Korkülönbség - fontos? (beszélgetős fórum)
Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Korkülönbség - fontos?
Igen közben meg dolgozom :-)
Meg az egyik kezem gyorsabb mint a másik :-))
1-1- betű ide vagy oda.-)))
előfordulhat...
Jó lenne, ha reagálna a hozzászólásokra...
vagy csak feldobott téma?
Nagyon, de nagyon egyformán gondolkozunk:-))
és örülök ennek...
Nekem is nehéz volt 'elengedni', szabadjára engedni Őket! Mint ahogy az én szüleimnek is, meg a Tieteknek is. Ez az Élet rendje. De a kötődés megmaradt és ez a lényeg! A szülői szerete,türelem mindig jó döntés-szerintem:-)
Igen ez igaz, addig nincs nagy baj még a saját életéről van csak szó..de neki már van 3 babája és még csak 20 éves.
Neki már fel kell nőlnie nincs más választása!!
Pontosan!
Hiszen csak egy élete van!
Ez így van...és nagyon szomorú ez a szülői önzés is :-(
Hiszen a szülönek a legfontosabbanak kéne lennie hogy a gyermeke boldog legyen nem?
És tudni kell elfogadni az hogy nem mindig úgy alakul a gyerkőc élete ahogy azt a szülő elképzeli.
Nem mer elszakadni?-ezt felső fokon ki is használják a Szülők, mert ők sem akarják.
Naaagyon szomorú!!:-((
Szia Csillu65!
Szerintem a legnagyobb baj az hogy még fiatal és tapasztalatlan..és nem mer elszakadni a szüleitől.
De sajnos akkor is nagyon felelőtlen volt..hiszen ha ennyire befolyásholható még a szülei által akkor nem szabadott volna az a három babát megszülni...vagy ha már így volt akkor fel kellett volna nőlni a feladathoz, meg a családhoz.
De reméljük hogy azért ezt már ő is látja!
Jól felborzolódtak az idegeim:-((
Nem értem, hogyan tudtál a gyermek ill. gyermekeid Apjuk helyett aképpen választani, hogy engedtél nem is 1szer Szüleid, Tesóid, rokonság zsarolásának!?...
Szülőnek lenni nem egyszerű dolog. De nem is jogosíthat fel 'tulajdonosnak' lenni!
Az a dolgunk, hogy tudásunk és lehetőségünk szerint a 'legben' neveljük és indítsuk el őket.
Persze, hogy óvjuk őket...és ennek ellenére, mégis tudnak fejjel a falnak menni...és azért vagyunk, hogy segítsünk ugyan úgy, mint amikor kicsiként elestek...
Szép dolog a támogatás a Szüleid részéről, de ez már nem az! Te még mindig nem szakadtál le a köldök zsinórról...és a Családod nem hogy segítene, még jobban maguk mellé kötnek.
Te meg engedted, hogy elűldözzék az Apát/kat!
Tanulni gyerek és Társ mellett is lehet...a Te kis saját Családodban.
Mi lesz veled, ha a szüleid 'elfáradnak', vagy beleunnak a dolgaidba? A Te gyerekeidet ki neveli valójában? A Tied, vagy a Szüleidé? Megkapod, hogy mennyivel tartozól nekik?
Én tudok a gyerekeim boldogságának velük együtt örülni, de tudok a bánatukban együtt sírni is!
Mindegy, ki a párjuk...boldogok legyenek és kész! Egy a lényeg, hogy tudják; ha baj van, számíthatnak a Szüleikre, akik nem kihasználják a problémájukat, hanem szívből segítenek. Evvel élni és nem vissza élni -pro és kontra- kell.
Sajnálom az elvesztegetett fiatal éveidet, boldogságodat és kiváncsi lennék, hogy Neked mit és hogyan sikerűl a saját életedet tanulságossan alkalmazni a gyermekeid nevelésében.
Kívánom, hogy találjon Rád egy őszinte Társ, akit nem tud a 'nagy családod' eltaszítani és legyél boldog!
Úgy legyen! :-)
Terveztek még babát?
Szia!
Megnéztem és nagyon szép a családod!
És jó mindig ilyet olvasni hogy a szerelem és szeretet legyőz minden!
Sok boldogságot Neketek!!!
Sziasztok!
Gondoltam én is hozzászólok ehhez a cikkhez!
A párom és köztem 27!!! év van! ÉS???? Nagyon szeetjük egymást, már 1,5 éven nagyon boldogok vagyunk! És ami a legfontosabb tavaly decemberben megszületett első közös kislányunk, akit nagyon imádunk! A szüleim nekem is rosszul reagált erre a dologra, de én kitartottam a párom mellett! Édesapámmal azóta nem beszél velem, pedig nagyon jó volt a kapcsolatunk, édesanyámmal úgy ahogy jó a viszonyunk! Húgommal viszont nagyon jól megvagyunk! Viszont a család többi tagja elfogadta ezt a helyzetet és a páromat is (nagymamámék, nagynénémék)!
Amúgy meg különösebben nem érdekel, hogy ki mit gondol! Még soha nem voltam ilyen boldog mint mióta a párommal együtt vagyunk!
És igen is büszkén vállalom, hogy ő a párom, és hogy ennyi idős! (2 hét múlva lesz 53)
Meglehet ezért engem vetni, meg elítélni, de én nagyon boldog vagyok és nem cserélnék senkivel!
Amúgy meg a lányka elég fiatal, de tényleg felvállalhatta volna az érzéseit! ÉS akkor most lehet, hogy ő és a gyerekek is egy szerető családban nevelkednének! Sok kitartást neki!
Egyet értek!
És persze a gyermeket meg főleg meg kell gondolni!
Hiszen értük egy életen át felelőséggel tartozunk!
Szerintem igazad van abban, hogy fel kell vállalni a korkülönbséget, én is azt tettem. Párom 15 évvel idősebb nálam, szüleim és környezetem lényegében tengert játszott, úgy háborgott. Ez volt 3 éve, akkor költöztem el otthonról, 20 évesen. Gyerek nincs, apám nem beszél velem, bár sosem volt igazán jó a kapcsolatunk. Anya pedig szomorkodik, de sokszor meglátogatom. Látszólag béke van, de tudom, hogy abban reménykedik, hogy már "nemsokára" megjön az eszem, és hazaköltözöm. Pedig nem is tudja, hogy most vagyok a legboldogabb!
Kitartás mindenkinek, persze csak ésszel! Meg kell azért gondolni. Nem az évek számát, hanem azt, hogy ki ő, és milyen ember!
Ez a legfontosabb!
Nagyon sok rosszindulatú ember van, és meg kell ezen valahogy felülkerekedni.
Néha könnyebb néha nehezebb.
De tény hogy az ember a családját nem válogathatja meg és meg kell próbálni megtalálni az arany középutat.
Tényleg nem a kor az ami számít, hanem az hogy szeretet és tisztelet legyen.
Sajnos nagyon sok ember van akiknek örömet szerez, hogy másokat bírálhat, kigúnyolhat a szemében, vagy háta mögött. Én már megpróbálok nem törődni az ilyenekkel, ha gúnyosan rám mosolyognak megpróbálok visszamosolyogni, hátha elgondolkodik rajta, hogy neki is vannak hibái, és hogy miért akar valakit azért bántani, mert megpróbál boldog lenni.
De tényleg, ha a közvetlen környezet áskálódik az ellen nagyon nehéz tenni, nem olyan könnyű odébb állni, főleg manapság.
Nehéz dolog, de szembe kell menni a szülőkkel is, ha mi másként látjuk a dolgokat. Aztán vagy bejön, vagy nem. De legalább a saját bőrünkön fogjuk megtapasztalni a jót vagy rosszat. Abból tanul az ember.
Akinek meg folyton a szülei mondják meg, hogy mit és hogyan csináljon, az a későbbiekben, pláne, ha teljesen egyedül marad, olyan gyámatosza lesz, hogy csak na. :-(
Tapasztalat, a szüleim, főleg anyu, szeretnek beleszólni a dolgaiba és irányítani. Mindig mindent előre megmondanak, meg megtiltanak, meg minden. Úgyhogy meguntam és próbálok kitörni a burokból...