Főoldal » Fórumok » Babák & Mamák fórumok » Keresztlányom fórum

Keresztlányom (beszélgetős fórum)


Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Keresztlányom

1 2 3
2009. nov. 18. 13:09

Tulajdonképpen úgy is meg lehet fogalmazni, hogy a kisebbik lányt a nagymamája nevelte egy darabig, a nagyobbikat pedig Vali. (ha jól értem)

Így pedig egyből más megvilágításba kerül a történet.

És persze, hogy nem mondanátok le a gyerekeitekről, ez teljesen normális, de mint tudjuk elég sok "anyának" nevezett egyén lemond.

2008. dec. 19. 18:13
Elolvastam a cikket és részben a hozzászólásokat is. Úgy gondolom, hogy Vali és férje jól döntött, hogy a keresztlányukat magukhoz vették. Elvégre a gyermeket, akihez ráadásul rokoni szálák is fűzik jobb körülmények között nevelhették fel szeretetben. Hiszen ahogy írja a körülmények leírhatatlanok voltak, tehát a gyermek testi, értelmi, erkölcsi fejlődéséhez nem volt meg a megfelelő környezet. Tiszteletem érte,amit tettek! Szivem szerint én is magamhoz vennék minden árvát, minden kiszolgáltatott kegyetlen körülmények között élő gyermeket (persze ez lehetetlen naivitás lenne), mert a gondolat is fáj, ahogy egyes szülők, mint a kutyát tartják szemük fényét. Ha van gyomrotok, nézzetek körül a gyermekvédelem kategóriában..... , de gyenge idegzetűeknek nem ajánlom.
74. Kicsimkicsim (válaszként erre: 73. - Ab4b6bc17d)
2008. nov. 6. 18:30
Megnéztem, azt írta, hogy "ismerősei közül sokan" szóval ez azért mégsem egy egész város/falu :) (hacsak nem egy apró tanyáról van szó :) ) Ettől még kiváncsi lehet többek reakciójára, ami persze szükségszerűen torz lesz, mert nem mond/hat/ja el a teljes sztorit. MIndegy, mi azért érdekes kérdésekről beszélhettünk, a család jól van, tehát momentán semmi gubanc :)
73. ab4b6bc17d (válaszként erre: 71. - Kicsimkicsim)
2008. nov. 6. 15:22
Ja, ez téleg jó gondolat. De Vali írta, hogy a városban/faluban (pontosan már nem tudom) helyeselték, amit tett/ek :)
72. Kicsimkicsim (válaszként erre: 70. - Ditka4)
2008. nov. 6. 12:51
Egyre inkább úgy tűnik, hogy itt nem pusztán anyagiakról van szó, inkább a hug életvitele volt a fő gond. Esetedben pedig Ti nehéz anyagi körülmények között, de normális (csonka) családként éltetek.
71. Kicsimkicsim (válaszként erre: 68. - Ab4b6bc17d)
2008. nov. 6. 12:49
Örülök, hogy megértjük egymást. A kérdésedre meg szerintem karinthy adhatja meg a választ: "Nem mondhatom el senkinek, elmondom,hát mindenkinek." Szerintem semmi különösebb célja nem volt, egyszerűen ki akarta magából beszélni - ugyanakkor meg visszatartott egy rakat infót, mert gondolom nem akarta a családi szennyest kiteregetni. Nincs ebben semmi rossz vagy érthetetlen, mert a problémát mi így is körbejárhatjuk, Vali meg kibeszélhette magát.
70. ditka4
2008. nov. 6. 08:56
Én szerintem az az édesanya aki oda tudja adni a gyermekét másnak az nem igazi édes anya! Nekem is volt hasonló élményem. A nagynénémnek nem lehetet gyermeke én pedig elváltam és nehéz körülmények között éltünk a két fiammal, ő azt akkarta hogy a kisebbik fiamat adjam oda neki hát én elküdtem valahova !
2008. nov. 5. 18:12
Ez egy szomorú történet.Egy anyukában olyan érzések vannak a gyerekével szemben,hogy azt csak az érzi akinek van gyereke.Ezért aztán én az anyukát hibáztatom jobban,aki a gyermékét odaadta.Mert a tesojának akinek a kislányt adta,neki nincs gyermeke,igy talán nem is tudja igazán mit csinált?Szerinte jót tett.De sajnos nem.
68. ab4b6bc17d (válaszként erre: 66. - Kicsimkicsim)
2008. nov. 5. 10:45

