Keserű gyermekkor = boldogtalan élet (beszélgetős fórum)

Most ne a gyermekkorodat éld.

Bizonyára tudod, hogy a szüleinket mi válasszuk meg.

Borzasztó,amit leírtál.Nálunk is voltak viták amiatt az átkozott pia miatt,de én "elvittem" az öcsém.Amikor azt láttam,hogy apám-a mostoha-kibírhatatlan,fogtam és elmentem otthonról.Albérlet és vittem az öcsém. Azóta is hálás nekem és az anyu is,mivel azonnal észhez tért és jött utánunk. Apunak kellett 2 év mire felfogta mit veszít,anyu ugyan visszament,de mi soha. Segítettem az öcsémnek talpra állni és önállósodni,én elvégeztem a fősulit és ma már saját életem van nekem is. Nekem szerencsém volt,anyu legalább szeretni meg tudott tanítani és mellettünk állt,mikor kellett.

Csak azt tudom tanácsolni éld túl és légy boldog-ne hagyd,hogy a múltad elvegye a jövőd!

Hát ha valaki kétkedik a kemény sorsban, akkor olvassa el az enyémet..

Abszolút hihető minden sora és őszintén sajnálom, hogy neki is miken kellett keresztül mennie..

Sajnos és nem tudtam ilyen könnyen feldolgozni a múltat és sok lelki problémám lett, így se férjem, se gyerekem.

Attól, hogy megkeseredett, még élhet egészen másként! Vagy talán pont azért fog másként élni...

Nem feltétlenül kell neki is azt átadnia a gyerekének, amit ő anno kapott... :-(

A történetedet olvasva eszembe jutott Martine Provis: Kavicsleves című könyve.

Valahogy bíztam benne, hogy az életben ilyen nincs, de sajnos tévedtem...

Szeresd úgy a gyermekedet, hogy hálás lehessen Neked az életéért!

"Nem tudom, hogy más ember szomorú és nyomorúságos életét miért kell megkérdőjelezni"

Talán azért, mert ő maga egy megkeseredett személy...

Nem tudom, hogy más ember szomorú és nyomorúságos életét miért kell megkérdőjelezni... :-( Épp elég baj az neki, hogy így kellett élnie...Örülj neki, hogy neked nincsenek (nem voltak) ilyen problémáid...

Én nagyon is átérzem a helyzetét... :-(((

Ne haragudj, de miből gondolod, hogy ilyen nem történhet meg??? Attól, hogy Te normális körülmények között nőttél fel, nem kellene azt gondolni arról, aki leírja a saját szomorú történetét, hogy lódít...

Örülj neki, hogy neked nem volt benne részed.

Szia!

Borzalom ami Veled ( Veletek ) tőrtént! Soha nem fogod tudni kitörőlni az emlékeidből!

Most csak arra gondolj, hogy van e szerető családod és Te gyermekednek egészen más élete lesz!!!!!

Kívánom, hogy nagy-nagyon sokáig tartson ez a BOLDOGSÁG, hisz megérdemled!

Ne haragudj, de nekem kicsit meseszerűnek tűnik a történet. Bár nem szól róla a fáma, de általában az a jellemző, hogy ilyen háttérrel felnövő nő "szerető férje" egy alkoholista, aki veri a családját... bár az is lehet, hogy ilyen életindítással már (szinte) mindenki begolyózott volna, és a zártosztályon kellene kezelni.

Kíváncsi vagyok, hogy az eltelt szűk 10 évben mik történtek a főhőssel. Az én életemben ugyanis sokkal kisebb horderejű történések kísértenek évtizedek óta, itt meg úgy néz ki, mintha a főhős úgy letette volna a múltat, mintha az egy elhasznált ing lett volna. "Hirtelen" képes lett szerető kapcsolatra - bár nyilván nem otthonról tudja, hogyan kell azt felépíteni.

Szóval egy második részben érdekelne az a belső munka, amivel 2000. augusztusától máig a főhős lelkileg megszabadult a nyomasztó múlttól. Ha ez valóságos történet, feltehetőleg tanulságos másoknak is, ha meg kitalált történet, úgysem születik meg sosem.

Kivétel mikor valaki belemenekül a roszból egy mégrosszabba..s majd nem mer kiszálni :(

Szomoru cikk.. :(

Szia!

Nagyon szomorú a történeted.

Remélem most az új családoddal, A Családoddal nagyon boldog vagy és leszel! Kívánom, hogy így legyen.

Szia,

a szülőket nem választhatja meg az ember! Sajnos ismerem a témát: alkoholista férjnek, mindig mártír felesége van...együtt érzek. Egy pozitívum: a negatív minta nagyon ösztönző a saját életünkben ezeket a hibákat már nem követjük el!

Döbbenetes, amit írtál, de sajnos számomra is ismerős.

Amikor olvastam, sokszor olyan érzésem volt, mintha a saját nyomorult életemet olvasnám :(

Mindenesetre örülök, hogy neked sikerült megszabadulnod ebből a nyomorból (ezt nem lehet életnek nevezni). Én még várom a megváltást...

Abban bízom, hogy ha sikerül elköltöznöm, számomra is elkezdődhet az ÉLET.

Te jó isten. Ezt ugye nem csak kitaláltad? Már bocs a feltételezésért, csak túl soknak tűnik, szinte hihetetlenül...Mindenesetre nagyon sajnállak, le vagyok döbbenve. Elképesztő. A második öcséddel mi lett?

Jártál már pszichológusnál? Az nem ártana neked..már a névválasztásodról is ez ugrott be.

Sok boldogságot a továbbiakra nézve!