Kihűlt szerelem (beszélgetős fórum)

Én sem mondom minden nap hogy szeretem és neki sem kell. Ez nem fekete vagy fehér. Lehet nem jól írtam le, de a lényeg szerintem is azon van, hogy ezt érezzük és éreztessük. A pillantások, érintések által. Sokszor pont hogy nem szavak kellenek az érzések kifejezéséhez, ez egyértelmű, ne értsd félre amit írtam 🙂

Nem ismerjük a Fórumnyitó életét. És minden kapcsolat más. Én mindent meg tudok beszélni a jelenlegi párommal, bármiről tudunk beszélgetni túllihegés nélkül.

Én azt írtam le hogy pl az előző párommal nem lehetett, alig kérdezte meg milyen volt a napom egyáltalán. Ha mesélni akartam, akkor sem talált figyelmes fülekre a mondanivalóm. Ezt csak azért írom le, mert nem csak a lelkizős dolgokról nem lehetett vele beszélni, hanem engem érintő egyéb dolgokról sem.

Azt hiszem, hogy te nem érted a másik oldalt.

Attól, hogy nem akarunk beszélgetni erről, még nem jelenti azt, hogy nem mondjuk egymásnak, hogy szeretlek, vagy azt, hogy de jól nézel ki, de jól áll ez a cucc vagy ez a haj, stb., és ugye a szeretet nem biztos, hogy attól lesz az, hogy naponta százszor kimondjuk, mert ugye ezt érezni kell, és látni is a másikon.

Nekem személy szerint egyáltalán nem hiányzik, hogy napi szinten mondja a férjem, mert, ahogy rám néz, ahogy hozzám szól, ahogy törődik velem, abból egyértelmű. És inkább ez, mint az, hogy túllihegje. Számomra az nem is lenne túl férfias.

Nem, nem vagyok elnyomva, nincs összetörve az önbizalmam, nem vagyok elhessegetve, nincs az, hogy nincs véleményem.

Persze, elhiszem, hogy vannak olyan kapcsolatok, amelyek olyanok, mint a tied pl., de ettől még nem ilyen van, meg olyan, azaz nem csak elnyomó, meg a nyálcsorgatós, állandóan azt mondom és azt mond, hogy szeretlek de jó vagy, stb.

Szerintem a szerelmünk, szeretetünk kimutatása folyamatosan fontos. Lehet vannak akik a nevetséges "egyszer mondtam, majd ha változás lesz, szólok" elvet követik a kapcsolatban. 😂

Ez nem vezet jóra 🙂 Lehet van akinek ez elég, az boldog egy ilyen kapcsolatban. De ha valakinek ez nem elég, érezni akarja hogy fontos a másiknak, kell a pozitív visszajelzés, akkor az a valaki sérülni fog.

Én saját tapasztalatból mondom, hogy megelégeltem az alárendelt szerepet. Csoda hogy önbizalomhiányos lesz valaki, akit nem dicsérnek meg? Akit mindig elhesegetnek ha probléma megoldásról van szó?

Én már majdnem belenyugodtam hogy "csak a konyhában a helyem" amikor rácsaptam az asztalra és azt mondtam, hogy az én véleményem is számít. Egyenrangú felek vagyunk, vagy vége...

"S még csak mondani se lehet neki, mert üvölt velem, hogy a kisebbségi komplexusom miatt van, hogy így érzem. Hogy ő szeret, mit nem értek én. De nem akar róla beszélni..."

Lehet, hogy igaza van a férjednek és egyfajta önbizalomvesztés, bizonytalanság okozza azt, hogy most azt várod tőle, hogy bizonygassa, nyilvánítsa ki a szeretetét.

Ő pedig nem érti, ha eddig nem kellett, akkor most miért? Ha eddig nem beszélt róla, akkor most miért várod, követeled és nyaggatod ezzel?

Talán írnod kéne. Leírnod az érzéseid és kint hagyni előtte.

Ha szeret és fontos neki a kapcsolatotok, akkor reagálni fog rá és megérti, hogy olyan szakaszába ért, amikor újra kell értékelni.

Azért nem akarsz beszélni erről a férjeddel, mert ti rendben vagytok. Jól érzitek magatokat egymással.

Ellenben a fórumnyitó érzi, hogy valami nem oké, szeretné tisztázni az érzéseket magával, szeretné tudni, hányadán állnak egymással. És ebben a beszélgetésben nem partner a férje.

Amíg minden rendben volt köztük, ő sem nyaggatta ilyenekkel.

Férjem ugyan ez....

Baromi nehéz.

Nekem is az jár a fejembe mi lesz vele egyedül.....

De ha így marad, én bolondulok meg.

"Bocs.de csak neki kellene "fejlődni"?"

bocs, de ha nem tud a férfival beszélni se a gondról, akkor nem önmagával kell foglalkoznia? a jövőjével?

ha a férfi tesz a házasságra, - hiába szájalsz ki a hibás, nő e vagy a férni, a panaszosnak kell lépnie, tetszik vagy sem.

gyk újra, nem a nő hibáztatása a lényeg, hamar ráéreztél, hanem ki akar tud (tenni), és vágyik a változásra, a másiktól most, sem, várhat változást.

Sziasztok

Fórumnyitó, teljesen leírtad az én ELŐZŐ kapcsolatomat. 7 évig tartott. Kb az 5. évben éreztem, hogy ez nem fog sokáig tartani, de adtam még egy esélyt a dolognak. Az akkori párom szerintem szeretett, de nehéz volt vele szót érteni. Tipikusan az a fajta, aki szerint mindenki hülye, csak ő a helikopter 😂 bármi probléma volt, nekem soha nem volt igazam, SOHA. Szerinte én mindig mindent túlkomplikálok, szerinte nem kell lovagolni a témákon, komplexusaim vannak, nincs önbizalmam, stb. Egy idő után már el is hittem ezeket. Kicsivel a szakítás előtt már éreztem, hogy bár szeretem, nem érzem jól magam mellette. Inkább egyedül szerveztem programot, amikre ő azelőtt sem akart soha eljönni velem. A barátaval teljesen másként viselkedett, csak néztem, hogy velük persze tud szépen beszélni, nekik tud kedveskedni... Kétszer volt a 7 év alatt, hogy úgy éreztem, csak vesztegetem az időmet, de nem akarom őt elhagyni, mert mi lesz vele egyedül, fájdalmat okozok neki. De a szeretethiány, a kudarcba fulladt próbálkozások és az hogy egyáltalán nem éreztem magam nőnek mellette, sajnos meghozta a gyümölcsét. Észre vettem, hogy tetszik ha más férfi megdicsér, élveztem ha valaki flörtölt velem. Azelőtt mindig kerültem az ilyen helyzeteket, zavarba jöttem, úgy csináltam mintha nem venném a lapot. De rájöttem, hogy ez megváltozott. Nyitok mások felé és viszonzom a flörtölést. Ekkor úgy döntöttem, ez a vég, ez nem jelenthet mást.

Szakítottunk. Nehéz volt nagyon.

Lerövidítve a sztorit, pár hónap múlva elkezdtem randizni egy férfival, aki most is a párom. Imád, figyelmes. Viszonozzuk egymás szerelmét. Végre boldog vagyok.

Azért nem akar beszélni a kapcsolatotokról, mert részéről rendben van. (Korábban tutujgatott az érzelmeiről való beszéléssel?) Örülj annak, hogy a kegyetlen taposómalomban a fontosabb dolgokat meg tudjátok beszélni, nem csal meg, veled akar élni. Persze, hogy ideges, ki nem az ebben az évek óta kiszámíthatatlan, bizonytalan gazdasági és mindenféle egyéb helyzetben? Nyilván szeret, különben nem lenne melletted, nem tervezné a közös jövőtöket, nem agyalna a problémák megoldásán, hanem tojna bele. A problémádat abban látom, hogy „Megváltozott a szexuális vonzalom is. Úgy éreztem ritkábban akarja, s nem úgy mint addig.” Miért csodálkozol ezen a stresszes, hajszás életkörülményeitek között? Azt tudod csinálni, hogy türelmes vagy vele, s ezt meg is tudod tenni, ha igazán szereted. Gondolj a székely házaspárra!

Feleség: Szeretsz még engem? Sosem mondod. Férj: Egyszer megmondtam. Ha változás lesz, szólok. 😊

A falat kaparnám, ha a párom csak naponta is kérdezgetné, hogy szeretem-e még.:)

Nekem elég, ha "úgy" néz rám, ha vigyorgunk egymásra, mint a vadalmák.

Bár zsebre dugja a kezem (az ő zsebébe), ha utcán megyünk, de azt sem igénylem, hogy, mint egy gyermeket vezetgessenek.

Hát nem tudom. 32 éve vagyok férjnél, és még sosem nyaggattam a férjem ilyenekkel és ő sem engem. Egyikünk sem vagyunk azok a lelkizős fajták, mi inkább nevetgélünk.

Még sosem ültünk le, hogy akkor most mond el, szeretsz e egyáltalán, kívánsz e meg nem is tudom mi, mert ugye elég, ha időnként csak úgy kimondjuk, és az ember érzi, hogy hogy is áll hozzá a másik.

És lehet, hogy igaza van a férjednek a kisebbségi komlexusoddal kapcsolatban....

Én és a férjem is tuti, hogy harakiriznénk inkább, mint, hogy így beszélgessünk. Mondjuk nekünk egyébként sem nehéz beszélgetni....

Szórakozás? Közös programok, vagy ti csak otthon vagytok vagy munkában?

Nem lehet könnyű neked, ha a narcisztikus személyiség közrejátszik...

Egyébként pont ezt akartam írni a fórumnyitónak is, hogy rögtön a narcisztikus jelző ugrott be nekem, ahogy olvastam a problémáját.

Én mindig megkérdezem tőle! Pont ez az, hogy kedveskedek neki, érdeklődöm, dicsérem...

Ő semmit...😪

Mert? Most mi a probléma azon kívül, hogy te szeretnél 13 év után bókokat, kedveskedést?

Szerintem a nők többsége ott hibázik, hogy ezt követelik és nem rávezetik a pasit.

Hányszor kérdezted meg tőle, mikor hazaért, hogy milyen napja volt?

Nem lelkizős fajta. De ha rákérdeztem valamire válaszolt.

De az elején nem is kellett lelkizni, mert nem volt probléma...😪

Szia.

Az hogy sokszor felhizom a témát, tényleg azért van, mert egyszer sem kapok rá választ...s te hogy mennél bele egy életre szóló közös hitelbe, amikor azt sem tudod hányadán álltok? 😪

A beszélgetés másról is sokszor az én kezdeményezésem...általában 😪

Az elmúlt 13 évben beszélt az érzéseiről? Partnervolt a lelkizésre?

A férfiak legtöbbje nem kapható az ilyesmire. Nehezen fejezik ki magukat. Többen férfiatlannak, nyafogásnak tartják.

Ha korábban sem tudtál vele ilyesmiről beszélgetni, akkor most miért nyaggatod?

Szia!

Elszomorító, hogy ilyen sokan vannak ilyen helyzetben. Sajnálom. 😪 Igen, most így amit leírtál aszerint egy " idegen" simán rámondaná hogy hagyd a fenébe, jobbat érdemelsz...én is ugyanúgy érzem. Csak ez ugye nem olyan egyszerű. Tipikus ő okos....én hülye szintén...nem értek semmit...stb... de így boldogtalanok leszünk az elkövetkező években....vagy megalkuvók...egymás mellett élők s nem egymással....😪

Szia!

Köszönöm válaszod!

Igen, ez a bajom hogy miért nem lehet megmondani mi a baj...

Így megoldani se lehet a problémát. S ezzel így én nem tudok mit kezdeni...de így belemenni se a " ki tudja" milyen jövőbe....😪

Én se szeretnék beleokoskodni, de miért akarsz mindenképp arról beszélgetni a férjeddel, hogy mi nem működik köztetek?

Hogy szeret e? és társai.

Másról beszélgettek? Jól érzitek magatokat egymás társaságában?

Vannak közös programjaitok? Mit szoktatok csinálni együtt? Szórakozás? Persze, nem most, de szoktatok menni buliba, kirándulni, moziba, színházba?

Én nő létemre megfeszülnék, ha állandóan ilyeneket akarna kihúzni belőlem valaki...

Nagyon hasonló cipőben járok.....

Csak nálunk gyerkőc is van.

Mi 21 éve vagyunk együtt, 9 éve házasok, a gyerkőc 6 éves.

Kb 5-6 éve rossz a kapcsolatunk, szintén a kommunikáció hiány, illetve a férjem nárcisztikus személyisége miatt. Csak az jó amit ő tesz és gondol, ha valami rossz, az biztos csak az én hiábám, miattam van.... Mindenki hülye, csak ő okos...

2 éve szeretője volt, lebukott, könyörgött, együtt maradtunk, kb 1 évig jól voltunk, most megint rossz midnen, több mint fél éve. 2 hónapja nem voltunk együtt, nem kérdez semmit, nem ölele meg, stb....

Szeretnék kilépni, de nagyon nehéz.....Főelg a lányunk miatt. DE azt látom, hogy sajnos rá is rossz hatással van őt is úgyan úgy bántjy mint engem (szóban persze, és ő ezt nem gondolja, hohy bántó lenne).

Ráadás ha felhozom szintén az lesz, hogy ezt csak én képzelem be magamnak, meg az én hibám...

13 év, persze, hogy nem lobog úgy a tűz mint az első háromban. Azért beszélni és beszélgetni muszáj. Ha nem tudtok az reménytelenül a kapcsolat végét fogja jelenteni.

Hogy dolgozik? Mindenki dolgozik. Hogy az anyagiak? A legtöbb embernél ott van ez a probléma.

Ez annyira elkeserítő, egyre több ehhez hasonló sztorit olvasok itt. Sajnálom.:(

Talán tényleg azzal teszel a legtöbbet ha magaddal törődsz most, fejleszted magad (szellemileg v testileg mindegy) őt meg hagyd, hátha észreveszi magát...

nehéz igy beleszólni, mert ki tudja mi jár az ürge fejében, de jó lenne ha dalolna. ez igy nem normális, neked van igazad, ha valami neki nem jó, mondja, a hallgatás nem visz sehova.

de, ha kilépsz a kapcsolatból, egy sötét világ vár rád, a randivonal kiéhezett férfiközönsége nem lesz rád jó hatással.

tessék tanulni, fogyózni, eddzeni, azaz fejlődni, az ad egy löketet az önbizalomnak. aztán -ha van eredmény- lehet agyalni.

egy rossz kapcsolatban nem szabad sorvadni, nincs elég időnk...

Sziasztok!

Szeretném a véleményeteket kérdezni, hogy szerintetek a férjem, miért nem akar soha, de tényleg soha beszélni a kapcsolatunkról, az érzelmekről, stb.?

13 éve vagyunk együtt. Az első 6-7 év csodás volt. Mint a nagykönyvben. Aztán szépen lassan, kezdtek megváltozni a dolgok. Lehet, hogy minden kapcsolatban így van, nem tudom, de kezdtünk elhidegülni egymástól. ( elvileg csak én szerintem.). Megváltozott a szexuális vonzalom is. Úgy éreztem ritkábban akarja, s nem úgy mint addig. Ráfogta arra, hogy fáradt, stresszes. Valóban nagyon közrejátszottak anyagi gondok, szóval elhittem, hiszem a mai napig is, hogy ezért volt, van. Azóta is küzdünk igazából, ami folyamatos stressznek tesz ki mindkettőnket. Azért, hogy közös jövőnk legyen, hogy a semmiből érjünk el, egy normális életet, rengeteget küzdünk

Sok munka, sok idegesség. De szerintem ez ráteszi a bélyegét viszont a kapcsolatunkra. Kb. 4 éve össze is házasodtunk. S nemhogy boldogabb lennék, hanem úgy érzem egyre elkeserítőbb a helyzet. Én annyira szeretném megbeszélni vele ezt az egészet, annyira szeretném megérteni, hogy valóban csak a fáradság a stressz miatt ilyen ( semmilyen) a kapcsolatunk, vagy más oka van. De soha, tényleg soha nem akar róla beszélni. Ha felhozom a témát, jó persze sokszor felhozom, idegesíti, de soha nem akar róla beszélni, nekem meg tudni kell, mert nem tudom így folytatni tovább. Már nem ölel meg magától, nem ad puszit ha jön, ha megy....sokszor meg se kérdi milyen volt a napom....elvan a saját kis világában...( rossz munkahely, anyagi gondok, stb. ). Leül mellém, néz maga elé, nézi a tévét...s kb ennyi...úgy érzem nincs már köztünk se szikra, se olyan érzelem....nem tudom

.. A fontosabb dolgokat megbeszéljük, azzal nincs gondd, meg tervezi nem a saját jövőjét hanem a mienket, agyal, ideges stb. Meg ezer százalék hogy nem csal meg. Igazából elveszi a figyelmét a pénz hajszolása...de ezért teljesen elhanyagol

S még csak mondani se lehet neki, mert üvölt velem, hogy a kisebbségi komplexusom miatt van, hogy így érzem. Hogy ő szeret, mit nem értek én. De nem akar róla beszélni...

Őszintén, én így nem tudok lenni...nekem tudnom kell hogy tényleg szeret e...mert teljesen lapos a kapcsolatunk...szerintetek mi a baj? Valóban szeret? Vagy csak mondja? De akkor miért nem akar vállni? Egyszerűen nem értem. 😪😪😪 Szeretem, s szeretném ha újra rendbe jönnének a dolgok, de mit tudok csinálni? Várjak türelmesen, boldogtalanul hogy egyszer csak újra kimutatja higy szeret?