De igen, van benne igazság. Én is gondoltam rá. :)

Csak szerintem sokunk nem érti/illetve sokunkban felvetődött a kérdés, hogy Vali miért osztotta meg a nyilvánossággal ezt a történtet (minden hátsó szándék nélküli kíváncsiság, ha már egyszer itt olvassuk:)

2008. nov. 4. 20:04
Szerintem sok anya nem érdemli meg a gyermekét,mert nem tud megfelelően élni a lehetőséggel.Ez valósznüleg jelen helyzetben i így volt.
66. Kicsimkicsim (válaszként erre: 65. - Ab4b6bc17d)
2008. nov. 4. 16:36
OK, ezt értem. Csak arra próbálok utalni immár ezredszerre, hogy láthatóan hiányos a történet, mint ezt a szerzője is megerősítette, és ezért hiába tűnik evidenciának a "babának az édesanyjánál a helye" tétel, lehet, hogy ez esetben mégsem az. Nem ez lenne a világtörténelemben az első eset. Mert akkor is, az a legjobb, ha tegyük fel, hogy az anya alkoholista vagy drogos vagy elmebeteg (most nem erről a sztoriról van szó - mert én sem ismerem a hátteret jobban, mint ti) Mit kéne ez esetben a testvérnek csinálnia? Nem az lenne a legjobb döntés, hogy magához veszi a gyereket?
65. ab4b6bc17d (válaszként erre: 28. - Kicsimkicsim)
2008. nov. 4. 08:39
Mi nem ítélkezünk, csak az érzéseinket írjuk le a cikkel kapcsolatban.
64. ab4b6bc17d (válaszként erre: 24. - Katka83)
2008. nov. 4. 08:37
...vagy ha nem veszed magadhoz ezt a gyermeket, a testvéred így is úgy is, megvált volna tőle, abban a helyzetben, amiben volt?
63. ab4b6bc17d (válaszként erre: 22. - 707655fba1)
2008. nov. 4. 08:35
:) Én is pont így gondolkodom és éreznék. Azért is furi ez a sztori! :)
62. ab4b6bc17d (válaszként erre: 17. - Cservenák Vali)
2008. nov. 4. 08:33
Mivel ez egy nyílvános fórum... bárki/bármit/bármikor hozzászólhat. Én, személy szerint nem rosszindulatból írtam. Egyszerűen csak leírtam, hogy mit vált ki belőlem a történeted. Továbbra is ugyanezt érzem, amit már véleményeztem, megtetézve azzal, hogy te továbbra is várod a dícséreteket. Nekem meg továbbra is "fura" ez a történet. :)
2008. nov. 4. 08:17
Az egész esetet nem lehet leírni,mert nem lenne hely másnak olyan bonyolult és hosszú a történet. Azt gondoltam,hogy a lényeget ragadom ki az esetből és ha valaki tud a sorok között olvasni akkor ezeket a dolgokat megérti.persze amikor a kisebb született akkor már egykicsit jobb volt a helyzet de rövid ideig tartott és ujból rosszá vált.Az anyával voltak problémák,nem is kicsit,amit már leirtam,hogy nyomdafestéket nem türő problémák.Akkor igy volt a legjobb döntés,ma sem csinálnám másképp.
60. 707655fba1 (válaszként erre: 59. - Kicsimkicsim)
2008. nov. 4. 06:34

Lásd az 56-os hozzászólásomat.

Részemről ezzel befejeztem.

59. Kicsimkicsim (válaszként erre: 54. - 707655fba1)
2008. nov. 3. 21:40

Azt írtam később más körülmények közé született. A később nyilván evidencia, a más körülmény pedig gyanítható - és lám közben ki is derült, hogy más az apa. Lehet, ez is belejátszott a dologba. Ismétlem, nem tudom, mi motiválta őket, de ha agyerek anyának szólítja azt, aki neveli, akkor úgy is tekint rá - függetlenül a rokonság valódi fokától. A nagy közvetlenül iskola előtt állt, amikor a keresztanyjához került, talán ez sem véletlen. Nem ismerjük sem a sztorit a teljes valójában, sem a családot - így egyszerűen nem ítélhetjük el őket, ez a véleményem.


Te pedig próbálj kicsit empatikusabb lenni az emberekkel, nagyon keményen támadsz ok nélkül.

