak hárpia.
114. bea83 (válaszként erre: 111. - Helgus)
2007. júl. 27. 21:51
Remélem találsz egy nagyon normális fazont,és eszméletlenül boldog leszel.
113. bea83 (válaszként erre: 106. - Cskata)
2007. júl. 27. 21:51
Nem is az a baj,megbocsátok,talán nincs is mit,de félek attól,mi van,ha ez megismétlődik?Mindegy,bármilyen formában!
112. bea83 (válaszként erre: 105. - Nike)
2007. júl. 27. 21:49
Miért is?Még én vagyok a hülye?
111. Helgus
2007. júl. 27. 21:48
Na én lassan megyek.Remélem Bea rendbe jön a házasságod.

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook