Főoldal » Fórumok » Babák & Mamák fórumok » Ki hogyan tudta bilire szoktatni csemetéjét? fórum

Ki hogyan tudta bilire szoktatni csemetéjét? (beszélgetős fórum)


2011. jún. 6. 08:46

Sziasztok!


Nem kell erőltetni a bilizést, pláne, ha még nem érett rá. Az én fiam 2,5 évesen lett szobatiszta 1 hét alatt, éjszakára is. Előtte félt a wc-től, nem volt hajlandó ráülni sem. A bilire este fürdés előtt ült rá és ennyi, máskor nem. Azt kell figyelni, hogy ha napközbeni alvás után száraz a pelus két hétig, akkor el lehet kezdeni. Mi úgy csináltuk, hogy raktam rá pelust, de kértem, hogy szóljon, ha kell. Egy idő után azt hitte, nincs rajta pelus és mindig szólt, futottunk a bilire és sikerült! Aztán a kaki is ugyanígy. Majd elmentünk egy játszóházba, szintén pelusban, mikor szólt, hogy pisilni kell. Mondtam neki, hogy itt csak wc van, de nem zavarta, belepisilt! És utána már csak wc-be pisilt, kakilt, nagyon büszke volt magára. Azóta egyszer sem pisilt be sehova, még éjszaka sem. Szóval nem kell erőltetni, az számít szobatisztaságnak, ha ő szól, ha kell és vissza is tudja tartani. És így 1-2 hét alatt szobatiszta lesz a gyerek, nem kell évekig szenvedni vele. Úgyhogy várjátok ki, míg megérik rá és szól, hogy kell. Csak ügyesen!

2011. jún. 5. 14:05

Én is ezzel a problémával küzdök :)

Nappal nem adok rá pelust így szabadon végzi ahol kedve tartja.Figyelem és ha látom hogy valami készül csalogatom bilire wc-re.

Rá ül de nem csinál semmit se.Majd felpattan és elszalad a kertbe,és pisil.

A kakit is úgy szedegetem össze innen onnan:(

Odavisz megmutatja mit alkotott.

2011. jún. 5. 13:15

Én nem biliztettem Őket.Engedtem,hogy velem jöjjenek wc-re,amikor kisdolgom volt.Ott elmagyaráztam nekik,mit kell itt csinálni.Vettünk olyan wc ülőkét,amiben beépített szűkítő van,ezt biztonságosnak érzik,mert nem mozog.

De legelőször is, a agyereknek meg kell érnie rá,hogy szobatisztává válhasson.Ez nem akkor jön el,amikor a szülő úgy gondolja itt az ideje.Nekem a legnagyobb már 1,5 évesen szobatiszta volt, a középsőnek még majdnem 3 évesen is volt éjszaka pelusa.A nagynál a nappali és éjszakai szobatisztaság közt alig telt el 1 hónap, a másiknál majdnem 1 év.2 évesen járt nappal wc-re,és majdnem 3 volt amikor éjszaka sem kellett pelus.A 3-ik most 3 éves,még kell éjjelre mindig.Délutáni alvásnál is talán 2 hónapja,hogy nem adok rá.Türelem,nem kell siettetni.Amikor érik rá,érdekelni is fogja,és maga is akarja,hogy ne a pelusba végezze a dolgát.

2011. jún. 5. 13:09
Erre én is kíváncsi lennék, mi is előtte állunk a dolognak ...
2011. jún. 5. 12:58

Kíváncsi lennék, tapasztalatokra, esetleg vmilyen okos praktikára, hogy is lehetne legkönnyebben bilire szoktatni kisfiam.

Ráül, de rögtön le is száll róla, és fél tőle, fel áll a biliről és inkább a földre pisil. :(

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook