Főoldal » Fórumok » Babák & Mamák fórumok » Ki hogy vezeti rá a gyereket a rendrakásra illetve a rend megtartására? fórum

Ki hogy vezeti rá a gyereket a rendrakásra illetve a rend megtartására? (beszélgetős fórum)


25. mh07 (válaszként erre: 22. - Kata75)
2012. máj. 12. 08:12

Hasonló következetességgel ott sem lesz probléma.

Az első egy hónap volt húzósabb, aztán kialakult a rendszer. Nincs játék amíg nincs kész a lecke, nincs bepakolva a táskába. Mivel lányom van és nem volt vasgyúró amikor az iskolát kezdte, így én vittem a táskáját. Első időben engedélyezték a kedvenc játék/könyv bevitelét az iskolába. Egyik reggel kb. 4-5 nap járhattunk már, feltűnően nehéz volt a táska. Kérdőre vontam a kisasszonyt, mire elkezdte sorolni, hogy mi mindent tartalmaz a táska. Ekkor a hátára tettem és aznap neki kellett cipelnie. Soha többen nem pakolt felesleges lomot a táskába:-)

24. timycat (válaszként erre: 1. - Dina2)
2012. máj. 11. 13:20
Megszokta, rettentően utálom a kupit, egyszerűen pici korától kezdve azt látta, hogy ha valamit előveszünk aztán már nem használjuk az rögtön megy vissza a helyére, aztán mikor nagyobb lett és már értette a dolgot (cirka 1-1,5 évesen) bevontam abba, hogy minden lefekvés előtt (este is, nappal is) közösen elpakoltunk. Aztán ráragadt, most 4 éves és automatikusan rámol el maga után :) sőt múltkor meg is dorgált, hogy én szerte-szét hagyok mindent (tanultam és a könyveim-jegyzeteim hevertek mindenfele, szóval igaza volt)
2012. máj. 11. 13:15

Nem is tudom mit lehetne tenni! Én nagyon rendetlen gyerek voltam... És nem voltam hajlandó semmilyen behatásra rendet rakni magam körül, csak x időnként, amikor rám jött a hoppáré.


Egyszer apukám megelégelte, és az ÖSSZES cuccomat az asztalomról, szekrényemről lesöpörte a szoba közepére... Lépni sem tudtam tőle. Megvolt az eredménye, rendet raktam. :DDD

De én itt már idősebb voltam, 10 év körüli. :)

22. Kata75 (válaszként erre: 9. - Mh07)
2012. máj. 10. 22:09

Suli...........ne is mondd! Szeptemberben kezdjük, és bár az ikrek nagyon várják, én picit félek.

Ez megint egy újabb korszak, más élethelyzettel/helyzetekkel, szokásokkal, de bízom benne, hogy hamar belejövök:)

21. Kata75 (válaszként erre: 16. - Dina2)
2012. máj. 10. 22:06

Én is gyorsan pakoltam, de ezalatt nekik is bele "kellett" dobni legalább 1-2 db-ot. Emlékszem, mikor végeztünk, összecsapták a kis kezüket és sóhajtottak egy nagyot, mint akik "halálra" dolgozták magukat:))

Persze ahogy egyre nőttek, ez idő alatt egyre többet sikerült nekik is a helyére tenni.


Még egy dolog, ami szerintem segített: voltak olyan játékok, amik több részből álltak, és mindegyiknek megvolt a maga kis tároló doboza. ahogy raktuk el, úgy ellenőriztük/számoltuk (!), megvan-e mind. Előfordult, hogy figyelmetlenségből máshová tettem, és ők szóltak rám:)


Na de ne hidd, hogy ők milyen kis angyalok.......más területen simán bepótolják:)

20. globus (válaszként erre: 14. - Winny)
2012. máj. 10. 22:01
Az oviban is így csinálták. El lehet képzelni, mi lenne másképp, amikor 20 gyerek elkezd játszani :)
19. Kata75 (válaszként erre: 18. - Dina2)
2012. máj. 10. 21:57

Még az jutott eszembe, hogy egy idő után, mikor már nagyobbacskák voltak (3-4 évesek) bevezettük azt a szabályt, hogy addig nem vehetnek elő más játékot, míg az előzőt el nem rakták. Bevált:)


Kicsit drasztikusabb: nem "kukába" dobni, hanem egy nagy zsákba tenni a nagyját, max 1-2 db-ot kint hagyni, és ha hiányzik, akkor kapják meg, ha rendet raknak?


Vagy megvonni azt, amit a legjobban szeretnek, és következetesen betartani a felállított szabályainkat? Eleinte borítékolt a hiszti, majd előbb-utóbb belátják, hogy jobban járnak ha együtt működnek.

Nálunk más miatt volt ilyesmire szükség, és bár volt 1-2 "csatánk", de kifizetődött:)


Szennyes: ez is kezdetektől ment. Mikor még épp csak menni tudtak, "kihasználtam", hogy örömmel pakolásznak:) Azóta ez is rögzült. Olyannyira, hogy már azt is számon tartják, kb. milyen időközönként cserélünk pizsit, és ha eljött az ideje reggel már eleve a szennyesbe dobják.

