Láthatatlan munka (beszélgetős fórum)

Teljesen jogos igény, hogy elismerjenek minket az elvégzett munkánkért...és igen, sajnos a másik oldalról pedig hajlamosak vagyunk természetesnek tekinteni amink van, mindaddig amíg el nem veszítjük azt.

(Ha egyszer csak hirtelen beszüntetnéd a gondoskodást, bizonyára hatalmas indulat áradattal találnád szemben magad).

Szabad kommunikálnod az igényeidet és vágyaidat. Ha mindezt elfogadható formában teszed (nem minősítve, nem támadva), akkor sokkal jobb eséllyel ér célba az üzenet.

Pl.: "Nagyon csalódottnak és elkeseredettnek érzem magam, amikor egész nap főzök, mosok, takarítok és nem kapok érte semmiféle elismerést. Jól esne/örömmel töltene el, ha észrevennétek, hogy mennyit dolgozom."

Már a legelső hozzászólásod kérdéseiben benne is van a válasz.

- igen, észreveszik, hogy mi mindent csinálsz

- igen, látják, megszokták, hogy nálatok ez így természetes, ezért nem dicsérgetnek

- igen, láthatatlan munka, de van eredménye

A cikket továbbolvasva úgy tűnik, hogy bánt téged az, hogy nem dicsérnek meg azért, amit megszoktak.

Többen írták már, hogy a gyereket/gyerekeket is be lehet vonni a háztartási munkákba. Koruknak megfelelően, eleinte játékosan, később meg elvárás is lehet.

A férjedről nem derült ki, hogy mivel foglalkozik. Az sem, hogy azért nem segít-e be a háztartási munkákba, mert nincs is rá szükség. Hiszen a leírtak szerint a lakásotok ragyog, mindig minden rendben. Ha ilyen csili-vili lakásba ér haza, ahol mindig minden rendben van, főtt étel, tiszta ruha, tiszta lakás várja, akkor nincs is teendője. A gyerek/gyerekek helyett is megteszel mindent, ami az ő dolguk lenne. Miért pakolsz el helyettük? A legót miért nem a gyerek szedi össze maga után? Rá kell vezetni, meg kell tanítani rá. Először közösen, aztán már magától tudni fogja.

Ha mindent magadra vállalsz, akkor ennek ez a következménye, amiről - úgy érzem - panaszkodsz.

Beszéltetek már ezekről az érzéseidről a családoddal?

Mert itt kaphatsz ugyan tanácsokat, de ezzel nem fog megoldódni a problémád.

Egyet tarts szem előtt! Nem kell mindig mindenben tökéletességre törekednek, mert felőröl.

Lazíts kicsit!

Beszélgessetek! :)

"Örüljön mert van akinek nincs?"

Ilyen hülyeséget is rég hallottam:)

Van a családban egy 80+ öregúr. Az az igazi "minden a nő dolga és nőnek szülni dicsőség" Na ettől a hideg kiver. Ő addig nem eszik a amig a felesége ki nem szedi neki az ételt. Hátradől és az ég világon semmit, de semmit nem csinál és soha nem is csinált semmit a háztatásban.

Amikor ez szóba kerül azt szokta mondani, hogy de ő megszereli a csapot és megjavitja a gázkonvektort.

Na igen, csakhogy azt hányszor kell? Évente? Két évente? Vagy festeni, parkettázni? 8-10 évente?

És az asszony? Ő minden nap csinálja a fóruminditó által felsoroltak. Nagyon nincs egyensúlyban.

Akinek jó, hogy mindent maga csinál mert ő a nő az tegye. Akinek nem az változtasson.

Nekem tetszett a cikk. Mosolyogva olvastam, ismerős. Minden családanya ismeri az érzést.

Oszd le a feladatokat. Mindenki vegye ki a részét mindenből. A férjed is pucolhatja az ablakokat, porszivózhat, a gyerekek a saját szobájukat tegyék rendbe, vigyék ki a szemetet. Csak te tudsz ezen változtatni.

Sok sikert és kellemes ünnepeket nektek. Azt ne tedd, hogy szentestén lerogysz a fa alá a fáradtságtól és mosolyogni sem tudsz a családodra. Változtass. Ülj le beszéljétek meg és holnaptól új élet kezdődjön nálatok.

Ezt te cseszted el.

Gondolom mikor összekerültetek kinyaltad a seggét, mindent elé raktál..

Mások munka mellett csinálják ezt, mégsem rinyálnak.

Én már ezzel sem fárasztom magam :)

Úgysem veszik észre ha rendezett, azt sem ha rendezetlen, akkor csak nekem kell elfogadni.

Nincs már ünnepek előtti kényszeres ablakmosás, padlóvikszelés, többféle sütemény, stb. stb., mert minek? Én is felrakom a lábam egy kávéval, azt' cső.

Ez a cikk" egy segélykiáltás akar lenni?

Otthon megbeszélted ezt a családoddal?

Másik oldal: örülj, hogy van otthonod, amit takarítasz, és örülj, hogy van családod. Van, akinek nincs.

Mi lenne, ha egyszerűen elégedett lennél, és nyíltan beszélnél erről otthon?

Ezt jó esetben minden anya, feleség, társ megcsinálja. Van aki kap segítséget, van aki nem. Jobb esetben mindenkinek tiszta, hogy nem magától lesz rend, tisztaság, és tiszta ruha, nem beszélve a vacsoráról.

Én sosem vártam ezért semmit, mi több szívesen is csinálom (ja, nem vagyok háztartásbeli, szóval a munkám mellett).

Ha akarnám, a férjem segítene szívesen, de én az a nő vagyok, aki nem akarja a férjét porszívózva, vagy mosogatva látni, ahogy magamat sem kalapáccsal, fúróval a kezemben. Akkor is, ha mindketten mindkettőt meg tudjuk csinálni. Nálunk még élnek a női és férfi szerepek, és egy percet sem érzem magam áldozatnak emiatt...

Ettől függetlenül a gyerekemet befogtam segíteni a takarításba, még akkor is,ha nagy köszönet nem volt benne, és ezzel is csak az volt a célom, hogy tiszta legyen neki, hogy miket is kell csinálni egy házban, hogy majd mikor felesége/barátnője lesz, akkor ne elvárja, hanem vagy segítsen neki, vagy legalább elismerje a munkáját...

Valahol igazad van ,,és mégis az én szempontból nem.Mert ugye van a család először csak ketten ,aztán gyerekekkel.

Hosszú menet ez ,,:))

Ha ilyen(úgy érzem) áldozatként éled meg ezeket a dolgokat,ami a család ellátásával jár,,akkor tényleg ilyen írás születik.

Biztos észreveszik,,és élvezik,,de azért a nap mint nap nehéz lenne hálákodniuk érte.Mint ahogy én sem hálákodom állandóan a férjemnek mert folyamatosan dolgozik értünk ,,mégis tudja hogy megbecsülöm.