Középkorú lettem?
Van egy furcsa időszak az életben, amire valahogy még mindig nincs igazán jó szó. A húszas éveinkben pontosan tudjuk, hogy fiatalok vagyunk, a harmincas éveinkben még mindig ezt hisszük magunkról, aztán később a hatvanas évekre pedig ott vannak a megszokott szavak, amiket most nem részletezek. És a kettő között mi van?
Mi történik azzal a 10-15 évvel, ami valahol a negyvenes éveink közepe felé veszi kezdetét? Én most lettem ötven és olyan ez, mint egy furcsa zóna, ahová egyszer csak megérkeztem. Ez engem kifejezetten zavarba ejt mostanában.
Szombaton kicsit kirúgtam a hámból. Nem volt nagy szám, koncert, tingli-tangli, egy jagermeister és 2 körüli ágyba kerülés. De a következményeket nem tettem könnyen zsebre. Egy átmulatott éjszaka után már nem elég egy kávé (vagy 3 kávé), hanem órák kellettek ahhoz, hogy emberi formát öltsek és egész vasárnap elképesztően fáradt voltam, csak bolyongtam a házban.
Miközben kívülről már egyértelműen a komoly, érett korosztályba tartoznék... belül még pontosan emlékszem arra, milyen volt huszonévesen hajnalig nyomni a bulit. Ez a belső fiatalságom... ez nehezíti meg a dolgokat és néha nehezen találja a közös hangot a valósággal.
Közben a környezetem is alaposan átrendeződik. A gyerekeinkből egyszer csak önálló fiatal felnőttek lettek. Ez egyszerre hozza a megkönnyebbülést és azt a fájó, csendes hiányérzetet... Persze nem vágyom vissza a húszéves önmagam bizonytalanságába, amikor még azt sem tudtam, merre van az előre...
Lehet, hogy ez az egész nem is válság, csupán egy olyan életszakasz, ami a maga valójában a szabadságról szól. Már van elég tapasztalat már ahhoz, hogy tudjuk, mit bír el az életünk, de még elég időnk van arra is, hogy kitaláljuk, mi legyen a következő fejezet. Mit lehet tenni? Valahogy majd elfogadom, hogy középkorú (vagy mi) lettem. Muszáj lesz. És 20 év múlva majd újra kell keresnem magamra valami elnevezést...?
Írta: (anonim), 2026. szeptember 16. 09:35
Fórumozz a témáról: Középkorú lettem? fórum (eddig 7 hozzászólás)