58. Katka83 (válaszként erre: 57. - 707655fba1)
2008. nov. 3. 19:00
Ezzel maximálisan egyetértek.
57. 707655fba1 (válaszként erre: 56. - Katka83)
2008. nov. 3. 18:56

Részemről el van fogadva.

Viszont, ha valaki egy ilyen oldalon, ahol véleményekre is számíthat, leír egy történetet (ilyen-olyan okból hiányosan), akkor ne vegye zokon, ha egy kívülálló, aki csak annyit tud, amit a cikket író jónak lát közölni, másként reagál, mint ahogy neki tetszene!

56. Katka83 (válaszként erre: 50. - Cservenák Vali)
2008. nov. 3. 18:39
Amint látom,elég bonyolultak a dolgok. Nekem az jön le, az édesanyával voltak a problémák.Ha mindenkinek jobb volt így,akkor ezt el kell fogadni.
2008. nov. 3. 18:35
Ennek igy kellet lennie, ha a "kiscsaj" is boldog, anyuka is és "pót" anyu is akkor hadd örüljenek annak, hogy egymáson segíthettek. A szándék a lényeg, a szándék..semmi más.
54. 707655fba1 (válaszként erre: 52. - Kicsimkicsim)
2008. nov. 3. 18:32

Miről beszélsz?

Olvastad Vali cikkét?

A nagy 6, a kicsi 3 éves volt!

Mi az, hogy a kicsi KÉSŐBB és más körülmények közé született?

Még jó, hogy a kicsi később született!

53. 707655fba1 (válaszként erre: 50. - Cservenák Vali)
2008. nov. 3. 18:27

Nem, sajnos nem értem most sem.

Bocsáss meg, nem kötözködni akarok, csak nem világos a történet. Talán éppen azért, mert nem írhatod le a teljes igazságot.

52. Kicsimkicsim (válaszként erre: 45. - 707655fba1)
2008. nov. 3. 18:25
Szerintem ez a kérdés tök egyértelmű: a nagyot ezeregy ok miatt jobbnak látták a keresztmamánál elhelyezni. A kicsi később más körülmények közé született, amikor a nagyobb már megszokott az új otthonában. Lehet, nagyobb trauma lett volna visszaküldeni az édesanyához és az új családhoz, mint így. Én sem ismerem a sztorit. De azt tudom, hogy az élet nagyon sok kegyetlen helyzetet produkál, amikor kívülről lehet okosnak lenni, de dönteni belül kell és gyorsan.
51. Cservenák Vali (válaszként erre: 47. - 707655fba1)
2008. nov. 3. 10:13
Igen ha lett volna nekem akkor gyermekem akkor is ugyan azt tettem volna.Ti elsem tudjátok képzelni,hogy milyen körülmények között lett volna a keresztlányom ha ott marad az anyjánál! Van amit nem lehet leirni mert nem publikus!!!!
50. Cservenák Vali (válaszként erre: 45. - 707655fba1)
2008. nov. 3. 10:11
Mert a másik gyermekkel vele volt az édesapja mivel 2 gyermek 2 apától van,és mont a hugomnak van egy élettársa.A kisebbik lányt pedig sokáig a nagymamánál volt.De a naygmama beteges és azért nem lehette mind a 2 gyermek vele. Mostmár érted?
49. Cservenák Vali (válaszként erre: 44. - Katka83)
2008. nov. 3. 10:08
Ez igaz,csakhogy ha tudnád,hogy akkor milyen körülmények voltak akkor biztosan te is ezt tetted volna,csak olyan dolgokat az ember nem ír le ami a történet szereplőjét esetleg megsértené,vagy megbántaná.Most 25 éves a keresztlányom és ez mamár nem téma. nagyon szeret és most is úgy hív, hogy anya. Én is ugyanugy szeretem mint régen é,hiába születet nekem is gyermekem.Nem tudok különbséget tenni kettőjük között. Imádom mind a két gyermeket.
48. Cservenák Vali (válaszként erre: 41. - Kicsimkicsim)
2008. nov. 3. 10:04
Így van jól látod a helyzetet. A sok rosszból ez volt akkor a legjobb döntés mindenki számára.
47. 707655fba1 (válaszként erre: 46. - Katka83)
2008. nov. 2. 21:03

Többször elolvastam a kiírt cikket, a válaszokat, de sehol nem találtam választ a kérdéseimre.

Többen felvetették azokat a kérdéseket, amit az előzőekben én is, miért csak a nagyobbik volt veszélyben?, Ha lett volna saját gyermeke/i, akkor is?....

1 2 3

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook