"Langyosvíz" kapcsolat (beszélgetős fórum)

Még valami kedves Fórumozók, a párom szerint én vagyok a hibás. Szerinte én akarok "túl sokat". Szerinte "én vagyok a telhetetlen". Szerinte "nincs olyan, amit én szeretnék".

De ilyenkor mosolygok, mert ennél azért tapasztaltabb vagyok, és mondom neki, hogy pont az a lényeg, hogy hinnem kell, hogy van!

Mindennek ellenére nagyon lehúzó a reakciója, és persze, hogy elgondolkodom nem én élek-e "álomvilágban" - ahogyan ő mondja.

Nagyjából egyébként azon a véleményen vagyok, mint Te Ágnes. És éppen azért, mert 33 vagyok gondolom úgy, hogy már az időre is ügyelnem kell...

Szerintem amúgy ne aggódj a babán! Ha nincsen semmi szervi vagy lelki oka, meg fog ő is érkezni időben. :) Legalább tudod azt, hogy az a társ van melletted, aki mellett igazán ÉLSZ és áramlik benned az élet. Örülök, hogy van ilyen, és jó volt olvasni.

Az "akivel lehet közös jövőt tervezni", az azt jelenti, hogy tervezitek is, együtt, az ő részéről is, vagy ez csak a te elképzelésed?

Az asszertivitás hiányát én nem feltétlen gondolnám a párod alapvető vonásának, lehet, hogy csak veled ilyen, mert ahogy mondták: nincs szerelem. Attól persze még lehet kellemes egy kapcsolat, csak én úgy nem terveznék közös jövőt. Másoknak még nagyon is megfelelhet. Ezt neked kell eldönteni, hogy mi a te igényed.

Egy barátom szerint "a légy mindig ott van a levesben"....

Ezt ő jól mondja. Olyan nincs, hogy mindig minden tökéletes legyen. Ideig-óráig az ember érezheti úgy, hogy most a totális boldogság állapotában van, de aztán úgyis lesznek gondok. Viszont ha van stabil háttér, akkor jóval könnyebb megküzdeni ezekkel.

Kedves Kérdező!

Nyilván minden kapcsolat és élet más. De én is voltam ilyenben, mint Te, 20 évesen megismerkedtem egy férfival, össze is jöttünk - ő volt az első nekem -, és bár soha nem volt az igazi, pontosan ilyen langyosvíz volt, mint ahogyan Te írod. De ott volt az egyetem, aztán a munkahely, karrier megteremtése, és valahogy arra figyeltem, és eltelt hét év, mire kimondtam, hogy eddig és ne tovább, nehogy ennyi legyen már az élet, a boldogság! Én szakítottam.

Ezután eltelt pár év, megismertem a férjemet, akivel egy igazi tüzijáték-szerű szerelem volt az első perctől kezdve, és ma is, semmi kétség nem volt a legelejétől fogva.

Utólag azt mondom, hamarabb ott kellett volna azt az elsőt hagyni, mert túl sok év ment el teljesen feleslegesen. Most itt állok 34 évesen, minden rendben van, csak mármeg a gyerek nem jön. Sokszor eszembe jut, hogy mi lett volna, ha 10 évvel hamarabb ismerem meg a férjemet, akkor talán ment volna gond nélkül.

Persze, hogy lehet. De a barátodnak is igaza van a léggyel. Azonban nem mindegy, az embernek miben és mekkora kompromisszumokat kell kötni. A szeretetnyelv és a sz.xualitás minden társas kapcsolat alappillére. Ha mondjuk ő 19 fokba szeret aludni, te meg 23-ban, az egy olyan dolog, amin lehet egyezkedni, de a tiéteknél szerintem alap dolgok nincsenek meg. Akit meg nem perzselő szerelemmel választasz társnak egy életre (a józan ész mellett persze), az később csak rosszabb lesz.

De hát ahány ház, annyi szokás, a másik oldal véleményét nem tudjuk.

Javaslom a jó öreg pro és kontra lista elkészítését!

Nem nevetlek ki. Pont olyan dolgokat írtál a különbözőségek terén, amikben egy szerelmespárnak egyeznie kellene. Le fog építeni ez a kapcsolat. Én úgy gondolom, hogy egy 38 éves férfi nem fog megváltozni, hacsak ideg-óráig nem a kedvedért, de utána vissza fog térni a régi kerékvágásba. Nem is célszerű gyökeresen megváltozni vagy megváltoztatni a partnert, mert az előbb-utóbb belső vagy külső, vagy mindenféle feszültséget szül. Szóval én elengedném, mégha olyan rendes megbízható ember is.

Vagy ha nem olyan fontosak ezek a dolgok (dehogynem), akkor meg is lehet alkudni, de szerintem túl sok dologban kellene megalkudnod.

Csgybzs, olvasd el a 7.-et, ott igazat adok.

Csakhogy lehet az életben mindent akarni?

Köszi a választ Andita1, igazad lehet. Én nagyon nagy reményekkel ugrottam neki ennek a kapcsolatnak. Valóban nem, nem volt az elején sem perzselő szerelem - olvasd el az 5. hozzászólásom. Azonban azt hittem, nem biztos, hogy ez olyan fontos.

Hát úgy tűnik mégis :)

De mi van akkor, ha én vagyok túl nagy igényű és eleve túl igényes azzal, hogy minden legyen: jövő is, biztonság is, szerelem is, szex is, ...?

Egy barátom szerint "a légy mindig ott van a levesben"....

Köszi a választ Csgybzs! :) Hozzáteszem, igen, tudom, milyen egy olyan kapcsolat, ami nem langyi. ;) Mert őelőtte egy 9 éves kapcsolatom volt... ahol tökéletesen működött a dinamika, a kommunikáció és a szex is. Csakhogy az a kapcsolat azon vérzett el, hogy egészen más terveink voltak rövid-, közép- és hosszútávon.

Erre most meg itt egy férfi, akivel közös az irány és "közös a szemüveg is"... csak éppen valami nagyon fontos hiányzik.

Én inkább most lépnék, mint majd 5-6 év múlva, esetleg egy gyerekkel már... még fiatal vagy, az írásod alapján értelmes, nyitott, könnyen barátkozós típus. Biztosan tudsz még válogatni és találni egy olyan férfit, akivel jobban passzoltok.

Én veled egykorú vagyok, 8 éve házas, de még most sem olyan langyi a dolog, mint nálatok (minden téren).

A megalkuvás egy csomó dolgot hoz magával, amit gyűjtögetsz, nyeled, pakolod, aztán egyszer csak kitör, mint egy láva. És később már nehezebb lesz párt találni is. Szerintem ez egy most vagy soha alkalom.

Sziasztok!

Egy olyan problémával fordulok Hozzátok, ami talán nem is ritka az én korosztályomban. 33 éves vagyok, és 1 éve járok egy 39 éves férfival. 9 hónapja élünk együtt. Mindkettőnknek jó munkája van, kellemes a társasági életünk, sokat utazunk, gyakran sportolunk együtt.

Elégedettnek kéne mondanom magam, mert a párom egy jó értékrendű, hűséges és megbízható társ, akivel lehet közös jövőt tervezni.

De...

Már az együttjárásunk kezdetén megállapítottam, hogy bizonyos dolgokban teljesen eltérünk.

Az egyik: a kommunikáció - én szívesen és nyíltan beszélgetek, számomra nagyon fontos eleme egy kapcsolatnak. Korábbi párommal, noha hétköznap nem is mindig jutott időnk nagy "lelkizésekre", a péntek esténk szinte mindig úgy telt, hogy összebújtunk, beszélgettünk, esetleg ittunk egy pohár bor, s néha ezek órákig tartó beszélgetések voltak. Ez problémák és konfliktusok esetén is nagyon jól működött; abban a kapcsolatban tanultam meg igazán asszertív lenni. A mostani párom nem beszédes típus. Azt hittem, idővel nyitottabb lesz, de néha azt látom, már 20 perc is sok neki, és inkább elcseveg üres témákról, pletykákról, hírekről, minthogy mélyebb területekre keveredjünk.

A másik: a szeretetnyelvünk - az én igényem az érintések, a rám fordított figyelem, a szavak lennének, ő inkább az a típus, aki a segítséget értékeli (bevásárlás, házimunka, segítség a munkájában), illetve minőségi csendet igényel. Én ezeket meg is adom neki. Viszont úgy érzem, hogy az én "tankom" meg üresen marad: nem szeretget, cirógat, puszilgat, hülyéskedik velem vagy csak nagyon-nagyon ritkán, és nem dicsér, biztat (ellenben, ha kritikája akad, azt megfogalmazza).

A harmadik: a szex - és ez a legrosszabb, mind mennyiségben, de főként MINŐSÉGBEN. A 7 csillagos szeretőtől nagyon messze van. Nincsen benne finomság az ágyban. Olyan, minthogyha ezen a téren teljesen alulképzett vagy "barbár" lenne (pedig volt előttem éppen elég nővel tapasztalata). Én az a típus vagyok, aki imádja a szexet és nagyon szereti kiélvezni, mint egy igazi ínyenc. Csakhogy az ő ebben nem partner, hiába próbáltam finoman csábítani, "emelni" vagy elnyújtani. 9 hónap együttélés után azt mondhatom, semmi eredményem. Nem csókolózik, nem simogat, nincs benne finomság... Mennyiségben sem kíván annyit, mint én, ha rajta múlna, 1-2 hetente szeretkeznénk, néha akár ennél ritkábban is.

Pedig ő egészséges és sportos, és nincsenek nagy feszültségek vagy problémák sem, amik visszavethetnék a libidóját.

Nagyképűségtől mentesen, objektíven nézve is szép és kívánatos nőnek tartom magam, ám ez a "langyosvíz" érzem, lassan aláássa a nőiességem. Hiányérzetem van: beszélgetés, szeretgetés és szex terén, és úgy érzem, nem tudok többet beletenni, ugyanis, ha a másiknak ez "pont így jó, ahogy van", nincs is motivációja változtatni. Lemerültem. Nőként.

Ne nevessetek ki, de 33 éves vagyok (és ahogy írtam az elején, a páromat jó értékrendű, hűséges komoly társnak tartom), és néha azon aggódom, hogy "kifutok az időből". Kellemes vele a szürke hétköznapokban élni, jó a társaságunk, nagyon hasonlóak az elképzeléseink a rövid-, közép- és hosszútávú jövőt illetően. De ha belegondolok abba, hogy mellette le kell mondanom az isteni finom szeretkezésekről, az ölelgetésről, csókokról, jó beszélgetésekről, a szellemi lobogásról... akkor meg úgy érzem, nagyon rossz helyen vagyok, és menekülnöm kéne ebből a kapcsolatból.

(U.i: nem csimpaszkodom a páromba, és igyekszem ott "pótolni", ahol csak lehet, pl. beszélgetek másokkal, megölelgetem a barátaimat, stb. Egyedül szeretőnek vagyok alkalmatlan, mert a szexben én nagyon szívvel-lélekkel típus vagyok, így a próbálkozókat elhajtom. Azért én abban hiszek, hogy egy jó társ mellett nem lennének ilyen hiányaim...)

Mi a véleményetek?

Szívből köszönöm előre is az őszinte "tükröt" és válaszokat!