18. Dina2
2012. máj. 10. 20:18

próbáltam már közösen is: többnyire én végeztem a munka részét, ők meg játszanak a játékokkal.

próbáltam felosztva, versenyezve: mindenki a saját játékait rendezi. ideig-óráig érdekes.

próbáltam természetesen kiabálva, próbáltam széjjelmaradt cuccokat szemétbe dobva-legyen az akár játék, avagy ruhadarab. néha hatásos, néha nem. de természetesen ez utóbbiról előbb-utóbb kiderül, hogy csak átverés, hisz nem fogom igazából kidobni a ruháit...valahol olvastam, hogy pl arra, hogy nem rakja ki a szennyesbe a piszkos ruhákat, megoldás lehet, ha egyszerűen nem is mossa ki őket az anyuka, és a gyerek előb utóbb rájön hogy nem maradt tiszta ruha a szekrényben. na, hát a fiamat ez sem zavarná...simán felvenné a piszkosat is, s az már az én szégyenem lenne...

17. Dina2 (válaszként erre: 6. - 902929e538)
2012. máj. 10. 19:51
próbáltam. nem igazán értékeli a pénzt...
16. Dina2 (válaszként erre: 4. - Kata75)
2012. máj. 10. 19:51
igen, én itt tévedtem, hogy míg kisebbek voltak, én pakoltam el helyettük, mert hát így "gyorsabb"...
15. Dina2 (válaszként erre: 2. - Szecsilla)
2012. máj. 10. 19:50
9 éves fiú, 6 éves lány.
14. winny (válaszként erre: 1. - Dina2)
2012. máj. 10. 15:31

Először együtt meg sokadjára is!

Azután amivel játszik azt tegye vissza a helyére.Hosszú unalmas de megéri.

13. katie_rose (válaszként erre: 1. - Dina2)
2012. máj. 10. 15:01
Rendrakó verseny. :)
12. 902929e538 (válaszként erre: 8. - Szecsilla)
2012. máj. 10. 15:00
félreértés ne essék, gyerekem nekem sincs
11. 902929e538 (válaszként erre: 10. - 902929e538)
2012. máj. 10. 14:59
csak motiváció:)
10. 902929e538 (válaszként erre: 8. - Szecsilla)
2012. máj. 10. 14:42
persze:) mi a baj vele? nem kétszázat mondtam:)
9. mh07 (válaszként erre: 4. - Kata75)
2012. máj. 10. 14:27

Igaz az én leánykám már 25 éves, de anno hasonló volt a szisztéma nálunk is. Első perctől kezdve együtt pakoltunk. A tempót pedig a sétától-barátoktól elvett idővel fokoztuk. Minél előbb végeztünk a pakolással annál előbb indulhattunk.

Aztán később kialakult a csemetében, hogy ha mindig csak azokat a játékokat, könyveket veszi elő amire valóban szüksége van, akkor nem kell olyan sokat pakolnia.

Iskolás korban a táskát is csak az első két hétben ellenőriztem naponta, utána csak alkalmanként. Na de az egy köv. fejezet:-)

8. szecsilla (válaszként erre: 6. - 902929e538)
2012. máj. 10. 14:21
ez komolyan mondod?
2012. máj. 10. 14:20
Úgy van, ahogy az előttem írok mondták. A legelejétől kell bevonni és együtt csinálni. Nagyon sokáig vele és utána egyre többet hagyni, hogy egyedül csinálja. A lányom 3, de még kettő sem volt, mikor mindent, ami a kezében volt, mondta, hogy helyére, és tette vissza. Annyira tudta, hogy mi hol van, hogy este bement a sötét szobába és elvette, amit akart. most már nem szereti a sötétséget :), de tud rendet rakni. Persze, néha őt is kell unszolni, de addig nem akarhat mát, amíg nem tesz rendet
2012. máj. 10. 14:18
vegyél neki egy perselyt, és minden nap végén mikor rend van dobjatok bele 20Ft-ot:)
5. pritta (válaszként erre: 1. - Dina2)
2012. máj. 10. 14:17

mi közösen teszünk rendet. Vettünk neki az IKEÁban egy ilyen dobozt ami össze is csukható és abba pakoljuk bele pl. az autóit minden este lefekvés előtt. Van egy könyvespolca is arra meg kerülnek a könyvek és a plüssállatok.

Még nincs 2 éves de már megcsinálja egyedül ha mondjuk neki. rendszer lett belőle, így tudja h mit várunk tőle és segítünk is neki.

2012. máj. 10. 14:17

Szia!


Mi kezdetektől bevontuk őket a rendrakásba (ebéd és lefekvés előtt), igaz míg Ők 1-2 db-ot tettek a helyükre míg mi 10x annyit de igazából a mindennapi rutin a lényeg.

Most 7 évesek, mára nagy részt szó nélkül megcsinálják maguktól, bár vannak nehezebb napok, de kinek nics:)

3. Totyka (válaszként erre: 1. - Dina2)
2012. máj. 10. 14:12
Nekem nincs gyerekem, csak ötletelek, talán vond be a gyereket a rendrakásra, és közbe szórj el egy két megjegyzést, pl, jaj de jó hogy helyén van a kis autód, így nem lépünk rá és nem törik el stb. vagy ez hülyeség? én így csinálnám.
2012. máj. 10. 14:11
Hány éves?
2012. máj. 10. 14:09

...bocsi ha van már hasonló témájú fórum, de konkrét ötletek érdekelnének arra, hogy a gyerekkel megszoktassam a rendrakást, illetve annak megtartását a szobájában.

az én ötleteim már elfogytak...

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook